Nem véletlen, hogy Majtényi Mihály két regénye, a Garabonciás és a Bige Jóska házassága immár harmadik ki­adásban jelenik meg. A közönség min­dig érdeklődéssel és örömmel fogadta őket. Bori Imre, a neves irodalomtörténész így méltatja Majtényi mű­veit Irodalmunk évszázadai című könyvében: „A megtalált harmónia szülte Garabonciás című regényét (1952) és folytatását, a Bige Jóska házasságát (1955). Ezek a művek Majtényi Mihály írásművészetének minden erényét magukon viselik: a csorduló mesélőkedv, a részletek iránti szeretet és érzék, a ke­délyvilágot átjáró munkája nyomán tá­madt kedves közvetlenség, a stílus mér­téktartó jelenléte, a spontán világlátás, amely nem hátrányaival érvényesül, olyan tényezők, amelyek ezeket a mű­veket rangossá és olvasmányossá avat­ják... Műfaját tekintve pikareszk re­gény a Garabonciás, ezt sugallja már a garabonciás-képzet is, még inkább hő­sének, Bige Jóskának emberi mivolta, különösképpen pedig a mű epizód-fü­zér jellege. Az egyes fejezetek, mind­egyik anekdotakeret is, aránylag önálló életet élnek, s a laza szerkezet lehetővé teszi, hogy újabb és újabb kalanddal bővüljön a történet. Az írói mesélő­kedv tehát szabadon áradhat, s bája érvényesülhet. 

Bige Jóska úgy indult, hogy a láza­dás nagy lelke szorult belé, azonban lassan felőrlődik, mintha Majtényi a ré­gi kispolgári, kis emberi feltöréseinek regényét írta volna meg. A garabonciás nem tudott kiemelkedni a szűklátókö­rűség, kicsinyesség, a megállapodottság és mozdulatlanság világából, lemondott tehát a különb élet utáni vágyról is; nyilván ezzel magyarázható, hogy a második Bige Jóska-regényben megtö­rik a vidám hang, a derűs optimizmust a borongás fátyla borítja. Bige Jóska megtanulja az élet leckéjét, s ennek legfőbb tanulsága, hogy nem szabad és nem lehet kiválni a szürke kispolgári világból. A mű végén tehát Bige Jóska, a megtört nagy lélek, piciny szivárvány a nagy, trágyás vajdasági táj felett, szo­morú mosollyal tűnik el a végtelenbe a szemünk elől a háború kitörésének napjaiban.”