Engem valójában nem a háború, nem az általános őrület zavart. Sokkal jobban idegesített, hogy már hónapok óta nem nézhettem be ąupába, nem nyúlhattam a hangszereimhez. Lefekvés előtt arról álmodoztam, milyen jó lenne újra megérinteni, megzendíteni a vasakat. Próbáltam felidézni új zenei dallamokat, variálni a régieket. A zenekari társaimat nem láttam a hadiállapot óta, fogalmam sem volt, mi lehet velük. Arra gondoltam, éjjel, míg a szüleim alszanak, megnézem a ąupában a vasakat. mondja Orcsik Roland első regényének, a Fantomkommandónak egyik elbeszélője. És valóban, ebben a regényben nem a háború a fontos, hiszen annak fenyegető jelenléte állandó, hanem a hatása: hogyan alakulnak át a félelem és a bezártság világában az emberi viszonyok.

A mű helyszíne a kilencvenes évek délszláv háborúinak névtelen kisvárosa, ahol a hősök nem formálhatják sorsukat, hanem inkább elszenvedik a történelem borzalmait és őrületét. De a Fantomkommandó nemcsak erről a lesüllyedt emberi létállapotról ad metszően pontos képet, hanem például arról értesülünk, hogy a kamaszhősöknek fontos, hogy zenekart alapítsanak. Nem adják föl ezt a tervüket. Valamiért nem.

Hazatérőben történeteket mentene írónk önmaga és az olvasók számára, örökségmarasztaló szenvedéllyel. Átsuhan egykori tájakon, múltidéző örömmel beszélget a régi – létező vagy léthatáron túli – társakkal. Megengedő szeretettel, gyakran a derű bájával. Bolyongásai során felkeresi hajdani iskoláit, meg-megáll a Tópart utcán, majd a Népkert fái alatt, vagy éppen a lassan hullámzó vizet szemléli a bátkai kompról. Képzeletének vásznán erőteljes vizualitással elevenednek meg a kiapadhatatlan mesélőkedvvel visszavarázsolt emlékképek, s nem pusztán azért, mert szívesen és gyakran ül oda a festők asztalához. Közben egyfajta számadás is készül a keresett és megtalált volt-otthon őrizetével. A Zentán született Balogh István két évtizede Magyarországon él, de állandó visszatérő, könyvei is nálunk jelennek meg. Eddig tizenhét kötete látott napvilágot, kettőben tárcái is megtalálhatóak. Néhányat ezekből is válogattunk, többnyire azonban a lapokban és folyóiratokban közzétett vagy még közöletlen írásai – szerzőnk ilyen műfajú írásainak legjobb darabjai – kerültek a Mágikus fészkünkbe.

VSinkovits Péter

Jelen, hangzó melléklettel gazdagított népzenei kismonográfia Bodor Anikó elképzelésének valóra váltása.

Az ő hosszú távú terve volt, hogy az egyes népzenei kisdialektusok gyűjtött anyagát, az adott kistáj népzenei tájszólását jól ismerő előadókkal újraénekeltesse. Így nemcsak a szakavatott népzenekutatók, hanem a széles népzenekedvelő tábor is élvezhető és szakmailag is magas szintű népzenei gyűjtést és példatárat vehet a kezébe.

Így jött létre a 2006-ban megjelent „Szép Kecelbe...” című, kiskunhalasi és keceli népdalokat, a Kiskunság zenei nyelvjárását bemutató kettős CD és kismonográfiát érő kísérőfüzete.

Anikó a koncepcióját, elképzeléseit hosszú távon kívánta megvalósítani. A következő állomás a Csókát és zenei dialektusát bemutató kiadvány lett volna. A zenei dialektus ebben az esetben nem földrajzi vagy közigazgatásilag behatárolt terület, hanem Szöged környékét, Észak- és Közép-Bánátot egybeolvasztó etnokulturális egység: az ő-ző nyelvjárást beszélő szögedi nemzet hazája.

A válogatást és a felvételek elkészítését még maga Anikó vezette Németh István közreműködésével. A záró munkálatokra, a kötet életre hívására már nem volt ideje...

E kiadvánnyal Bodor Anikó munkássága előtt tisztelgünk.