Skip to main content

Dettre János

publicista
szerkesztő
ügyvéd

A fotó forrása: Ruszoly József: Dettre János és kora. Somogyi-könyvtár, Szeged, 1994.

Szegeden a piaristáknál érettségizik (1904). 1909-ben Kolozsváron szerez jogi diplomát. 1911-ben ügyvédi irodát nyit Szegeden. Felveszik a szabadkőműves páholyba. 1913-től tiszti alügyész, 1918. november 20-ától kormánybiztos, 1919. március 27-étől a „polgári direktórium” tagja. 1920. február 1-jén Szabadkára emigrál, itt a Bácsmegyei Napló munkatársa. 1925-ben kiutasítják. Szegeden él. Ügyvéd, a Délmagyarország vezető publicistája. 1944. április 9-én a topolyai gyűjtőtáborba deportálják, itt megmérgezi magát. Jelöletlen tömegsírban nyugszik. Szerepel a Vajdasági magyar írók almanachjában (1924).

Kiadványok
Szerkesztői munkásság
Szakirodalom az alkotóról
Dettre János tragédiája
Szerző
Dettre János portréjához
Szerző
Elolvasom
Író és „rendszerváltás”. Dettre János és Móra Ferenc konfliktusa
Szerző

LENGYEL ANDRÁS

Író és "rendszerváltás"

Dettre János és Móra Ferenc konfliktusa

Az emberi konfliktusok természete sajátos. Magánemberi rokon- és ellenszenvek, kisebb-nagyobb gyarlóságok, vétkek hozzák létre, de nem önmagukban, nem légüres térben. Az a tér, amelyben emberek ellentétes érdeke vagy szembenállása konfliktussá válik, legalább olyan meghatározó, mint maguk a konfliktus alapját képező emberi gyarlóságok. Ha tehát most egy régi, immár történetinek tekinthető konfliktusról szólunk, nem eshetünk a moralizálás vétkébe. Az emberi gyarlóságok kibontakozását ugyanis az a szociokulturális tér, amelyben megjelennek, lefékezheti, sőt közömbösítheti, de föl is erősítheti. Dettre János és Móra Ferenc 1920 eleji apró konfliktusa sem azért érdemel említést, hogy emberi vétkeket Ítéljünk el. Ez, kivált ennyi év után, fölösleges és értelmetlen is volna. De az a kis eset, amelyet előadásom most fölvillant, egyúttal a politikai váltások emberdeformáló erejére is rávilágít. Egy apró eset kapcsán kiderül, milyen negatívan befolyásolja a szellemi életet az olyan politikai szituáció, amelyben éles és árnyalatokat nem ismerő globális váltások következnek be, amikor az egyén csak akkor maradhat rendszer-legitim, ha álláspontját az ellenkezőjére fordítja - vagy még akkor sem.

A tulajdonképpeni konfliktus leírása előtt azonban két előzetes megjegyzés ide kívánkozik. Az egyik, az első közismert. Dettre János is, Móra Ferenc is jelentős szereplője volt Szeged 1918-19-es helyi közéletének. Dettre, aki politikai arcélét a polgári radikalizmus vonzásában alakította ki, az őszirózsás forradalom idején előbb a Szegedi Nemzeti Tanács titkára volt, majd Károlyi Mihály un. népkormánya kinevezte Szeged sz. királyi város kormánybiztos-főispánjává. Ezt a tisztét, a meglehetősen nehéz és zavaros viszonyok között is, részben változó néven 1919 május 7-éig, az ellenforradalom hatalomrajutásáig becsülettel ellátta. S ahogy Ruszoly József írta róla: "Közvetítő, kiegyensúlyozó szerepet igyekezett játszani: a bal- és jobboldal, a munkásság és a polgárság, valamint a Város és a franciák között." (Dm., 1991 május 22.) Szerepe volt benne, hogy Szegeden viszonylag csendesen, súlyosabb kilengések nélkül zajlottak le a forradalmi események. Móra, mint a véleményformáló Szegedi Napló főszerkesztője szintén jelentősen beleszólt a helyi viszonyok alakításába. A Polgári Radikális Pártban és a Nemzeti Tanácsban vitt szerepéről, nyilvános megnyilatkozásairól,  pártprogram-tervezetéről  most fölösleges volna szólni; ezek jól ismertek. Most és itt róla is csak az az igazán megjegyzendő, hogy egészében ő is a kiegyenlítők, az érvelők, a demagógiával szembe fordulók közé tartozott. Egy viharosan kilengő korszakban tehát mindketten a stabilitást szolgálták. A másik előzetes megjegyzés Dettre és Móra személyes kapcsolatára vonatkozik, s kicsit részletezőbb kifejtést igényel. Dettre és Móra kapcsolata, amennyire ma megítélhető, több szálon alakult ki. Volt egy hangsúlyosan magánemberi szál. Mórának feleségéhez írott pro domo leveleiből tudjuk, Dettre Móra legjobb barátjának, Sz. Szigethy Vilmosnak a szerelmi vetélytársa volt. Sz. Szigethy és felesége házasságra ugyanis megromlott, s utóbb Eisenstein Ilona Dettrében találta meg azt az embert, akire szüksége volt. E sajátos szerelmi háromszög harmadik pólusaként Dettre János nem futó kalandot keresett, kapcsolatukból utóbb házasság lett, s egész életükre szólt. Jelképes, hogy a házasságra Dettre pályájának mélypontján, emigrációban került sor, s ennél is többet mond, hogy később Dettre Eisentstein Ilona deportálását megtudva vetett véget életének. 1917-ben azonban, amikor ennek a szerelmi történetnek a szálai fölbukkannak Móra leveleiben, ez még illegális "viszony" volt. Éppen ezért érdekes, hogy Móra a maga módján egyengette ennek a szerelemnek az útját, jóllehet kényes helyzetben volt. Milyen mély lehetett Móra és Dettre között az emberi vonzalom, mindennek ellenére nem tudjuk. De az tény, hogy a háborús munkatárs-hiánnyal küzdő Móra, mint főszerkesztő Dettrét is rendszeresen foglalkoztatta a Szegedi Naplóban. A háborús években Dettre állandó külső munkatárs volt, bizonyos napokon rendszeresen ő írta a Napló vezércikkeit. S hogy Dettre szerepeltetése nem egyszerű kényszerűség volt, hanem Móra Dettréről alkotott elismerő véleményének folyománya, mutatja Móra két írásos megnyilatkozása is. 1. 1918 február 15-én Móra ajánlotta Dettrét a Dugonics Társaságba, s ő írta ekkor Dettre tagajánlását is. Ebből kiderült, Móra Dettrében "Szeged intellektuális életének" jelentős alakját látta. "Képzett esztétikusnak" mondta, külön kiemelve a modern magyar irodalomról tartott előadássorozatát, s azt is kimondta, hogy Dettre "ma Tonelli dr-on kívül az egyetlen rendszeresen és alaposan készült szociológusa Szegednek". Ami pedig "irodalmi munkásságát illeti - folytatta Móra -, Dettre János dr. évek óta soros vezércikkírója a Szegedi Naplónak s publicisztikai cikkei forma és tartalom dolgában első helyen állnak a vidéki magyar sajtóban. Mint előadó a legkiválóbbak egyike, akit a közönség mindig szívesen hallgat".2. Pár hónappal később, már a forradalom napjaiban, 1918 november 21-én pedig az új főispánt köszöntötte így (d.j.) című vezércikkében: "A tanultsága tudósé, a hite költőé, a hevülete fiatal harcosé, a kritikája a higgadt férfié, a szíve szelíd gyermeki, az energiája forradalmi hősé. Szeged főispáni székébe az új Magyarországnak egy legtöbb értéket reprezentáló embere került."

Már-már himnikus szavak ezek, lendületüket aligha magyarázza a hatalom, amelynek - részben legalábbis - szólt. A konfliktus azonban ilyen, egészen másra predesztináló előzmények után mégis bekövetkezett. Nem valószínű, hogy a személyi rokonszenv változott meg, súlyosabb dolog történt. 1918-19-es tevékenységük miatt mindketten, Dettre is, Móra is, prosztkribáltak lettek, a hatalomra jutott ellenforradalom őket is elszámoltatni akarta. Kettejük közül kétségkívül Dettre volt inkább előtérben, de lapszerkesztőként s több elhíresedett vezércikk írójaként Móra is nehéz helyzetbe került. Mindketten védekezni kényszerültek, jóllehet bűnt egyikőjük sem követett el. Kanosszajárásukat ma már viszonylag jól is ismerjük, elsősorban Péter László és Ruszoly József kutatásaiból. Nem ismeretes azonban, hogy a két, maga mentségére kényszerült ember sorsa 1920 elején egy pillanatra összefonódott, s nem tanulság nélküli, hogy ekkor sem önmagukat, sem a másikat nem tudták igazán megvédeni.

A hangulatra, amelyben ez a pillanatnyi összefonódás létrejött s szembeállította a két védekezőt, elég egyetlen Móra-idézet. 1919 májusában egy levelében Móra így tudósított dolgaikról. "Tíz nap óta fehér terror őrjöng Szegeden.[...] Két nap alatt 220 letartóztatás. A lateiner szocialisták szét hullottak s ma mind letagadja, hogy szocialista volt. Engem a burzsoá, szegény, halálra ítélt, - s a franciák védtek meg, akik nagyon megszerettek [...] A Naplót otthagytam, - én burzsoa-lapot az életben többé nem csinálok." Majd: "Én magam már meglehetősen közömbösen várok mindent és nyugodtan végzem a dolgaimat: a könyvtár régi kötéseit és exlibriseit dolgozom fel. Dettre fiatalabb, ennélfogva kevesebb még benne a filozófia: sírógörcsökben fekszik. Minden jó barátja elhagyta, a kaszinóból és a páholyból kigolyózták, s ki akarják zárni az ügyvédi kamarából." Tipikus szituáció ez, tudjuk, s nem is az utolsó ilyen történelmünkben. S még fokozódott is a nyomás; ahogy közeledett a franciák kivonulásának napja, úgy nőtt a leszámolási kedv. A támadás, érthetően, Dettrét sem kímélte. Helyzetéről és - tegyük hozzá: jogos - védelmet kérő gesztusairól legpontosabban Szalay Józsefhez, a Dugonics Társaság elnökéhez írott 1920 január 16-i leveléből értesülünk:

"... a Szegedi Új Nemzedék pénteki számában » Az első fecske « cím alatt a Dugonics Társaságból történt kilépésem oly módon van megírva, mintha én a Nagy Zoltán féle igazolási eljárás elől léptem volna ki a Társaságból.

A levél keltéből kitűnően a kilépésemet bejelentő levelemet december első napjaiban írtam s még december hónapban akkor adtam postára, amikor Elnök Úr hazaérkezéséről tudomást szereztem. S minthogy az újságközlemények szerint az indítvány csak e hó elején adatott be, az indítvány megtétele s a kilépésem bejelentése között csak az értesületlenség, vagy a rosszhiszeműség találhat összefüggést.

Miután a levél nem az én révemen került a nyilvánosságra, ha Elnök Úr úgy találja, hogy mint a Társaság elnöke, tartozik a Társaság minden ügyében annyival az igazságnak s a Társaság egy volt tagjának, akinek a Társaságból történt kilépését igaztalan, méltatlan, hálátlan s a tényekkel ellentétes föltevésekkel kommentálják, nagyon kérem, legyen kegyes a való tények közlésével a cikk tartalmának helyreigazítását kieszközölni." Szalay József igazoló nyilatkozata jól jöhetett volna Dettrének, hisz Szalay az új kurzus egyik tekintélyes alakja volt, s szavának, mint a kerületi rendőrfőkapitány megnyilatkozásának súlya is volt. Az ügy elintézését azonban Szalay elhárította magától, s a társaság titkárára, a szintén szorongatott helyzetben lévő Mórára bízta. S Móra - bár levelét az elnökség, s személy szerint Szalay nevében is írta - ezt az erkölcsi kiállást már nem tudta, nem merte vállalni. Még kollektív formában sem. 1920 január 19-én kelt levélfogalmazványa, mely a társaság iratai között fönnmaradt, mutatja, a Szalay-Móra-féle vezetés elismerte, sőt nyugtázta Dettre János ténybeli igazságait, de az erkölcsi kiállás - esetleg bizonyos védelmet is nyújtó - többletét már nem vállalták. "Igen tisztelt Uram - olvashatjuk e levél fogalmazványban -, az elnökség sajnálattal közli Önnel, hogy az elnökségnek nincs módjában helyreigazítást kérni az Új Nemzedéktől azon kommentárért, amellyel Önnek a Dugonics Társaságból való kilépését kísérte, azt állítván, hogy az a Nagy Zoltán-féle indítvány következtében történt, amely az igazoló eljárás megindítását kívánja a D. T. minden tagjára kiterjedően."

Meg kell persze vallani, a védelem elmaradásáért nem nagyon hibáztathatjuk Mórát, hiszen az ő feje fölött is ott volt a megtorlás lehetősége. Pár nappal később, január 24-én tudta meg pl. két pesti pénzembertől, volt országgyűlési képviselőktől, hogy neve szerepel azon a listán, amely - a franciák közelesen várható kivonulására várva - a letartóztatandókat vette számba. De az mindenképpen tanulságos s túlmutat a pusztán egyénin, hogy úgy látszik, az ilyen helyzetek éppen az erkölcsi kiállást számolják föl legelőbb. S ez az emberi többlet, ez a morális követelmény még azokból is hiányzik ilyenkor, akik különben kvalitásos emberek, s csupán harcostársukat védenék, ha szót emelnének.

Egy vigaszunk mindazonáltal lehet. A meghurcoltatás sem Dettrét, sem Mórát nem törte meg teljesen. Utóbb, ha megkeseredve, illúzióikat vesztve is, de mindketten talpra tudtak még állni. Móra, mint ismeretes, éppen

ezek után 1922-től lett a magyar humanista publicisztika országos közvéleményt kifejező és befolyásoló rangos alakja. Dettre pedig, Szegedről elüldöztetvén is szerepet talált magának. Ma már ismeretes, oroszlánrésze volt a jugoszláviai magyar irodalom megszervezésében. S nagy a valószínűsége annak, hogy mindehhez a szerepmódosuláshoz és elmélyüléshez "kellettek" azok a tapasztalatok is, amelyek meghurcoltatásukkal együttjártak. Annak az írónknak lehet igaza, aki azt mondta: az a csapás, amely nem töri meg az embert, megerősíti.

 

Irodalom

Dettre János : Uj partok felé. Vál. és utószó Dér Zoltán. Szabadka, 1979.

Móra   Ferenc   családi   levelezése.   Sajtó   alá   rend.   Kőhegyi   Mihály,   Lengyel   András. Kecskemét, 1987.

Móra Ferenc : (d.j.) Szegedi Napló, 1918.nov.21.

Móra Ferenc levelesládája. Sajtó alá rend. Madácsy László. Szeged, 1961.

Nacsády József : Adatok és következtetések. Délmagyarország, 1955.szept.8.

Péter László : Juhász Gyula a forradalmakban. Bp. 1965

Ruszoly József : Értékek reprezentánsa. Dettre János emléktáblája előtt. Délmagyarország, 1991.máj.22.

Az elérhetetlen partok
Szerző
Irodalmunk első ügyvédjéről. In. 7 Nap. 1980. október 31.
Szerző
Az emigráns kezdeményező (Dettre János: Új partok felé)
Az elérhetetlen partok. In. Vajda Gábor: Források és partok. Tanulmányok, kritikák. Forum Könyvkiadó Intézet, Újvidék, 1983.
Szerző
A literátus forradalmár
Szerző
Dettre János és kora. Somogyi-könyvtár, Szeged, 1994.
A jugoszláviai magyar irodalom története. Forum Könyvkiadó Intézet, Újvidék, 2007.
Szerző
Jászi Oszkár és Dettre János politikai programadása a Bácsmegyei Naplóban. In. A. Sajti Enikő (szerk.): Magyarország és a Balkán a XX. században. JATEPress, szeged, 2011.
A Bácsmegyei Napló, Dettre János és az októbrista emigráció