Lőrinc Péternek ez a könyve tulajdonképpen emberekről, régi polgári politikus írók eszmé­iről és törekvéseiről szól, de összességében még­is egységes a témája, amit már a kötet címe is kifejezésre juttat: Bácskai polgári politikai elmélet. Konkrétan arról szólnak ezek a kötetbe gyűjtött történelmi cikkek – a tárgyalt írók műveinek lelkiismeretes elemzésén át –, hogy miképpen is vélekedett a polgárság haladó né­zeteit valló, e tájról való politikus írók nemze­déke a századforduló körüli mintegy fél évszá­zad napirenden levő kérdéseiről, a monarchiá­ról, a függetlenségi eszmékről, no meg az egyre erőteljesebb munkásmozgalomról is.

Ez a táj mindig is külön jellegzetességként foglalta magában a soknemzetiségű összetétel­ből eredő sajátos történelmi ízt. Nagyon is ért­hető tehát, hogy amikor az író a régi polgári világnak a társadalom iránti viszonyulását bon­colgatja a kiválasztott bácskai írók műveinek mondanivalójából, mindannyiszor elkerülhetet­lenül eljut a nemzetiségi kérdéshez, és ennek alapján magától értetődően állapítja meg, hogy a nemzetiségi kérdés iránti álláspont voltakép­pen a haladó nézetek próbaköve.

A másik lényeges és értékes jellegzetessége Lőrinc Péter e könyvének, hogy a tárgyalás anyagául kiválasztott írók magatartását és műveik irányzatát ugyan a mai történész szemével nézi, de nem ragadva ki őket a kor egészéből, nem távolítja el szemükről az akkori társada­lom szemellenzőit, hanem abból indul ki, hogy ezek a szemellenzők szinte tartozékai voltak a tárgyalt mintegy fél évszázadnak, és történel­mietlenek volnánk, ha nem ezek figyelembevé­telével igyekeznénk megérteni és értékelni Pataj Sándor, Kalmár Antal, Baloghy Ernő, a kö­rülmények folytán bácskaivá lett Linder Béla, Farahó János és Steuer György, „a naiv fasisz­ta” gondolkodását és állásfoglalását.