Stevan Raičković magányosnak számít a mai szerb költészetben, noha rendkívül szorosan kapcsolódik annak egyik vonulatához, a „stražilovói”, Branko Radičević-i vonalhoz, a képzeletdús és szlávosan lágy kantilénák vonalához… Az ő minden pillanatban felismerhető költői melódiája magában hordja azt az áttetsző szelídséget és lágyságot, amely a szláv költői szellem sajátja, és amely a szerb költészet néhány legnagyobbja (Laza Kostić, Vladislav Petković Dis, Pandurović, Dučić, Crnjanski, Momčilo Nastasijević) húrján is megszólalt… E líra legjobb pillanataiban a realista és a fantasztikus dimenzió kereszteződik és összefonódik.