„A nagy káder sikere az írót ébresztette fel Munk Artúrban, s most már ambiciózusan valóban regényt készül írni... Visszatérni látszik A hinterland tervében A repülő Vucsidol világához, amikor Porvárosban játszódó történetét megformálja: a »helyi színek« éppen úgy biztos fogódzója, mint a katonaélet során gyűjtött tapasztalatai... Munk Artúr most a Monarchia hadseregének a »nagy szatíráját« írja, szelleme ellen vezeti írói támadását, olyan módon, ahogyan csak Miroslav Krleža tette. Magyar író Munkon kívül nem nyomta meg ilyen erősen a tollát, ha az I. világháborúról szólt... Munk Artúrt nem a háború, hanem a hadsereg viselkedése érdekli, a tisztikaré, amelynek mestersége a hadviselés, de mégis a tartalékos tisztekre hárítja a frontszolgálatot... Nem tisztkarikatúrákat készít, csak a gondolkozásuk és viselkedésük embertelenségéről valló vonásokat erősíti meg, olyan módon, hogy a rettegett tisztalakok időközönként rettegőkké változnak át... A hinterland olvasói azonban arról is meggyőződhetnek, hogy az író igazán elemében akkor van, amikor a frontok világát kell ábrázolnia... Tud pár mondatban Krleža honvédnovelláinak epizódjaihoz méltó elégikus képet festeni... Tudott kesernyésen szatirikus lenni... s a gúny élesebb felhangjaitól sem idegenkedett... Tagadhatatlan azonban, hogy A hinterland irányregény, s ezeknek minden hibája is megtalálható benne, az írói erényekkel egyetemben.”

                                                                                                                                                                                                                                                         (Bori Imre)