ELŐSZÓ

A néprajzkutató, a hely- és művelődéstörténész munkája időről időre meg­követeli a számvetést, az elvégzett munkáról szóló beszámolót. A vajdaságiak, magyarok és a körülöttünk, velünk élő délszlávok népéletének figyelőjeként, múltbéli dolgainak kutatójaként jómagam is úgy érzem, hogy az előző ilyen jellegű könyvem, a Vallási néphagyomány (Írások a vajdasági népi vallásosság köréből. Újvidék, 2002, Forum Könyvkiadó) megjelenése óta felkutatott és vizsgált jelenségekről írt és publikált írásaimat, meg az azóta meglelt, de még közzé nem tett dokumentumokat egy kötetbe gyűjtve nyújtsam át a tisztelt Ol­vasónak. Mert a jobbára itthoni és külföldi tudományos tanácskozások, szemi­náriumok, konferenciák anyagaként létrejött dolgozatok ugyan megjelentek a rendezvények előadásaiból készült tanulmánygyűjteményekben, illetőleg más folyóiratokban, de a helyi, helybeli és honi olvasók, esetleges kutatók munkáját sokkal inkább megkönnyíti, ha egy idevalósi népéletfeltáró írásait, cikkeit egy közös kiadványban találják meg.

Írásaimban a vajdasági tájat jelölöm kutatásaim színhelyeként, s valóban több dolgozatom vizsgálódása kiterjed az egész régióra, erre a szépséges nagy­tájra. Azonban én mindvégig vallom, hogy legjobban csak a szülőföldjét ismer­heti meg és ismeri az ember, s épp ezért több írásom a nyugat-bácskai vidéknépéletének egy-egy szegmentumára vonatkozik; míg több dolgozat csak ma­gával a szülőfalummal, Kupuszinával foglalkozik. Jómagam ezt így érzem jó­nak és helyénvalónak. Az én szülőhazám a Vajdaság, és nem több; szülőföldem a Bácska, azon belül is a Duna mentének Nyugat-Bácska nevű sokszínű és sok­nyelvű világa; szülőfalu pedig csak egy van, Kupuszina, amelyben már idestova hat évtizede van állandó maradásom. Erről a településről szólni feladat is, cél is, vállalás is. És csak azt mondhatom el róla, amit a falumbeliektől, a kupuszinai öregektől, fiataloktól hallottam, tanultam, láttam, amit tőlük kaptam.

A népéletkutatás terén is még sok a tennivaló ezen a tájon, pedig már nem is kevesen vizsgáljuk a múlt és a jelen köznapi tudását. Sok-sok kisebb-nagyobb vállalkozás alkotja már a vajdasági emberek népi kultúrájáról – a miénkről és szomszédainkéról – összeálló képet. A vajdasági magyar néprajzkutatás egyre növekvő, erőre kapó és állandósuló folyamatában az én mostani könyvemnek és a hozzá hasonló gyűjteményeknek is megvan a maguk helye, hogy majdan több, nagyobb méretű, néprajztudományunk szakterületeit felölelő monográfi­ákban használható adatokkal szerepeljenek.

                                                                                                                                                                     Kupuszinán, 2009. szeptember 29-én, Szent Mihály napján