Varga Zoltán

A MÉREGKEVERŐ

regény

A kötéltáncos (1963) és a Kirándulás (1965) című elbeszéléskötetei után Varga Zoltán neve már meglehetősen ismerősen cseng a jugoszláviai magyar olvasó előtt, de bizonyos, hogy ez az első regénye fontos állomása lesz írói pályájának.

A regény egyik legfőbb erénye minden bizonnyal az, hogy olyan sokrétű kérdéscsoportot vet fel, amilyen sokrétű az emberiség történetének jelen korszaka is. Nyilván lesznek olvasók, akik a zsarnokság természetrajzát olvassák ki belőle, mások a tudomány és hatalom – mégpedig az önhitt, erejében bízó, vagy létében nagyon is vészélyeztetett, bizonytalan hatalom – közötti ellentétet és összeütközést. Ismét mások azt a tanulságot vonhatják le belőle, hogy a haladás útja akadályokkal van rakva, amelyek átmenetileg ki-kitérítik eredeti irányából, kerülőikre kényszerítik és lelassítják a menetét; hogy a legtisztább szándékú rendszer- és hatalomváltozás is magában hordja a kisiklás, az önmaga ellentétébe való átcsapás lehetőségét, mert az emberek szeretik a hatalmat, s gyakran megrészegülnek tőle stb. Egyesek viszont talán csak egy jobb sorsra érdemes tudományos eredmény elkallódását vagy egy nagyra hivatott, becsületes tudós személyes tragédiáját olvassák majd ki belőle.

Természetes azonban, hogy Varga Zoltán könyvének nem a problémák puszta felvetésében van a kizárólagos értéke, hanem abban, ahogy ezeket egy magában is rendkívül izgalmas történetbe ágyazza.

Külsőségei révén csaknem a detektív- és kalandregényekkel rokonítható, de problémafelvetése, korunk történelmének elevenébe hatolása, az egyéni tettek alapos lélektani motiváltsága, s nem utolsó sorban minden sallangtól ment, lényegre törő, lényegláttató stílusa a legkorszerűbb és legigényesebb prózai művek sorába emeli A méregkeverőt.