Magyar nyelvű oktatás a Vajdaságban 1944-től napjainkig
ELŐSZÓ
A vajdasági magyarság egyik létkérdését, az anyanyelvén folyó oktatás csaknem fél évszázados alakulását, helyzetét és kilátásait próbáltam felvázolni és elemezni ebben a munkámban. Egy kisebbségben élő etnikai csoport oktatásügyi kérdései valóban a legfontosabb sorskérdések közé tartoznak. Erről meggyőzően tanúskodnak az itt közölt adatok, információk és a belőlük levont következtetések. Ha ezen a téren visszafejlődés vagy elsorvadás következik be, ha a különböző tényezők hatására a magyar nemzetiségű tanulók ezreit rekesztik ki az anyanyelvű oktatás rendszeréből, a léte, a fennmaradása kerül veszélybe.
Az ilyen elemzések és következtetések természetesen nem azt a célt szolgálják, hogy az amúgy is eléggé csüggedt, megfogyatkozott vajdasági magyarságot demoralizálja, a benne kisebb vagy nagyobb mértékben már ébren lévő kilátástalanság érzését fokozza. Ellenkezőleg, a kialakult negatív folyamatok megállítását és az ébredést, a helyzet javulását kívánja szolgálni. A tények fölötti elsiklás, a tétlenség, a tanácstalanság, a bánat csak fokozza a bajt, súlyosbítja a helyzetet: a változtathatatlanba való belenyugvásba torkollhat. Ez a mi ügyünk, amely jövőnket is magában foglalja. Nekünk kell vele minél behatóbban foglalkoznunk, nekünk kell elsősorban a megfelelő megoldások után kutatnunk – önmagunkat felrázva és összefogva.
Munkámban gyakran érintem a különböző külső és belső tényezők hatását a magyar tannyelvű oktatás alakulására, a kisebbségi jogok csorbítására és a mögötte meghúzódó asszimilációra való törekvést, a bennünk – szülőkben, tanulókban, pedagógusokban – dúló harcot, töprengéseket, gyakori megalkuvást, a nemzeti azonosságtudat és a kisebbségi tudat hiányát. Ez mindenki számára ösztönzésül és útmutatásul szolgálhat, hogy őszintén szembenézzen önmagával és igyekezzen az eddiginél jobban megtalálni a maga helyét és szerepét ebben a mind bonyolultabbá váló helyzetben – kisebbségi sorsban. Ezért ez az írás mindenkihez szól: a pedagógusokhoz, az iskolai vezetőkhöz, az oktatás irányítóihoz, a tanulókhoz, a szülőkhöz, nagyszülőkhöz, hiszen az oktatással mindenki valamilyen kapcsolatban van vagy volt.
Elemzésemben felöleltem a vajdasági magyar tannyelvű oktatás mindhárom fokozatát (az óvodai nevelést csak érintettem) az általános képzéstől az egyetemig, feltárva az egyes fokozatok között kialakult összefüggéseket és kölcsönhatásokat. Külön figyelmet szenteltem az egyes reformmozgalmaknak, elsősorban az 1975-ös reformnak, amelyek inkább káros, mintsem fejlesztő hatással voltak a magyar nyelvű oktatásra, különösen az oktatási hálózat alakulására. A szavak és a tettek, a szavatolt jogok és a megvalósítás gyakori ellentmondásai kerültek így napvilágra. A társadalmi-politikai háttér, az oktatáspolitika kinyilatkoztatott és rejtett céljai, illetve a köztük észlelhető ellentétek bénító hatása az anyanyelvű oktatás teljes megvalósítására, a számadatok és a visszafejlődés tükrében világossá tette, melyek azok a mozgató erők, amelyek a fejlődést gátolják.
A reális tényfeltárásra, az állapotok tárgyilagos bemutatására törekedve, nem hallgathatom el saját fogyatékosságainkat, hibáinkat sem: az önpusztítás lesújtó jelenségét, a bátortalanságot, a meghunyászkodásra való hajlandóságot, az összefogás hiányát.
Az anyanyelvű oktatás nem minden vonatkozását öleltem fel kellő elmélyültséggel (az igen fontos tartalmi és nevelési vonatkozásait csak érintettem), ami a munka folytatására ösztönöz.
Egyik alapvető célom volt a fejlődés alapfeltételeinek az azonosítása és a fejlődés távlatainak feltárása. Így jutottam el az önkormányzat megvalósításának szükségességéhez és lehetőségeihez. Bízva az ország demokratizálásában és az itt együtt élő népek ilyen alapon létrejövő gyümölcsöző együttműködésében, valamint a saját erőnkben, ittmaradásunkban, erre az összetett feladatra, már most, az előkészítő fázisban, mindannyiunknak fel kell készülnünk. Ehhez ismernünk kell a múltat, a jelent – a felgyülemlett problémák súlyát és a jövőbe, a XXI. századba vezető utakat.
Dr. Tóth Lajos nyugalmazott egyetemi tanár már több mint négy évtizede szívügyének tekinti az oktatás fejlesztését és azon belül a magyar nyelvű tanítás ügyét Jugoszláviában, illetve Vajdaságban. Hosszú pályafutása során megjárta a ranglétra minden fokozatát: a falusi tanítói hivatástól az egyetemi katedráig. A különböző vezetői posztokon (mint általános iskolai igazgató, tanügyi tanácsos, a szabadkai tanárképző főiskola igazgatója) alkalm a volt tapasztalatait munkatársainak tapasztalataival gazdagítani. Sohasem szakadt el a gyakorlattól – tudományos kutatómunkája is az iskolához, az oktató-nevelő munka folyamataihoz kötötte, így az elméleti tételeket a gyakorlatban ellenőrizhette. Kutatói és elemző tevékenységét igyekezett a kulcsfontosságú kérdésekre összpontosítani. Nem riadt vissza a megoldásra váró problém ák össszetettségétől vagy érzékeny voltától.
A magyar tannyelvű oktatás évtizedes fejlődéséről, alakulásáról sok cikket és több tanulmányt jelentetett meg. Írásainak visszhangja arra ösztökélte, hogy ezekkel a kérdésekkel, amelyek egyben a kisebbségben élő itteni magyarság sorskérdései, behatóbban foglalkozzék. Szükségét érezte egy átfogó, a fejlődésünket hűen tükröző összefoglaló elkészítésének, hogy tám pontot és segítséget nyújtson az igen bonyolult és nehéz helyzetünkből való kiláboláshoz. Nem hallgatta el saját hibáinkat sem: az önpusztítást és azt, hogy sok magyar szülő lemond alkotmányos jogáról, az anyanyelvi oktatásról gyermeke kárára.
Ez a könyv felöleli a vajdasági magyar nyelvű oktatás úgyszólván minden lényegbe vágó kérdését. A helyzet súlyosságát nem csak az aggasztó tanulói létszámcsökkenés illusztrálja, hanem a visszafejlődés, az elsorvadás több cáfolhatatlan jele is erre utal. A kötet tartalma, következtetései, előrelátásai nem a lehangoltság és a távlattalanság érzését kívánják fokozni. Ellenkezőleg: a megmaradásunkat, ittmaradásunkat és fejlődésünket, egy magasabb minőségi szint elérését kívánja szolgálni. Nem a passzív visszavonulást, siránkozást és meghunyászkodást növelni, hanem a terhek, a feladatok még tudatosabb vállalását elősegíteni elsősorban a pedagógusok részéről. Ugyanakkor a nemzeti tolerancia, az egyenjogúság alapján megvalósuló békés együttélés szellemét is sugallja. Éppen ezért hisszük, hogy felkelti a pedagógusok, iskolaigazgatók, a tanulók és a szülők érdeklődését; hogy tájékozódásul, eligazodásul és bátorításul szolgál számukra, és hozzájárul a vajdasági magyarság jövőjének megalapozásához.
