Kenyeres Kovács Márta, a zeneileg is jó fel­készültségű írónő és műfordító ezúttal azzal az elhatározással nyúlt tollához, hogy a kiemelkedő jugoszláv költők szerelmes verseiből állítson össze egy kis kötetet. Ez a dicséretes szándék – úgy tetszik – a női lélekhez közel áll; az átélés, a finom, alig sejthető mozzanatok meglelése és a műfordításokon keresztül való átvetítése a verssorokban érzelmesen érvényesül. Ez a kivé­teles erénye ennek a válogatásnak és jelentős részben a találó, szerencsés átültetésnek.

Hogy komoly műgonddal végezte munkáját, azt az is meggyőzően érzékelteti az olvasóval, hogy a szerbhorvát nyelven mélyen zengő strófák magyar hangzókra való átkomponálása sem tá­volodott el az eredetitől. Az átköltés helyett a fegyelmet követelő műfordítás nehezebb útját választotta. A páros rímekre való törekvés a legtöbb esetben a költemény ritmusát megőrzi és igazi élményt jelent azok számára, akik sze­retik a poézist.

A kis gyűjteményt finoman átfogja Jure Kaštelan remek versének a címe: A jövőben is élni. A műfordítás, a jugoszláv költők lírája felé fordulás ilyen válogatásban szinte hívja az olvasót. Mindegyik vers az olvasóban éled újjá, s jelentésében a költő lelkének halk rezzenése nyomán rokonszenvet ébreszt.

Versei az elmúlt két évtized során elég rit­kán és rendszertelenül jelentek meg a lapokban, úgyhogy irodalmi közvéleményünk mind ke­vésbé figyelt Urbán János költészetére. A költő Urbán azonban nem hallgatott, tolla nem pihent, csak megnyilatkozásai voltak kevésbé látványo­sak, mint a prózaíróé és a krónikásé. Most, két évtizedes látszólagos hallgatás után meglepően gazdag termésből válogatott egy kötetnyi ver­set Látomás a fennsíkon címen. 

Száz költeményét hat ciklusba rendezte. Az elsőben a szerelmes versek kaptak helyet. Az Útirány a tudatos osztályharcos költőt revelálja. Az Aranynapban ars poeticáját fogalmazza meg. Az Oldott igazsággal a különböző alkalmakra írt verseit foglalja magába. Külön kell szólni a két utolsó részről, mert mindkettő arról tanúskodik, hogy valami új kezdődik Urbán János lírájában a legutóbbi években. Az előbbi ciklusokba ke­rült műveivel lezár egy jelentős pályaszakaszt költészetében, a Pusztató darabjaival viszont megnyitott egy oldottabb formájú, személyes ér­zést és hangulatot kifejező újat elkötelezett köl­tői munkásságában. 

Beszédes István 1961-ben született Zentán. Felsőhegyen nőtt fel. Túlnyomórészt intellektuális töltésű verseinek tájlírai elemei gyermekkorának falusi világában gyökereznek. Az újvidéki Magyar Tanszék távhallgatója. Jelenleg művelődésszervező a zentai Ifjúsági Művelődési Központban. A versírás mellett a színművészethez is vonzódik. A zentai fiatal színjátszók műhelyének művészeti vezetője. Több előadást rendezett. Versei jugoszláviai magyar lapokban és folyóiratokan jelennek meg, valamint társszerzője a Teleírt világ (1987) című, fiatal költőket bemutató antológiának.

„Meglásd, ha nagyon akarod, elűzött híveidért ismét megkondulnak azok a kitépett nyelvű harangok, de csak ha nagyon akarod” — olvashatjuk Cs. Simon István legújabb,  Ahol a part szakad című verseskötetének egyik érzékletes darabjában (Ha nagyon akarod). És mivel e gyökereit jelentő, de a történelem embertelensége folytán gyászolni kényszerült világ újraélesztését a költő valóban „nagyon akarja”, mélyről fakadó életre hívási kísérlete nem marad meddő, kitépett nyelvű harangjainak hangját gyakran valóban halljuk. Vádlón, panaszszóként hangzón, orvoslásért kiáltón. Akkor is, ha „nem akarjuk nagyon”, vagy éppenséggel menekülnénk eme elsüllyedt, sőt továbbra is süllyedőben lévő világ elől, ha közönybe zárkózva nem tudomást venni szeretnénk inkább pusztulásáról — arról, ami a magunk pusztulása is egyben. Bármennyire híjával legyünk is annak az öngyötrő vissza- és szembenézésnek, ami alapvető jellemzője Cs. Simon István mélyen tájhoz-sorshoz kötődő költészetének. 

(részlet)