Vándorbotom meg-megtorpan
Sinkó Ervin költészete
Sinkó Ervin életművének középpontja: költészete. A látható életműben háttérben áll ugyan, hiszen a vers igézetében írói pályájának első tíz esztendeje alakult csupán, amikor két verseskönyve is megjelent, a felszabadulás után azonban nem költőként affirmálódott, hanem regény- és tanulmányíróként, munkássága pedig a napló műfaját éppen úgy magába foglalja, mint az irodalomtörténeti monográfiát, a lapokban, folyóiratokban meg-megjelenő versei azonban csak kísérői erőteljes írói jelen valóságának. Ám mind nyilvánvalóbbá válik, hogy művészi világképének szövete lírai, hogy a „költői” kérdésköre ott van egész világa tengelyében. Ezt felismerni ösztönöz végletes szubjektivizmusa is, amely a versekben természetes kifejezési formáját találta meg – már a kezdő költő fiatal volta következtében – a kordivat szellemében. A versek tükrében tetszelgő költőt látjuk, akire (akárcsak a naplókból) a lírai hős eszménye nézhetett vissza, semmitől sem zavartatva, sőt egészen közvetlen módon is, nem kényszerítve a versben vallomást tevőt, hogy önköréból kilépve, a „világgal” találja magát szembe. Egy művelt úrifiú próbálgatja a versek első sorozataiban a neki alkalmas magatartásformát és szerepet, a sajátos kivételességet keresi, hogy megkülönböztető jegyként belépője lehessen az akkori Szabadka „művészi” köreibe. Kétségtelen, hogy egy kis Narcissus keresi helyét, amikor csokorba gyűjti a tízes évek érzelemképleteit, amikor a szabadkai Munkásotthonba kezd járni, egyszerre engedelmeskedve korparancsnak és az apai ház elleni lázadás kényszerének – s évtizedek múltán (1928-as önéletrajzában) jó szívvel emlegetheti Singer Bernátnak, a szabadkai rabbinak és Forgács Dezsőnek, a munkásvezérnek a nevét (az Optimistákban) a szabadkai munkásokéval együtt (a Szemben a bíróval című vallomásában 1935-ben) –, vagy amikor „idegen" voltára hivatkozva ennek különösséget, „átkozottságot” illatozó virágát tűzi gomblyukába. Másként nem is történhetett. A tehetséges és érzékeny, korán megért, prófétai ihletű tizenéves Sinkó Ervinnek csak fel kellett markolnia a korszak kínálta olvasmányokat, és kiválogatni közülük, ami szenvedélyét táplálhatta.
(...)
Részlet Bori Imre utószavából
