„E csaknem negyven írás nem egyszerű lapszéli jegyzet, alkalomszerű följegyzés - ennél jóval több; miként azt maga a szerző egy helyütt írja: »följegyezni e gyötrelmes időszerű tárgyra vonatkozó gondolataimat, önismeretem és orientációm egyetlen releváns formáját jelenti«. A »tárgy« pedig: a délszláv nemzetek »gyilkos egymásnak feszülése«, a polgárháború s mindaz, ami ezzel jár: a hátország, a hinterland sivár és félelemmel terhes valósága, abszurditása, tehát az a léthelyzet, amelynek szorításában élnünk »adatott«. Ezt a lövészárkok által behatárolt életteret reflektálja följegyzéseiben a létében megalázott kisebbségi író, fogódzót, nyomjelzőt keresve »a mélységes, feneketlen éjszakában«, amelyben »alattomos gépfegyverek« dördülnek el itt is, ott is. Fogódzót pedig - mi sem természetesebb, íróról lévén szó - régebbi és újabb kori rokon lelkű írók szolgáltatnak műveikkel, sorrendben: Márai, Kosztolányi, Grendel, Danilo Kis, Hajnóczy, Krasznahorkai, Pilinszky, Kafka, Vörösmarty, Hrabal, Ady, Andric, Petri, Camus, Füst Milán... Más-más oeuvre-i írók, különböző korokból, ám valahányan közép-európaiak, ha e földrajzi megjelölésen elsősorban szellemi térséget, közös kultúrtért értünk, sajátos jegyekkel bíró nemzeti kultúrák konglomerátumát, amelyet épp ez a sokféleség tesz specifikussá, no meg persze e törtánelmi megrázkódtatások, amelynek földlökéseit e régió országainak mindegyike érzékeli."