Szenteleky Kornélról írott tanulmányainak füzérét tartalmazza Vajda Gá­bor e kötete, irodalmunk alapítójának, szervezőjének pályafutását követve nyo­mon, annak bontakozó kezdetétől saj­nálatosan idő előtti véget értéig. „Állo­másról állomásra” haladva olyképpen, hogy a benne lévő egyes írások önma­gukban is relevánsok lehetnek, összessé­gükben azonban szerves egészet is ké­peznek. Több oldalról közelítve meg tárgyukat, ugyanis egyaránt foglalkoz­nak Szentelekyvel a költővel és íróval, a szerkesztővel és irodalomszervezővel, az emberrel és orvossal, sőt – mivel ez is kikerülhetetlennek látszik – a beteggel és a szenvedővel is.

Mondhatni, komplex módon téve föl a kérdést: ki is volt valójában a vajdasági irodalom „vezére”: bizonyos kultúrsznobizmusba hajló széplélek-e, távoli bukolikus tájak, festői romok, felemelő mű­vészi alkotások rajongója, aki anyaor­szágunkról leszakított vidékünkre szorultan, voltaképpen alkatával és szelle­mi beállítottságával ellentétbe kerülve, netán kibontakozási lehetőségeit is fel­áldozva vállalja egyfajta muszáj-Herkulesként megfeneklett világunk művelő­désének, mindenekelőtt irodalmi életé­nek megteremtését? E minőségében szi­gorú nyesegetője-e, avagy inkább elnéző ápolgatója-e a dilettantizmusnak, oly­kor akár a giccsnek is, alkotóként sem mentesen tőlük egészen? Nem igazán szeretve ezt a sors által számára rendel­tetett tájat, mégis annak megjelenítését kérve számon követőitől az általa meg­fogalmazott couleur locale révén, olykor bénítónak is tetsző tehertételként, nyűg­ként, ami alkalmasint rá is gátlólag ha­tott. Egyidejűleg küzdve folyamatosan a sanda hatalommal, de kerülve is a vele való konfliktusokat, szükségképpen a nem mindig elkerülhetetlen öncenzúra hagyományát is megalapozva – azt, ami szinte napjainkig is jelen van irodal­munkban. Együtt a menekülésnek és a szembenézésnek azzal a kettősségével, ami a maga belső ellentmondásával azó­ta egy kissé irodalmunk egészének is jel­lemzője lett, túl azon, hogy netán ez a vezéri szerep jelentett az egykori sziváci orvos számára egyfajta menekülési le­hetőséget. Akár az alkotói véna elapadá­sának veszélye jelentse is azt, ami elől Szenteleky menekülni kényszerül, akár a mind közelebbi elmúlás fenyegetése.

Vajda Gábor kötete ugyanis olykép­pen világítja meg Szenteleky munkássá­gát, hogy éppen az író belső drámájának érzékeltetésével, legendája helyenkénti megtépázásával járul hozzá a mindeddig kissé egyoldalúnak tetsző kép árnyaltab­bá válásához, ujabb kérdések feltevésére is késztetve. Ezáltal e kép további kibon­takoztatását, irodalmi önismeretünk el­mélyítését szolgálja

                                                                                                                                                                                                                                            VARGA Zoltán