Skip to main content
Borító/Kép

Fürjbúcsúztató

Helytörténeti cikkek, jegyzetek
Szerző
Kiadás éve és helye
Műfaj
Oldalszám
100 oldal
Kötés
ISBN
978-86-86613-36-3
Előszó/utószó

Ádám István annak a ritka embertípusnak a példánya, amelyikre Temerinben azt szokás mondani, hogy ha nem lenne, ki kellene találni. Jó szemű, fürge észjárású, örökölt valamit a paraszt ősök furfangjából és humorából is, amellett cselekedeteiben a természetes igazságérzet hajtja. Legénykorában jó néptáncos volt, majd amatőr színész, amivel mostanáig nem hagyott fel, évek óta a TAKT elnöke, szervez, pályázati anyagokat ír, hogy a képzőművészeti tábor fiataljai semmiben ne szenvedjenek hiányt, örökké lót-fut, bár ez drabális megjelenésén egyáltalán nem látszik: sokkal inkább néznénk vágóhídi mészárosnak vagy távol-keleti szumó-harcosnak, mint a tűnő időt hálójába fogni igyekvő helytörténésznek. Kellőképpen erőszakos, és ha kell, az unalomig jár azok nyakára, akik egy-egy feladat elvégzésében fontosak, sőt olykor nélkülözhetetlenek, de kényelemszeretetből, vagy más okok folytán nem sietnek beváltani ígéreteiket. Szinte örökké tevékeny, és ezt várja el másoktól is. Két példa: amikor disznókat, kutyákat, tyúkokat járt oltani, önszorgalomból, mellékesen, összeírta az 1944-es magyarirtás áldozatait, később, amikor meg politikai okok miatt munkatársaitól több hónapra elszigetelték a közvállalat azóta jobblétre szenderült koporsóboltjába, légyfogdosás helyett, unaloműzőként, elkészítette temetőink sírhelyeinek kataszterét. Tegyük hozzá, erre több évtizeden át sem voltak képesek az illetékesek. Nem látványos, de annál fontosabb tett. Felbecsülhetetlen érték, mind gyakorlati, mind múltismereti szempontból.

Mivel jól ismeri a temeriniek minden társadalmi rétegét, s azok is őt, amellett könnyen teremt kapcsolatot bárkivel, sokszor jut olyan értékes ismeretek birtokába, amit másoknak talán el sem mondanának. De Ádám Istvánnak nem a szóbeliség az egyedüli forrása. Ökrész Károly mellett, helytörténészi ténykedésében segédkezve megtanulta értékelni az írott forrásokat: a sárguló újságok elfeledett cikkeit, a régi fényképeket, a végrendeleteket, a hulladékpapírra rovott naplókat, feljegyzéseket, a múló idő  megállítására szánt, az ismeretlen és a képzeletbeli olvasónak (vagy a soha semmilyen olvasónak) nem szánt "időkapszulákat". Ezekhez írt, nagyobbrészt a Temerini Újságban közre adott glosszái, néha csak egy-két mondatos jegyzetei, másor alaposabb kommentárai, magyarázatai, kiegészítve a családi és a személyes emlékek azon vonatkozásaival, amelyek közérdeklődésre is számot tarthatnak: az évek során ezekből állt össze ennek a kis könyvnek a tartalma. De Ádám korának embere is, nem egykönnyen téved el a világháló erdejében, és nem süllyed el a sokat dicsért és sokat szidott "fészkes fekete" facebook bugyraiban: ha kell, ezen az úton is talál adatközlőket, kapcsolatokat, munkáját adatokkal segítő támogatókat.

Így születnek ezek a kis írások világunk és múltunk fontos, de talán még inkább a kevésbé fontos dolgairól, ám amelyek nélkül sivárabb és szimplább lenne közösségi önképünk, lényegében gyökértelenbb lenne az életünk. (Csorba Béla)

Szerzői minősítések
Felelős szerkesztő
Szerkesztő
Előszó