Skip to main content
Borító/Kép
Dudás Károly: A gyalogtörök c. könyvének borítója

A gyalogtörök

Szerző
Kiadás éve és helye
Oldalszám
121 oldal
ISBN
8632301225
Fülszöveg

 

Hiába nyúlsz most az Értelmező Kéziszótárért, barátom, úgysem leled meg a ködvágó mici szóösszetételt benne. Emlékezeted mélyén, a legrejtettebb zugokban keresgélj inkább, ott rátalálsz majd, bízom benne. Hogy (akkor még tiszta, árkok nélküli) homlokunk fölé ereszként kimeredő ellenzője bukkan-e föl először az időből, vagy sérülékeny fejtetőnket óvó vászonkupolája, azzal most ne sokat törődj, fő az, hogy magától előbukkan. Minden erőszak, minden különösebb kényszer nélkül.
Az Értelmező Kéziszótár csak a ködről tud, „a föld felszíne fölött parányi vízcseppekből keletkező, a páránál sűrűbb képződményéről, a mesterséges ködröl, ami „az ellenség megzavarására v. álcázásra haszn. füst-, ill. felhőszerű vegyi készítmény" a ködfátyolról, amely az irodalmi nyelvben használatos, s ami nem más, mint „a látványt homályossá tevő közeg vagy jelenség". Tud a ködfüggönyről is, „a látást megnehezítő sűrű ködről", s a ködkupoláról, amely általában a sajtóban használatos, s amelynek jelentése: „különösen a városra boltozatszerűen ráboruló köd".
Emlékszel, balfácán, azt hittük akkor, hogy ködvágó mieink talán mindentől megvéd bennünket. Hogyan is volt, melyikünk kapta a Mikulástól vagy karácsonyra ajándékba, s miként történhetett, hogy sohasem vesztünk össze rajta? Hát persze: az ajándékozó (az én apám vagy a te anyád lehetett?) úgy magyarázta, s mi egyből elhittük neki: ha egyikünk a fejébe csapja, megvédi a másikat is, mindkettőnket kivezet a ködből. Mert a ködtől mindig nagyon tartottunk, azért is kaptuk a micisapkát. A ködtől, amely ott fészkelhetett valahol a legmagasabb nyárfák hegyén, a Nagytemető közelében, s amely minden ősszel puha mancsaival leereszkedett az egyenes törzseken, ráült a falunkra, rá a vállunkra, bekerített bennünket kérlelhetetlenül. Mit meg nem tettünk, hogy ki játsszuk a ködöt! - erre biztosan emlékszel. Sötét és titokzatos kapualjakba bújtunk előle, vastag fák törzse mögé, rothadó falevelekkel borított árkokban kúsztunk az iskolától hazáig, mindhiába. Ránk talált, a testünkhöz tapadt, a bőrünkbe akaszkodott, mint a bogáncs, bárhova is rejtőzködtünk. Hiába lengettük felé az ócska viharlámpást, egykettőre belehelte az üvegét, nyirkos ujjaival megfojtotta gyenge fényét. Remegve vártuk, mikor kezd el bennünket fojtogatni.
Aztán megkaptuk a micit - s egyszerre minden megváltozott. Egyikünk a fejébe csapta, a másik kidüllesztette a mellét, s mentünk - szembe a köddel. Hogy tényleg meghátrált-e, valóban ritkult-e valamicskét az ereszként előttünk járó sapkaellenző körül, így utólag nem mernék rá megesküdni. Mi akkor mindenesetre, legalábbis néhány évig, szentül meg voltunk győződve róla, hogy sikerült kiszakadnunk a ködből. Hogy bíztunk akkor ködvágó mieink varázserejében! Nem kellett többé sötét kapualjakba húzódnunk, fák törzse mögé, árokmélyre - mentünk kidüllesztett mellel, legényesen, még tán énekeltünk is hozzá.
Mi lett a mi ködvágó mieinkkel, balfácán, vissza tudsz-e rá emlékezni? Én minden eredmény nélkül töröm a fejem, hasztalan kutatok emlékezetemben. Pedig hogy megvédett bennünket annakidején, igazán illett volna a későbbiekben is több gondot fordítanunk rá, ennyivel tartoztunk neki. Annál is inkább, mert most újra itt van a köd, és kupolájával boltozatszerűen a városra borul. Nem magam miatt aggódom, de ha majd egyszer gyerekeink lesznek, tudunk-e idejekorán ködvágó micit ajándékozni nekik? Vagy ők már nem rettegnek többé a ködtől, esetleg az is megtörténhet, hogy majd nem is érzékelik? Észre sem veszik, amint a toronyházak tetejébe rakott fészkéből nesztelenül leereszkedik, a vállukra ül, beburkolja, s egyforma ködsubás játékbabákká varázsolja őket. Bosszúból, hogy mi még kifogtunk rajta. Válaszolj, barátom: hol kezdjünk kutatni botorul elhagyott ködvágó mieink után? 

Szerzői minősítések
Szerkesztő
Illusztrátor