Lefojtottság
ELŐSZÓ
Miután a hetvenes évek második felétől az Új Symposion munkatársai, az idősebbekhez alkalmazkodva, irányító szerepet kezdtek betölteni a vajdasági magyarok művelődési életében, az ő virágzásukkor elsőrendű fontosságú kritikát mint műfajt másodrendűvé fokozták le, s az ő pragmatikus vagy doktrinér kritikai eszményüknek rendelték alá. Nem véletlen, hogy a harmincas éveik vége felé járók csak a legutóbbi időben adhattak ki kritikai írásgyűjteményt az újabb vajdasági könyvek lehetséges megközelítéséről. Ám a rájuk nehezedő körülmények miatt ezek a méltatások nem mindig tudják levetkezni az alkalmiságnak a jegyeit.
Szándékom szerint ebben a kötetben kevés az ilyen érintőleges szöveg, még akkor is, ha a könyvkiadásunkat szívesen dicsértető folyóiratok kevésbé örültek is a hosszabb és határozottabban értékorientált elemzéseknek. Ennek ellenére néhány alaposabb felmérés is megszülethetett, úgyhogy talán viszonylagos megbízhatósággal eligazíthatják az olvasót az újabb vajdasági költészeti értékek között.
Könyvem abból a szempontból teljesen rendhagyó, hogy majdnem két évtizede nem állítottak össze kritikakötetet kizárólag a vajdasági magyar líráról. Olyan eset viszont egyáltalán nem volt, hogy valaki irányzatoktól függetlenül szemlézze a legismertebb költők műveit. E függetlenség mindazonáltal csak a témaválasztásra vonatkozik. Ha ugyanis az értékkritériumokról van szó, akkor e sorok írója egyértelműen kötött. Az az esztétikai szemlélet köti, amely a vers ránk gyakorolt lenyűgöző-felszabadító hatásának megnevezésében válik funkcionálissá; amely tehát a vers erőterét méri. Ennek érdekében (a költő irányzatosságától minél függetlenebbül) lehetőleg minél több értéket igyekszik tudatosítani – a szellemi szélhámosságok, felületességek ellenében. Remélhetőleg nem sok melléfogással.
A SZERZŐ KÖTETÉRŐL
Válogatásom vajdasági magyar költők műveit elemzi. Többségükben azokat, amelyek az utóbbi másfél évtizedben könyv alakban láttak napvilágot. Az említett időszakban e kézirat szerzője egyedül vállalkozott arra, hogy hosszabb írásokban és rendszeresen tudatosítsa a jugoszláviai magyar költészetnek a magyar irodalom egésze szempontjából is jelentős értékeit. Az elemzésekben érvényesített értékkritériumok nem kapcsolódnak irodalmi irányzatokhoz. Számomra tehát nem elsődlegesen fontos, hogy a költői mű lírai-realista jellegű-e, vagy pedig avantgárd beállítottságú. Jó, ha az alkotót a kisebbségben élő magyarság sorstudata ihleti, ám ez önmagában nem elég, ha a mű nélkülözi a meggyőző erőt, a nyelvi eredetiséget, vagy ha teljességgel kimarad belőle a mai élet látszataiból kievickélni igyekvő embernek a groteszk létélménye.
Más szóval: a költői törekvés megértésén túl az eredménynek a mérlegelése legalább ennyire fontos. Annál is inkább, mert sok olyan verseskönyv is megjelent a Vajdaságban, amely inkább csak könyvkiadói és művelődéspolitikai célokat szolgált. Minthogy azonban értékkereső beállítottságú vagyok, ezért érdeklődésem középpontjában többnyire a jobb műalkotások állnak. Viszont az is igaz, hogy alig született olyan könyv nálunk mostanában, amely kizárólag csak lelkesítené az embert.
A szóban forgó kézirat anyaga a maga nemében úttörő jellegű kísérlet. Nálunk ugyanis annyi becsülete sem volt a műkritikának, mint Magyarországon, ahol az én korosztályomnak a kritikusai több gyűjteményt is kiadhattak értékeléseikből. S ennek jóvoltából tartalmas eszmecserék is létrejöhettek a gyakorlati irodalomesztétikával kapcsolatban. Az én kritikáim olyan műközpontú elemzések, amelyek alapul szolgálhatnak az irodalom jövője szempontjából nélkülözhetetlen vitákhoz.
A bemutatott művek szerzői: Fehér Ferenc, Ács Károly, Pap József, Koncz István, Tolnai Ottó, Brasnyó István, Utasi Mária, Podolszki József, Cs. Simon István, Jung Károly, Böndör Pál, Danyi Magdolna, Fülöp Gábor, Sziveri János, Tari István, Csorba Béla és Szügyi Zoltán.
Meggyőződésem szerint e költők műveinek tanulmányozása azért is fontos volt, mert – az esztétikai élmény puhatolásán túl – egy meghatározott látószögből a vajdasági magyarok kultúrájába is betekintést nyertünk.
VAJDA Gábor
