Skip to main content

Csuka Zoltán

költő
műfordító
szerkesztő

A fotó forrása: https://hu.wikipedia.org/wiki/Csuka_Zolt%C3%A1n

Gyermekkorában Óbecsén, Baján, Szabadkán (1906–1911), Topánfalván, Mohácson él, majd Pécsre (1915) költözik,  ahol 1920-ban érettségizik. Villamosvezetőként dolgozik, 1921-ben Jugoszláviába emigrál, lapokat szerkeszt, újságíró. 1933-ban kiutasítják és visszatér Pestre. Láthatár (1933–34) címmel kisebbségi szemlét ad ki. 1945-ben az Új Dunántúl felelős szerkesztője, 1946-ban a Vallás- és Közoktatási Minisztérium sajtóosztályának vezetője, a Magyar–Jugoszláv Társaság ügyvezető titkára, és a társaság lapjának (Déli Csillag) szerkesztője. 1950-ben koholt vádak alapján tizenöt évre elítélik, de öt év múlva szabadul, rehabilitálják. Írásból, fordításból él. Rövid pécsi tartózkodását leszámítva érdligeti lakos, itt alapítja meg 1976-ban a Jószomszédság Könyvtárt.

Kiadványok
További publikációk
Tavaszi csengőkön, 1922. In. Bori Imre (vál.): Márciusi zsoltár. A jugoszláviai magyar avantgarde költészete. Forum Könyvkiadó Intézet, Újvidék, 1973.
Tél. In. Bori Imre (vál.): Márciusi zsoltár. A jugoszláviai magyar avantgarde költészete. Forum Könyvkiadó Intézet, Újvidék, 1973.
Hívlak! In. Bori Imre (vál.): Márciusi zsoltár. A jugoszláviai magyar avantgarde költészete. Forum Könyvkiadó Intézet, Újvidék, 1973.
Kiáltás. In. Bori Imre (vál.): Márciusi zsoltár. A jugoszláviai magyar avantgarde költészete. Forum Könyvkiadó Intézet, Újvidék, 1973.
Új költőknek. In. Bori Imre (vál.): Márciusi zsoltár. A jugoszláviai magyar avantgarde költészete. Forum Könyvkiadó Intézet, Újvidék, 1973.
A városok ölébe telepedett az esti csend. In. Bori Imre (vál.): Márciusi zsoltár. A jugoszláviai magyar avantgarde költészete. Forum Könyvkiadó Intézet, Újvidék, 1973.
A fényesség szelíden áthajolt a telefondrótok fölött. In. Bori Imre (vál.): Márciusi zsoltár. A jugoszláviai magyar avantgarde költészete. Forum Könyvkiadó Intézet, Újvidék, 1973.
Énekeljétek a műhelyek sós verejtékét. In. Bori Imre (vál.): Márciusi zsoltár. A jugoszláviai magyar avantgarde költészete. Forum Könyvkiadó Intézet, Újvidék, 1973.
Legyetek szerények. In. Bori Imre (vál.): Márciusi zsoltár. A jugoszláviai magyar avantgarde költészete. Forum Könyvkiadó Intézet, Újvidék, 1973.
Mosti kénköves életünk áldott. In. Bori Imre (vál.): Márciusi zsoltár. A jugoszláviai magyar avantgarde költészete. Forum Könyvkiadó Intézet, Újvidék, 1973.
Ritkán isztok az öröm kancsójából. In. Bori Imre (vál.): Márciusi zsoltár. A jugoszláviai magyar avantgarde költészete. Forum Könyvkiadó Intézet, Újvidék, 1973.
Mielőtt meghalok. In. Láthatár. 1936/9–10.
Szerző
Czakó Tibor: Fekete kenyéren. In. Láthatár. 1942/2.
Szerző
Cziráky Imre: Bácskai kalászok. In. Láthatár, 1941/2.
Szerző
Jugoszláviai körkép
(Jelenkor. 1975/9.)
Szerző
Csuka János: Kisebbségi sorsban. In. Láthatár. 1941/7.
Szerző
A versbe írt csönd költője. In. Élet és Irodalom. 1961. április 7.
Szerző
Az árny zarándoka. In. Jelenkor. 1970/7–8.
Szerző
Baumgarten jutalmat kapott Fekete Lajos
(Kalangya. 1934/2.)
Szerző
Gyöngyösi Dezső: Sorsproblémák. In. Láthatár. 1938/1.
Szerző
Gion Nándor: Virágos katona. In. Kortárs. 1974/12.
Szerző
Gyászoló kőművesek. In. Somogy. 1943.
Szerző
A szülőföld és emberei. In. Jelenkor. 1969/11.
Szerző
A vándor visszanéz (Herceg János: Két világ)
(Üzenet. 1972/12.)
Szerző
Búcsú Kende Ferenctől. In. Magyar Szó. 1974. április 13.
Szerző
Laták István: Düh. In. Vajdasági Írás. 1929/11–12.
Szerző
Majtényi Mihály: Császár csatornája. In. Somogy. 1944/9.
Szerző
Egyetlen pillanat. In. Jelenkor. 1969/1.
Szerző
Bazsalikom. In. Bácsmegyei Napló. 1927. december 9.
Szerző
Minden új a nap alatt. In. Láthatár. 1936/9–10.
Szerző
Szirmai Károly: A csend víziói. In. Kortárs. 1966/10.
Szerző
Elolvasom
Tamás István: Egy talpalatnyi föld (Genius-kiadás)
(Nyugat. 1933/24.)

Csuka Zoltán: Tamás István: Egy talpalatnyi föld (Genius-kiadás)

Tamás István hosszú esztendőkig lenn élt a jugoszláviai magyarság körében, egyik nagy napilap munkatársa volt és így bőven nyílt alkalma arra, hogy megjegyezze magának azokat az eseményeket, amelyek a kisebbségi magyarság életében lejátszódtak. Ezeket az élményeit építette meg most egyetlen nagy konstrukcióban Tamás István, írta meg regényben s igyekezett a riporter megpillantásait a regényíró meglátásaivá sűríteni. Annyi bizonyos, hogy a regény főhőse, Milojevics Dragoszláv, aki «hódítóként» érkezik meg a nagy bácskai városba, egyáltalában nem az a hódító és mindenen keresztülgázoló típus, mint amilyennek a könyvet beharangozó kísérő írások föltüntetik. Milojevics olyan bábú, aki hosszú ideig képtelen az önálló cselekvésre és akik mozgatják, azok épenséggel nem a hódító szláv fajtához tartoznak. Milojevicset épen a fajtájabeliek hagyják cserben és nem igyekeznek fölkarolni és a kisebbségi magyarság részéről olyan alakok sietnek segítségére, akiknek igazán mindegy, hogy a magyarság zsebéből, vagy a szerbség zsebéből húzzák-e ki csalással a pénzt. A magyar földesúr feleségét sem úgy hódítja meg ez a jöttment Milojevics, ahogyan azt a regény egyik fordulójánál sejtenénk - mikor a földek felosztásáról van szó -, hanem az asszony beleszeret ebbe a jöttmentbe és önként adja oda magát neki. Ugyanígy adja oda magát Milojevicsnek a magyar cselédleány, majd utána a kispolgárlány is, Milojevics egyiknél sem erőszakoskodik, mindig készen és éretten pottyan a gyümölcs az ölébe, csak épen le kell nyulnia érte és beléje harapnia. Milojevics maga a passzivitás, aki semmit nem tesz a kisebbségi magyarság ellen, sőt megtanul magyarul s még ruházkodásban is igyekszik a magyarsághoz idomulni s szinte furcsa, hogy a végén még a vagyon is az ő kezére száll át s még furcsább, hogy az élelmes reklámozás mást akar kihámozni ebből a regényből, mint ami tulajdonképen a regényben benne van. Mert a Talpalatnyi föld címlapján a hódító áll, aki végigtapos az elhódítottakon s megveti a lábát a talpalatnyi földön, a regényben pedig ez a hódító egyszerű és becsületes fiatalember, akit ép azok visznek bele a stréberségbe és tanítanak meg a gazemberségre, akiken «lábbal kellene tipornia».

Mindez azonban nem Tamás hibája, Tamás jóhiszeműen cselekedett, amikor a regényt megírta s gondos adatgyüjtőnek bizonyul s még becsületesebb megírónak. Szinte minden sorából érezni a személyes élményt, az igazi és hamisítatlan életszagot és a regény érdekes átmenet a nagy riport és a regény között s nem az alkotás hátrányára. Egy korszak dokumentuma ez a könyv, olyan korszaké, amely sok tekintetben már el is múlt - hiszen a Zsivkovics-kormány diktatúrája ép azt a korrupciót igyekezett «leírni», - ez azonban már nem kisebbségi, hanem társadalmi probléma és sok tekintetben világprobléma is. Szögezzük le végül: Tamás István becsületes munkát végzett, könyvének lapjain sok igazságot sorakoztatott fel és a sorok között sok vádat mondott el: de nemcsak a hódító szlávokra, hanem tán még sokkal inkább a saját kisebbségi sorsával sem törődő bácskai és bánáti magyar polgári osztályra is...

Szerző
Tóth Bagi István: Valamit tenni kell. In. Láthatár. 1937.
Szerző
Andrée Dezső: Egy legionista naplója. In. A Mi Irodalmunk. 1931/15.
Szerző
Szakirodalom az alkotóról
Elolvasom
Mindent legyűrő fiatalság

Illyés Gyula: Mindent legyűrő fiatalság
Csuka Zoltán versei

Portré, előszó, nem mindennapi terjedelem, - minden arra mutat, hogy könyvét a szerző reprezentáns műnek szánta. Csuka Zoltán a harmincadik év körül jár, túl van tehát a kísérletezések korán, könyvét a költői pályafutás szempontjából olyannak kell tekintenünk, mely bemutatkozás ugyan, de egyszersmind egy periódus, egy költői állásfoglalás végleges eredménye is. A versek, ha nem is keletkezésük pontos dátumával, de születésükbe a vajudást és a fogantatást is beleszámítva körülbelül egy évtizedet ölelnek föl.

Mindaz a tendencia, formai és tartalmi újítói törekvés, amely Közép-európában az utóbbi tízesztendőben lezajlott, pacifizmus, neohumanizmus, kollektivizmus, szabad asszociáció, szimultanizmus, Csuka István lírájában mindez elvonul előttünk, kivéve a legutolsó mozzanatot, mikor mindezeket a színes díszleteket, külsőségeket szépen elfújta a szél, nem hagyva mást hátra, mint értékes tanulságot s megjelent végre a meztelen költészet, ha dideregve is, de saját formájában. Csuka Zoltán a fejlődésben, ha ennek a szónak a költészetben van értelme, ép eddig a periódusig jutott el. Ez az a kritikus pont, ahol a tapasztalat szerint, az eladdig rendkívül eredeti, modern költők jó része hirtelenül hátat fordít a költészetnek a regény, vagy a szociológia, esetleg az aktív politika kedvéért, csalódottan a költészet «időszerűtlenségét» hangoztatva. Csuka Zoltán könyvében azokat az elemeket kerestem, melyek reményt adhattak arra, hogy a programversek után nem a program, hanem a vers felé kanyarodik. Türelmet igénylő, de nem eredmény nélkül való munka volt ez, tanulságos, csaknem valamennyi hasonló szándékú verselő munkásságának vizsgálatára.

Legelső kifogásom, - melyet a korszerű költő bizonnyal megütődve hallana, - hogy túlságosan absztrakt, gondolat-költészet ez, a szó rossz értelmében. Csuka Zoltánnak nem élményei vannak, hanem igazságai, legfeljebb tapasztalatai. De még gyakrabban véleményei. Mindez persze minden költőnek van, de az igazi költő igazsága ép azért hat megdönthetetlennek, mert már a vers anyagában benne foglaltatik. Csuka Zoltán a véleménnyel, az ítélettel kezdi s az a valóság, amit a költőnek meg kell látnia, legjobb esetben is példa, illusztráció a tétel igazolására. Fordított módszer, fárasztó és unalmas: nem Csuka Zoltán igazsága érdekel engem, hanem az életé. A költő tapasztalatának is csak akkor hiszek, ha én is láthatom az eseményt. Legfeljebb szenvedélyének, az indulat igazának adhatnék hitelt, de Csuka költészetében nincs indulat.

Második fő kifogás, hogy ez a kollektív-szemléletű költő, mint általában a legtöbb kollektivista költő kibírhatatlanul egocentrikus, saját személyét szakadatlan előretoló; szemléletében semmi szerénység. Az átkos individualisták legalább beérték azzal, hogy ha magukról beszéltek, kis bajaikat, örömeiket rakták keretük ingatag alakjai köré. Csuka verseiben ellenben a költő kitartóan a világ kellős közepén áll, nemcsak a Föld, de az egész Naprendszer rezdülései futnak szívébe. Szimpatikus alapérzése, a testvériség kenetes szavai és a konok többes szám ellenére is valami fellengős atyáskodássá dagad. Nincs olyan kis gesztusa, amelyhez azonnal ne a fél Univerzumot hívná tanúul. Csak messzire lát, mint a beképzelt hadvezérek, vagy miként saját maga szörnyű képzavarral mondja: Szemünk köldökzsinórján árad belénk a távoli élet. Jellemző sor ez; aki állandóan messzire néz, természetes, hogy zavarosan lát. Ez az öntelt fejtartás akkor bosszulja meg legjobban magát, midőn végre közeli dolgokról akarna beszélni a költő. Volna erre tehetsége, sőt költői tehetsége csakis akkor nyilatkozik meg, mikor egyszerű, élő, kézzel tapintható dolgokról beszél, azonban nem tudja megállni, hogy a legcsendesebb tárgyaihoz is ne állítsa oda hátterül a Kozmoszt s ezzel legszebben induló verseit egy csapásra elrontja. Ahogy hosszú sorban idézhetnék csikorgó, költőietlen hasonlatokat, úgy tucatjával sorolhatnék fel megkapóan szép sorokat is. Nem tud gazdálkodni az anyaggal, ez látszik mindebből. Van, hogy verse elevenen indul, mint például:

Kigyulladt képpel ég a délután,
fönn forrón szalad most a napgolyó,
szemedbe ezer dárdát ver a fény.

amire belevág kongó általánosítással az utolsó sor és az egészet összetöri:

s röppennek eléd friss életcsodák.

Másutt egy-egy közepesnél is gyengébb versbe kerülnek ilyen sorok:

az égről, akár a könnyek
lecsorogtak a csillagok.

vagy:

A kutya
farkán a jóindulat lengeti zászlaját.

Ezüst tájakkal omladoznak a felhők, és ehhez hasonlók, finomak, plasztikusak, bizonyítékai annak, hogy Csuka Zoltánban van költői véna. Igazán kár, hogy eltéved, szétfolyik a hosszú versek göröngyös, szerkezettelen bozótjában. A «Mindent legyűrő fiatalság»-ról mi nem szeretnénk hinni, hogy reprezentáns műve marad Csuka Zoltánnak. Fejlődésének első, romantikus kora ez - és ő, a fejlődés, a tárgyszerűség híve bizonnyal gyorsan keresztül halad rajta az igazi korszerű költészet, a tárgyszerű, igaz költészet felé. Karaktere, erkölcsi bátorsága, rokonszenves világszemlélete akkor fog igazán kibontakozni.

Mindent legyűrő fiatalság. In. Pásztortűz. 1932/13–14.
Szerző
Tűzharang. In. Pásztortűz. 1933/8.
Szerző
Életív. In. Láthatár. 1936/4.
Szerző
Csuka Zoltán: Életív. In. Erdélyi Helikon. 1936/5.
Szerző
Csuka Zoltán. In. Bori Imre: A jugoszláviai magyar irodalom története 1918-tól 1945-ig. Forum Könyvkiadó Intézet, Újvidék, 1968.
Szerző
A szentendrei rebellis. In. Jelenkor. 1969/10.
Szerző
Délkelet-Európa poétája (Csuka Zoltán: Ellentmondás a halálnak)
Szerző
Szabadkai emlékek (Csuka Zoltán: »Mert vén Szabadka áldalak...«)
Szerző
Népek közelítése irodalommal. Csuka Zoltán száz fordítása
Szerző
Csuka Zoltán (tanulmány, I. rész)
Csuka Zoltán (tanulmány, II. rész)
A költő és korszaka (Zoltán Csuka: Poezija)
Szerző
Csuka Zoltán verseskönyve
Szerző
Csuka Zoltán költészete. In. Szirmai Károly: Szavak estéje. Válogatott tanulmányok, bírálatok és irodalompolitikai cikkek. Szirmai Társaság és Archívumok, St. Gallen, Stuttgart, Sydney, 1978.
Szerző
Csuka Zoltán Tűzharagja. In. Szirmai Károly: Szavak estéje. Válogatott tanulmányok, bírálatok és irodalompolitikai cikkek. Szirmai Társaság és Archívumok, St. Gallen, Stuttgart, Sydney, 1978.
Szerző
Előretolt állásban. In. Szirmai Károly: Szavak estéje. Válogatott tanulmányok, bírálatok és irodalompolitikai cikkek. Szirmai Társaság és Archívumok, St. Gallen, Stuttgart, Sydney, 1978.
Szerző
Ötven éve legalább ötvenedszer... (Csuka Zoltán: Az idő mérlegén)
Szerző
Szabadkai sajtó. (1919–1945). Forum Könyvkiadó Intézet, Újvidék, 1979.
Szerző
A barátság szolgálatában (Csuka Zoltán köszöntése)
Szerző
A nemzetiségi kérdés és a kisebbségvédelem eszméje Csuka Zoltán publicisztikájában
Déli Csillag alatt. Csuka Zoltán, az irodalomszervező
Csuka Zoltán. Bibliográfia. Pest megyei Művelődési Központ és Könyvtár, Szentendre, 1982.
Szerző
Ötven éve legalább ötvenedszer... (Csuka Zoltán: Az idő mérlegén). In. Juhász Géza: Múltunk és jelenünk az irodalomban. Forum Könyvkiadó Intézet, Újvidék, 1983.
Szerző
Hűségben és barátsággal. In. Élet és Irodalom. 1984. április 6.
Az idő mérlegén
Szerző
Csuka Zoltán – a jószomszédság hídépítője
Egymás irodalmának megismerése (A jugoszláv népek irodalmának gyöngyszemei Csuka Zoltán fordításában és válogatásában)
Irodalmunk és a Kalangya. Forum Könyvkiadó Intézet, Újvidék, 1984.
Szerző
Csuka Zoltán és Pável Ágoston balladafordításainak recepciójához. In. Farkas Péter–Novák László (szerk.): Irodalomtörténeti tanulmányok. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szentendre, 1989.
Szerző
„Folyó helyett híd” (Emlékezés Csuka Zoltánra)
Szerző
Csuka Zoltán költői aktivizmusának meghatározó jegyei
Szerző
A délvidéki magyar irodalom kisebbségi évei. In. Herceg János: Összegyűjtött esszék, tanulmányok. I. Zavod za udžbenike i nastavna sredstva, Belgrád, 1999.
Szerző
A Mindent legyűrő fiatalság köntöse. In. Szenteleky Kornél: Egybegyűjtött tanulmányok, kritikák, cikkek II. (1931–1933). Drámák. Forum Könyvkiadó Intézet, Újvidék, 2000.
Tűzharang. In. Szenteleky Kornél: Egybegyűjtött tanulmányok, kritikák, cikkek II. (1931–1933). Drámák. Forum Könyvkiadó Intézet, Újvidék, 2000.
Csuka Zoltán jugoszláv irodalomtörténete. In. Herceg János: Összegyűjtött esszék, tanulmányok. II. Zavod za udžbenike i nastavna sredstva, Belgrád, 2001.
Szerző
Más megvilágításban (szerbek és magyarok között). In. Herceg János: Összegyűjtött esszék, tanulmányok. II. Zavod za udžbenike i nastavna sredstva, Belgrád, 2001.
Szerző
Csuka Zoltán és Pável Ágoston balladafordításainak recepciójához. Harmat B., Érd, 2001.
Szerző
Csuka Zoltán szabad verse (Csuka Zoltán születésének századik évfordulójára)
Szerző
Csuka Zoltán hősi vállalkozása
Egy kapcsolathálózat távlatos aspektusa
Szerző
„...engedd, hogy mi büszkélkedjünk Veled!”
Csuka Zoltán, a vajdasági magyar irodalom „örök kovásza”
Szerző
Csuka Zoltán és a délszláv irodalom
A centrifugális táncos vonzáskörében (Csuka Zoltán és Todor Manojlović barátságáról)
Szerző
Elolvasom
Csuka Zoltán
Szerző

Csuka Zoltán

Száztíz esztendeje, 1901. szeptember 22-én született a szélfútta Bánság parányi falujában, Zichyfalván, és Budapesten hunyt el 1984. március 26-án - Mély főhajtást érdemel az a költő, szerkesztő és műfordító, aki a magyar kultúra zászlóvivőjeként, szorgalmas dolgozójaként, a jugoszláviai magyar irodalom megalapozójaként egyik legtekintélyesebb alakja volt sötétbe vesző világunknak - Szenteleky Kornél írta róla: ,,Ami itt, nálunk közvetlenül az első világháború utáni első évtizedben történt a magyar irodalom megteremtése, összefogása, kévébe kötése és talpra állítása körül, az sohasem történt Csuka Zoltán nélkül. Az ő csodálatos aktivitása, lankadatlan hite, kifogyhatatlan energiája teremtett életformát, megnyilvánulási és fejlődési lehetőséget a fiatal, bizonytalan és gyenge lábakon tipegő vajdasági irodalom számára'.
Csuka Zoltán - a vajdasági irodalom örök kovásza - gyermekéveit a családdal Óbecsén, Baján, öt évig Szabadkán, Topánfalván, Mohácson és Pécsett tölti. Pécsett teszi le a nagyérettségit 1920-ban, de nem marad sokáig a magyarországi városban. Miután rövid ideig villamosvezetőként dolgozott, 1921-ben illegálisan átlépi a határt, hazatér szülőhazájába - és egy ideig újságírósként tevékenykedik, lapokat szerkeszt. 1933-ban a hatóság visszatoloncolta Magyarországra, pedig akkor már Szenteleky Kornéllal megalapította a Vajdasági Írást és a Kalangyát. Budapesten több tisztet is betölt. 1950-ben letartóztatják azzal a koholt váddal, hogy kapcsolatban állt a titoistákkal, ezért 16 évi börtönbüntetésre ítélték. Öt év múlva szabadon engedik, majd rehabilitálják. Tovább dolgozik. Pécsett él, aztán Érdligeten, ahol megalapítja a Jószomszédság Könyvtárát. Felélénkül műfordítói tevékenysége: Krleža és Andrić műveit, majd Njegoš Hegyek koszorúja című alkotását ülteti át magyar nyelvre. Opusa terjedelmes: több mint száz kötet, tizenkét önálló verseskötet, egy regény, egy irodalomtörténet. (Nálunk, Ürményházán működik a Csuka Zoltán Műfordítói Műhely.)
Az életet nagyon komolyan vette, alaposan fel is készült rá. Rilke utasítását követte: ,,A művészet nem más, mint valamilyen módon élni. Készülhet művésznek az ember azzal, hogy egyszerűen csak él.” De költőnk mintha több életet akart volna élni egyszerre. Még hetvenévesen is fiatalosan mozgott, és egész életében nemes ügyért harcolt, nem tért le sohasem a választott útról, mert erős volt a hite és az önbizalma. Hatalmas életművet hagyott ránk. Itt, Kosztolányi Dezső városában írta: ,,Mert vén Szabadka, áldalak', itt járt ugyanis elemibe. Számtalan híve, barátja volt mindenütt. Miroslav Krleža is gyakran küldött neki üzenetet. Egyik levelében ezt írta: ,,Kedves Csuka, örvendek, hogyha lassan is, végül azonban mégiscsak megvalósulnak illúziói. Ön az irodalmunk iránt tanúsított rokonszenvéért tisztességesen megfizetett.'

Üzenet

Urbán László irodalomtörténész arról értesítette a nyilvánosságot, hogy Az ismeretlen Csuka Zoltán címmel - Érd városának támogatásával - jelenik meg gyűjteménye, mely mintegy kilencven művet és hat vallomást, nyilatkozatot tartalmaz. Valamennyi munka újságokban, folyóiratokban jelent meg, és kötetbe gyűjtve most kerülnek először. Érdekessége a kiadványnak, hogy az eddig költőnek és műfordítónak tartott Csuka Zoltánt új oldaláról ismerjük meg: próza- és újságíróként is bemutatkozik, elbeszélővé válik, aki megszólaltatja riportalanyait is. Mindezek az írások híven dokumentálják Csuka Zoltán hídépítői szerepét. Joggal mondta Vujicsics Sztoján: ,,Életműve jelképpé vált egy nemes ügy odaadó szolgálatában.'

Művei/munkái

Versek, Pécs, 1920; Mese az Orgonakirályfiról és egyéb mesék, Pécs, 1920; Utak, versek (Aranyműves János Lajossal = Csuka János), Újvidék, 1922; Megyünk, versek, Újvidék, 1923; Fundamentum, versek, Újvidék, 1924; Esztendők ütőerén, versek, Újvidék, 1927; Kéve, ant., szerk. Újvidék, 1928; Mindent legyűrő fiatalság, versek, Újvidék, 1931; Tűzharang, versek, Újvidék, 1933; Életív, versek, bev. Juhász Géza, Debrecen, 1936; Sötét idők árnyékában, versek, Budapest, 1939; Buzgó kiállítás, versek, bev. Benedek Marcell, Budapest, 1957; Piros pünkösd Pécsett, elbeszélő költemény, bev. Hajdú Gyula, Budapest, 1959; A jugoszláv népek irodalmának története, tan. Budapest, 1963; Előretolt állásban, válogatott versek, bev. Juhász Géza, Újvidék-Budapest, 1966; A szentendrei rebellis, életrajzi regény Jakov Ignjatovićról, Budapest, 1969; Ellentmondás a halálnak, versek, Budapest, 1971; Mert vén Szabadka, áldalak...', önéletrajz, Szabadka, 1971; Márciusi zsoltár. A jugoszláviai magyar avantgarde költészete (többekkel), vál. Utószó. Bori Imre, Újvidék, 1973; Az idő mérlegén, versek, bev. Czine Mihály, Budapest, 1977; Bizonyságul, versek, Budapest, 1983.

Díjak

1965: József Attila-díj
1969: A Jugoszláv Pen Club díja
1969: Aranykoszorúval ékesített jugoszláv zászlórend
1976: A Szocialista Magyarországért Érdemrend
1977: Nemzetközi műfordítói életműdíj