ELŐSZÓ

Színháztörténetünk Zentára vonatkozó szegmentuma A magyar nyelvű színjátszás története a kezdetektől 1918-ig a mai Vajdaság területén című intézeti kutatási program szerves része. Részfeladatként eddig a zombori és újvidéki színjátszás történetét dolgoztuk fel. Gerold László doktori értekezésében a szabadkai színháztörténeti múlt feltárásával foglalkozott.

Munkánkban igyekeztünk felhasználni minden hozzáférhető forrást. A legtöbb gondot a zentai Történelmi Levéltárban hiányosan megőrzött dokumentumok okozták, ugyanis folyamatosan csak a magisztrátusi iktatókönyvekben lévő bejegyzések utaltak a városban járt színtársulatokra. Ezek a bejegyzések csupán a kérvényező igazgatók nevére, az iktatás és a kiadott engedélyek időpontjára, esetleg az engedélyek kiadásának megtagadására vonatkoznak. A városi Tanács üléseinek jegyzőkönyvei elsősorban a színházterem kiadásának feltételeiről szóló vitákat rögzítik, az időnkénti adaptácíós terveket, a vendégszereplő színtársulatok anyagi támogatásával kapcsolatos kérdéseket, valamint a színházi előfüggöny hirdetési célokra történő kiadásának pályázati feltételeit stb.

A zentai Levéltárban őrzött Dudás Andor-féle kéziratos krónika szintén nagy segítségünkre volt annak ellenére, hogy eltűntek azok az újságcikkek, színlapok, melyekre a szerző hivatkozott.

A helybeli sajtó 1875-től történő rendszeres megjelenése (Zentai Figyelő, Zenta és Vidéke) megkönnyíthette volna munkánkat. Sajnos, a megőrzött évfolyamok szintén hiányosak, így csak részben tették lehetővé, hogy nyomon kövessük a hetvenes évek színjátszási körülményeinek alakulását. A nyolcvanas évektől kezdődően sajtóforrásaink a Zenta, a Zentai Ellenőr, a Zentai Közlöny, a Zentai Híradó, a Zentai Hírlap, a Zentai Függetlenség, a Zenta és Vidéke, a Zentai Néplap és a Zentai Friss Újság voltak. Annak ellenére, hogy az egyes lapok évfolyamai is hiányosak voltak, a feldolgozásban csak a többszempontúság lehetőségének leszűkítésére hatottak ki. Az első magyar vándortársulat 1833 végén érkezett Zentára, működéséről a legkimerítőbb adatokat a Honművészben találtuk. A magyar színészet évkönyvei közül három évfolyam tartalmaz Zentára vonatkozó adatokat, míg a Színészek Lapjában folyamatosan közölték a Tisza-parti mezővárosban járt társulatok névsorát is.

Az Országos Széchenyi Könyvtár Színháztörténeti Osztályának Zentára vonatkozó plakátgyűjteménye sokban hozzájárult a bemutatott színpadi művek repertóriumának és a vándortársulatok névmutatóinak pontosításához.

A levéltári és egyéb források hiánya különösen a háborús évek színháztörténeti eseményeinek felvázolását nehezítette meg. A rendelkezésünkre álló adatok alapján csak utalhattunk az egyes jelenségekre anélkül, hogy megkísérelhettük volna a részletes feldolgozást.

Színháztörténeti munkánkat az összegyűjtött adatok alapján tagoltuk. Igyekeztünk a lehetőségekhez mérten minél kimerítőbben foglalkozni mind a politikai és gazdasági, mind pedig a társadalmi és művelődési élet jellemzőivel, melyek a város színháztörténeti jellegének alakulását döntően befolyásolták. A városi vezetés és a közönség viszonyulásának elemzése feleletet adott arra is, milyen vándortársulatok és miért éppen azok vendégszerepeltek Zentán, a társulat és a közönség kölcsönös egymásrahatása miképpen formálta, alakította a polgárok színházi ízlését, természetesen figyelembe véve a korszak általános Színházi kultúrájának ismérveit is. Minden olyan esetben, ahol a források lehetővé tették, részletesen foglalkoztunk egy-egy társulat működésével a befogadók és a helybeli sajtóban megjelent kritikák tükrében, nem mellőzve az általános érvényű kritériumokat sem.

Az idézeteket az eredeti forrás szerint rögzítettük.

E munkánkban a mai Bácska utolsó (negyedik) nagyobb művelődési központjának 1833 és 1918 közötti színháztörténetét igyekeztünk feltárni. Reméljük, ezzel is hozzájárultunk kultúrális örökségünk jobb megismeréséhez.

Újvidék, 1987 szeptemberében

                                                                                                                                                                                                                                                Káich Katalin