Porceláneszkimók

Kell találni időt a versírásra – vallja a magyrkanizsai Erdélyi Ákos, a Sziveri János Művészeti Színpad verspályázatának díjazottja

A muzslyai Sziveri János Művészeti Színpad által kiírt, 2008-as évi, XII. vajdasági szintű verspályázaton a háromtagú zsűri – Bogdán József, Nagy Farkas Dudás Erika és Kovács Jolánka – a magyarkanizsai Erd élyi Ákost díjazta. A december 19-én megrendezett évzáró ünnepség keretében kiosztották a díjat is. Az esten kiderült, hogy Erdélyi Ákos sikeres üzletember, sokoldalú egyéniség, régen zenével is foglalkozott. A Porceláneszkimók című verseskönyvben csak ez áll szűkszavúan róla: „…1978-ban született Zentán. Az Újvidéki Kereskedelmi Főiskolán szerzett oklevelet Kül- és belkereskedelmi szakon. Export-import ügyintézőként dolgozik.” Először azt kérdeztük tőle, hol volt eddig és mióta ír?

– Még az általános iskola ötödik-hatodik osztályában írtam az első verseimet. Ez a folyamat itt meg is szakadt, egészen a gimnáziumi évekig. Ott egy olyan környezetbe kerültem, ahol többen is „foglalkoztak” versírással. Tehát azt érezték, hogy valahogyan meg kell mutatniuk magukat, vagy valahogy ki kell adni magukból azt, amit gondolnak. Ennek a formája pedig a vers volt.

*Hogyan élted meg, amikor megtudtad, hogy téged díjaztak?

– Váratlanul ért az egész, habár titkon reméltem… Vagy túlzás ez, inkább úgy fogalmaznék, hogy gondoltam erre a lehetőségre, mert nagyon sok verset küldtem el a pályázatra, és előfordulhat, hogy van egy-két jó is közöttük. A baráti körömből, az ismerőseimtől olyan visszajelzéseket kaptam, hogy talán megérné, ha publikálnám ezeket a verseket. Az egyik kolléganőm hatására küldtem el a pályázatra a verseimet.

*Az esten azt mondtad, hogy a verseket saját szórakoztatásodra írtad. Azt is hozzáfűzted, hogy manapság nincs időd a versírásra. A kötet megjelenése után esetleg változik-e majd nálad valami?

– Bizonyára e kötet mozgatórugóként hat majd rám, és nyilván újraértékelem ezeket a dolgokat, és remélem, hogy találok időt a versírásra. Mindig is közel álltam a versekhez, az íráshoz. Ma is nagyon sok dolgot írok, de nincs annyira összhangban a jelenlegi életemmel. Újra kell találnom időt a versírásra – ennyi bizonyos. Ha visszaemlékszem azokra az időkre, amikor verseket írtam, nem sok időmbe tellett, mindig reflexszerűen, automatikusan, ösztönből írtam, soha nem megfontoltan, kontrolláltan. Mondjuk, egyetlen eltervezett dolgot sem írtam le, mert azt nem tartom sokra. Jobban szeretem azt, amikor egyfajta belső valóság jön kifelé, és ezt kell leírni. Ez különben egyfajta pszichoterápia önmagam részére. Mindig is az volt a számomra a versírás.

*A zsűri szerint a sok alkotásod közül a szürrealista versek a legvonzóbbak. Neked melyek a legkedvesebbek?

– A szürrealista verseimről azt kell elmondani, hogy ezek talán a legelső verseim. A 90-es évek közepén, még a gimnazista éveimben születtek. Utána, ahogy változott az élet, az országban is változtak az életviszonyok, jött a háború, komolyodtak a verseim is. Az ilyen társadalombíráló, kritikai verseim, vagy hasonló témákban íródott verseim szerintem mindig a háttérbe szorultak. Magamról azt tartom, hogy romantikus ember vagyok, és a könnyed, szerelmi hangulatú, lágy versek azok, amelyek közel állnak hozzám, amelyek könnyedén kijönnek az emberből. Valakinek el tudnám mondani akár szóban is, de én mégis leírtam őket.

Az előző gondolatot alátámasztva álljon itt Kovács Jolánka, az egyik zsűritag fülszövegének erre vonatkozó részlete:

(…) „A szerző szerelmi témájú költeményei, legyenek bár felszabadult könnyedséggel versbe szedett csillámai a férfi-nő kapcsolatnak (Reggeli, Ülj mögém), egészséges erotikával áthatott, őszinte, hús-vér kinyilatkoztatások (Elébed lógatom…), József Attilát idéző szerelmi vágy megtestesítői vagy porceláneszkimók módjára kiégett szerelmi kapcsolatról szólók, külön versciklusban hullámozva, kellemes, élénk színt kölcsönöznek kötetnek. Erdélyi Ákos versei lírai spontaneitásuknak köszönve, kettős élményt nyújtanak a verskedvelő olvasó számára: átélhetők és érzékelhetők is egy időben.”

Erdélyi Ákos díjazott kötetének kézbevételekor látta először Kónya Miklós illusztrációit. Szerinte az alkotások elárulják, hogy sokat foglalkozott a fiatal grafikus a verseivel. Nemcsak vaktában születtek meg a rajzok. És tulajdonképpen takarják a valóságot, a szürrealista valóságot, a belső valóság átformálását.