Nehéz a későn jövőnek, évezredek óta, akárhová néz, mindent készen talál. „Mert én egykor voltam már fiú is, lány is, bokor, madár és néma tengeri hal” – ahogy az egyik régi görög írta. És mégis, minden írástudónak erre a végsőkig telített semmire kell önmagát ráolvasnia, hogy megint először megtörténhessen. „Csúnya dolgokat találunk ki, le is írjuk őket. Ilyenkor igazán  léteznek” – vallják be a többes számú, regényes első személyek a Puha kertben. Bicskei Gabriella, aki a nevükben szól, az alkimisták megszállottságával játszik a kegyelemre, a reményről még csak nem is beszélve.