Sinkó Ervin Krleža-képe

(...)

Most, hogy kötetté szerveződött, s egységben szemlélhető Sinkó Ervin Krleža-értelmezéseinek egésze – miközben az ér­telmező, az értelmezett életmű délszláv és européer horvát Poé­tája s a szóban forgó interpretációk posztumusz interpretátora egyaránt befejezte csodálatos e századi kirándulását –, immár le­hetőség adódik arra is, hogy filológiai górcső alá vegyük e ket­tős matkovići ítélet továbbgondolásra is ösztönző helytállósá­gát és helyénvalóságát.

Hisz gyűjteményünk írásai csakugyan arról tanúskodnak, hogy Sinkó Ervin esszéírói szemlélődésének egyik szembe­ötlő tárgya – valóban és ezúttal is – az irodalom etikai/morális jelentésrétege volt. Az az egész sinkói életműre is oly jellem­ző erkölcsi szenzibilitás, mellyel szerzőnk az élet és irodalom etikai valóságszféráinak legrejtettebb régióit is képes volt be­világítani és árnyaltan feltárni, már e kötet legelső írásaiban is megnyilatkozik, hogy aztán a krležai novella- és drámairo­dalom jellegzetes figuráinak s egymás közötti viszonyának ilyen – etikai – szemléletű vizsgálatán át eljusson a csúcsteljesítmé­nyig, a Bankett Blitvában szereplőgalériájának – s különösen Barutanszki és Georgis paradoxális „erkölcsének” – minució­zus rajzáig.

Nem lehet azonban szem elől téveszteni még e kimondottan etikai kommentárrészletek és digressziók esetében sem, hogy Sinkó esszéírói szemlélődése még ezekben sem szűkül le a nor­matív-etikai vizsgálódásra, illetve a ráncolt homlokú, aggá­lyoskodó moralizálásra. Miként Krleža egyes műveiben, úgy egész életművében sem a „pozitív” erkölcs megtestesülését keresi szerzőnk, hanem azt, amit voltaképpen maga az életmű létrehozója is mindvégig keresett, s amit értelmezője a Léda kapcsán úgy fogalmazott meg, hogy Krleža a tulajdon szerep­lőgalériájától sohasem „holmi absztrakt követelések”, soha­sem „az egyházi és polgári előírások” betartását kéri számon, hanem és csakis azt, ami emberi... Márpedig, az etikai-nak és az „emberi, nagyon is emberi”-nek a kiegyenlítésében, azono­sításában Krleža-értelmezőnk épp olyan következetes, mint maga az életmű szerzője volt, aminek legnyilvánvalóbb bizo­nyítéka A véres mítosz szövege, ahol Sinkó nemcsak hogy nem holmi normatív etika megtestesülését keresi a regény emberi/embertelen világában, hanem épp ellenkezőleg: azt méltatja, hogy Krleža ebben a művében is elveti az embert és embereket „a metafizikai morál mértékével mérő” normatív etikát...

(...)

Részlet Bosnyák István Utószavából