Illyés Gyula: Mindent legyűrő fiatalság
Csuka Zoltán versei

Portré, előszó, nem mindennapi terjedelem, - minden arra mutat, hogy könyvét a szerző reprezentáns műnek szánta. Csuka Zoltán a harmincadik év körül jár, túl van tehát a kísérletezések korán, könyvét a költői pályafutás szempontjából olyannak kell tekintenünk, mely bemutatkozás ugyan, de egyszersmind egy periódus, egy költői állásfoglalás végleges eredménye is. A versek, ha nem is keletkezésük pontos dátumával, de születésükbe a vajudást és a fogantatást is beleszámítva körülbelül egy évtizedet ölelnek föl.

Mindaz a tendencia, formai és tartalmi újítói törekvés, amely Közép-európában az utóbbi tízesztendőben lezajlott, pacifizmus, neohumanizmus, kollektivizmus, szabad asszociáció, szimultanizmus, Csuka István lírájában mindez elvonul előttünk, kivéve a legutolsó mozzanatot, mikor mindezeket a színes díszleteket, külsőségeket szépen elfújta a szél, nem hagyva mást hátra, mint értékes tanulságot s megjelent végre a meztelen költészet, ha dideregve is, de saját formájában. Csuka Zoltán a fejlődésben, ha ennek a szónak a költészetben van értelme, ép eddig a periódusig jutott el. Ez az a kritikus pont, ahol a tapasztalat szerint, az eladdig rendkívül eredeti, modern költők jó része hirtelenül hátat fordít a költészetnek a regény, vagy a szociológia, esetleg az aktív politika kedvéért, csalódottan a költészet «időszerűtlenségét» hangoztatva. Csuka Zoltán könyvében azokat az elemeket kerestem, melyek reményt adhattak arra, hogy a programversek után nem a program, hanem a vers felé kanyarodik. Türelmet igénylő, de nem eredmény nélkül való munka volt ez, tanulságos, csaknem valamennyi hasonló szándékú verselő munkásságának vizsgálatára.

Legelső kifogásom, - melyet a korszerű költő bizonnyal megütődve hallana, - hogy túlságosan absztrakt, gondolat-költészet ez, a szó rossz értelmében. Csuka Zoltánnak nem élményei vannak, hanem igazságai, legfeljebb tapasztalatai. De még gyakrabban véleményei. Mindez persze minden költőnek van, de az igazi költő igazsága ép azért hat megdönthetetlennek, mert már a vers anyagában benne foglaltatik. Csuka Zoltán a véleménnyel, az ítélettel kezdi s az a valóság, amit a költőnek meg kell látnia, legjobb esetben is példa, illusztráció a tétel igazolására. Fordított módszer, fárasztó és unalmas: nem Csuka Zoltán igazsága érdekel engem, hanem az életé. A költő tapasztalatának is csak akkor hiszek, ha én is láthatom az eseményt. Legfeljebb szenvedélyének, az indulat igazának adhatnék hitelt, de Csuka költészetében nincs indulat.

Második fő kifogás, hogy ez a kollektív-szemléletű költő, mint általában a legtöbb kollektivista költő kibírhatatlanul egocentrikus, saját személyét szakadatlan előretoló; szemléletében semmi szerénység. Az átkos individualisták legalább beérték azzal, hogy ha magukról beszéltek, kis bajaikat, örömeiket rakták keretük ingatag alakjai köré. Csuka verseiben ellenben a költő kitartóan a világ kellős közepén áll, nemcsak a Föld, de az egész Naprendszer rezdülései futnak szívébe. Szimpatikus alapérzése, a testvériség kenetes szavai és a konok többes szám ellenére is valami fellengős atyáskodássá dagad. Nincs olyan kis gesztusa, amelyhez azonnal ne a fél Univerzumot hívná tanúul. Csak messzire lát, mint a beképzelt hadvezérek, vagy miként saját maga szörnyű képzavarral mondja: Szemünk köldökzsinórján árad belénk a távoli élet. Jellemző sor ez; aki állandóan messzire néz, természetes, hogy zavarosan lát. Ez az öntelt fejtartás akkor bosszulja meg legjobban magát, midőn végre közeli dolgokról akarna beszélni a költő. Volna erre tehetsége, sőt költői tehetsége csakis akkor nyilatkozik meg, mikor egyszerű, élő, kézzel tapintható dolgokról beszél, azonban nem tudja megállni, hogy a legcsendesebb tárgyaihoz is ne állítsa oda hátterül a Kozmoszt s ezzel legszebben induló verseit egy csapásra elrontja. Ahogy hosszú sorban idézhetnék csikorgó, költőietlen hasonlatokat, úgy tucatjával sorolhatnék fel megkapóan szép sorokat is. Nem tud gazdálkodni az anyaggal, ez látszik mindebből. Van, hogy verse elevenen indul, mint például:

Kigyulladt képpel ég a délután,
fönn forrón szalad most a napgolyó,
szemedbe ezer dárdát ver a fény.

amire belevág kongó általánosítással az utolsó sor és az egészet összetöri:

s röppennek eléd friss életcsodák.

Másutt egy-egy közepesnél is gyengébb versbe kerülnek ilyen sorok:

az égről, akár a könnyek
lecsorogtak a csillagok.

vagy:

A kutya
farkán a jóindulat lengeti zászlaját.

Ezüst tájakkal omladoznak a felhők, és ehhez hasonlók, finomak, plasztikusak, bizonyítékai annak, hogy Csuka Zoltánban van költői véna. Igazán kár, hogy eltéved, szétfolyik a hosszú versek göröngyös, szerkezettelen bozótjában. A «Mindent legyűrő fiatalság»-ról mi nem szeretnénk hinni, hogy reprezentáns műve marad Csuka Zoltánnak. Fejlődésének első, romantikus kora ez - és ő, a fejlődés, a tárgyszerűség híve bizonnyal gyorsan keresztül halad rajta az igazi korszerű költészet, a tárgyszerű, igaz költészet felé. Karaktere, erkölcsi bátorsága, rokonszenves világszemlélete akkor fog igazán kibontakozni.

Csuka Zoltán

Száztíz esztendeje, 1901. szeptember 22-én született a szélfútta Bánság parányi falujában, Zichyfalván, és Budapesten hunyt el 1984. március 26-án - Mély főhajtást érdemel az a költő, szerkesztő és műfordító, aki a magyar kultúra zászlóvivőjeként, szorgalmas dolgozójaként, a jugoszláviai magyar irodalom megalapozójaként egyik legtekintélyesebb alakja volt sötétbe vesző világunknak - Szenteleky Kornél írta róla: ,,Ami itt, nálunk közvetlenül az első világháború utáni első évtizedben történt a magyar irodalom megteremtése, összefogása, kévébe kötése és talpra állítása körül, az sohasem történt Csuka Zoltán nélkül. Az ő csodálatos aktivitása, lankadatlan hite, kifogyhatatlan energiája teremtett életformát, megnyilvánulási és fejlődési lehetőséget a fiatal, bizonytalan és gyenge lábakon tipegő vajdasági irodalom számára'.
Csuka Zoltán - a vajdasági irodalom örök kovásza - gyermekéveit a családdal Óbecsén, Baján, öt évig Szabadkán, Topánfalván, Mohácson és Pécsett tölti. Pécsett teszi le a nagyérettségit 1920-ban, de nem marad sokáig a magyarországi városban. Miután rövid ideig villamosvezetőként dolgozott, 1921-ben illegálisan átlépi a határt, hazatér szülőhazájába - és egy ideig újságírósként tevékenykedik, lapokat szerkeszt. 1933-ban a hatóság visszatoloncolta Magyarországra, pedig akkor már Szenteleky Kornéllal megalapította a Vajdasági Írást és a Kalangyát. Budapesten több tisztet is betölt. 1950-ben letartóztatják azzal a koholt váddal, hogy kapcsolatban állt a titoistákkal, ezért 16 évi börtönbüntetésre ítélték. Öt év múlva szabadon engedik, majd rehabilitálják. Tovább dolgozik. Pécsett él, aztán Érdligeten, ahol megalapítja a Jószomszédság Könyvtárát. Felélénkül műfordítói tevékenysége: Krleža és Andrić műveit, majd Njegoš Hegyek koszorúja című alkotását ülteti át magyar nyelvre. Opusa terjedelmes: több mint száz kötet, tizenkét önálló verseskötet, egy regény, egy irodalomtörténet. (Nálunk, Ürményházán működik a Csuka Zoltán Műfordítói Műhely.)
Az életet nagyon komolyan vette, alaposan fel is készült rá. Rilke utasítását követte: ,,A művészet nem más, mint valamilyen módon élni. Készülhet művésznek az ember azzal, hogy egyszerűen csak él.” De költőnk mintha több életet akart volna élni egyszerre. Még hetvenévesen is fiatalosan mozgott, és egész életében nemes ügyért harcolt, nem tért le sohasem a választott útról, mert erős volt a hite és az önbizalma. Hatalmas életművet hagyott ránk. Itt, Kosztolányi Dezső városában írta: ,,Mert vén Szabadka, áldalak', itt járt ugyanis elemibe. Számtalan híve, barátja volt mindenütt. Miroslav Krleža is gyakran küldött neki üzenetet. Egyik levelében ezt írta: ,,Kedves Csuka, örvendek, hogyha lassan is, végül azonban mégiscsak megvalósulnak illúziói. Ön az irodalmunk iránt tanúsított rokonszenvéért tisztességesen megfizetett.'

Üzenet

Urbán László irodalomtörténész arról értesítette a nyilvánosságot, hogy Az ismeretlen Csuka Zoltán címmel - Érd városának támogatásával - jelenik meg gyűjteménye, mely mintegy kilencven művet és hat vallomást, nyilatkozatot tartalmaz. Valamennyi munka újságokban, folyóiratokban jelent meg, és kötetbe gyűjtve most kerülnek először. Érdekessége a kiadványnak, hogy az eddig költőnek és műfordítónak tartott Csuka Zoltánt új oldaláról ismerjük meg: próza- és újságíróként is bemutatkozik, elbeszélővé válik, aki megszólaltatja riportalanyait is. Mindezek az írások híven dokumentálják Csuka Zoltán hídépítői szerepét. Joggal mondta Vujicsics Sztoján: ,,Életműve jelképpé vált egy nemes ügy odaadó szolgálatában.'

Művei/munkái

Versek, Pécs, 1920; Mese az Orgonakirályfiról és egyéb mesék, Pécs, 1920; Utak, versek (Aranyműves János Lajossal = Csuka János), Újvidék, 1922; Megyünk, versek, Újvidék, 1923; Fundamentum, versek, Újvidék, 1924; Esztendők ütőerén, versek, Újvidék, 1927; Kéve, ant., szerk. Újvidék, 1928; Mindent legyűrő fiatalság, versek, Újvidék, 1931; Tűzharang, versek, Újvidék, 1933; Életív, versek, bev. Juhász Géza, Debrecen, 1936; Sötét idők árnyékában, versek, Budapest, 1939; Buzgó kiállítás, versek, bev. Benedek Marcell, Budapest, 1957; Piros pünkösd Pécsett, elbeszélő költemény, bev. Hajdú Gyula, Budapest, 1959; A jugoszláv népek irodalmának története, tan. Budapest, 1963; Előretolt állásban, válogatott versek, bev. Juhász Géza, Újvidék-Budapest, 1966; A szentendrei rebellis, életrajzi regény Jakov Ignjatovićról, Budapest, 1969; Ellentmondás a halálnak, versek, Budapest, 1971; Mert vén Szabadka, áldalak...', önéletrajz, Szabadka, 1971; Márciusi zsoltár. A jugoszláviai magyar avantgarde költészete (többekkel), vál. Utószó. Bori Imre, Újvidék, 1973; Az idő mérlegén, versek, bev. Czine Mihály, Budapest, 1977; Bizonyságul, versek, Budapest, 1983.

Díjak

1965: József Attila-díj
1969: A Jugoszláv Pen Club díja
1969: Aranykoszorúval ékesített jugoszláv zászlórend
1976: A Szocialista Magyarországért Érdemrend
1977: Nemzetközi műfordítói életműdíj