
Balázs-Arth Valéria
Fotó: Szabó Attila
Az általános iskolát és a gimnáziumot (1975) Szabadkán végezte. Az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar Tanszékén tanári és fordítói oklevelet (1981), magiszteri (1991, dolgozatának címe Szövegtípus – szövegszerkezet – fordítás), A bácskai magyar sajtó és könyvkiadás irodalmi vetületei az 1947–1952 közötti időszakban című disszertációjával pedig az irodalomtudomány doktora fokozatot szerzett (2016). Szabadkán középiskolai tanár (1981–1983), a polgármesteri hivatal fordítója (1983–1991). Fordított az újvidéki Tankönyvkiadónak hat tankönyvet, továbbá folyóiratcikkeket, katalógusokat. és a jagodinai Naiv Művészetek Múzeuma által kiadott Kalmár Ferenc-monográfiát (2009). Az ELTE Névtani Tanszékével együttműködve több névtani tanulmány szerzője. A délszláv háború kitörésekor munkahelyéről elbocsátották (1991), ekkor Budapestre költözött, ahol szerkesztőként és szócikkíróként dolgozott: a Magyar Színházművészeti Lexikon után a 19 kötetes Révai Új Lexikona szerkesztője, délvidéki szakszerkesztője és szócikkírója; a magyarországi délszláv nemzetiségek szócikkeinek szerzője és szerkesztője is, majd további lexikonok szerzője és szerkesztője is. Több ezer délvidéki szócikk anyagát gyűjtötte össze, és írta meg. A Közép-Európai Kulturális Intézet délvidéki programjainak egyik szervezője (pl. a jagodinai Naiv és Marginális Művészetek Múzeumával közösen készült A XX. század madarai – Kalmár Ferenc szobrai – kiállítás egyik kurátora; a Hidak-Korok-Budapest-vándorkiállítás rendezője Vukováron). A Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége küldöttgyűlésének tagjaként több magyarországi–szerbiai cserekiállítás rendezésében közreműködött. A jagodinai 14. Naiv és Marginális Művészeti Biennále zsűrielnöke (2009). Mintegy tíz év munkájának eredménye önálló lexikona, a Délvidéki Magyar Képzőművészeti Lexikon, amelynek szerzője, szerkesztője és képszerkesztője is (Bp., 2007). A Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasa (2019/2020). A Keskenyúton Délvidéki Tragédiánk 1944-45 Alapítvány szakértői testületének tagja.
A következő lexikonok szerkesztésében és írásában vett részt:
Magyar Színházművészeti Lexikon (Budapest, 1994) (szakszerkesztő és szócikkíró)
Révai Új Lexikona I–II. köt. (Szekszárd, 1996–1998) (szakszerkesztő és szócikkíró)
Révai Új Lexikona III–XII. köt. (Szekszárd, 1999–2003) (szerkesztő, szakszerkesztő és szócikkíró)
Révai Új Lexikona XIII–XVIII. köt. (Szekszárd, 1998–2006) (szakszerkesztő és szócikkíró)
Révai Új Lexikona XIX., kiegészítő kötet A–Z (Szekszárd, 2008) (szerkesztő és szócikkíró)
Kortárs Magyar Művészeti Lexikon 1. köt. (Enciklopédia Kiadó, Budapest, 1999)
Kortárs Magyar Művészeti Lexikon 2. köt. (Enciklopédia Kiadó, Budapest, 2000)
Kortárs Magyar Művészeti Lexikon 3. köt. (Enciklopédia Kiadó, Budapest, 2001)
Humorlexikon. (Tarsoly Kiadó, Budapest, 2001)
Új Magyar Életrajzi Lexikon I–V. (Magyar Könyvklub, Budapest, 2001–2004)
Új Magyar Életrajzi Lexikon VI. (Helikon Kiadó, Budapest, 2007)
Građa za leksikon pisaca Jugoslavije VI tom P (Matica srpska, Novi Sad, 2014)
Az alábbi kiadványok munkatársa:
Kortárs Magyar Írók 1945–1997. Bibliográfia és fotótár. I. k. (Enciklopédia Kiadó, Budapest, 1998)
Kortárs Magyar Írók 1945–1997. Bibliográfia és fotótár. (Enciklopédia Kiadó, Budapest, 2000)
Magyar múzeumi arcképcsarnok (Pulszky Társaság – Tarsoly Kiadó, Budapest, 2002)
Egy díjat megérdemelt volna
Az év eleje mindig alkalmas az összegzésre. Nem csak a mögöttünk hagyott év kiemelkedő eseményeket, alkotásokat, teljesítményünket vehetjük leltárba. Sőt, ilyenkor kifejezésre juttathatjuk hiányérzetünket is.
Közismert dolog, hogy egy adott évben kiosztott díj mindig az előző évi teljesítményre vonatkozik. Értékelésem szerint tavaly egy díjat megérdemelt volna Balázs-Arth Valéria, a 2007-ben megjelent Délvidéki Magyar Képzőművészeti Lexikon szerzője.
Az elmúlt másfél évtizedben az anyaországban 35 lexikonban több ezer szócikk jelent meg a szabadkai származású, jelenleg Budapesten élő Balázs-Arth Valériának köszönhetően. Már ezen az alapon is kaphatott volna vajdasági kitüntetést. Ám 2007-ben, a Timp kiadónál megjelent, csaknem 700 oldalas, 402 részletes szócikket tartalmazó Délvidéki Magyar Képzőművészeti Lexikon egy úttörő vállalkozás volt. S mint a szakemberek kiemelik, ,,az anyag gazdagságát mutatja, hogy a szerző számos művészről közöl újonnan felkutatott adatokat, eddig ismeretlen, lappangó műveket, és számos feledésbe merült művészt is bemutat”. Anélkül, hogy bárki díját is megkérdőjelezném, sajnálom, hogy tavaly egyetlen díjra sem méltatták Balázs-Arth Valéria lexikonát.
Zomboriak a lexikonban
Balázs-Arth Valéria volt a Találkozások vendége
A zombori Berta Ferenc Zsebszínház hét esztendős fennállása alatt 2008 végéig 82 alkalommal rendezte meg a Találkozások nevű, havonta sorra kerülő kulturális műsort, amely iránt kezdettől fogva igen nagy érdeklődés nyilvánult meg. Tavaly 84-en léptek fel a műsorokban és összesen 868-an jelentek meg a tizenegy alkalommal megtartott rendezvényen a zombori Magyar Polgári Kaszinóban.
Természetesen az idén is folytatódik a rendezvénysorozat és a januári, sorrendben 83. Találkozásokat már meg is tartották kedden este, mintegy száz érdeklődő jelenlétében. Balázs-Arth Valéria lexikoníró, lexikonszerkesztő volt az idei első vendég, aki 1992-től Budapesten lexikonszerkesztőként dolgozik. Képzőművészeti cikkeket is ír. A Révai Új Lexikona délvidéki anyagának szerkesztője és szócikkírója. A Kortárs Magyar Művészeti Lexikon délvidéki képzőművészeti anyagát is ő írta. Fő műve a Délvidéki Magyar Képzőművészeti Lexikon, amelyet a budapesti Timp Kiadó jelentetett meg 2007-ben.
Ezúttal dr. Silling István nyelvész, néprajzkutató, művelődéstörténész, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar tanszékvezető rendes egyetemi tanára volt az est házigazdája. Ő beszélgetett el a vendéggel: Balázs-Arth Valériával. Mint megtudtuk, az elmúlt másfél évtizedben Magyarországon neki köszönhetően jelent meg 35 lexikonban többezer szócikk. Mindenképpen jelentős, úttörő vállalkozásnak számított a Délvidéki Magyar Képzőművészeti Lexikon megjelentetése, csaknem 700 oldalon 402 részletes szócikket tartalmaz.
Mint a Találkozások vendége elmondta, tíz év gyűjtésének eredménye a lexikon. A kiadványban szereplő 402 név között több mint húsz zombori és apatini községbeli személy nevét találhatjuk meg a kötetben. Egyebek között Herceg Jánost, Cirkl Rudolfot, Buzási Marganits Máriát, Hoffman Artúrt, Husvéth Lajost, JuhászÁrpádot, Milan Konjovićot, Kapitány Lászlót, Sillling Istvánt és feleségét, Steiner Lajost, Dudás Antalt említi, a fotográfusok között Zámbó Illés, Ispánovics István és mások neve szerepel...
Balázs-Arth Valéria mint elmondta, jelenleg a Vajdasági Magyar Művelődéstörténeti Lexikon elkészítésén dolgozik, ő lesz ennek a kiadványnak a szerkesztője.
Ezúttal is volt kiállítás. A 83. Találkozásokon a Magyar Polgári Kaszinóban megnyílt a zombori Janovics István gyertyaöntő, mézesbábos és cukrászmester, valamint családja igazán látványos munkáiból és termékeiből. A rendezvényen közreműködött a Zsebszínház Kisegyüttese.
A kedd esti Találkozások a Peák Júliáról való megemlékezéssel kezdődött, akit egy nappal korábban helyeztek örök nyugalomra életének 77. esztendejében. Nagyon sokat tett azért, hogy a Magyar Polgári Kaszinó a helyi magyarság gyülekezőhelye és művelődési fellegvára legyen és maradjon.
A szorosabb kulturális együttműködés jegyében
Nagy érdeklődés övezte Kalmár Ferenc vajdasági szobrászművész budapesti retrospektív kiállítását, melyet tegnap Nebojša Bradić szerbiai művelődési miniszter nyitott meg.
A jagodinai Naiv és Marginális Művészetek Múzeuma és az Európai Utas Alapítvány Közép-európai Kulturális Intézete szervezésében létrejött tárlatot jelenlétével megtisztelte az alkotó mellett Nina Krstić művészettörténész, a jagodinai múzeum igazgatója, a kiállítás fő kurátora, Balázs-Arth Valéria művészettörténész, Manherz Károly, a magyar oktatási és kulturális tárca szakállamtitkára, Nebojša Bradić, valamint Dejan Šahović, Szerbia budapesti nagykövete is.
Nina Krstić méltatásában hangsúlyozta: a szerb kultusztárca védnöksége alatt szervezett tárlat annak a füzérnek egy újabb gyöngyszeme, amely a nemzetközi integrációt szimbolizálja, s amely a jagodinai múzeum számára igen fontos. Kalmár Ferenc elmondta: nagy örömére szolgál, hogy megérte ezt a napot, s nagyon szeretne még sokat alkotni. „A legszebb, a kiállításon látható különleges szobraival Kalmár Ferencnek több mint öt évtizedes művészi pályatapasztalata, eszmevilága, esztétikuma teljesedik ki” – hangsúlyozta Balázs-Arth Valéria, a budapesti tárlat kurátora, míg a szerb kultuszminiszter leszögezte: noha őt a kiállítás megnyitására kérték fel, úgy gondolja: a tárlatot a nézők és a szobrok párbeszéde fogja ténylegesen megnyitni.
Nebojša Bradić tegnap Budapesten találkozott magyar hivatali kollégájával, Hiller István oktatási és kultuszminiszterrel, akivel a két ország közötti kulturális együttműködés elmélyítéséről tárgyalt. „Noha kiválónak tartom a szerb–magyar kulturális kapcsolatokat, meggyőződésem, hogy azokat még szorosabbakra lehet fűzni” – nyilatkozta a találkozót követően a szerb tárcavezető a Magyar Szónak. Hiller Istvánnal egyetértett abban, hogy a két országban segíteni kell a szomszédos állam művészeinek, művelődési intézményeinek bemutatkozását, együttműködését, illetve támogatni kell a kulturális örökségvédelmet. Egyetértettek abban is, hogy mindkét államnak oda kell figyelnie a területén élő kisebbség kultúrájának védelmére, fejlesztésére is. „A két tárca a közeljövőben akciótervet dolgoz ki, amely meghatározza művészeink, művelődési és művészeti jelenlétének dinamikáját a szomszéd országban. Jó alapja lesz ez a jövőbeni együttműködésnek, és hiszem, hogy a kulturális kapcsolattartás a két ország között a jövőben sokkal szorosabb lesz. Ez Szerbia és Magyarország számára ugyanolyan fontos, mint amilyen fontos a két országban élő kisebbség számára is” – hangsúlyozta Nebojša Bradić, majd hozzátette: az év végéig aláírja magyar hivatali kollégájával azt az együttműködési programot, amely a 2009–2011 közötti együttműködésre vonatkozik.
Csáth Géza rajzai Budapesten
A Közép-európai Kulturális Intézetben irodalmi és filmes rendezvények lesznek a kiállítás kapcsán
Csáth-rajzokból nyílik kiállítás kedden Budapesten, a Közép-európai Kulturális Intézet Rákóczi úti székházában. Az intézet és a szabadkai Városi Könyvtár közös kiállításáról van szó. A könyvtár jelentette meg Csáth földesi naplórajzainak és rajzfüzetének atlaszát, amelyben a novellista irodalmi műveiből „kimetszett” részletek is vannak. Módos Péter, a Közép-Európai Kulturális Intézet igazgatója, az Európai Utas folyóirat főszerkesztője a közelmúltban Szabadkán járt, hogy megbeszéléseket folytasson a kiállítás részleteiről.
– Úgy gondoljuk, nagy érdeklődésre fognak számot tartani a Csáth-rajzok, amelyek az orvosi naplóban vannak, s voltaképpen nem az örökkévalóságnak készültek, hiszen az író a maga szórakozására rajzolta tele a füzetet. Szabadkán a könyv szerkesztői, szerzői nagyon érdekesen kapcsolták össze a rajzokat a Csáth novelláiból, esszéiből kivett rövid szövegekkel. Ezt a módszert fogjuk mi is követni a kiállításon. Kiegészítjük majd az anyagot Csáth-könyvekkel, Kosztolányi-kötetekkel, Szabadka városát ábrázoló fotókkal, képeslapokkal. S lesznek a kiállításhoz kapcsolódó előadások, sőt filmvetítés is.
Mint Módos Péter kifejtette, a Közép-európai Kulturális Intézet Magyarország kulturális politikáját valósítja meg főként a szomszédos országokat, de egész Európát illetően is. Együttműködtek a belgrádi és a bécsi városi könyvtárral, de Goriciából, Triesztből, Temesvárról, Nagyszebenből is hívtak már meg tárlatot. Volt olyan, amely kinőtte az intézet kereteit, például Frantisek Kupka cseh festő kiállítása, amelyet a Ludwig Múzeumban rendeztek meg. Goricia és Bolzanó bemutatkozását pedig kiegészítették egy olyan helytörténeti kiállítással, amely a Helytörténeti Múzeumban kapott helyet. Kalmár Ferenc szabadkai szobrászművésznek is volt kiállítása a Közép-európai Kulturális Intézet székházában, amelyen Szerbia kulturális minisztere szintén képviseltette magát, s amelynek közönség- és sajtófogadtatásával igen elégedettek voltak az intézetben.
– A vajdasági magyarokkal való kapcsolat nagyon jelentős a számunkra, az Európai Utas decemberi számában például Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke beszélt a terveiről, amelyek azóta részben meg is valósultak.
A szerb–magyar kulturális együttműködést szélesebb keretbe helyezzük: 2014-ben beindul a Duna-völgyi országok államainak az együttműködése, az úgynevezett Duna-stratégia, és ennek a kulturális együttműködésének az egyik koordinátora a mi intézetünk A Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig építjük a kapcsolatokat és a szálakat. A Duna-völgyi stratégia a magyar kultúra számára nagyon fontos, mert minden kétoldali konfliktus nélkül tudja az egyetemes magyar kultúra értékeit beemelni a Duna-völgy térségének együttműködésébe. Tehát Belgrádtól, a nándorfehérvári csatától Széchenyi al-dunai hajóútján keresztül a bécsi, pozsonyi kapcsolatokig sok mindent. Intézetünk koordinátorként meghatározó szerepet tölt be ebben az együttműködésben, hiszen a térségben az egyik legrégebbi ilyen jellegű intézmény.
A Csáth Géza, rajzok, Szabadka című kiállítás megnyitója november 16-án 15 órakor lesz (Budapest, Rákóczi út 15.), majd Novellák, naplók, levelek címmel irodalmi ankétra kerül sor 16 órától. Részvevők: Ágoston Pribilla Valéria, Hózsa Éva, Dévavári Beszédes Valéria, Lovas Ildikó, Ninkov. K. Olga, Kelecsényi László, Módos Péter, Szajbély Mihály.
Szabadka arcai címmel filmvetítéssel egybekötött könyvbemutató lesz november 26-án 15 órakor: Siflis Zoltán rövidfilmjei (Szabadkai Anzix; Szecessziós Szabadka), később pedig Boško Krstić Szabadkáról írt könyveinek bemutatójára kerül sor. Moderátorok: Balázs-Arth Valéria, Lásztity Péró és Ninkov K. Olga. Mérgek litániája címmel beszélgetnek majd azokról a művészekről, akik tudatmódosító szereket használtak alkotás közben december 7-én 16 órakor. Részvevők: dr. Zacher Gábor toxikológus, Lovas Ildikó, Módos Péter.
A Csáth-kiállítás létrehozói: Gellér Katalin, Ágoston Pribilla Valéria, Balázs-Arth Valéria, Pálfi Anna és Módos Péter.
A palicsi kék vázákról Budapesten
Budapesti tudósítónktól
Érdekes esemény színhelye lesz csütörtökön este a budapesti Közép-európai Kulturális Intézet: 17 órakor itt mutatja be Boško Krstić a palicsi kék vázákkal foglalkozó kötetét, Az azúr őrzőinek legendáját.
A szerzővel Balázs-Arth Valéria beszélget a kötetről, a Magyar Szó olvasóinak pedig a művészeti író azt is vázolta, milyen előzményei voltak a mai könyvbemutatónak: „A Közép-európai Kulturális Intézetben 2010-ben volt egy nagy sikerű Csáth- és Szabadka-kiállítás, amelyhez több program is kapcsolódott, s amelyek egyik résztvevője volt Boško Krstić is. Már akkor javasoltam, hogy mutassuk be a palicsi kék vázák történetét feldolgozó kötetét, amikor az 2011-ben szerbül megjelent. Módos Péter, a KEKI igazgatója támogatta az ötletet, s amikor a közelmúltban megjelent Beszédes István fordításában a magyar kiadás, egyértelmű volt, hogy a budapesti közönség is megismerkedhet vele” – mondta.
Balázs-Arth Valéria szerint a kötetből nemcsak a kék vázák története ismerhető meg, hanem három város, Szabadka, Pécs és Bécs történetének hasonlóságai, különbözőségei is. „Nagyon sokat tudhatunk meg ebből a kicsi, de nagyon szép kötetből” – mondta a művészettörténész.
Az utóbbi években nagy érdeklődés övezi Budapesten azokat a programokat, rendezvényeket, amelyek Szabadkával, a Vajdasággal foglalkoznak. Balázs-Arth Valéria ezt annak tulajdonítja, hogy a magyar főváros közönsége nagyon sokáig nagyon keveset tudott erről a térségről. „Annak idején lexikonszerkesztőként folyamatosan tapasztaltam, hogy még a szakembereket is állandóan meglepte, hogy mi minden van a Délvidéken. Korábban nem volt turisztikai célpont Szabadka és Palics. Az utóbbi időben azonban megszaporodtak a vajdasági vonatkozású kiadványok, ismertebb lett a vidék, s lassan ráébredtek a budapestiek is, hogy a Délvidéken, ahová könnyű eljutni, nagyon sok műemlék, izgalmas látnivaló van. Az utóbbi néhány évben egyre több iskolai kirándulás, turistacsoport indul a Vajdaságba, s ez nagyon jó dolog” – mondta a művészeti író.
A létező és az eltűnt világ
A bácskossuthfalvai 9+1 Képzőművészeti Csoport alapítói topolyai kiállításának margójára, és apropóján a volt Topolyai Művésztelepről
A bácskossuthfalvai 9+l Képzőművészeti Csoport alapítóinak közös kiállítására invitált a meghívó a Topolyai Múzeum földszinti termébe1, ahol az egykori Topolyai Művésztelep ,,jogutódja”, az Art Gallery tíz éve ad helyet a tárlatoknak. A bácskossutfalvai csoportot 35 évvel ezelőtt Ács József (1914–1990), Benes József, Gyurkovics Hunor, id. Novák Mihály, ifj. Novák Mihály, Petrik Pál (1916–1996), Petrik Tibor, Torok Sándor (1936–2006), Török István és Zsáki István képezte. A meghívó szerint a tárlatot Gulyás József nyitja meg. Meglepődtem, elcsodálkoztam. A Szabadkán élő költő korábban megjelent a városban egy-egy kiállításon, tán még az egykori Topolyai Művésztelepen is megfordult, de milyen kapcsolata lehet(ett) a bácskossuthfalvai csoporttal? Jó alkalom, gondoltam, hogy hosszú idő után találkozzam földimmel, hiszen Palicson együtt éltük meg és át ifjú éveinket. A tárlat helyszínén értesültem, hogy a meghívóba sajtóhiba csúszott. Nem voltam az egyetlen, aki Gulyás Jóskát várta és kereste. Akadtak mások is, akik érdeklődtek utána, feltehetően emlékezve arra, amikor Tóth Ferenc (1940–1980) a hatvanas évek második felében a topolyai gimnázium tanára volt, és Gulyás gyakran megfordult a baráti társaság egyik tagjaként. A kiállítást a bácskossuthfalvai Gulyás László (nyilván kellemetlen lehetett nevének elírása) tartalmas fejtegetéssel ajánlotta a megjelentek figyelmébe. Tehette, hiszen, ha nem is művészként, de mint aki kezdettől fogva napjainkig benne volt, és van az események ,,sűrűjében”.
Gulyás Jóska nélkül – pedig szerettük volna körünkben látni – zajlott le tehát a fontos esemény, minthogy az volt, a félreértés ellenére kellemes hangulatban. A bácskossuthfalvaiak nem először, de most is kitettek magukért. Olyan képválogatást hoztak, hogy örömmel fedeztük fel azoknak a művészeknek négy-négy alkotását, akik megálmodták, sok erőfeszítéssel, a kudarcnak még csak a gondolatával sem kacérkodva létrehozták a 35 éve folyton egyre jobban működő – jó értelemben használom a kifejezést: falusi művésztelepet, amely Hangya András (1912–1988), Ivanyos Sándor (1922–2013), Torok Sándor, a Németországban élő Kerekes László szülőföldjén sarjadt ki, teljesedett be, sok megpróbáltatás ellenére fennmaradt, közben nagy nemzetközi hírnevet és tekintélyt szerzett. Három kontinens tizennégy országából fordultak meg Bácskossuthfalván művészek (hosszú a lista), a náluk megőrzésre maradt alkotások száma pedig meghaladja a kétezret!
Mekkora erőfeszítésbe került/kerülhetett 35 éven át kitartani, az állandó pénztelenséggel küszködve fenntartani, ennek ellenére minden évben megszervezni a művésztelepet, sőt színvonalát még emelni is, arról a még élő alapítók – köztük talán elsősorban a 80 éves id. Novák Mihály, aki kezdettől fogva vezetője és szíve-lelke a művésztelepnek –, valamint azok szólhatnának, akik hozzájuk társultak, a nyomukba szegődtek és tűzön-vízen keresztül velük tartanak.
Még a művésztelep fennállásának 30. évfordulójára (2008) két (magyar és szerb) nyelven, színes fotókkal gazdagon illusztrált, 270 oldalas dokumentum-kiadványt jelentettek meg.
Kellemes meglepetés volt, hogy ehhez, a most kiadott katalógussal együtt, bárki térítés nélkül hozzájuthatott. Ezekből minden megtudható a kiváló művésztelepről, az ott megfordult alkotókról, az eseményekről – még a sajtóban megjelent írásoknak is helyet adtak! –, és a sorokból kiérződik: a bácskossuthfalvaiak egy emberként kiállnak művésztelepükért. Ezt igazolja az is, hogy közben megalakult a Bácskossuthfalvai 9+1 Nemzetközi Művésztelep Barátainak Köre és bejegyzett civil szervezetként működik.
Ennek kapcsán eszembe jutott: idén 60 éve, hogy Topolyán létrehozták a művésztelepet. Lelkes kezdeményezője Ács József volt, az ezzel járó munkának az oroszlánrészét fáradhatatlanul vállalta, és 25 évvel később ugyancsak egyike volt a bácskossuthfalvai művésztelep születése előkészítőinek, s ott bábáskodott. A vajdasági magyar képzőművészeti élet nagyon sokat köszönhet neki, aki más művésztelepek életre keltésében mindig fontos szerepet vállalt és töltött be, alkotásai mellett ezen a téren is maradandót teremtett.
Művésztelepükre, most, fennállásának 35. évfordulója kapcsán is joggal lehetnek büszkék a bácskossuthfalvaiak. Ezzel szemben, sajnos a Topolyai Művésztelepnek a félévszázados fennállásakor (2003), a megemlékezés helyett, gyakorlatilag, a megszűnését kellett megérnie. A helyébe lépő Art Gallery, melynek vezetője Zsáki István topolyai festőművész, minden törekvése ellenére sem képes betölteni az egykori művésztelep csendes megszűnésével keletkezett hatalmas űrt. Rendszeresen vannak kiállítások, azokat egy állandó közönség látogatja, az utóbbi négy-öt évben, ősszel, a Topolyai-tó partjára meghív, és egy napra vendégül lát néhány művészt is, akiknek azonban kevésbé gazdag élményekben lehet részük, mint az egykori Topolyai Művésztelep téli és nyári táborozásain részt vett alkotóknak volt a Zobnatica birtok közelében, a Betyár-völgy feletti dombtetőn. A Betyár-völgyet, minthogy a Bács-ér medrében gátat emeltek, azóta elöntötte a víz, helyén alakult ki a Topolyai-tó. Újabban szó van róla, hogy a Topolyai Művésztelep egykori szálláshelyét felújítják,2 ezért bízunk benne, hogy a Topolyai Művésztelep Főnix madárként hamvaiból újraéled s lészen, mint anno: sokszínű, mozgalmas élettel teli.
Gulyás László kitért arra is, hogy több mint kétezer alkotás van a bácskossuthfalvai művésztelep tulajdonában. Nem semmi! Egykor hasonló számot emlegettek a Topolyai Művészteleppel kapcsolatban is. Az eltelt évtizedek során azonban sok alkotás, akárha lába kelt volna, ,,ismeretlen irányba és helyre távozott”.3 Főképpen a legértékesebbek. Néhány Konjović-alkotás is, köztük A részeg Topolya. Alapos, szerteágazó utánajárással lehetne talán a nyomukba szegődni. Erre azonban nem volt meg soha a hajlandóság, az akarat, az elhatározás és a próbálkozás sem. A Topolyai Művésztelep tulajdonában levő alkotásokat valamikor a vállalatok és intézmények elismervény ellenében ,,kölcsönvehették”. Egy ideig még minden év végén volt ellenőrzés (leltár) is. Idővel ezek felületessé váltak, sőt el-elmaradtak. A bekövetkezett általános társadalmi változások hozta helyzet erre is ,,hatással” volt. Vállalatmegszűnés, tulajdonosváltás stb. folytán az ilyen ,,kinnlevőség” javarésze lekerült az irodák falairól. Ma már bottal üthetik a nyomát. Néhány helyen találkozni még akkoriban kölcsönadott festményekkel, ami meg raktáron van, mennyiségét és értékét tekintve csak ,,árnyéka” a korábbinak.
A Topolyai Művésztelep 60 évvel ezelőtti megalakítása kapcsán, Újvidéken reménykeltő retrospektív kiállítás nyílt a Képzőművészeti Galériában.4 Az egykori eseményről, méltó módon, Topolya is megemlékezik egy tárlattal, amely szeptember 6-ától a hónap végéig látogatható a múzeumban. Tíz évvel ezelőtt a Topolyai Művésztelep félévszázados fennállásakor Bela Duranci, a kiváló szabadkai művészettörténész, a tőle megszokott sziporkázó stílusával – kis történeteket is beleszőve, sok adatot felsorakoztatva – máig emlékezetes előadást tartott. Még jó, hogy jelen volt egy újságíró, aki a hallottakat lejegyezte és a Magyar Szó közre adta azt (N.[agy] K.[lára] Bela Duranci előadása Topolyán – A vajdasági művésztelepi mozgalom fél évszázadának jelentőségéről és hatásáról. Kilátó, XIII. évfolyam, 41. szám. 2003. október 11., 12. 27. o.), átmentve ezzel az értékes fejtegetést és gondolatfűzért az utókornak.
Az elmúlt időszakban időről időre felvetődött a kérdés: miként lehetséges, hogy az ország első művésztelepe megalapításának a gondolata Topolyán született, mégis Zenta valósította meg? Suttogva bár, de szűk körökben már akkoriban az a fáma járta, hogy ehhez köze volt Nagy Józsefnek (1921–1969), aki korábban Zentán volt községi párttitkár, de egy baklövése miatt a felsőbb pártvezetés úgy látta jónak, hogy áthelyezzék Topolyára, ugyancsak a vezetés első emberévé. Mindenható községi párttitkárrá tették, mindezt azért, hogy a zentaiak felháborodását valamelyest csitítsák, a ,,tekintélyén” esett csorba idővel kiköszörülődjék. Ács József akkoriban már javában azon munkálkodott, hogy Topolyán összehozza a művésztelepet, amire korábban, már 1914-ben, majd tíz évvel később, 1924-ben voltak kísérletek. Ács József váratlan áthelyeztetésével a Tisza-parti városba, a zentaiak valamelyes kiengesztelődését várta a vezetés. Sikeres volt-e ez vagy sem, ez újabb kérdés. Topolyáról Újvidékre vezetett a párt felsőszervei döntéseinek keménykezű terepi végrehajtójának az útja, a tartományi parlament alelnöke lett, közben köztársasági és szövetségi képviselői feladatokat is ellátott, végezetül a köztársasági kormány egyik államtitkáraként tevékenykedett egészen a Mostárnál bekövetkezett közlekedési balesetben bekövetkezett haláláig. Később Topolyán utcát neveztek el róla, amit néhány évvel ezelőtt Szent István névre változtattak. A korábbi utcatáblákat azonban nem szedték le.
Ács az új helyzetben azonnal felismerte a lehetőséget régen dédelgetett álmának valóra váltására és Tripolsky Gézával (1926–2002), a helyi múzeum igazgatójával közösen rövid idő alatt nyélbe ütötte az ország első művésztelepet. Így volt, nem így volt? A kiszivárogtatott szóbeszédet azóta sem cáfolta meg senki, inkább burkoltan megerősítették. Ezt sejtette, és látszott alátámasztani Vadócz Lajosnak – már csak, mint nyugdíjasnak – többszöri tapintatos utalása is. Amikor még Topolya járás volt, nyolc évig volt járási elnök. Nyugdíjaztatása után, az 1960-as években, a topolyai motelban, úgymond, ,,törzsasztalt tartott”. Minden délelőtt 9 óra körül volt a jelenése, hogy elfogyassza délelőtti szokásos fekete kávéját. Soha nem volt egyedül az asztalnál. Mindig kisebb-nagyobb társaság vette körül, olykor már annyian, hogy nem is jutott mindenkinek ülőhely. Ezeken a délelőttökön egyesek jöttek, mások mentek, változtak a tereferélők, csak Lajos bácsi maradt – a déli harangszóig. Akkor felkerekedett és a községházának átelleni, főutcai házába vitt az útja. Mindig szóval tartotta hallgatóságát, részletet mondott el életéről, munkájáról, járási népbizottsági elnökösködésének időszakáról és eseményeiről, meg emberekről. Az újságírók körében népszerű volt. Ha Topolyán jártak, vagy csak átutaztak és tehették, nem kerülték el a motelt, már Lajos bácsi miatt sem, hiszen mindig asztalához invitálta őket, megannyi sztorit és témát szolgáltatva nekik. Később, amikor újra erre vetődtek a ,,lapfirkászok” (ez volt a szavajárása), már hívás nélkül ,,tisztelgő látogatást” tettek nála. Mindenről szó esett ezeken a mindennapos összejöveteleken: múltról, jelenről, de még az ismeretlen jövőről is. Lajos bácsi nyitott, minden iránt érdeklődést mutató és jól tájékozott volt, a világ és a hazai dolgok tekintetében is, s ekkoriban nem rejtette véka alá rosszallását sem. Érthető, hogy valami kapcsán terítékre került a Topolyai Művésztelep is. Ilyenkor sóhajtva jegyezte meg: ,,Oda lett a virágos nyár, Topolya elsőbbsége [a művésztelep megalakításában], mert a [Nagy] Jóska, a szülővárosát [Zentát] szemelte ki. A másik [Ács] Jóskának pedig párthatározattal ezért kellett odamenni.” ,,Ez ellen nem volt apelláta!” – utalt rá később többször az érintett, leginkább borozgatás közben, éppen valamelyik topolyai kiskocsmában. Akkoriban még volt belőlük néhány, egyikbe-másikba, ha útba esett, vagy éppen keresték és ráleltek, szívesen betértek az éppen táborozáson levő művészek. Pedig jó itókából nem volt hiány a művésztelepen. De meg kell érteni, egy falusi kocsma hangulata egészen más, itt a nyelvek, akárha kissé akadozva is, szabadabban közöltek akár rejtett-titkos gondolatokat is.
Az egykori tanítóból rövid idő alatt társadalmi-politikai munkássá avanzsált Nagy József, miként Zentán, úgy Topolyán sem volt éppen népszerű. Még egyes elvbarátai körében sem. A topolyai ,,káderek” elfogadták ugyan a tényt – mi mást tehettek? –, hogy ,,a nyakunkra ültették”, talán éppen azzal a nem kimondott üzenettel, hogy a községben a legfontosabb tisztségre nincsenek megfelelő káderek. Nehéz is lehetett nekik ezt lenyelni és megemészteni. A művészek viszont rendületlenül a ,,szocialista mecénást” látták és tisztelték benne (akadnak, akik azóta is), azt az embert, aki Zenta után egy évre már semmi akadályát nem látta, és kegyes volt rábólintani, hogy Topolyán is legyen művésztelep. Másodikként az országban! ,,A megalapításról szóló határozatot a Bácstopolyai Járási Népfront Bizottsága, valamint a Járási Közoktatási és Kulturális Ügyek Tanács együttesen hozta meg”, 1953. szeptember 22-én megtartott ülésén, öt pontban foglalva össze a tennivalókat, ugyanakkor kinevezte a művésztelep tanácsának hét tagját, Nagy József vezetésével. Helyet kapott benne Ács József, Vadócz Lajos és Dévics Imre (akkoriban a járási népbizottságban a tanügyi és a művelődési titkárság élén állt, később a művésztelep vezetői teendőit is ellátta). ,,Különösen jelentős volt Nagy József elvtárs hozzáállása, nem egy esetben, természetének pozitív türelmetlenségével nemcsak sürgette, de közvetlenül befolyásolta az összes tényezőket.” – olvasható a Topolyai Művésztelepről szóló utolsó, és eddig legteljesebb monográfiában (Ipacs József: A Topolyai Művésztelep húsz esztendeje 1953–1973). S ha már erről ejtettünk szót, említsük meg, hogy e munkát megelőzően, 1962-ben, Dévics Imre a Vajdasági művésztelepek monográfiái címmel induló sorozat első köteteként két nyelven megjelentetett egy összefoglalót (A bácstopolyai művésztelep. Forum Lap- és Könyvkiadó Vállalat, Novi Sad, 1962), Ács József szerkesztésében. Kiállítás-katalógusoknak, újságcikkeknek azóta se szeri, se száma. Utóbbit illetően Ács József verhetetlen. Sok képzőművészeti írása látott nyomdafestéket a vajdasági magyar lapokban. Áttekintésére elegendő belelapozni Balázs-Arth Valéria 2007-ben, a Timp Kiadónál megjelent kötetébe (Délvidéki magyar képzőművészeti lexikon), amely éppen Ács József címszóval indul. A szerző tíz oldalt szentelt a jeles festőművésznek, ugyanakkor a teljesség igénye nélkül felsorolja legfontosabb közzétett írásait is. Vitathatatlan: ha a vajdasági képzőművészetről, ennek keretében a művésztelepekről beszélünk, Ács József megkerülhetetlen, miként Bela Duranci, Gajdos (Gottesmann) Tibor (1917–1997), Ninkov Kovačev Olga, újabban Balázs-Arth Valéria, nem utolsósorban mindazok, akik a palettát, az ecsetet, a vésőt és a kalapácsot kis időre letették, csak azért, hogy lejegyezzék mondanivalójukat. Ez is óriási jelentőségű hagyaték az utókornak.
Sok lényeges dologról nem tettünk említést. Arról például, amit akkoriban – irodalmi kifejezést véve kölcsön: ars poeticaként úgy fogalmaztak meg: ,,topolyai szintézis”. Ennek eredményeként vannak még a város egyes részein és épületein különféle képzőművészeti alkotások. A Topolyai Művésztelepre meghívott művészek, az itt megfordult jeles vendégek listája, mely hosszú és oldalakra rúg, sokat elárul. Akik itt jártak, vagy többször is visszatértek, tették azért, hogy sajátos atmoszféráját, nem utolsósorban a konyháján elkészült ízes falatokat élvezhessék. Aminek eszmei értéke viszont felbecsülhetetlen, az a néhány emlékkönyv, amelyeket szinte kezdettől fogva kötelezően vezettek, bennük a művészek, a vendégek, köztük színészek, írók és költők szellemes bejegyzései, rajzai stb. egy másik világba engednek bepillantást.
Erről és róluk majd egy másik alkalommal.
(Az írás Kilátó mellékletünkben jelent meg.)
1 A megnyitót követően egy hónapon át, szeptember elsejéig volt megtekinthető.
2 Kókai Mernyák Melinda, Topolya község elnök asszonyának közlése szerint egy határon átívelő pályázaton 200 000 eurót nyertek a művésztelep felújítására.
3 Vannak, akik tudni vélik, hogy ,,községi rábólintással” egy belgrádi galérián keresztül kerültek értékesítésre.
4 Községünk viszonyulását és hozzáállását a jelentős eseményhez mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy Topolyát hivatalosan senki sem képviselte, akik pedig jelen voltak, magánszemélyként utaztak Újvidékre.
A kegyvesztett írófejedelmet újra meg kell ismernünk
Versecen a hétvégén megemlékeztek Herczeg Ferenc születésének 150. évfordulójáról – Ez volt az egyetlen jubileumi rendezvény az egész Kárpát-medencében
Tizenhatodik alkalommal hirdették meg a verseciek az egykor ünnepelt, majd a feledés homályába kényszerített író, Herczeg Ferenc tiszteletére rendezett hagyományos szeptemberi ünnepségüket, melynek idén külön jelentőséget adott az a tény, hogy a város szülötte 150 évvel ezelőtt született. A hétvégi megemlékezés, mint kiderült, egyetlen volt az egész Kárpát-medencében, melyet a másfél évszázada született író emlékének szenteltek. A verseci Petőfi Kultúregyesület régóta készül erre a kerek évfordulóra, és a két társszervezővel: a zentai Vajdasági Magyar Művelődési Intézettel, továbbá a budapesti Műszaki Könyvtárosok Szervezetével közösen tudományos konferencia keretében látta legmegfelelőbbnek a megemlékezést.
Az Egy patrícius a titkok kapujában című konferencia előadói: Mák Ferenc, Bence Erika, Apró István, Ispánovity Csapó Julianna, Pastyik László, Nagy Zoltán, Filep Tamás Gusztáv és Balázs-Arth Valéria voltak, akik sok szemszögből igyekeztek rámutatni többek között az író történelemképére, művelődéstörténeti szerepére, irodalomszervezői jelentőségére, nemzeti konzervativizmusára, a műveiben megfigyelhető történelmi regényhagyományra, utóéletére a lexikonokban. A konferencia anyagát könyv formájában is megjelentetik. Várhatólag a jövő év februárjáig az olvasók kezébe kerül, amikor – ha előbb nem is –, a verseci Sterija színház előtti terén leleplezik az író életnagyságú bronzszobrát.
Többek között ezt a jó hírt jelentette be Zoran Tomić, Versec alpolgármestere az egybegyűlteket üdvözölve a városháza dísztermében. Hangsúlyozta, hogy a kultúra városában ezt büszkén teszi. Jovan Sterija Popović köztéri szobra mellé hamarosan csatlakozik a város másik nagy szülöttjének, Herczeg Ferencnek a szobra is. A mintegy 10 ezer euró értékű szobor anyagi fedezetét Versec önkormányzatán kívül a testvérváros, Helvécia, és Badacsonytördemic (ahol Herczeg megtalálta szülővárosának szinte hasonmását, és élt élete alkonyán) teremtette elő.
A konferencia tudományos részét megelőzően Vitt Sándor, a helybeli kultúregyesület elnöke üdvözölte az egybegyűlteket, majd Pál Károly, a VMSZ ügyvezető alelnöke szólt, bátorítva a helybelieket a folytatásra. Milorad Đurić, a tartományi művelődési és tájékoztatási titkár helyettese annak fontosságát hangsúlyozta, hogy minden vidékeinken élő nemzet szabadon gyakorolhassa ünnepeit, tartsa tiszteletben másokét, és ez nem más, mint recept az együttélésre. Lovas Ildikó, az MNT művelődési tanácsosa az író Herczeg Ferencről szólt, aki egykor írófejedelem volt, majd közéleti szereplése miatt íróként is kegyvesztetté vált. Mint mondta, meg kell találni az író helyét a magyar irodalomban. Egyúttal megköszönte a versecieknek, hogy példamutató elkötelezettséggel ápolják az emlékét. Hajnal Jenő, a VMMI igazgatója szerint a négy évtizedes írói kegyvesztettségnek az az eredménye, hogy ma nem ismerjük Herczeg Ferenc irodalmát, s ezt a mulasztást pótolni kell.
A konferenciát Nagy Zoltán, a Magyar Könyvtárosok Egyesületének elnöke nyitotta meg, majd az értekezések után a kultúregyesület székházában folytatódott a találkozó, ahol alkalmi műsor-összeállítás nyomán leleplezték és megkoszorúzták Herczeg Ferenc jövendőbeli életnagyságú szobrának kicsinyített változatát. A dél-bánáti művelődési egyesületek képviselőivel, az erdélyi és magyarországi vendégekkel a verseciek a késő esti órákig barátkoztak.
Vasárnap ünnepi szentmisével folytatódott a Herczeg Ferenc-napok az ugyancsak 150 éves Szent Gellért-templomban (megépíttetése az író anyai nagyapja nevéhez fűződik), amelynek évfordulójáról egy héttel ezelőtt emlékeztek meg. A templomtól alig száz méterre levő egykori Herczeg-szülőházon levő emléktáblát is megkoszorúzták, majd az arra érdemesülteknek oklevelet adtak át a kultúregyesületben.
Több ezer szócikk rólunk
Balázs-Arth Valéria a Révai Új Lexikona 19. kötetének egyik szerkesztője volt – Korábban 35 lexikonba több ezer szócikket írt a délvidéki magyarokról
Harmincöt lexikonkötetben több ezer a Délvidékkel kapcsolatos szócikk jelent meg a szabadkai származású, jelenleg Budapesten élő Balázs-Arth Valériának köszönhetően. Tavaly látott napvilágot a Délvidéki Magyar Képzőművészeti Lexikon, amely a legteljesebb híradás képzőművészeti életünkről. Most pedig megint egy óriási munkát fejezett be a Révai pótkötetének egyik szerkesztőjeként.
– A Révai Új Lexikonának 19., azaz kiegészítő kötete tulajdonképpen lezárja az 1996 és 2006 között megjelent 18 kötetes sorozatot. Ez a kiegészítő kötet több mint tízezer szócikket tartalmaz – mondja a pótkötet kapcsán Balázs-Arth Valéria.
– A fogalmi szócikkeket (beleértve az összefoglaló cikkeket is) nem egészítettük ki, erre nem volt lehetőség. Ugyanígy nem szerepelnek a kötetben a Magyarország határain túli, a történeti Magyarország települései, a mai Magyarország települési szócikkeit viszont kiegészítettük a közigazgatási, kulturális és gazdasági változásokkal. A kötet legterjedelmesebb részét a személyi szócikkek teszik ki. Nem foglalkoztunk az alapsorozatban lezárt életpályákkal, „csak” a több mint tizenötezer lezáratlan életrajzzal. Az időközben lezárult életpályáknál bekerültek a halálozási adatok, a többi személyi szócikknél pedig folytattuk az életrajzot, kiegészítettük a már megjelent szócikket a jelentősebb változásokkal, pl. újabb tudományos fokozatok megszerzésével, újabb munkahellyel, az elnyert díjakkal, újabb kötetekkel, illetve az esetleg róluk megjelent művekkel. A képzőművészeknél bekerültek az újabb önálló kiállítások, szobrászoknál a köztéri művek, színészeknél a fontosabb szerepek, rendezőknél rendezések, stb. Mintegy hatezer személyi szócikket folytattunk. Új személyi szócikkek is bekerültek, sajnos ezeknek a száma korlátozott volt, én is több új szócikket írtam, mint amennyi belefért. A délvidéki személyi szócikkek száma több mint háromszáz. Ugyanígy folytattuk az intézmények, társadalmi szervezetek, gazdasági társaságok szócikkeit is a bekövetkezett változásokkal. Ezekből több mint ezerötszáz került be a kötetbe, emellett több száz ilyen jellegű új szócikket is írtunk. Néhány délvidéki példát mondok: az Aracs Társadalmi Szervezet, az Aracs folyóirat, az Aracs-díj, a DNS folyóirat, a Sikoly folyóirat, a Pannon RTV, a Vajdasági Magyar Felsőoktatási Kollégium, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet.
n A Révai 19 kötetében hány vajdasági, illetve délvidéki magyar alkotó, intézmény szerepel?
– Még egészen pontosan nem volt időm összesíteni, de az biztos, hogy több mint ezer személyről írtam szócikket, és több száz egyéb szócikket – intézményekről, szervezetekről, lapokról, kiadványokról, stb.
n Egyéb lexikonokban az elmúlt tíz egynéhány évben mekkora teret kaptak munkájának köszönhetően a vajdasági/délvidéki magyar művészek, tudósok, más jeles személyiségek, rangos intézmények.
– Azt hiszem, bátran állíthatom, hogy a lehetséges legnagyobb teret. A Révai Új Lexikona mellett egyéb lexikonokba is igyekeztem a lehető legtöbb, jelentős délvidéki személyekről, intézményekről, szervezetekről, kiadványokról, lapokról szóló szócikket beszerkeszteni és megírni. Több olyan szócikk került be előbb magyarországi lexikonba, amely még vajdasági kiadványban sem szerepelt. Jó példa erre a 2001-ben megjelent Humorlexikon, amelybe azt hiszem tényleg bekerült minden és mindenki, aki és ami Vajdaságban a humor területén valamit is jelentett, illetve jelent. Persze a teljességet egy lexikon sem érheti el, ez köztudott, még kevésbé lehet egy terület anyagának teljességét számon kérni egy külföldön kiadott lexikon esetében, amely a magyarországi anyag mellett a környező országokban és a világ távolabbi területein élő magyarokra vonatkozó információkat is számba veszi. Ha ezt figyelembe vesszük, akkor azt hiszem, elég nagy teret kapott a délvidéki anyag, amelyet az elmúlt másfél évtized alatt írtam a magyarországi lexikonokba. Ez összességében több ezer szócikket jelent harmincnégy lexikonkötetben. A harmincötödik a Délvidéki Magyar Képzőművészeti Lexikon, amely már más jellegű: önálló kötet, és egy terület képzőművészetét foglalja össze. Ennél már más szempontok érvényesültek.
n E képzőművészeti lexikon az eddigi legteljesebb kiadvány délvidéki képzőművészekről, lesz-e folytatása?
-- Semmiképpen sem hagyom abba a munkát, képzőművészettel, valamint általában délvidéki művelődéstörténettel továbbra is foglalkozom, de hogy milyen formában, arról most még nem szeretnék beszélni. Sok tervem van, de ezek nagymértékben függnek a körülményektől is...
Csodálatos madárvilág
Rendkívül nagy sikert aratottak Kalmár Ferenc festett madárszobrai nemrégiben Budapesten, a Közép-európai Kulturális Intézetben a jagodinai Naiv és Marginális Művészetek Múzeumának rendezésében nyílt kiállításon. Nina Krstić, az intézet igazgatónője szerint a látogatóközönség legtöbbjüket tüstént meg is vásárolta volna, ha történetesen nem a múzeum tulajdonában vannak. A kiállítás kurátorát, Balázs-Arth Valériát kértük fel arra, hogy értékelje a 81 éves művész hatvanévi munkásságának ezt a fényes állomását.
* Mióta foglalkozol Kalmár Ferenc művészetével?
- Kalmár Ferencet és feleségét, Kalmár Magda keramikust mint szabadkai művészeket valamikori szabadkai lakosként több évtizede ismerem, és kísérem a tevékenységüket. Művészeti íróként először a budapesti Enciklopédia Kiadó Kortárs Magyar Művészeti Lexikonának 2000-ben megjelent 2. kötetébe írtam róluk, majd 2003-ban a Révai Új Lexikona 11. kötetébe, amely 2003-ban jelent meg a szekszárdi Babits Kiadó gondozásában. Természetesen a Budapesten 2007-ben megjelent Délvidéki Magyar Képzőművészeti Lexikonba is bekerültek, s egyre többet foglalkoztam Kalmár Ferenccel, akinek rendkívül sokoldalú, mindig megújulni képes művészetében az utóbbi évtizedekben szervesen egybeolvad a festészet a szobrászattal.
* Jómagad hogyan kerültél kapcsolatba a jagodinai múzeummal?
- Éppen a Kalmár házaspáron keresztül. A múzeum igazgatónője, Nina Krstić náluk látta meg a könyveimet, és azokban a róluk írt szócikkeimet. Egyszer éppen Kalmáréknál voltam, amikor telefonált, a múzeum valamelyik kiállítását szerette volna Budapestre is elvinni, ehhez kérte a segítségemet. Ez 2007 őszén történt...
Nem volt könnyű dolgom, hiszen a kiállítások helyszíneit néha több évre előre lekötik, sokat kellett utánajárnom, de végül sikerült a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének az Andrássy úti székházában megrendezni a Naiv és marginális művészet Szerbiában című kiállítást 2008 februárjában. A jagodinai Naiv és Marginális Művészetek Múzeumának gyűjteményéből Nina Krstić állította össze. Külföldön először Párizsban mutatták be, majd később Szófiában. Ezt a kiállítást láthatta a szabadkai közönség is a Képzőművészeti Találkozóban 2007 októberében és novemberében. A pesti kiállításon persze nagy sikerrel szerepeltek Kalmár Ferenc szobrai is.
* Akkor jutottak el először Kalmár Ferenc madarai Budapestre?
- Igen. Mivel a jagodinai múzeummal rendezett első csoportos kiállításunk jól sikerült, az igazgatónő kérte, hogy rendezzük meg egy művész önálló kiállítását is. El sem tudom mondani, mennyire örültem, amikor már biztossá lett, hogy Kalmár Ferenc műveinek kellene helyet találnom. Mivel a Közép-európai Kulturális Intézet tevékenységét és igazgatóját is ismerem, felajánlottam neki, hogy rendezzük meg ott. Rendkívül jó választásnak bizonyult! Nebojša Bradić, a Szerb Köztársaság kulturális minisztere nyitotta meg, és eljött a megnyitóra a művész is a családjával. Nagyon szép, reprezentatív, háromnyelvű (szerb, magyar, angol) katalógus jelent meg ez alkalomból, szerzője Nina Krstić művészettörténész, a katalógus magyar fordítását én készítettem. A kiállításon valamennyivel kevesebb szobrot állítottunk ki, mint amennyi a katalógusban látható, mert csak a Közép-európai Kulturális Intézet utcára nyíló kiállítótermében helyeztük el a szobrokat. A kiállításnak sok látogatója volt, és mivel nagyon jó helyen van az intézet, a Rákóczi úton, még amikor zárva volt, akkor is sokan nézték, mert az utcáról is lehetett látni szinte minden alkotást.
* Mint Kalmár Ferenc alkotótevékenységének jó ismerője, hogyan látod: milyen úton jutott el művészetének ehhez a sokak szerint európai jelentőségű állomásához?
- Valóban jól ismerem Kalmár Ferencnek ezeket a csodálatos szobrait. å nagyon sokoldalú művész, alkotásai már az 1960-as évek végén is sokszor megelőzték korukat. Egyike ő azoknak a szobrászoknak, akiknek a legtöbb (mintegy tíz) köztéri szobrát állították fel Vajdaságban. Emellett a díjakkal (pl. a Híd Irodalmi Díjjal; a Forum Képzőművészeti Díjjal, a Vajdasági Közművelődési Közösség Kultúra Szikrái Díjával; a Belgrádi Rádió Siring Zeneművészeti Díjával; a Magyar Nyelvművelő Egyesület Szarvas Gábor Díjával; Szabadka Pro Urbe Díjával, az Aracs-Főnix Díjjal) járó szobrokat tervezte és készíti. Nagyon sokféle anyaggal (fémmel, agyaggal, papírral, üveggel, kerámiával) dolgozott, de mindig szerette és faragta is a fát, minden időszakában készített faszobrokat, az 1980-as években az USA-ban tett tanulmányútja után az indián kultúra, az indián művészet hatására a faszobrok egyre inkább dominálnak művészetében. 1986-ban Újvidéken volt egy kiállítása, amelyen először jelent meg így együtt ez a csodálatos madárvilág, majd folytatódott a Szárnyak ciklusában, 1997-ben. Mindezek mintegy előzményei a mostani kiállításának: a Képzőművészeti Találkozóban most látható retrospektív kiállítás az elmúlt huszonöt évben készült szobrokból ad válogatást. Ezek a fából faragott szobrok a népművészet és a naiv művészet, ezen belül is az észak-amerikai indián művészet hatását is tükröző alkotások, amelyeket nemcsak formájuk tesz sajátosan egyedivé, hanem a csodálatos színviláguk is. A színek, bármilyen harsányak is, mindig harmóniát sugallnak. Kalmár Ferenc elsősorban madarakat ábrázol, hiszen azokat tartja a legtökéletesebb teremtményeknek, de akad néhány bogár, pók is ebben a csodálatos világban.
* Az olvasó számára valószínűleg nem világos, hogy Kalmár Ferenc, a rendkívül sokoldalú, a kortárs vajdasági szobrászat egyik kiváló képviselője hogyan került a naiv művészek közé.
- Művészetének éppen ez a területe, az élénk színekben pompázó, madarakat, bogarakat, állatokat ábrázoló fából faragott szobrai - amint Nina Krstić művészettörténész többször aláhúzta - szervesen beleilleszkednek a múzeum gyűjtőkörébe. A jagodinai Naiv és Marginális Művészetek Múzeuma 1999-ben rendezett először kiállítást Kalmár Ferencnek: akkor feleségével, Kalmár Magda keramikussal állítottak ki. Attól kezdve Kalmár Ferenc rendszeresen szerepel a múzeum csoportos kiállításain Szerbiában és külföldön is.
* Meddig látható a kiállítás Szabadkán és mi lesz a további sorsa?
- November végéig lesz itt, majd a tervek szerint Újvidék és Belgrád után megrendezik Jagodinán, a Naiv és Marginális Művészetek Múzeumában. Lehetséges, hogy jövőre elvisszük még Bécsbe és valamelyik magyarországi városba is.