Emlékkönyv Csáth Géza születésének századik évfordulójára
Szerkesztő:
A kötet az Üzenet 1987/1–3. emlékszámának anyagát tartalmazza
A Csáth-rajzokat Tolnai Ottó válogatta
Az író, akinek születése századik évfordulóját ünnepeljük, írásaival csodagyerekként jelentkezett, s alig múlt harminc éves, amikor saját akaratából, tragikus körülmények között meg kellett halnia. De addig, a közbeeső idő gyönyörök és gyötrelmek sűrű váltakozásában telt el, a szinte valószínűtlenül éles, félelmetesen józan szemlélet és érzékelés perceiben s a csupán évmilliárdokkal mérhető álom mindent feledtető mámorában.
A köztiszteletben állt szabadkai városi főügyész fiának sietős volt a dolga, ezért habzsolta mohón, egyformán csillapíthatatlan érdeklődéssel a zene, a festészet, az irodalom és a lélektan titkait, mint aki a művészetnek csak egy ágában nem képes mindent elmondani. Pedig oly türelmetlenül kikívánkozik belőle, ami izgalmas élmény és a szépség mágiája, s ami éppúgy lehet az élet dicsérete, mint a titkok megsejtése abban a fojtogató légkörben, ahol az unalmas kisvárosi igénytelenség bűnösebb talán, mint a vidék hangos és vérbő népeinek annyiszor felrótt dínomdánoma.
Minden egyes történetének van valamilyen bácskai vonatkozása, ha ugyan nem az egész játékteret adja a szülőföld, a város a maga tisztes polgáraival, akikkel azonban furcsa és érthetetlen dolgok történnék. S ez a kontraszt a meglepő és lebilincselő, a dogok mögé világító készség Csáth Géza novelláiban, hogy a szorgalmas és szürke Bácska, az időnként lármásan könnyelmű s vidáman duhaj vidék ilyen hátborzongató helyzeteket és eseményeket rejteget, ahol csendes, jóravaló fiúk puszta kíváncsiságból megölik anyjukat, s ahol különben is szünet nélkül tart ennek a kétlakiságnak a kísértetjárása.
Ám éppen azzal, hogy Csáth Géza minden történetével áttörte a valóság határát, s ott játszatta tovább a realizmus törvényei szerint a mindennapi életből vett megdöbbentő emberi sorsokat, a könnyed és derűs meséléstől és a fantasztikumtól egyformán óvakodva, ezzel érte el a maga idejében az akkori magyar próza egészen sajátságos eredményeit.
A tény viszont, hogy itt született és élt, nem csak a magyar irodalomból fénylik vissza a szülőföldre. Az igényre is figyelmeztet, amelyet Csáth Géza ezzel a várossal szemben támasztott, s ily módon a maga korában sokrétű társadalom és többnyelvű nép igényeit is segített ébresztgetni.
HERCEG JÁNOS