Utasi Csaba kötetét egy a II. Rákóczi Ferencről szóló esszével nyitja meg s egy a NATO-légicsapások idején írott naplóval fejezi be. Az esszé a kétlelkűség drámájáról töpreng, érzésem szerint Rákóczi Ferenc csak alkalom arra, hogy a rá jellemző tartózkodó hangnemben a saját dilemmáiról szóljon. Az Abszurdumok abszurduma című naplóban viszont kirajzolódik a szerző emberi helyzete, amelyben az ellentmondásos idők forgatagában belekényszerül. A háborús idők kiverik a könyvtárból, írni nem bír, hiszen nincs rá lelkiereje, miközben az ellentmondások garmadával találja magát szembe. Néha egyszerre két oldalon is vitatkozik, az anyaország hangadó közéleti tisztségviselőivel és a szerbiai politikai elittel, ami egy ilyen helyzetben nem csak hálátlan pozíció, hanem kétségbeejtő állapot is. A két szöveg között olvashatók Utasi irodalmi esszéi, Szentelekyről, József Attiláról, Jung Károlyról, Kertész Imréről, Koncz Istvánról, Kosztolányi Dezsőről, a vajdasági magyar történelmi regényről.

                                                                                                                                                                                                                                           VÉGEL László