Kékfátyolos világ
ELŐSZÓ HELYETT
Oláh Sándor festőművész már hosszú, hat évtizedes működési pályája folyamán a vajdasági képzőművészet klasszikusainak sorába emelkedett. Legjobb éveiben alkotott művei alapján Aksentije Marodić, Uroš Predić és a hozzájuk hasonló rangú realista mesterek utódjának, az e talajon fölemelkedett egyéniségek által megteremtett hagyományok letéteményesének tekinthetjük még akkor is, ha tudjuk, hogy személy szerint nem állhatott semmilyen kapcsolatban ezekkel a kiválóságokkal. A budapesti és müncheni iskolák neves pedagógusai által útjára bocsátva, hírneves művésztelepek légkörének tapasztalataival gazdagodva építette ki sajátosan oláhos festői arculatát, melyre a kortárs kritika az első lépéseitől kezdve fölfigyeilt. E figyelemnek köszönhető, hogy munkásságának eredményeit folyamatosan kísérte a sajtó, mely hosszú időn át a legkedvezőbb hangú ismertetőket és riportokat közölte Oláh Sándorról. Csak életpályájának alkonyán változott meg a hang, amikor is meg kellett ismernie a meg nem értés, az elhallgatás és a lebecsülés keserű érzését.
Ezzel együtt Oláh Sándor egy egész kötetre való sajtóban részesült, művészi egyéniségét és pályafutását átfogóan ismertető mű azonban élete folyamán nem jelent meg. E könyv szerzője is csak jóval a festő halála után tett kísérletet egy ilyen munka megírására. A festő születésének századik, halálának huszadik évfordulója pedig kellő alkalmat nyújtott az Életjel szerkesztőségének, hogy ezt az írást könyv alakban is megjelentesse.
Oláh Sándor nemcsak minden idők egyik legjobb szabadkai festője: a vajdasági képzőművészek klasszikusai közé tartozik, Aksentije Marodić, Uroš Predić és a többi realista mester utódja. Ezért az Életjel szerkesztősége régi adósságát törleszti ennek a könyvnek a megjelentetésével, hiszen a többi jelentős, itt élt vagy innen elszármazott művészt: Almási Gábort, Balázs G. Árpádot, Baranyi Károlyt, Farkas Bélát és Hangya Andrást már bemutatta róluk írt kismonográfia vagy önéletrajzuk kiadásával. Oláh Sándor születésének centenáriuma és halálának huszadik évfordulója jó alkalomnak kínálkozott arra, hogy pótolja mulasztását.
Erre legalkalmasabbnak Gajdos Tibor műve, az első teljességre törekvő Oláh-pályakép bizonyult. Egyrészt azért, mert több ismeretlen levéltári irat és életrajzi adat, elfeledett újságcikk és kritika segítségével részletesen feldolgozta a kiváló művész tevékenységét, másrészt mert hozzáértően foglalkozik vele. Nagyobb része ugyan megjelent 1980 márciusában a Magyar Szó hasábjain, de így, könyv alakban teljesebb képet ad Oláhról, mert a szerző utólag kiegészítette, főleg arról a csaknem harminc festményről szóló résszel, amely nemrég került a szabadkai múzeum tulajdonába, s amely a gazdag életmű legjobb darabjai közé tartozik.
Tizennyolc fejezetben elemzi festői, szervezői és pedagógiai munkáját, miközben felvázolja előttünk sanyarú életútját. Olvasmánynak is izgalmas ez a kötet, amelyben egy sokat nélkülöző és elismerésben csak ritkán részesülő festő sorsa elevenedik meg előttünk.
A portrét még teljesebbé teszi annak a tizenhat olajképnek a reprodukciója, amely jól érzékelteti a művész hat évtizedes munkásságának egyes periódusait.
