Kisebbségi sors és erkölcs

Nagyon sokszor megfeledkezünk arról, hogy nem velünk kezdődik térségünk történelme. Mindez azért lehetséges, mert nem ismerjük, nemhogy a távoli, de a közeli múltunkat sem. Mint ahogyan családok élik mindennapjaikat a nélkül, hogy valóban ismernék egymást. Elmennek egymás mellett. Ezért történhet meg az a példátlan eset, hogy a szülő, csak amikor már késő, csak akkor veszi észre, hogy gyermekével valami baj van: pl. azt, hogy a drogok fogságába süllyedt.
Hasonló a helyzet az ismeret hiányát tekintve a nemzeti közösségünk közelmúltjában való tájékozottságunkat illetően is, ezért aztán gyakran megesik, hogy a folytonosság helyett a gyökértelennek tartott újrakezdés sziszifuszi munkájával bíbelődik az, aki tenni kíván valamit közössége érdekében. Következésképpen nagyon hasznosnak, célravezetőnek és célszerűnek tartom a Vajdasági Művelődési Intézet kiadói tevékenységének azt a szegmentumát, mely a mára már elhalványult múlt eseményeit hozza vissza számunkra, hogy megismervén azt, folytassuk és ne újrakezdjük az építkezést nemzeti közösségünk épülésére.
Ezúttal a méltánytalanul elfeledett Draskóczy Edéhez kötődő, 2011-ben megjelentetett kiadványról szeretnék szólni, a Bizonyítás egyszerű utakon című könyvről, melyhez a bevezető tanulmányt Mák Ferenc írta, így állítva emléket a százhúsz évvel ezelőtt, Makón született óbecsei úgyvédnerk, közművelődési munkásnak, lapszerkesztőnek és kisebbségi politikusnak, aki a két világháború között egyenrangú harcostársa volt nemcsak Várady Imrének, de Szenteleky Kornélnak, Csuka Zoltánnak, Herceg Jánosnak vagy éppenséggel Szirmai Károlynak i, s akit a vajdasági magyar kultúr- és irodalomtörténet épp hogy csak megemlít.
E kiváló és fáradhatatlan, megalkuvást nem ismerő értelmiséginek ''aki képes /volt/ átlátni az adott történelmi szituáció lényegét”, nos tehát az ő megérdemélt helyét próbálja Mák Ferenc visszaperelni a vajdasági magyar szellemi felemelkedésben vállalt tevékenysége okán. A vonatkozó bizonyítékokat a kötetbe beválogatott írásai szolgáltatják, melyeket minden esetben a hivatástudat és a feltétel nélküli, önérdekmentes elkötelezettség jellemez. Mint az Előszó írója megállapítja ''Draskóczy Ede abban különbözött a pályatársaktól, hogy számára egyetlen pillanatig sem volt kérdéses, hogy az elszakított területek kisebbségi magyarsága számára az egyetlen járható út, az önálló élet megszervezése, a közösségi jövőkép megalkotása”volt.
Ma, amikor nemzeti közösségünk fennmaradása érdekében sokan és sokféleképpen buzgólkodnak és serénykednek, nem árt emlékezetbe idézni azokat, akik egykor hasonló módon igyekeztek alapokat lefektetni arra vonatkozóan, hogy az egységből kiszakított közösség megtalálja az utat önmaga felé annak érdekében, hogy ne kallódjon el ''a népek tengerében”.
Mindenekelőtt a Kisebbség és erkölcsiség című írásra hívnám fel a figyelmet. Úgy vélem, kivétel nélkül mindenkinek, aki ma valóban szolgálni kívánja közösségünk érdekeit, el kellene olvasnia ezt a testamentumszerű szöveget, mely a nemzetfenntartó szerep felelősségteljes munkájára emlékezteti mindazokat, akik bármikor szerepet kívánnának vállalni egy-egy nemzeti közösségben. Az 1940. június 30-án, Zomborban felolvasott társadalombölcseletként is felfogható tanulmány a kisebbségi sorsot mint erkölcsi kategóriát taglalja. Megállapítja, hogy ''a kisebbség erkölcsi fogalom, / erkölcsi parancs a nemzetfenntartó munkára”, s mint erkölcsi elkötelezettség '' ... osztatlan nemzetet és osztatlan erőt” kell hogy képviseljen. A közösségért tenni akarók magas fokú szellemi és érzelmi életének egységét alapkövetelménynek tekinti, mert csak a kettő együtt biztosíthatja a munka eredményességét.
Draskóczy Ede példaértékű magatartását felidézni és megszívlelni, úgy vélem, fontos lépés ma mindazok számára, akik részt vállalnak a közösségmegtartó feladatok véghezvitelében. Az elődök faradozásának ismerete nélkül a folyamatosság viszonylatában nem történhet előrelépés, s ha ezt nem tesszük meg, marad az állandó akadályokkal és bizonytalanságokkal teli újrakezdés fogsága.

Könyvcédulák

E heti jegyzetemben három, mostanában olvasott könyvről szeretnék írni, nem kritikát, inkább csak hírt adni. A három könyv szinte hosszában átfogja a huszadik századot. Mindhárom alapjában dokumentum, és mindhárom más-más módon kapcsolatban van az irodalommal.
Ady vonzáskörében a címe annak a kiadványnak, amely a zentai Vajdasági Magyar Művelődési Intézet Délvidéki Soroló című művelődéstörténeti sorozatának harmadik darabjaként jelent meg. Ebben elsősorban a bánáti élet s ezen belül is főleg a művelődési hagyomány szorgalmas, jeles kutatója, Németh Ferenc, ahogy a kötet alcíme jelzi, Todor Manojlovićnak 1907 és 1910 között Nagyvárad, Temesvár és Arad háromszögben kialakult irodalmi barátságait idézi fel. A levelekkel, naplórészletekkel és versekkel gazdagon dokumentált, átgondoltan felépített kötet olvasója – akár mai vonatkozású tanulságként is – tudomást szerezhet arról, hogy egy költőnek készülő szerb fiatalember által került kapcsolatba Nagybecskerek és a bánáti magyarság a modern magyar irodalom kezdetét jelentő Ady Endre és köre, a holnaposok törekvéseivel. Ebben Todošra, ahogy költői körökben Manojlovićot nevezték, hármas szerep hárult, nem csak hírnöke, de szemtanúja, sőt résztvevője is volt az Ady vezette költői reformnak, amint erről naplója és emlékezései hitelesen tanúskodnak. S bár a kötet dokumentumai elsősorban Manojlović szempontjából fontosak, nem kétségtelen, hogy apró részletek tekintetében a nagy Ady-irodalom számára sem érdektelen ez a barátság verseinek német és szerb fordítójával. Mert az volt, amin ezt a kötet néhány sora szépen példázza. Íme: „Este a kávéházban Ady Endrével […] Hajnali fél négyig maradtunk. Ady elbűvölő. Gyönyörű, feledhetetlen éj. Én az ő verseit olvastam neki saját fordításomban németül, s e fordítások tetszettek neki is meg a többieknek is. […] Vacsora után Adyval és az egész társasággal a kávéházban. […] Ady két versét szavalta, én meg felolvastam neki néhány versfordításomat”. Ugyanakkor a kép teljességéhez az is hozzátartozik, hogy Todoš által szerzett Belgrád tudomást Ady és körének modernista törekvéseiről. Külön figyelmet érdemel Manojlović távirati stílusban írt, de sok érdekes információt megörökítő naplója. A kötet második felében Németh Ferenc Manojlovićnak és az Ady köré gyűlt holnaposok (Babits, Juhász Gyula, Balázs Béla, Dutka Ákos, Emőd Tamás, Miklós Jutka) kapcsolatát mutatja be a Holnap című antológia nagyváradi, aradi és temesvári bemutatója, illetve a körhöz tartozókkal folytatott levelezése alapján.
Olvasmányos, hasznos kiadvány.
*
A század közepét idézi Mák Ferenc terjedelmes előszavával, szintén a VMMI kiadásában megjelent Bizonyítás egyszerű utakon című, Draskóczy Ede (1891–1945) emlékét felelevenítő kötet. A óbecsei ügyvéd, Draskóczy, Szenteleky egyik legjobb barátja, munkatársa és törekvéseinek többrendbeli támogatója volt, amint ez a Szenteleky-levelezésből is tudjuk. Draskóczy nagyon is jól tudta, hogy a vajdasági magyar szellemi élet nem állhat talpra, s nem hozhat létre jelentős, maradandó értékeket, ha nincs megfelelő intézményrendszere. Ennek a mai napig érvényes felismerésnek jegyében telt fáradhatatlan munkássága, alapított és szerkesztett lapot Óbecsén, vezette elnökként Vajdaság egyik legjelentősebb művelődési intézményét a helyi Magyar Népkört, amely jelentős szerepet vállalt az óbecsei Helikon néven ismertirodalmi találkozó szervezésében, melyre kultúregyesületeken kívül a vajdasági magyar írókat is meghívták, hogy egymást megismerjék, panaszaikat, terveiket és problémáikat megbeszéljék (itt került szóba a vajdasági magyar írótársaság megalakításának gondolata, ami ma ismét aktuális lenne!), és írt irodalmunk vonatkozásában gondolatébresztő (vita)cikkeket, tanulmányokat meg könyvismertetőket. Legjelentősebb, ma is megkülönböztetett figyelmet kelthető írásai a Szentelekyt búcsúztató Levél egy élőhöz, valamint a központ és a perem viszonyát taglaló Regionalizmus (ma is aktuális kérdése irodalmunknak!), illetve a kisebbségi irodalomról írt szövege (Magyar kisebbségi irodalom a Délvidéken). Mindezek olvashatók a Draskóczy munkásságát prezentáló publicisztikai írásait, elnöki számvetés-beszédeit és irodalmi vonatkozású szövegeit tartalmazó három fejezetben, melyeket a róla írt szövegek, néhány levél és az ihletett előszót jegyző, a Draskóczy-életműre, emberi szerepre, értelmiségi magatartásra figyelmünket felhívó Mák Ferenc összeállította bibliográfia tesz teljessé.
*
Időben hozzánk legközelebb annak a kötetnek az írásai állnak, amelyek Balogh István Virágot ültetni sisakban című részben dokumentum-, részben pedig dokumentumokat irodalmiasított könyvében olvashatók. Ez az Oromhegyesen kiadott kötet a miloševići korszakkal szembeni csodálatos ellenállásként ismert polgári elégedetlenség napjait, eseményeit idézi emlékezetünkbe. Amikor a kis észak-bácskai falu asszonyai merészen szembeszálltak a férfiakat háborúba kényszerítő rendőri és katonai hatalommal. Arisztophanész háború ellen lázadó asszonyai kelnek életre a falubeli Zitzer Clubba, majd a Zitzer Szellemi Köztársaságba tömörülők dacolása során, szépen bizonyítva, hogy a szónak (ez volt egyetlen fegyverük) is van, lehet minden őrültséget legyőző ereje. Szívszorító, őszinte dokumentum, melyet a szerző többnyire visszafogott lendületű riporteri-novellaírói szövegei egészítenek ki.
Gerold László