Előbbi, hasonló tárgyú könyvem (A fordulat forga­tagában, 1987) megjelenése óta, sőt már annak fogalmazása közben is foglalkoztatott a gondolat, hogy ugyancsak emlékező formában, modorban egyszer meg kellene írnom a magam könyvkiadói feljegyzéseit is. Mondanom sem kell, mennyi ösztönzést és bátorítást adott ehhez Cserépfalvi Imre könyve (Egy könyvkiadó feljegyzései, 1984), bár természetes, hogy olyan nagy irodalom- és műve­lődéstörténeti jelentőségű kiadói vállalkozásról nem számolhatok be, mint nagy elődöm. Úgy gondolom azonban, hogy mégis vannak olyan emlékeim, élményeim a csaknem tizenhét évi tevékenységből, amelyeket érdemes kiragadni a feledésből, amelyek közérdeklődésre is számot tarthatnak, s amelyeknek már ma is irodalmi-kapcsolattörténeti vonatkozásuk van.

Pályámat azonban Szabadkán kezdtem 1948 őszén, s ahhoz, hogy majdan a könyvkiadó szerkesztője, majd főszerkesztője legyek, előbb Újvidékre kellett kerülnöm. Az ekörüli huzavona pedig – amit némi túlzással a kálvá­riámnak vagy vesszőfutásomnak tekinthetek – kerek hat esztendeig tartott. Visszaemlékezéseimből talán felsejlik, hogy – akaratomon s tudtomon kívül – egy átfogó, a jugo­szláviai magyarság művelődésének egészét érintő kultúr­politikai elhatározás tárgyává, bábjává (?) váltam. E po­litikával vagy stratégiával inkább ösztönszerűleg, mint tudatosan szembekerültem. E vesszőfutás viszont azért tarthat számot közérdeklődésre, mert a maga módján a fenti elhatározás keresztülvitelének poltitikai-hatósági-rendőri módszerébe enged betekintést. Valamikor 1993-ban mondta Szabadkán Esterházy Péter, hogy „aki él és alkot, az eleve a kisebbség történetét is írja". Merem hinni, hogy ez a könyv is része a jugoszláviai magyar kisebbség mindenekelőtt kulturális történetének.

                                                                                                                                                                                                                                                   JUHÁSZ Géza