Az író, akinek születése századik év­fordulóját ünnepeljük, írásaival csodagye­rekként jelentkezett, s alig múlt harminc­ éves, amikor saját akaratából, tragikus körülmények között meg kellett halnia. De addig, a közbeeső idő gyönyörök és gyötrelmek sűrű váltakozásában telt el, a szinte valószínűtlenül éles, félelmetesen jó­zan szemlélet és érzékelés perceiben s a csupán évmilliárdokkal mérhető álom mindent feledtető mámorában.

A köztiszteletben állt szabadkai vá­rosi főügyész fiának sietős volt a dolga, ezért habzsolta mohón, egyformán csillapíthatatlan érdeklődéssel a zene, a fes­tészet, az irodalom és a lélektan titkait, mint aki a művészetnek csak egy ágában nem képes mindent elmondani. Pe­dig oly türelmetlenül kikívánkozik belő­le, ami izgalmas élmény és a szépség má­giája, s ami éppúgy lehet az élet dicsére­te, mint a titkok megsejtése abban a foj­togató légkörben, ahol az unalmas kisvá­rosi igénytelenség bűnösebb talán, mint a vidék hangos és vérbő népeinek annyi­szor felrótt dínomdánoma.

Minden egyes történetének van vala­milyen bácskai vonatkozása, ha ugyan nem az egész játékteret adja a szülőföld, a város a maga tisztes polgáraival, akikkel azonban furcsa és érthetetlen dolgok történnék. S ez a kontraszt a meglepő és lebilincselő, a dogok mögé világító kész­ség Csáth Géza novelláiban, hogy a szor­galmas és szürke Bácska, az időnként lármásan könnyelmű s vidáman duhaj vi­dék ilyen hátborzongató helyzeteket és eseményeket rejteget, ahol csendes, jóravaló fiúk puszta kíváncsiságból megölik anyjukat, s ahol különben is szünet nélkül tart ennek a kétlakiságnak a kísértetjárá­sa.

Ám éppen azzal, hogy Csáth Géza min­den történetével áttörte a valóság hatá­rát, s ott játszatta tovább a realizmus törvényei szerint a mindennapi életből vett megdöbbentő emberi sorsokat, a könnyed és derűs meséléstől és a fantasztikumtól egyformán óvakodva, ezzel érte el a maga idejében az akkori magyar próza egészen sajátságos eredményeit.

A tény viszont, hogy itt született és élt, nem csak a magyar irodalomból fény­lik vissza a szülőföldre. Az igényre is figyelmeztet, amelyet Csáth Géza ezzel a vá­rossal szemben támasztott, s ily módon a maga korában sokrétű társadalom és többnyelvű nép igényeit is segített ébresztgetni.

                                                                                                                                                                                                                                          HERCEG JÁNOS