Skip to main content
Borító/Kép

Téves csatatéren

Vallomások, riportok egy véget nem érő háborúról
Előszó/utószó

Ez a könyv befejezetlen marad mindörökre. Mert e tájon nincs olyan háború, amely valaha is véget ért volna. S nincs béke sem, amelyet nem kötöttek volna meg, hogy másnapra elfelejtsék.

Egy év háborús tartalmú cikkeit, riportjait látja itt viszont az olvasó a szlovéniai csatáktól a horvátországi harctereken át Bosznia-Hercegovina pusztulásáig. A történelem köszön vissza véres ködön át; egy valamikor viruló ország vívja haláltusáját: eszméi porig alázva, teste a végzeté. A Naplóban megjelent írások szerzői nem a nagypolitika egymásnak feszülő indulatairól számolnak be, hanem a krónikás hűségével elemzik a kort, s próbálnak maguk is eligazodni ott, ahol a történetek hősei sem találják önmaguk elveszett mását: a békés, alkotó, nagyra hivatott embert. Azt, aki elment, elbujdosott, eltűnt, s azt, akit megtaláltak, de már csak koporsóba zárva hoztak haza, meg azt is, aki a béke embere volt, de végleg elveszítettük, mert mára arcát a szorongás, a félelem homályosította el. Nemcsak a kofferek, hanem a sírok is domborodnak.

A mi csatáink a fejekben játszódnak le: a menekültek, becsapottak, kifosztottak, évezredes otthonukból kiűzöttek, erőszakkal mozgósítottak, parancsmegtagadók és a békéért intézményesen küzdeni akarók fejében. Korpuhatolók vagyunk mindannyian. A vallomások emberi hitelét a szenvedés, a riportok valóságtartalmát pedig a kiállás adja. Akkor, amikor az itteni sajtó a riportok valóságtartalmát pedig a kiállás adja. Akkor, amikor az itteni sajtó a világtörténelem legelvetemültebb uszításától volt hangos, mi a békét hirdettük. Sem hősök, sem áldozatok nem kívántunk lenni, csak ma is hiszünk abban, amit az írások születésének a pillanatában vallottunk: a háború esztelenség, s ennek a tudatosítása a mi föladatunk is. Talán azok voltak az igazán bátrak, akik a fenyegetések ellenére is mertek nyilatkozni és megnyilatkozni. Példaadásuk nélkül a háború iszonyata rejtve maradt volna, s a belénk nevelt törvénytisztelet is fejet hajtott volna az olyan embertelen törvények előtt, amelyek vágóhídra terelik egy ország jobb sorsra érdemes lakosságát. Temerin, Zenta, Ada, Moravica, Oromhegyes sem történhetett volna meg, ha az elutasító fölismerés nem lett volna tömeges.

 

Tartalomjegyzék
3
Előszó
5
Ünnepből háború
8
Háborús víkend
11
Mondd, akarsz-e háborút?
14
Baráth Róbert
16
Számlakészítés a béke napjaiban
19
Szemtől szemben a tűzvonalon
21
Lenni
23
Jóba vótunk mindörökke
26
Nagygyűlés a béke mellett és ellen
28
Gondolatok egy szentlászlói pincében
30
Számomra ez a háború befejeződött
33
Kilencvenegyes évjárat
35
Hogy kizárja az ajtót
38
A senki földjén
43
„Úgy érzik, meg akarták őket semmisíteni”
45
Megállt itt az élet
48
Hogy visszatérhessünk egyszer még
51
Negyvennégy nap kilencvenegyben
53
Szerbek gyújtották, horvátok hagyták
56
Adj, király, katonát!
59
Fölszabadulás öt képben
61
„Ha békét mondok, narancsot érzek”
64
Vukovári mementó
67
Nagy-Jugoszlávia nem ország, csonka Jugoszlávia mennyország
69
Újévi körtelefon
70
Menekülj, amíg nem késő!
73
Maradni és nem menni
76
A balkáni Jeruzsálem
79
„Vagy kukorica, vagy Mitrovica!”
82
Bedobott kő, kidobott nemzet
84
Ezer tőke souvignon
86
Békében is arat a halál
89
Ki lő rád most, Ferdinánd?
92
Életet és békét!
95
Szélmalomharc (?)
98
Forgó szélben
103
Vészha(ra)ngok
106
Szabadfogoly
109
Szökőár a Tisza mentén
112
Holtszezon
114
Zitzer
119
Elvitték az Apunkat
123
Ellenpólusok
126
Lőttek Szarajevónak
129
Békeharangok
132
Ugye, fiúk, szép élet a katonaélet (!?)
136
Képmelléklet