Skip to main content
Borító/Kép

Dolerony

Kiadás éve és helye
Oldalszám
62 oldal
ISBN
8632306219
Fülszöveg

Domonkos ​István, Fehér Kálmán, Tolnai Ottó egykoron közös vállalkozásként három terjedelmesebb költeményt írt (Dolerony, a Superman; Szerelmünk, Dolerony; Dolerony, a mozdonyvezető), és foglalta őket Dolerony összefoglaló cím alá. A társköltők nem ellenjegyezték a maguk költötte verssorokat, ezért legjobb, a intencióikat követjük: kollektív költői alkotásokként olvassuk ezt a három, ám mégis egységes, egyforma módszerrel írt költeményt, amelyeket (József Attilától kölcsönzött kifejezéssel) hármuk szabad ötletek jegyzékének lehet minősíteni.

Tagolatlan verseikben a gondolatok szabad képzetei áramlanak, ezek következnek egymás után, és a gondolati szeszély olyan merész kanyarokat téve halad előre, s a képzelet közben olyan nyaktörő tornászmutatványokat végez, amelyeket egyetlen olvasatban meg sem lehet igazán fejteni, hiszen a dadaista képvilág peremén egyensúlyoznak a versírásra szövetkezett költők. „Elrezesíteni a verset (…) más szavak további elegyítésével / mígnem a vers is berezel, / mígnem a versek is berezelnek / rézversű baglyok lesznek mind a költők.”

Szókincsében mind a három vers tüntetően gazdag, változatos, a hétköznapi élet fogalomvilágának emeletei mutatkoznak meg, látjuk választékos formáját és degradálódottan szerb, német, angol, svéd szavakkal és mondattöredékekkel vegyesen. Mindezt pedig azért, sejtelmem szerint, hogy egyik definíciójuk szerint „réztükörben koksztojást költsenek”.

BORI Imre

A kötet három verset tartalmaz, két hosszabb terjedelműt és egy rövidebbet, bár ennek a terjedelmi különbségeknek nincs nagyobb jelentősége, hiszen mindhárom vers az ún. „félhosszú” versek kategóriájába sorolható. A kötet azonban nem három költő három versét tartalmazza, mert mindhárom verset mindhárman aláírták, bár a versek beszédmódja, irányultsága, megformáltsága alapján könnyű meghatározni az egyes szövegek szerzőségét. Ami nem olyan fontos. Fontosabb számon tartani, hogy mikor készültek ezek a versek. Nem mostanában.

Az ún. Symposion-nemzedék három meghatározó költője a hetvenes években közös vállalkozásba kezdett. Szószedeteket készítettek és céduláztak, hogy azokból ki-ki a maga költői elhatározása nyomán verset állítson össze. Ezért találhatók a versekben azonos szavak és mondatok, bár ezeknek száma a vártnál (és lehetségesnél) alacsonyabb, ami nyilván abból következik, hogy a költői indulat (ihlet?) ellenállt a vállalt és előre elkészített sablonnak. Ebből is látszik, hogy ami játéknak indult, a megvalósulás során komolyra fordult. A vállalkozás komolyságát a személyes költői hang mellett a megírás ideje, ezen túlmenően pedig a várt hatás bizonyítja. A három költő Dolerony-verse a modernitás poétikájától már messzire került, de az avantgárd poétikájával szemben is bizalmatlan költők „útkeresése”. Az út a neoavantgárd felé vezetett, de nem oda jutott el.

A „szövegirodalom” a vajdasági magyar, de talán a magyar költészetben is éppen ezekben a versekben mutatkozott meg első ízben.

BÁNYAI János