Dudás Gyula emlékezete

A közelmúltban ünnepelte Zenta jeles történészünk, Dudás Gyula születésének 150. és halálának 100. évfordulóját, s amint az lenni szokott, az emlékezés most is megmaradt egy kis közösség magánügyének, pedig a Dudás család emlékezete akár az egész XIX. századunk eseményeinek a megidézésére is alkalmat adhatott volna.

Ehhez persze elmélyült történelmi tudatra, s a történelmi események ismeretének igényére lenne szükség, ám ebben a délvidéki szülőhaza ma sem jeleskedik. A XX. századi kisebbségi sorsunk szomorú következményeivel most kell szembenéznünk: az elszivárgó idő kegyetlenül elválasztotta közösségünket a saját múltjától, nincs (vagy alig van) már igény az elődeink emlékeit őrző történelmi múlt megismerésére, hagyományaink feltárására, múlhatatlan értékeinek életünkbe történő beépítésére. Pedig milyen tanulságos a minap fellapozott Fehér István A soknemzetiségű Baranya a 20. században című kötetének előszavába foglalt figyelmeztetés: „Mély hazaszeretet nincs szülőföldismeret, honismeret, lakóhelyismeret nélkül. A mindenkori jelent sem lehet megérteni az azt megelőző ok-okozati, történeti összefüggések nélkül, s a tanulságok levonása és megszívlelése nélkül tervezni sem lehet. […] Aprólékos, mindenre kiterjedő munkával össze kell gyűjteni az adatokat, a tényeket, azokat logikai és történeti folyamatokban rendszerezni kell, ahogy ezt Váradyék [Várady Ferencék] is tették.”

Fehér István arra a Várady Ferencre emlékezett, aki Dudás Gyulával egy időben, a millennium esztendejében 1896–1897-ben tette az olvasói asztalára Baranya múltja és jelenje című kétkötetes munkáját. Sorra születtek akkoriban a vármegye-monográfiák, amelyeknek ismeretanyaga azóta is felülmúlhatatlan, mint ahogyan megismételhetetlen a XIX. század végére egységbe szerveződött nemzeti tudományok teljesítménye is. Ha egyszer kinőve a XX. századi töredezettségünk nyomorát, és ismét a maga összetettségében szeretnénk látni a mögöttünk hagyott korszakot, egészen bizonyos, hogy nagy történetíróink életművéhez kell visszatérnünk.

S hogy mindjárt bizonyítsam is állításom igazát, hát felütöm az évfordulóra megjelent Dudás Gyula-kötetet, A zentai csatacímű könyvecskét. A mű eredetije a távoli 1885-ben a zentai Schwarz Sándor nyomdájából került ki, most a megemlékezés része volt a könyv hasonmás kiadása. Az utószóban Pejin Attila elmondja: az 1697-es esemény feldolgozása a tervezett, de soha meg nem jelent város-monográfiájának volt a része, ilyen értelemben jó, hogy a „helyi identitás erősítéseként” legalább ez a fejezete eljutott az olvasókhoz. Szilágyi Sándor pedig a kötet első kiadásához írt előszóban a történész által feltárt ismeretanyag roppant gazdagságát méltatta. „Az idegen történetírók rendesen kicsinyleni szokták a részvétel értékét, amellyel Magyarország a felszabadítási háború terhében osztozott. (…) Örömmel fogadhatunk tehát minden olyan munkát, amely részvételünket e világfontosságú eseményekben nekünk – s az igazságnak – kedvesebb szempontból veszi bírálat alá.” A budapesti történésztárs ugyanis nem kevesebbet állít, mint hogy a rólunk, magyarokról szóló hamis, téves vagy tendenciózus történeteket nekünk magunknak kell kijavítani, nekünk kell elvégezni a valóságunk feltárásának megkerülhetetlen munkáját. Helyettünk mások ezt nem végezhetik el. Megállapítása ma is érvényes, és a föladat annál súlyosabb, minél magasabbra nő fölénk a földolgozatlan és föltáratlan múlt árnyéka.

Pedig ma már irgalmatlanul magasra nőtt fölénk a föltáratlan múlt árnyéka, és egyre kevesebb a remény arra, hogy a történetírás modern kori kihívásának egy-egy személyes nagy vállalása elegendő a föladat elvégzéséhez. Egyre reménytelenebbek a hátrányok leküzdésére tett magányos erőfeszítések. Amíg iskoláink oktatási rendszerében a nemzeti történelmünk ismerete nem kapja meg a méltó helyét, nehéz elképzelni, hogy tömegessé válna a múlt feltárásának igénye. Az igazán szomorú, hogy közben a családi legendáriumok és történetek is eltűnnek, és mire szembesülnénk hanyagságunk és tehetetlenségünk súlyával, elvész mindaz, ami a lelkünket és a szellemünket erősíthetné. Elveszítjük szemünk elől az Iványi Istvánokat, az Érdujhelyi Menyhérteket és a Dudás Gyulákat, akik még ismerték az élet és a szellemi építkezés nagy titkait is.

Dudás Gyula (1861-1911) történész, tanár, közíró

Bemutatás:

Dudás Gyula Zentán született 1861.november 19-én. Iskoláit szülővárosában, Szegeden és Szabadkán végezte, majdtanári és bölcsészeti oklevelet szerzett Budapesten. Történelem és latin-görögközépiskolai tanári vizsgát tett. A Zentai Gimnáziumban kezdte tanáripályafutását 1886. január 1-jén tanárjelöltként, latin nyelvet és történelmetadott elő. Hamarosan elkerült Szegedre, majd Zomborban tanított 1891-ig, ekkorlemondott tanári állásáról és minden idejét a tudományos munkának szentelte.Kutatásokat folytatott, írt, közreműködött a lapok szerkesztésében (Bácska,Bács-Bodrog Vármegye Történelmi Társulat Évkönyve). 1893-ban megbíztákBács-Bodrog Vármegye Egyetemes Monográfiájának szerkesztésével, mely 1896-banjelent meg. Életműve Bács-Bodrog Vármegye Monográfiájának szerkesztésébenteljesedett ki. Aktív tagja volt a Bács-Bodrog Megyei Történelmi Társulatnak,amelynek 1895-től titkára, majd haláláig tagja maradt.

  Több tanügyi vonatkozású cikke jelent meg,ami nem meglepő, hiszen haláláig a tanügyi pályán tevékenykedett. 1898/99-bensegéd-tanfelügyelő Budapesten, 1900-1905 között pedig megyei tanfelügyelőZomborban. Innen került utolsó állomáshelyére, a felvidéki (Zemplén megyei)Homonnára tankerületi felügyelőnek. Homonnán, Zemplén megyében halt meg1911. február 9-én. Ott is van eltemetve.

 Irodalmi tevékenysége is szerteágazó volt. Több idegen nyelven beszélt.Különböző díjakkal, kitüntetésekkel ismerték el lelkes és hasznos munkáját. Jelentősmunkásságot fejtett ki Zenta város múltjának feltárása érdekében. Dudás Gyulaemlékére, 1961-ben Zentán megalakult a nevét viselő Múzeum-és LevéltárbarátokKöre, azzal a nemes céllal, hogy segítse a Zentai Monográfia Füzetekmegjelenését. A Kör feladatául tűzte ki Zenta történetének tanulmányozását,honismereti kutatómunkák szervezését és segítégét, ismertető füzetek, könyvekkiadását. Kultúrrendezvények, szakelőadások szervezését is előlátta.

    Dudás Gyula nagyon sokat tett a zentaicsata körülményeinek feltárásáért, népszerűsítette az eseményt a városlakossága körében. A zentai csata kötete 1885-ben jelent meg Zentán,feltehetően a szerző saját költségén.

Életének utolsó évtizedében –különböző állomáshelyeken tanfelügyelőként – inkább közoktatási ésközművelődési cikkeket publikált.

Indoklás:

Ha visszatekintünk Dudás Gyula életművére,mindenekelőtt egy sokoldalúan képzett, művelt értelmiségit látunk benne;tudásával irigylésre méltó energia és munkabírás párosult. Az utókor számárapélda lehet a zentai helytörténész, monográfiáiban különfoglalkozik Zenta történetével, és számos cikket, értekezést jelentetett megszülővárosa történeti múltjából. 2018 novemberében leplezték le padon ülőszobrát a zentai Városi Múzeum előtt.

Kapcsolat az értékhez:

Városi Múzeum Zenta

Fő tér 1.

Tel: 024/811-348

Források listája:

1. Dudás Gyula Múzeum-és Levélbarátok Köre. Internetes forrás: http://www.zetna.org/zek/hirek/9/dudas.html (letöltés dátuma: 2018. 12.27.)

2. Pejin Attila: Dudás Gyula és Zenta. Internetes forrás: http://adattar.vmmi.org/fejezetek/1776/04_pejin_attila_dudas_gyula_es_zenta.pdf

3. Dudás Gyula élete és munkássága /A Zentai Történelmi Levéltár, A Népkönyvtár és a Népmúzeum kiadványa, Zenta, 1961/

Dudás Gyula képe-forrás zEtna

Bácska lelkes kutatója

Százhatvan évvel ezelőtt született Dudás Gyula történész, tanár, közíró

A sport szó még ma is többjelentésű, emellett a sportról való felfogás is állandóan változik. Csak a XIX. század második negyedében tűnik fel nyelvünkben. A sporttevékenységet a sport szó megjelenése előtt más kifejezésekkel jellemezték, és az első elnevezések közé tartoztak: testi nevelés (testi pallérozás, testformálás, testi mívelés), testgyakorlás, testgyakorlat, gymanastica, athletica, amelyek mind a testkultúra szerves részét képezték.

Magyarországon, Budapesten 1884. november 25-én a Herkules testgyakorlati közlönyben látott először napvilágot (A „Herkules” tárczája, I. évfolyam 35. szám. 1–3 oldal: Magyarország sportja. Írta: Porzsolt Kálmán) a sport összefoglaló írása.

Régiónkban, a mai Vajdaság területén a sport szót taglaló, sportágakat, egyleteket összefoglaló első írásos dokumentum 1896-ban, az első újkori olimpia megrendezésének évében jelent meg a Dudás Gyula által szerkesztett Bács-Bodrog vármegye egyetemes monográfiájában.

Részlet a vaskos, kétkötetes, 1254 oldalon megjelent monográfiából (II. kötet, 547–548. oldal):

VII. Sport-egyletek

1. Torna-egyletek

A tornasport művelése szintén újabb keletű vármegyénkben, s országszerte is csak azóta lett terjedőben, mióta az iskolai testi nevelés lényeges kiegészítőjévé rendeltetett. Egészen a 80-as évekig a testgyakorlást csak az intézetekben gyakorolta az ifjúság nálunk, mígnem megalakult Szabadkán 1878-ban az első tornaegylet (Szabadkai Sport Egylet). Ebből fejlődött a ma létező Achilles Sport-Egylet Szabadkán, mely az ember sport* minden ágát felkarolja s országos viadalait évenkint Palicson tartja. Baján 1883-ban alakult egy torna-egylet, melynek helyébe 1890-ben az Athletikai club lépett. Ujabban Zomborban 1887-ben (Sport-egylet czimen) alakult ily egyesület, Zentán is létesült egy Athletikai club, még jóval előbb, 1882-ben.

2. Lövész-egyletek

A lövősport a legrégibb idő óta van nálunk felkarolva. A lövész-egyletek között legrégibb az újvidéki, mely 1790-ben keletkezett, 1813-ban már külön lövőházzal birt, legújabban pedig száz éves jubileuma alkalmából, egészen modern helyiséget nyert. A bajai lövölde-egylet 1803-ban alakult (Bürgerlicher Schütz-Verein), az ó-becsei, priglevica-Szent-iváni, rácz-militicsi stb., pedig az újabb időben létesültek.

3. Kerékpár-egyletek

A legújabban elterjedt sportnem a kerékpár (velociped), melynek bár számos híve van megyénk városaiban, formális egyesületet csak Újvidéken (1889), Zomborban (1894) és Zentán (1899) képeznek. Szabadkán e sportnemet az Achilles sport-egylet szintén nagyban felkarolta.

4. Korcsolyázó-egyletek

E kellemes testedző sportnak újabban szintén alakult pár egyesülete: Szabadkán, Újvidéken, Baján, Zentán, legújabban Zomborban is. E sportot különben az ifjúság minden-felé gyakorolja a nélkül, hogy külön egyletet alkotna; azért azt lehet mondani, hogy el van terjedve az egész vármegyében.

* A szerző megjegyzése: A XIX. század végén valamely nemzet „cultúrájának” kritériumi megítéléséhez már nagymértékben hozzátartozott a sport statisztikai kimutatása is, hogy melyiket űzik: „állat-sportot” vagy „ember-sportot”. Az állatsporthoz számított: lovaglás, kocsikázás, vadászat, agarászat, valamint az ezek űzésére alakult egyletek, társaságok, az embersportot pedig a sport mindama faja képezte, melynek célja az emberi test erősítése, így tehát az athletika, torna, úszás, csolnakázás, korcsolyázás, velocipédezés, súlyemelés, birkózás, vívás stb., beleértvén az említett sportokat kultiváló egyesületeket, clubokat is.
Ki is volt valójában Dudás Gyula, és kik voltak a Dudások?

A Dudás család ősei Nógrád vármegyéből származó nemesek voltak. A családalapító Dudás Endre (1820–1888) 1847-ben telepedett le Bács-Bodrog vármegyében, Zentán. Lőrinzcy Alojzát vette feleségül, a házasságából tizenkét gyermek született, de csak hat érte meg a felnőttkort.

Dudás Mária (1848–1904)
Dudás Lajos – a polgármester (1850–1912)
Dudás Ödön – a helytörténetírás úttörője (1852–1899)
Dudás István – a nyughatatlan bohém (1857–1908)
Dudás Andor – a krónikás (1869–1944)
Dudás Gyula – Bácska lelkes historikusa (1861. november 19., Zenta – 1911. január 9., Homonna)

A Dudás dinasztia legismertebb és egyúttal legképzettebb sarja iskoláit Zentán, Szegeden és Szabadkán végezte, a tanári és bölcsészetdoktori oklevelét a budapesti egyetemen szerezte. Összesen tizenöt önálló könyve jelent meg, s több mint félezer történelmi értekezés, tanulmány, szépirodalmi kísérlet, polemikus cikk és kritika. Életműve Bács-Bodrog vármegye monográfiájának szerkesztésében, önálló és társszerzői írásában (1893–1896) teljesedett ki.

Dudás Gyula olyan lelkes történész, Bácska historikusa volt, hogy kortársai már nem is hivatásos, hanem tudományos feltáróként emlegették. Tökéletesen beszélte a latin, görög, német, francia és a szerb nyelvet. Számos pályadíjat nyert, elismerésben, jutalomban részesült. Irodalmi tevékenysége és történelmi munkássága oly sokoldalú és értékes, hogy a zentai helytörténeti társaság a neve viselésével méltó módon adózik emlékének. Hatvan éve, 1961-ben Zentán megalakult a ma is működő, a nevét viselő Dudás Gyula Múzeum- és Levéltárbarátok Köre. Dudás Gyulának köszönhető az is, hogy a szélesebb közönség is megismerte Zentát, az itteni történelmi jelentőségű eseményeket, a zentai csata történetét, mely csata ma már világhírű. Savoyai Jenő győztes hadvezér tiszteletére diadalkaput állítottak Bécsben, a kapun e szöveggel: Vienna ad Zentam servata MDCLXXXXVII (a Zentánál megmentett Bécs, 1697). 2018 novemberében leplezték le padon ülő szobrát a zentai Városi Múzeum előtt.

1944 novemberétől a gazdag Dudás-hagyaték – múzeumi gyűjtemény – egy ideig gazdátlanul kallódott, s nem tudni, mekkora része semmisült meg, tűnt el, és mennyi anyag került végül a háború után megalakult múzeum (1947), később a történelmi levéltár (1952) gyűjteményébe. A hiányosan megmaradt anyag így is felbecsülhetetlen értéket képvisel számunkra. A zentai Dudás család tagjai szomorúan rövidre sikeredett életkoruk ellenére jelentős szerepet töltöttek be Zenta és Bács-Bodrog vármegye közéletében. Nevüket örökké megőrzi az utókor, hiszen munkásságukkal elévülhetetlen érdemeket szereztek.

„…vajha a további kutatások ezen közlés hézagainak pótlását eszközölhetnék.” (Dudás Ödön, 1878)