Szabadka zenei életének múltja, szűkebb világunk zene­kultúrájának története több mint egy évszázadon át csupán a kis helyi lapok, közlönyök vagy töredékesen a fővárosi zenei fo­lyóiratok hasábjain élt. Így volt, mert a centrumtól távol eső városok mindig valamiről lekés­tek. A közbeeső évfordulók vi­szont alkalmat nyújtottak arra, hogy az írók, zenekritikusok megemlékezzenek korunk kiemelkedő zenei egyéniségeiről, de átfogó képet életükről, mun­kásságukról csak valahol a szá­zadforduló kiadványai között ta lálhatunk. Voltak lelkes zene­kedvelők és zenetörténészek, akik egy-egy portrét megrajzol­tak, mint D'lsoz Kálmán Arnold Györgyét, id. Ábrányi Kornél Gaál Ferencét, Lányi Viktor Lá­nyi Ernőét, de egyetlen olyan mű sem született, amely zene­történeti igénnyel Szabadka ze­nei életének történetét – bár csak körvonalakban is – meg­rajzolta volna.

Kenyeres Kovács Márta erre a régóta feldolgozásra váró feladatra vállalkozott. Már ezért is – de egyéb írói eré­nyeiért is – a Régi nóta, híres nóta című könyve komoly fi­gyelmet érdemel.

Másfél évszázad följegyzéseit, sajtóközle­ményeit, könyvgyűjteményeit és kottatárait tanulmányozta át, hogy Szabadka három legkie­melkedőbb zenei tehetségének feledésbe merült, sokak előtt ismeretlen életútját megismer­tesse a mával. Olyan zeneszer­zőket – akik kiváló karnagyok, szervezők és népművelők is voltak –, mint Arnold György, Gaál Ferenc és Lányi Ernő, be­mutatni a kései utókornak nagy­szerű feladat, mert azt a mű­vészettörténeti területet népe­síti be, amely eddig itt még néptelen volt.

Kenyeres Kovács Márta könyve elsősorban ezért jelent kivételes értéket a miniatűr sorozatban, és hasznos olvas­mányt, sok adatot feltáró for­rásmunkát azok számára, akik hivatásból vagy szeretetből ér­deklődéssel fordulnak zenekultúránk múltja felé.