„Mintha egy szellemet vezetnék végig az úton, nem szólna közbe, mindenki ilyen beleérző hallgatóságra vágyik, nem kérdezne, hagyná, hogy magamtól mondjam el, ahogyan történt. Mi másról beszélnék, mint magamról, gyermekekről és felnőttekről, ha szét tudom őket egyáltalán válogatni, mert semmit sem változtak közben.
A szellem mellettem jönne, és nem lenne ebben semmi félelmetes, akár bűnről vagy szeretetről, akár megmentésről vagy gonoszságról, akár a szellem kilétéről vagy a saját utalmról beszélnénk; azoknál a szakadékoknál állnánk meg, ahol ezek a végletesnek látszó dolgok találkoznak. Letekintetnénk együtt, eldönteténk, melyikünk ereszkedik le előbb.
Aztán felriadok. Csenget valaki, egy ismeretlen áll az ajtó előtt, csorog róla a vér, felismerhetetlen. Nézem a havat a ház körül, lábnyomok sehol. Hát miféle dolog az, ami úgy siklik körül a világon, hogy nem hagy semmi nyomot?" (Kontra Ferenc)