Czirok Attila
A fotó forrása: https://hetnap.rs/cikk/Meg-elni-meg-irni-16123.html
Az általános iskolát Muzslyán, a középiskolát Nagybecskereken (2006) végzi. 2009 óta Nagybecskereken szerelő, árubeszerzési megbízott. 2006 óta publikál, versei a Magyar Szó Kilátó című irodalmi mellékletében, a Sikoly irodalmi és művészeti folyóiratban, a zEtna internetes irodalmi oldalon, a Képes Ifjúságban, a magyarországi Muravidék és Műhely, valamint a felvidéki Szőrös Kő című irodalmi folyóiratban jelentek meg. 2007-től a Sikoly folyóirat webmestere.
„Vakmerően rohanjunk a feledésbe”?
Czirok Attila: Muzslától Medina. Czafrangó Sylvia illusztrációival. Sziveri János Művészeti Színpad, Muzsla, 2009
Manapság mintha már különösnek tűnne, hogy alig húsz éves fiatalembernek verskötete jelenik meg, pedig az irodalomtörténet-írás egyáltalán nem tartja ritkaságnak a fiatalon kiforrott írói, költői alkatot. Az még inkább furcsának látszik, ha egy alig huszonéves fiatalember a költészettel kezdődő barátkozását visszatekintéssel vezeti be.
Ezt teszi Czirok Attila Muzslától Medina című kötetének első ciklusában, a Táguló tudattal címűben, ahol az óvodás, a kisiskolás és a serdülőkora egy-egy mozzanatát emeli versközelbe. Ami éppen annál fogva nem meglepő, mert a szerző élettapasztalata pontosan ennyi. A visszatekintés elégikus hangütése szinte bukolikusan idilli állapotokat, rég nem érzett örömöket idéz meg, így talán a Táguló tudattal cím helyett megfelelőbb lett volna Táguló szemekkel cím alá sorolni e verseket. Nem azért, mintha a versek alanya kikerekedő szemmel igyekezne tapasztalatokat szerezni a világról, hanem mert a múltat megidéző beszélő a felnőttkorban szerzett tapasztalatokkal tér vissza a gyermekkorba, és a gyermeki látószög helyett a már tájékozott fiatalember értelmével és érzelmeivel evokálja a boldog gondtalanság idejét.
A kötet folytatása jószerével szerelmes verseket hoz, amit indokol a költő életkora. Ezek a költemények, akár a gyermekkort idézők, emlékező jellegűek, egy jelenetet, egy beállítást, egy fotót, egy tűkörképet idéznek meg a veszteség, vagy a hiány – ugyancsak elégikus – felhangjai mellett, miként a versben beszélő mondja kedveséről: „… minden / veled kapcsolatban csupán / nosztalgia emlék”.
A kötet legfőbb hozadéka, hogy a versekben a költő önmaga megismerésére törekszik. Ez a bizonytalan, de belülről az ifjúkor bátorsága által eltökélt önelemzés végül ugyan a kétely terepére téved, ám éppen ebben az irányvesztettségben lesz hiteles a költő szava. Akárcsak akkor, ha az emlékezéstől a reflexió irányába rugaszkodik el.
Az utolsó, Attilának címzett ciklus versei József Attila-párbeszédek, amelyekben Czirok Attila költőként szólítja meg a költőelődöt. Költészetének megelőzöttsége ugyan nem József Attila szellemiségében győkerezik, ám mintha emberi-költői habitusának gyökerét a József Attila-i létmodellben fedezné fel.
Czirok Attilának a Sziveri János Művészeti Színpad Sikoly-művek ötödik köteteként megjelent gyűjteményében, ami voltaképpen a Művészeti Színpad XIII. vajdasági szintű verspályázatának díjnyertes kézirata, ígéretes verseket olvashatunk, a költemények egy kellően érzékeny alkat megszólalásának lenyomatai, a költő világszemléletében arányos szerepe van a realitásérzéknek meg az iróniának, az alanyiságnak és a tárgyszerűségnek, a spontaneitásnak és a játékosságnak.
Versei szinte azonnal hullámhosszukra hangolják az olvasót, humorba hajló, frappáns gondolatbukfencei nagyon szerethetők, ám a kötetet még áthatja a kiforratlanság mellékíze, ami – lévén szó irodalomról –, magát az anyagot és az eszközt, magát a nyelvet üli meg. A versbe épülő közhelyek gáncsolják el az olvasó empátiáját, ugyanis a közhely csak akkor kaphat helyet a költeményben, ha egyértelműen kitűnik felőle, hogy a költő ironikus szándékkal, valami érzelmi vagy értelmi, jelentésbeli vagy esztétikai többlet kiváltásának céljából alkalmazta, ami Czirok Attila versei esetében nem ennyire kétséget kizáró. A megoldatlan verssorok szakmai gyakorlat mellett kiküszöbölhetők lesznek, ennek adottsága és lehetősége felismerhető a kötetben.
„Vakmerően rohanjunk a feledésbe” – adja ki a parancsot egyik verssorában a költő, ami mintha valami majdani, a folytatást meghatározó szerepjátékra készülődés vezényszava lenne, mert a versmondat egyetlen szava se vonatkoztatható se a költőre, se mostani kötetére: vakmerőség helyett megfontoltság, rohanás helyett lassítás, feledés helyett felidézés jellemzi mindkettőt.
Mindent összevetve, ígéretes indulást harangozott be Czirok Attila első, Muzslától Medina című verseskönyvével.
A könyv Czafrangó Sylvia illusztrációival jelent meg. A színes borítóból ítélve sokat veszített az olvasó, hogy a belső illusztrációk csupán szürke lenyomatokként kerültek elébe.
(Meg)élni, (meg)írni
Czirok Attila Magánykő című új kötete a költői és az emberi magányból, magányról szól(al) fel. A Sziveri János Művészeti Színpad elnöki posztját betöltő fiatal költő a tőle megszokott őszinteséggel vallott alkotásról, hitelességről, irodalomszervezésről.
• A Muzslától Medina című első köteted és a legújabb, Magánykő című verseskönyved között négy év telt el. Író(i) magányban?
— Sem magányban, sem teljes elégedettségben, boldogságban. Egy bizonyos fokú elzárkózottság kimutatható a négyéves időszakban. Úgy gondolom, hogy a magány feltétlenül szükséges az alkotáshoz, nem zárható ki teljesen a tényezők közül, amelyek kihatással vannak az írásra, az alkotásra. A boldogság és az elégedettség rossz múzsa, legalábbis kezdetben.
• A versekben párbeszédet folytatsz szeretteiddel, barátaiddal, költőtársaiddal, múzsáiddal (Apó, Tata, Szögi Csaba, Sziveri János, Alíz, Neil Armstrong, Jeszenyin, Rahmanyinov, Bába Zoltán stb.). A lélek szintjén testetlenül kommunikálni — ebben látod az írói kihívást? Véleményed szerint dolga-e az szerzőnek rendszeresen megnyilvánulni?
— Mindenképpen fontos a szerzői megnyilvánulás, és véleményem szerint ennek egyetlen „helyes” módja van: ha az ember lelkéhez szólunk. Vonatkozik ez magára az alkotásra és annak stílusára, valamint az irodalmi bemutatókon, olvasói esteken való részvételre is. Természetesen ezt írásban sokszor könnyebb kifejezni, mint élőszóban. Ezért is születnek versek, prózaművek.
• A muzslai Sziveri János Művészeti Színpad elnöke vagy. Az (irodalmi) szervezői tevékenység és a magánemberként végzett, teljesen más jellegű foglalkozásod mennyire egyeztethető össze az egyedülléttel, amely, ha jól sejtem, lételemed?
• Az irodalomszervezői és a magánemberként végzett foglalkozásom nehezen egyeztethető össze egymással, ilyen értelemben az egyedülléttel is, amely nem lételemem ugyan, inkább kényszerhelyzet. Megadatott viszont egy dinamikus munkahely, sűrűn vagyok úton (egyedül), és ezeket az alkalmakat elmélkedésre, elmélyülésre szoktam használni — enélkül nehezebb volna foglalkoznom az imént említett tevékenységekkel. Szerintem az egyedüllét (is) függőséget okoz.
• Milyen rendezvényeket tartott a kö-zelmúltban, és mit tervez a Sziveri Színpad elnöksége?
— Tavaly szeptemberben bemutattuk a Sziveri János művei című, a Gondolat Kiadó gondozásában megjelent kötetet a muzslyai közönség előtt. A bemutató régóta váratott magára. A könyv 2011-ben jelent meg ugyan, de korábbi időpontra nem tudtuk összeegyeztetni az estet. Vendégeink voltak: Reményi József Tamás, a kötet szerkesztője, Ladányi István és Géczi János költő, valamint Utasi Erzsébet, Sziveri János jogutódja. November végén, szintén Muzslyán mutattuk be a Magánykő verseskötetet és Kovács Jolánka Jajistenem című novelláskötetét. Ezen az esten Lennert Móger Tímea költőnő, Kónya Sándor versénekes és Kónya-Kovács Otília újságíró volt velünk. Ami a közeljövőt illeti, annyit mondhatok, hogy újabb nehézségek elé nézünk, és minden az anyagi támogatásoktól függ. Tekintettel arra, hogy ismét választások lesznek, borúlátó vagyok projektumaink megvalósulása terén. A Sziveri-napra a szabadkai Népszínház Magyar Társulatának kArc irodalmi kávéházát szerettük volna meghívni, mivel azonban meglehetősen bizonytalan a helyzet, így ezt nem részletezném.
• A Bánatnak is nevezhető tájról, tájból szólalnak meg a Magánykő versei, egyszersmind ezeregyéjszakai, meseszerű, borízű történetek bontakoznak ki a költemények sorai között. Nyilvánvaló, hogy inspirál téged a szülőhelyed, a bánáti táj, minden legendaszerűségével együtt.
— A bánáti táj ihlet és éltet. Munkámból kifolyólag naponta látok réti sast, rókát vagy őzet a földeken, az útszakaszokon. Csodálatos, hogy mennyire közel van hozzánk a természet. Számomra ez egyben emlékeztető is, hogy nem csak mi, emberek létezünk ezen a földön, és hogy mennyire apró teremtések vagyunk. A nagyobb városokban, gondolom, az emberek ezzel nem is törődnek. Ezért fontos nekem Bánát, nem csak a költészetben.
• Dolgozol-e új kéziraton? Mit gondolsz a különféle alkotóműhelyekről, alkotóközösségekről?
— Egyelőre még nincs elegendő anyagom egy újabb kézirat összeállításához, ehhez mindig kell néhány év. Egy-egy kötet a lezárt periódusokat jelöli. A verseket előbb meg kell élni, azután önmagunkban kell megérlelni, majd leírni őket. Gondolom, ezzel más alkotók is hasonlóan vannak. A kortárs dzsesszzene nagy hatással van rám, és érdekelnek a vizuális művészetek is. A különféle alkotóműhelyeknek csak örülni lehet, szükség van rájuk, noha személy szerint az egyéni, elkülönült alkotás híve vagyok, csak ilyen módon tudok legközelebb lenni önmagamhoz és Istenhez is. (LMT)
CZIROK ATTILA
Galambjaid fölröppennek
Mahmoud Darwishnak
előttem szétfolyik
az alkonyat
sem homok
sem hegyvidék
hol megpihenhetnék
a negyedikről
kémlelem a hamvas
horizontot
Isten háza felett
állok imához
galambjaid aláereszkednek
mondd barátom
májfoltos magányomtól
kihez menekülhetnék
galambjaid fölröppennek
tekintetemmel kísérem őket
(talán éppen Palesztina irányába)
száraz torkom lüktet
egy szemrebbenés
és tovaszállnak
a legkiválóbb otthon —
az öröklét felé
Megnyugvás nincs
a két Szergejnek:
Rahmanyinovnak, Jeszenyinnek
makacsul sötétnek
tűnik e végenincs álom
uraim
tapogatom az éjsötétet
mint asszony áttetsző
hálóingének pántját
ritkára szőtt függönyök
ablakok fátylain át
betekintek a házakba
rám köszön
narancs-lámpafény
és füstölgő cigaretta
korhadt lelkű székeivel
hunyorog a konyha
tárt karokként nyílnak
bejárati ajtók
hálószobák csöndje
vetetlen (v)ágyakkal
magasan araszol a hold
kicsukott ebként kóborlok
ködös elvakult elmémben
elvész elporlad hitem
árnyékokat lenget a szellő
megnyugvás nincs
száraz vagyok és kiégett:
költőnek híg
szeretőnek félszeg
