E kis könyv eredeti célja nem az volt, hogy egyszerűen leírja a harminc évvel ezelőtt elhunyt Lifka Sándor életútját. Ehhez elég lett volna elbeszélgetni családtagjaival, rokonaival, ismerőseivel. Még csak az sem, hogy őt az ország első mozisaként mutassa be. Azt szerette volna e könyv minden kétséget kizáróan bebizonyítani, hogy Jugoszláviában, a jugoszláv tájakról és emberekről Lifka Sándor készítette az első filmeket.

Amikor Brenner János, a 7 Nap újságírója, a lap egykori filmrovatának szerkesztője ezt a munkát ezzel az ambícióval elvállalta, azt hitte, könnyű dolga lesz. Elmegy a Szabadkai Városi Könyvtárba, kikeresi a század eleji lapokat, több cikkben is elolvassa, hogy a közönség önmagára, városára, környékére ismert, miközben a műsort nézte, s már kezében a bizonyíték. Ha a közönség magára ismert, az csak Lifka Sándor maga készítette filmjei nyomán volt lehetséges, mivel a mester 1900-ban és 1904-ben vásárolt kameráit a belgrádi filmmúzeum őrzi, s azokat nyilván filmezés céljából vette. Ilyen szövegre Szabadkán nem lelt, elment hát Szegedre, majd Budapestre, onnan visszakanyarodott Ljubljanába, Belgrádba, ahol mindenütt megcsodálták Lifka Sándor pazarul kivilágított moziját, szenzációsnak ítélték meg bemutatott műsorát – olyan adat azonban, amelyet bizonyítékként lehetett volna fölhasználni, egy sem akadt. A visszaemlékezések nem bizonyítékok, Lifka filmjeit enyvvé olvasztotta a Bata szabadkai üzletvezetője, kitüntetéseire és okleveleire pedig nem írták rá, mikor készültek a díjazott szalagok.

A vállalkozás mégsem tekinthető sikertelennek. Talán fölkelti valakinek az érdeklődését, akinek kutatásra több pénze és ideje van, mint egy újságírónak, s fölnyitja azt a – jelek szerint – lezártnak tekintett dossziét is, amely a jugoszláv filmezés kezdetéről szól.

S helyükre teszi benne a dolgokat...