
A Szabadkai Dalegyesület története
ELŐSZÓ
A „boldog békeidők” Szabadkáján sok szép dolog született, ezek egyike a Szabadkai Dalegyesület, amelynek történetét részben már megírtam a Szabadka zenei élete 1900–1918 c. könyvemben (Életjel Kiadó, 2002). Dévavári Zoltánnak köszönhetően aztán hozzájutottam dr. Brenner József naplójegyzeteihez és emlékirataihoz, s ezek segítségével feltárhattam a dalárda teljes történetét az első naptól az utolsóig. Korábbi munkám felhasználásával, az újabb adatok ismeretében fogalmaztam újra a kórussal kapcsolatos történéseket.
Az 1889-ben megalakult énekkar viszonylag rövid, de eseményekben gazdag élete megérdemli, hogy Szabadka történetének legfényesebb lapjaira kerüljön.
***
UTÓSZÓ
Fél évszázadnak kellett eltelnie, mire sikerült a városban összeverbuválni egy olyan énekkart, amely a Szabadkai Dalegyesület méltó utódjának mondhatja magát. 1968 óta működik Szabadka országos hírű kamarakórusa, a PRO MUSICA. Számtalan siker fűződik a nevéhez. Egy nap talán akad majd valaki, aki ennek a kórusnak a történetét is megírja.