Bozóki Antal
A bánsági Torontáltorda faluban született 1946-ban. Nagybecskereken gimnáziumot fejezett, majd az Újvidéki Egyetem Jogtudományi Karán szerzett oklevelet és a nemzetközi jogtudományok magisztere címet. Az ügyvédi-bírói vizsgát 1982-ben tette le, a magyar nyelvi bírósági fordítói kinevezése 1991 októberére datálható. Magiszteri címét 1985-ben szerzi meg, dolgozatának címe: A JSZSZK külpolitikájának demokratizálódása. 1969 és 1982 között gyakornok és szakmunkatárs. 1982-től három éven át a Tartományi Végrehajtó Tanács (TVT) külügyi bizottságának titkára, ezt követően 1989-ig Újvidék Város Végrehajtó Bizottságának a tagja, közigazgatási és igazságügyi titkár. 1990-ben ismét a TVT tagja, 1990-ben és 1991-ben pedig a Forum Lap- és Könyvkiadó vezérigazgatója. 1991 szeptemberétől 2016. december 31-ig egyéni ügyvédként dolgozott Újvidéken.
A Heti Újság és a Családi Kör hetilapok alapítója. Több könyve és szöveggyűjteménye jelent meg a nemzetközi jog és a jog, az emberi- és nemzeti kisebbségi jogok, valamint a környezetvédelem területén.
Keskenyúton Emlékérem
Kitüntetések átadása Temerinben
A Budapesten létrehozott Keskenyúton Délvidéki Tragédiánk 1944-45 Alapítvány eddig csupán arról volt nevezetes, hogy támogatta a délvidéki magyarságot ért vérengzés feltárását és a kegyeletadást. Az idén azonban emlékérmet is alapított, ezzel az alapítvány kuratóriuma olyan személyeket tüntet ki, akik sokat tettek és tesznek ezért az ügyért, de tevékenységükről nem értesült a nyilvánosság. Az első kitüntetettek: Baranyi István Moholról, dr. Bozóki Antal Újvidékről, Horváth Orbán Veternikről, Légvári Sándor Bácsföldvárról és Pásztor István Sajkáslakról.
Baranyi azzal érdemelte ki a kitüntetést, hogy egymaga összeállította a moholi tragédia áldozatainak névsorát, sok arcképpel, képpel és más dokumentummal illusztrálva munkáját, amely még kiadásra vár. Bozóki az ügy máig ható jogi bonyodalmainak megfejtésében vállalt példa nélküli szerepet. Horváth Orbán földerítette a Kabol községben lejátszódott eseményeket, és könyvalakban ki is adta. Légvári Sándor pedig csaknem húsz esztendőn át egymaga ácsolgatta és öntötte betonba a csúrogi dögtemetőbe szánt keresztet, s annak felállításában is mindannyiszor részt vett. Pásztor Antal Sajkáslakon már 1990 őszén szintén keresztet állított az ottani dögtemetőben, ahol a saját édesapja és a apósa is el van ásva, s mivel a titeli község az emlékkeresztet eltüntette, később ugyanoda egy betonba öntött vaskeresztet állított.
A kitüntetéseket rövid műsor keretében Makray Katalin fogja átadni Temerinben, december 5-én, csütörtök délután négy órakor a Lukijan Mušicki Művelődési Központban. Méltatást mond: Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István, dr. Zétényi Zsolt és Cseresnyésné Kiss Magdolna, az alapítvány elnöke.
A Keskenyúton Emlékérem átadása
Öten részesültek elismerésben
Tegnap délután Temerinben a Művelődési Központ galériájában került sor a Keskenyúton Délvidéki Tragédiánk 1944/45 Alapítvány által létesített emlékérmek ünnepélyes átadására Baranyi István moholi, Bozóki Antal újvidéki, Horváth Orbán kaboli, Légvári Sándor bácsföldvári és Pásztor Antal sajkáslaki díjazottaknak, akik az elmúlt években teljes odaadással szolgálták az 1944/45-ös partizánterror áldozatainak történelmi igazságtételét, erkölcsi és jogi rehabilitációját, ám áldozatos munkájukért mind idáig nem kaptak semmilyen elismerést.
A 10 cm átmérőjű bronz Emlékérem Lakatos Bendegúz magyarországi ötvösművész alkotása. Az érem megalkotásához a művész felhasználta az egyik temerini tömegsír keresztjéről készült fényképet. Az érem másik oldalán égő gyertya a Délvidéket világítja meg a Kárpát-medence stilizált térképén.
A díjazottakat egyenként Csorba Béla, Matuska Márton, Ternovácz István, dr. Zétényi Zsolt és Cseresnyésné Kiss Magdolna, az alapítvány elnöke méltatta. Az emlékérmeket Schmittné Makray Katalin olimpikon, Schmitt Pál Magyarország korábbi köztársasági elnökének felesége, a rendezvény védnöke személyesen adta át a díjazottaknak.
Csorba Béla a VMDP elnöke, az ünnepség előszónokaként elmondta, örömmel tettek eleget a felkérésnek, hogy a Keskenyúton Délvidéki Tragédiánk 1944/45 Alapítvány által létesített emlékérmek első ízben történő átadása éppen Temerinben legyen. A temeriniek ugyanis mindig nagy odaadással, kitartással és bátorsággal viseltettek az 1944/45 tragédiánk feltárásának a kérdéseihez. Először a temeriniek mutattak példát, és szervezték meg az első nyilvános megemlékezést a kivégzett és más módon megölt délvidéki magyarokról. Még mielőtt ez megtörténhetett volna, összefogtak a kivégzettek özvegyei, rokonai és betonnal körülöntették a tömegsírt, vállalva az akkori titkosrendőrség zaklatását és a vallatásokat is.
Az Alapítvány kuratóriuma az Emlékérmet minden év novemberében ítéli oda és november utolsó vasárnapján ünnepélyes keretek között teszi közzé a díjazottak névsorát.
Szerb-magyar jogi szótár
Sokéves munka és alapos előkészületek után augusztus 10-én megjelent Bozóki Antal ügyvéd négy kötetbe foglalt szerb-magyar jogi szótára. A 817 oldalas szótár tartalmazza a jogi szakkifejezéseket, a jogban használatos idegen szavakat, valamint a joggal kapcsolatos fogalmakat és kifejezéseket.
A nagylélegzetű munka a Vajdasági Magyar Tankönyv Tanács szervezésében, a magyarországi Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatásért Felelős Államtitkársága és a Vajdasági Ügyvédi Kamara támogatásával az újvidéki Árgus kiadványaként jelent meg. A könyvek szerkesztője Muhi Béla, szakvéleményezője Klenanc Miklós, okl. jogász.
A szótár szerzői jogilag védett.
A támogatók iránti kötelezettség miatt és mivel nem kommerciális kiadványról van szó, a szótárt egyelőre csak korlátozott számú érdeklődő szerezheti be a szerző által
ba
„Közös fellépésre van szükség”
– Hány politikai pártra van szüksége a vajdasági magyarságnak? – kérdeztük Bozóki Antalt
Internetes kiadásunk egyik olvasójának javaslatára vetettük fel ezt a kérdést honlapunkon, ahol a www.magyarszo.com látogatói szavazhatnak is a témáról. Úgy gondoltuk azonban, ugyanezt a kérdést feltesszük néhány közéleti személyiségnek is. Nemcsak politikusoknak, hanem olyan személyeknek is, akiknek nincs közvetlen kapcsolódásuk, de van véleményük a politikáról. Válaszaikat és indoklásaikat közöljük itt, alkalmi sorozatunkban.
– Véleményem szerint nem a pártok száma a meghatározó, hanem az, hogy tudnak-e együttműködni, és meg tudják-e fogalmazni a vajdasági magyarság érdekeit, követeléseit, azt, ami a vajdasági magyarság számára a ténylegesen fontos. Az a kérdés, hogy mindezt tudják-e a mindenkori hatalom felé közösen közvetíteni, képviselni közösségünk érdekeit. Mindenképpen jobb, ha több párt van. Az egypártrendszer történelmileg túlhaladott, hátrányait magunk is tapasztalhattuk.
Az lenne a legfontosabb, hogy a pártok együttesen megfogalmazzák azokat a követeléseket, nevezzük azt nemzeti minimumnak vagy akár maximumnak, amelyeket együttesen képviselnének a mindenkori szerb hatalom felé, a vajdasági magyarság helyzetének javulása érdekében. Az eddigi gyakorlat szerint mindez szinte elvétve, vagy alig valósult meg. A Magyar Koalíció, amelytől elvártuk, hogy végre közösen lép fel a vajdasági magyarok érdekében, több alkalommal is bebizonyította, az egyes vezetők kijelentései ellenére, hogy sajnos nem működik. Ebből viszont mindannyiunknak kára származik.
A probléma tehát abban rejlik, hogy a vajdasági magyar pártok között továbbra sincs megegyezés a vajdasági magyarság legfontosabb kérdéseivel, helyzetével kapcsolatban, és főleg nincs közös fellépés a hatalmi szervek felé. Láthatjuk például azt, hogy eltérő a pártoknak az álláspontja Vajdaság alapszabályával kapcsolatban, de a gyakorlatban különböző álláspontokat képviselnek még olyan esetben is, amikor látszólag összehangolták azokat. Itt arra gondolok, hogy annak idején az autonómia-követeléssel kapcsolatban elhangzott az, hogy törvényhozási, végrehajtói, igazságszolgáltatási illetékessége legyen a tartománynak. Ennek ellenére ez nem került bele az új alapokmányba. A Tartományi Képviselőházban a vajdasági magyarság részarányos képviseletének biztosításával kapcsolatban pedig az alapszabály elfogadásakor a Vajdasági Magyar Szövetség képviselői úgyszintén beleegyeztek abba, hogy az ne ilyen megfogalmazásban kerüljön bele.
A lényeg az, hogy a demokrácia egyik alapelve a többpártrendszer, és a vajdasági magyarságnak lehet és kell is, hogy több pártja legyen. Nem az a kérdés, hogy hány, hanem, hogy közöttük milyen az együttműködés, és közösen lépnek-e fel, amikor a közösségünk általános érdekeiről van szó – mondta Bozóki Antal, az Árgus Civil Szervezet elnöke.
Ismerjük meg (állam)polgári jogainkat
Megjelent Bozóki Antal magiszter huszadik műve – Hasznos kézikönyv nemcsak a középiskolás diákok és a tanárok számára – Könyvkiadásunkkal nagy bajok vannak
Alkotmány és (állam)polgári jogok címmel a napokban jelent meg Bozóki Antal magiszter, újvidéki ügyvéd, közismert szakíró huszadik könyve. E munkájáról, korábbi műveiről, a vajdasági könyvkiadásról, az ilyen fajta szakkönyvek megbecsüléséről illetve meg nem becsüléséről beszélgettünk a szerzővel.
A könyv mindhárom szakvéleményezője, mgr. Páll Tibor történész, Ágoston László, ügyvéd és mgr. Muhi B. Béla, közgazdász ugyanazt vallják: hasznos kézikönyv, elsősorban a középiskolás diákok, a tanárok számára, de mindazok számára, akiket érdekel e témakör… Huszadik könyvedet tankönyvnek szántad?
– Két-három éve már én vagyok a Genius vajdasági konferencia és verseny alkotmányjogi zsűrijének elnöke, és láttam, hogy a középiskolások régi tankönyvből készülnek, például ebből, ami előttem fekszik, amely még az 1992-es, milosevići alkotmányon alapszik. A fiatalok ebből a tankönyvből nem tudhatják meg, hogy mi is történt időközben az alkotmány és az állampolgári jogok terén, milyen társadalmi, politikai változások történtek. Időközben teljesen új alkotmányt hoztak Szerbiában. Ezt az állapotot tarthatatlannak tartottam, ezért elkészítettem ezt a szöveggyűjteményt, amely az általános tudnivalók mellett tartalmazza mindazt, amit egy vajdasági magyar polgárnak az alkotmányról és állampolgári, polgári kisebbségi jogairól tudnia kell. Könyvem nem tankönyv, mert ahhoz, hogy azzá legyen, külön engedélyt kell kérni a minisztériumtól, de tankönyvpótlóként – ahogy ezt a szakvéleményezők is elmondtak – hasznos kézikönyve lehet a középiskolás diákoknak és tanároknak. Három fő részre osztottam a könyvet. Az első részben az emberi és nemzeti kisebbségek jogaival foglalkozom, a második rész címe: Az emberi és a (nemzeti) kisebbségi jogok Szerbiában. A harmadik rész nem az én szövegem, hanem a belgrádi Fejlesztési Központ A demokrácia ábécéje című könyvéből vettem át hét szerzőtől egy-egy írást. Természetesen a kiadó és a szerzők jóváhagyásával. Egyébként e könyv magyarul is megjelent, jómagam és megboldogult feleségem, Anasztázia fordításában. Itt még el kell mondanom, hogy szintén a szerzők beleegyezésével e szövegeket aktualizáltam, a legújabb jogszabályokkal, adatokkal. Hangsúlyozom, hogy a könyv a magyarországi Oktatási és Kulturális Minisztérium támogatásával jelent meg.
n A tartalomjegyzékben olvasom, hogy a könyvhöz tartozik egy CD is.
– Igen, ennek címe: Az emberi és nemzetközi kisebbségi jogok forrásai Szerbiában. A mellékletre azért volt szükség, mert a feldolgozott témakör sokkal nagyobb terjedelmű könyvet igényelt volna, ám erre már nem volt pénz, így e gondot CD-vel oldotuk meg. Egyébként több könyvem is – ugyanezen ok miatt – tartalmaz CD-t.
Első könyved 1987-ben jelent meg, de úgy tudom, hogy már jóval előbb kezdtél publikálni.
– Pontosan 1971-től, csaknem negyven éve már. Nemrég átadtam minden írásomat, ami 2000. december 31-éig jelent meg különböző hazai és külföldi újságokban, folyóiratokban, szakmai publikációkban a Vajdasági Magyar Művelődési Intézetnek, s ekkor számoltam meg, hogy csaknem harminc év alatt összesen 667 írásom jelent meg. Volt egy időszak, amikor nem publikálhattam. A külügyben dolgoztam akkor, és közölte velem főnököm, hogy nem jó szemmel nézi, ha bármiről is írok, ugyanis szerinte közszereplésemet az intézmény álláspontjának is vehetik. Emlékszem egy írásomra, amit az iraki–iráni háború kitörése után írtam arról, hogy a háborúnak milyen ökológiai következményei lehetnek a Perzsa-öböl állat- és növényvilágára. Léphaft Pál még karikatúrát is rajzolt hozzá. Persze, a főnökömnek nem tetszett az írás, így nem is jelent meg, és ezután egy ideig nem is publikáltam. Egyébként a nemzetközi jogi témák foglalkoztatnak, az el nem kötelezett országok mozgalma, amely szerintem – annak ellenére, hogy manapság nem akarják elismerni – egy jelentős mozgalom, tartós nemzetek közötti, államok közötti elveket hirdet. Foglalkoztat az Európai Unió. Nemrég megjelent az Európai integrációs lexikon című munkám. Érdekelnek az emberi és kisebbségi jogok, kétkötetes könyvem jelent meg az autonómiákról és néhány könyvben foglalkoztam a vajdasági magyarok helyzetével is. Egyébként e témáról, Vajdaság autonómiájáról és a vajdasági kisebbség helyzetéről már kétszer tartottam előadást Brüsszelben és egyszer előadás-sorozatot az Egyesült Államokban, ahol az Amerikai Magyar Baráti Közösség vendége voltam.
Visszatérve a könyvekhez, azt kell megállapítanom, hogy térségünkben a könyvkiadásból, a könyvírásból nem lehet megélni. Egyre kevesebben vásárolnak könyvet, és ha vásárolnak is, inkább a szépirodalmi kiadványok után nyúlnak az olvasók.
– Könyvkiadásunkkal nagy bajok vannak. Egyik nagy baja, hogy szépirodalom központú. Nagyon ritkán jelennek meg olyan szakmai munkák, amelyek embertársainknak segítséget nyújtanának abban, hogy minél jobban feltalálják magukat rohamosan változó világunkban. Én szeretném, ha a számomra is közel álló témakörökkel mások is foglalkoznának, mások is publikálnának. Szerintem volna rá vállalkozó, ha biztatást kapnának a könyvkiadóktól. Sajnos nálunk sokkal fontosabb, hogy milyen érdekcsoporthoz tartozik az ember, vagy ki áll mögötte, mint az, hogy mit ír, miről ír, milyen értéket képvisel. Sajnálattal kell megállapítanom azt is, hogy a vajdasági magyar könyvkiadás, éppen úgy, mint a vajdasági magyar sajtó, a legnagyobb vajdasági magyar párt, a Vajdasági Magyar Szövetség befolyása alá került. Ez nem válik hasznára sem a magyar könyvkiadásnak, sem a magyar sajtónak, sem a vajdasági magyarságnak.
Miután kikapcsoltam a magnót, Bozóki Antal elárulta, hogy még két, három könyv megjelenésén dolgozik, egy viszont már régóta készen áll a nyomtatásra, ám nem talál rá kiadót, holott egy értékes és közérdekű alkotásról van szó, egy, az eddigieknél sokkal alaposabb, sokkal gazdagabb szerb–magyar jogi szótárról.
Kettőjüknek nincs kegyelem
Bozóki Antal: A mostani elutasítás nem vonja meg az elítéltek jogát, hogy egy idő múlva ismét kegyelmi kérvénnyel forduljanak az elnökhöz
Bozóki Antal újvidéki ügyvéd kézhez kapta az öt temerini fiú közül két fiú kegyelmi kérvényének hivatalos államfői végzését. Most már bizonyos, hogy Illés Zsolt és Máriás István ügyében negatív döntést hozott Boris Tadić elnök, a december 17-i keltezésű végzés szerdán jutott el a fiúk védőügyvédjéhez.
Bozóki Antal írásos formában kommentálta lapunknak a döntést.
„A mai napon hivatalosan megkaptam Boris Tadić köztársasági elnök döntését Máriás István és Illés Zsolt kegyelmi kérvénye ügyében.
A kegyelmi kérvények elbírálása kizárólag a köztársasági elnök illetékességi körébe tartozik. Az elnöknek jogában áll az ilyen kérvényeket méltányolni és elfogadni, vagy elutasítani, mint ahogyan az most Máriás István és Illés Zsolt esetében megtörtént.
Az elutasításról szóló határozat – a jogszabályokra vonatkozó hivatkozáson kívül – mindössze három sorból áll. Indoklást nem tartalmaz, mivel az elnök az ilyen döntéseket nem köteles megindokolni. A határozat december 17-i dátummal lépett hatályba.
A döntés meghozatalakor Boris Tadić bizonyára az igazságügyi minisztérium és a kegyelmi bizottság negatív véleményét, illetve elutasítását vette figyelembe, amelyről a közvélemény már korábban értesült. Az elnöknek természetesen jogában állt volna másféle döntést is hozni, de erre most nem került sort.
Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy – ismereteim szerint – Tadić elnök eddig leginkább a közlekedési bűncselekmények miatt beérkezett kegyelmi kérvényeket értékelte pozitívan és esetenként olyan elítélteket részesített kegyelemben, akik súlyosan megbetegedtek. A temeriniek esete nem ebbe a két kategóriába tartozik, őket ugyanis gyilkossági kísérlet miatt ítélték el.
Ez a mostani elutasítás azonban nem vonja meg az elítéltek jogát, hogy egy idő múlva ismét kegyelmi kérvénnyel forduljanak az elnökhöz, vagy büntetéscsökkentést kérjenek.
A három további temerini elítélt esetében – ismereteim szerint – még nem született meg az elnöki döntés. Reméljük, hogy arra is hamarosan sor kerül, és hogy kedvező lesz” – olvasható Bozóki Antal szerkesztőségünkhöz eljuttatott nyilatkozatában.
December végén számoltunk be róla, hogy Gurmai Zita magyarországi európai parlamenti képviselő Tadić közbenjárását kérte a temerini fiúk ügyében, amikor is, sajtóértesülések szerint, az elnök embertelennek minősítette a kirótt büntetést, s engedményt helyezett kilátásba. Ez adott okot a közvélemény derűlátóbb várakozására, melyet aztán a Magyar Szó információi cáfoltak meg, melyek szerint a fiatalok közül csak hárman kaphatnak büntetéscsökkentést.
A törvény mégsem kötelez?
Zsákutcába jutott az egyik újvidéki rehabilitálási ügy, mert az állam a bíróság döntése ellenére sem részesíti kárpótlásban a sértettet, a törvény alkalmazására pedig még nem készültek fel a hivatalok
A parlament által tavaly decemberben elfogadott rehabilitálási törvénynek azért is volt nagy a jelentősége, mert megegyezést jelentett a vajdasági magyar és szerbiai politikai színtéren, s véget vetett annak a több hónapig tartó harcnak, melynek végül mindenképpen a kollektív bűnösség elvének az eltörlését kellett eredményeznie. Lehetővé tette azt is, hogy Magyarország rábólintson Szerbia tagjelöltségi kérelmére, amikor az Európai Unió az ezzel a kérdéssel kapcsolatos álláspontját fogalmazta meg. Más téma, hogy mit gondolnak a kollektív bűnösségről ma a pártok, s hogy azok, akik a restitúciós jogszabály elfogadását lehetővé tették, valószínűleg most sem tartják problematikusnak a törvény vitatott sorait, s továbbra sem vélik felfedezni azokban a kollektív bűnösségre utaló tartalmat.
Szerbiában nem számít új keletű problémának az, ha a – könnyen vagy nehezen – elfogadott jogszabályok alkalmazása kapcsán gondok merülnek fel. Lényegében elismerik ezt a politikusok is, közülük többen ki is jelentették már: a képviselőház gyorsabban dolgozik, mint amennyire a munkája eredményére az állami hivatalok és sok esetben maga a közvélemény is felkészült.
A rehabilitációról szóló törvénynek a gyakorlati alkalmazásában tapasztalt gondjaira, s az azokat kísérő nemtörődömségre hívta fel a vajdasági magyar közvélemény figyelmét mgr. Bozóki Antal újvidéki ügyvéd, aki egyik ügyfele, Sz. Piroska esetében próbált eljárni, s mint lapunknak mondta, érvényesíteni a „törvény által szavatolt” lehetőségeket.
AZ ÍTÉLET MEGSZÜLETETT
Sz. Piroskát és három elhunyt családtagját – szüleit és nagyanyját – az újvidéki Felső Bíróság 2011. február 22-én rehabilitálta. Bozóki beszámolója szerint ügyfelét és családtagjait az 1944/45-ben lezajlott megtorlások idején, pontosabban 1945 januárjának végén Csúrogról a járeki táborba hurcolták. A 2006-ban indított per végén megszületett bírósági ítélet elismeri, hogy Piroskáék politikai-ideológiai üldözés és erőszak áldozatai voltak. A magyarázatban megállapítják, hogy a családot minden ok nélkül kezelték háborús bűnösként, kergették ki csúrogi házából, noha tagjai senki ellen sem vétettek. Vonattal szállították őket Járekbe, majd onnan a későbbiekben Szépligetre (Gajdobra). Piroska kilenc hónapot töltött a táborban. Az ítélet hivatkozik a háborús bűnök megállapításáért felelős kommunista bizottság 1945-ben meghozott döntésére is, melyben minden csúrogi magyar és német nemzetiségűt háborús bűnössé nyilvánítottak. A Felső Bíróság tehát, mindennek fényében, megalapozottnak minősítette Sz. Piroska rehabilitálási kérelmét.
Mint azt lapunknak Bozóki elmondta, az ítélettel április 4-én a Köztársasági Nyugdíj- és Rokkantbiztosítási Alap (PIO) tartományi fiókszervezetéhez fordult, azzal a szándékkal, hogy ügyfele számára a rehabilitálási törvény egyik előírásával összhangban – mely szerint a rehabilitált személynek joga van a külön szolgálati idő elismeréséhez, a havi pénzbeli megtérítéshez, az egészségvédelemhez és a betegbiztosításból eredő egyéb jogokhoz – elismertesse a külön szolgálati időt és a törvényben szereplő havi pénzbeli térítést. Az ügyvéd botrányosnak tartja, hogy az alapnál még csak válaszra sem méltatták.
– A megszabott határidő lejárt, s amikor már sokadszorra érdeklődtem az ügy iránt, közölték velem, hogy a kérelmet a levéltárba helyezték. Meg sem fordult a fejemben, hogy annyiban hagyjam a dolgot, így továbbra is rendszeresen betelefonáltam annak érdekében, hogy legalább valamilyen válaszra méltassanak – mondta el Bozóki.
SE POZITÍV, SE NEGATÍV
Az ügyvéd továbbra is ragaszkodott az írásos válaszhoz, s szeptember 14-ei keltezéssel a Tartományi Nyugdíj- és Rokkantbiztosítási Alap el is juttatta hozzá azt. Közlik, hogy eddig nem volt lehetőségük „sem elfogadó, sem elutasító határozatot hozni Sz. Piroska újvidéki lakos külön szolgálati idejének elismeréséről az újvidéki Felső Bíróság rehabilitálási végzése alapján, illetve a rehabilitálási törvénnyel összhangban, mivel az újvidéki Tartományi Nyugdíj- és Rokkantbiztosítási Alap Igazgatóságától még nem érkezett meg az utasítás az ilyen jellegű külön szolgálati idővel kapcsolatos munka ügyintézésére.” A válaszlevélben közlik azt is, hogy a kérelem fénymásolatát eljuttatták az alap nyugdíj- és rokkantbiztosítási szektorigazgatójához, „tanácskérés és az illetékes minisztériumtól való válasz megszerzése céljából”.
Bozóki felkereste az igazságügyi tárca kárpótlási különbizottságát is, hogy a törvénynek megfelelően anyagi és erkölcsi kárpótlást kérjen, innen azonban a mai napig sem sikerült választ kieszközölnie, pedig a jogszabályban meghatározott kilencven napos határidő már e testület esetében is lejárt. Szeptember 6-án egy felszólítást továbbított az igazságügyi tárcának a kárpótlás elmulasztása miatt, az efféle beadványokra a törvény értelmében 15 napon belül köteles válaszolni az illetékes állami szerv – ez a határidő is lejárt.
Az ügyvéd most, jobb híján, újabb pert fog indítani az állam és az igazságügyi minisztérium ellen, hiszen – mint állítja – evidens, hogy nem jártak el a törvénnyel összhangban.
A KISKORÚSÁG KIZÁRÓ OK?
Az ügyfél szolgálati idejének jóváírási ügyével kapcsolatban lapunk felkereste a Tartományi Nyugdíj- és Rokkantbiztosítási Alapot, ahol az illetékesek valóban készségesen válaszoltak kérdéseinkre. Čedomir Francuski, az alap nyugdíj- és rokkantbiztosítási szektorának igazgatója elmondta, hogy az eset kapcsán egyelőre semmilyen új döntés sem született, s azt is megerősítette, hogy nem is születhet mindaddig, amíg a köztársasági foglalkoztatási és szociálpolitikai minisztériumtól meg nem kapják a szükséges utasításokat. Egyetértett azzal a megállapítással, hogy ez egy hosszan tartó folyamatnak ígérkezik. Elmagyarázta, hogy az említett minisztérium az illetékes a nyugdíj-biztosítási alap működését illetően, így ehhez az intézményhez kellett fordulniuk tanácsért, a jogszabály tolmácsolását azonban minden bizonnyal az igazságügyi tárca fogja megadni ennek a tárcának, amelyik majd továbbítja az utasítást az alapnak. Elmondta, hogy Sz. Piroska szolgálati idejének ügyében külön gondot jelenthet az, hogy a járeki táborban töltött időszakban négyéves volt, azaz kiskorúnak számított, így megint csak a jogszabály értelmezésére lesz szükség ahhoz, hogy dönteni lehessen a kérelem megalapozottságáról.
Bozóki Antal szerint a kérelem mindenképp megalapozott, mert a rehabilitációról szóló törvény nem pontosítja, hogy kizárólag felnőttkorú sértettek kezdeményezhetik az eljárást. Szerinte itt lenne az ideje annak, hogy az állam közölje, valóban kárpótolni kívánja-e az atrocitásoknak kitett személyeket és családtagjaikat, továbbá azt is részletezze, miként kívánja mindezt végrehajtani.
A nemzetközi jogtól a nemzeti kisebbségi jogvédelemig
A Magyar Nemzet Lelkiismerete Díjat mgr. Bozóki Antal ügyvéd, az Árgus — Vajdasági Magyar Kisebbségjogi Civil Egyesület egyik alapítója (2006-tól az elnöke) elsőként kapta meg régiónkban.
A díjat az idén huszonöt éves Magyar—Osztrák—Bajor Társaság hívta életre, s a kuratóriuma azoknak a több évtizedes munkáját jutalmazza vele, akik valóban lelkiismeretesen küzdenek a magyarság megmaradásáért, elsősorban a szülőföldön való boldogulásért.
A honi sajtóban alig volt visszhangja a Bozóki ügyvéd által a honlapján közzétett kishírnek. Miután elolvastam, az első gondolatom ez volt: Lelkiismeret Díj — Értünk! S Hemingway sorai is eszembe jutottak: „Ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang: érted szól.” Átvitt értelemben mindannyiunkért. Halljuk is bizonyára, csak az a kérdés, egymás javára fordítjuk-e, vagy egymás ellenére.
Bozóki Antal kritikus szemmel, a tények alapján, mégis az építés reményében szembesít, szembesítene bennünket — elsősorban nemzeti közösségünk elöljáróit, vezetőit, legitim képviselőit, egyháziakat, világiakat egyaránt — az eredményeken kívül a kudarcokkal, a visszás helyzetekkel is. Érveléseken, tárgyilagosságokon, több szemléleten alapuló vitákra, azok kölcsönös meghallgatására serkentene bennünket, ami talán kimozdíthatna mindannyiunkat az egymásra mutogató megosztottságunkból. Talán még meg is alapozná az előfeltételeit a nemzeti minimumunk meghatározásának, melyért minden szinten küzdeni tudna valamennyi politikai párt, civil szervezet, melynek szívügye a délvidéki/vajdasági magyarság szülőföldünkön való maradása, az egyetemes emberi, polgári jogokon alapuló érvényesülése és méltó gyarapodása.
— Minden díj talán az ember kitartó munkájának is az elismerése — mondta Bozóki Antal. Egy kis szünet után lassan, mintha csak magának mondta volna, még hozzátette: — Nemo iudex in causa sua. (Senki nem lehet bíró a saját ügyében.) Kritikus gondolkodás, az érvek és ellenérvek ütköztetése nélkül nincs fejlődés, társadalmi haladás. Ez viszont vidékünkön nem előny, hanem sajnos inkább hátrány.
Itthon is, de főleg külföldön szakmai körökben, illetve az intézményekben is sokan méltányolják mindazt, amit az emberi és nemzeti kisebbségvédelem érvényesítéséért, a szülőföldhöz való jogért, az érvényesülésért tesz.
Életrajzából ezúttal csak néhány mondatot idézek:
A bánsági Tordán született 1946-ban. Itt járt általános iskolába. A gimnáziumot Nagybecskereken végezte el, az Újvidéki Egyetem Jogi Karán diplomázott, a magiszteri címet is itt szerezte meg nemzetközi jogtudományokból. Számos könyvet, szöveggyűjteményt adott ki a nemzetközi jog, az emberi és a nemzeti kisebbségi jogok, valamint a környezetvédelem témájában.
A nemes elismerést az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából dr. Galla János, a Magyar—Osztrák—Bajor Társaság elnöke adta át Bozóki Antalnak, dr. Menyhárt Gabriella Éva nagyváradi ügyvédnek pedig a Magyar Nemzetért emléklapot.
A díjátadásra november 10-én a budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetem dísztermében, a Kisebbségi Jogvédő Intézet által szervezett, A magyarok jogvédelme a Kárpát-medencében című háromnapos kisebbségvédelmi konferencia idején került sor.
— Ez alkalommal is köszönöm a társaságnak és dr. Galla János elnök úrnak a megtisztelő díjat, mely munkám folytatására ösztönöz. Külön öröm számomra, hogy a díj odaítélésére október 23-a alkalmából került sor — fejezte be Bozóki Antal.
