Egy paraszt(falu) életének dokumentuma

A bácsgyulafalvi idősb Bálint József emlékirataival nem csak utódait, hanem minden katolikus magyar testvérét meg kívánta szólítani - IMÁDKOZZÁL ÉS DOLGOZZÁL!

Hosszú életet élt a bácsgyulafalvi idősebb Bálint József, kilencvenkilenc esztendősen járult a Teremtő elé. Küzdelmes életét a falu kis közösségében élte le. Amikor megszületett, a falu még csak tizenhatodik éve állt, a Bánságból jött telepesek ugyanis 1883-ban vertek tanyát a Telecskai-dombokon. Bálint gazda (1899–1998) végigélte a XX. századot, gazdálkodó magánemberként, a faluközösség, a hitközség tagjaként megtapasztalta az áldozatokat követelő, keserűséget hozó, sorsfordító történelmi események helyi lecsapódását, és úgy gondolta, évszázadnyi élettapasztalata okulására lehet az utána következő nemzedékeknek.

El akarta mondani nekik, hogy a szegényember vigasza a hitben és a munkában van, miközben harcol a nincstelenséggel, ki szeretne emelkedni a nyomorból és az Istenhez vezető utat keresi.

A bácsgyulafalvi földműves 1979. március elsején fogott bele emlékirataiba, három füzetet teleírt 1982. március 31-ig. Ezt követően még több magyarázatot, függeléket csatolt a kézirathoz, ami ezáltal 1990. február 15-én vált lezárttá, vagyis Bálint József nyolcvanévesen kezdte és voltaképpen kilencvenévesen fejezte be visszaemlékező önéletírását.

A jövő nemzedéknek és katolikus magyar testvéreinek szánt összefoglaló elején végigkalauzol családfáján, bemutatja őseit, akiktől példamutatásuk révén hagyatékba kapta Isten iránti szeretetét, józan paraszti eszét, a munkába vetett hitét. Az ősök, az elődök példája megkerülhetetlen az átörökítés során a paraszti társadalomban, így az volt és az is maradt Bálint József családjában is. Ennek köszönhető, hogy ez az önéletírás nem szűkül le puszta memoáranyagra, tényközlésre, hanem etikai kérdések taglalására, erkölcsi példázatok felidézésére is kiterjed. Ebben kétségkívül közrejátszott, hogy kántorként hosszú éveken keresztül dicsőítette Istenét, valamint írta az elhalálozott falubelijeit búcsúztató gyászénekeket. Intenzív vallási életének hála, emlékiratainak mai olvasója nemcsak a faluközösség polgári életébe nyerhet betekintést, hanem a hitközség belső eseményei is föltárulnak előtte. Az összefoglaló természetesen legelőbb szerzője elé állít tükröt, hiszen az a paraszti közösség létmódját, saját gazdálkodását, az évszázad eseményeit önnön értékrendjén és érdeklődésén átszűrve utalja az olvasó elé. A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet által megjelentetett, Imádkozzál és dolgozzál! című, Ez egy földmívesnek az életrajza, amelyből minden ember tanulhatna alcímű, közel 250 oldalon sűrűn nyomtatott könyv szerzőközpontúsága ellenére helytörténeti, néprajzi és szociográfiai dokumentumként és forrásként is felhasználható. Szubjektív látószögű tényirodalomként olvashatjuk, viszont a kántori búcsúztatók és egyéb versek szerzőjeként is ismert idősebb Bálint József tolla olykor messze fölébe emelkedett a megörökítésre szánt tényeknek. Egy helyen például így olvasztja egymásba a bibliai példázatot és a valóságot, ugyanakkor az 1927-es történetet a megírás idejével: „Továbbá itt van a Csonti család. Hét fiú volt a családban, és a világháború alatt mind katona volt, és mindegyiket a Jóisten hazasegítette, még talán sebesülve sem voltak. És a háború alatt és után egy pár évig úgy mentek a templomba a misére, mintha egy szakasz katona ment volna, asszonyok, emberek, legények, mert volt, amikor két-három pár fiatal is lakott az öreg Csonti-háznál. De a Trombitás1 oda is beszórta a vadcirkot, és hátat fordítottak Istennek, egyháznak. Mert már most nem a konkolyt szórja a gonosz, hanem a vadcirkot a lelkekbe, és ezt nehéz lesz kiirtani! Csak majd jön egy jégverés, ami az 1987. évben, a hosszú szárazság az 1988. évben, és amikor ezen sorokat írom, az 1989. évben, a télen sem volt csapadék, és a tavasz is, csak kis harmatesők vannak, akármilyen nagy felhők vannak; vagyis Szodoma és Gomora is bekövetkezhet (ne adj' isten!).”

Az emlékiratot kiadó VMMI igazgatója, Hajnal Jenő magiszter szerint ritkán találkozik az olvasó olyan őszinte vallomásossággal, mint Bálint József emlékirataiban.

– Talán Szent Ágoston Vallomások című munkájához tudnám hasonlítani, aki más életutat járt ugyan be, és aki mintegy a gyónás módszerével igyekezett az egész életét leírni. Jóska bácsi is leírta minden hibáját, minden bűnét, de számunkra okulásul azokat a bűnöket, valamint a faluközösségben történt olyan eseményeket is feljegyezte, amelyek nem váltak javára ennek a településnek. Másfelől ezek a vallomások az istenkeresésről, és Isten megtalálásáról szólnak – mondta az emlékiratok bácsgyulafalvi bemutatóján Hajnal Jenő. Szerinte a Bálint József önéletírásához hasonló munkák a mindenkori hivatalos kordokumentumnak számító művekkel szemben felértékelődtek, hiszen befolyásolatlan személyességük szembeállítható a mindent meghamisítható jelszavú törekvésekkel.

– Az utóbbi esztendőkben nem volt ritkaság, hogy a Kárpát-medencében parasztemberek fogtak tollat, hogy megírják életük folyását, s levonják azokat a tanulságokat, amelyek megítélésük szerint másoknak is hasznosak lehetnek. Volt, aki a népi memoárirodalom reneszánszát azzal magyarázta, hogy átalakultak a beszélő közösségek, az olyan alkalmak ritkultak meg, ahol kizárólag az élőbeszéd szolgálta a történetek, élettapasztalatok átadását. Mindez ahhoz is hozzájárult, hogy megváltozott az írásba foglalt közlés küldetése is, mivel az alkotófolyamat is másképpen zajlott, ugyanakkor a szerző is kilépett mikroközösségéből, gondolatai, üzenetei szélesebb körhöz juthatnak el, már-már a hivatásos irodalom céljait, szándékát vállalja fel, bár a folklorizmus megnyilatkozásának jegyeit ezek a munkák magukon viselik – hallottuk a könyvbemutatón dr. Lábadi Károly néprajzkutatótól, a kötet utószavának szerzőjétől.

Bálint József eltökéltségére utal, hogy nem csupán az adatok legrészletesebb fölidézésére törekedett, hanem a középkori kódexmásolók konokságával emlékiratait kézírással hét példányban lemásolta.

Bálint Mihály életvitelében édesapja példáját követi, és emlékirat-írás terén is nyomdokaiba kíván lépni

– Olyan igaz ember volt az édesapám, aki hazudni, csalni, lopni nem tudott, és így, ebben a szellemben nevelt bennünket – hallottuk a 83 esztendős Bálint Mihálytól, az önéletírás szerzőjének harmadik gyermekétől. – Korunk alapvető problémája, hogy elfordultunk Istentől, és aki hazudik, az a másikról is feltételezi, hogy az sem tesz másként, és így bezárul az ördögi kör. Vissza kell térnünk Istenhez, és nem elfelejteni az ideköltözött nyomorult telepeseket, akiknek se rendes lovaik, se szekerük nem volt, mégis idefuvarozták azt a rengeteg anyagot, amiből a templom, az iskola, a községháza épült. Ugyanaz volt az életmottójuk, mint édesapámé: Ora et labora!2 – mondta Mihály bácsi, aki maga is emlékiratai megírását fontolgatja.

Bálint József Imádkozzál és dolgozzál! című emlékiratát 2011. május 20-án száznál több érdeklődő előtt mutatták be Bácsgyulafalván