Skip to main content

Faragó Attila

drámaíró
hangjátékíró

A fotó forrása: https://www.magyarszo.rs/hu/2011_08_06/sport/42268/A-Lappang%C3%B3-klubtulajdonos.htm

Az általános iskolát és a gimnáziumot (1987) Újvidéken végzi. 1991-ben Szegedre, majd 1992-ben Budapestre költözik. Vállalkozóként tevékenykedik. A rövid életű Másik című magánlap szerkesztője. Híd Akvizíciós Zrt. vezérigazgatója.

Kiadványok
További publikációk
A Lappangó (rend. Merő Béla). Újvidéki Színház, 1993.
Bogalj (rend. Bradić, Nebojša, ford. Vickó Árpád). Kruševac, 1996.
Szakirodalom az alkotóról
Repülő tolókocsik
„Egyszerű történet a szerelemről”
Faragó Attila: A Lappangó. In. Gerold László: Drámakalauz. Tanulmányok, esszék és színikritikák jugoszláviai magyar drámákról és előadásaikról. Forum Könyvkiadó Intézet, Újvidék, 1998.
Szerző
Elolvasom
Faragó Attila
Szerző

Faragó Attila

A szerző A nyomorék (Drámák és hangjátékok) című kötetét 2007-ben a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet (Zenta) adta ki - Színjátékát az Újvidéki Színházban mutatták be A Lappangó címmel, az előadás a magyarországi Merő Béla rendezésében bekerült a Sterija Játékok műsorába 1993-ban, s a színikritikusok kedvezően nyilatkoztak róla. Ezt az előadást az anyaországi nézők is láthatták (Budapest, Nyíregyháza, Békéscsaba), a székvárosi színház ezzel a produkcióval vett részt a Határon Túli Magyar Színházak V. Fesztiválján, Kisvárdán - Gerold László recenziójából: ,,Ezt a kritikát nem lehet másként kezdeni: az Újvidéki Színház drámaírót avatott' - A nyomorék című kötet több hangjátékot is tartalmaz, a Mérleg és skorpió címűt nyilvános hangjáték-bemutatóként rendezték meg - Faragó Attila ma Magyarországon él, egy nagy vállalat vezérigazgatója (Első Magyar Beruházási Rt.).
Ha most sikerülne találkozni régi ,,harcostársam', Faragó Árpád gyermekével, Attilával, megkérdezném tőle: érdemes volt-e, s tisztelettel gratulálnék könyvéhez, ,,drámaíró múltjához', mert hát Attila tisztességesen és bátran csatlakozott azokhoz, akik ezen a mostoha földön (színpadon) szólni akartak sorsunkról, életünkről, ellobbanó mécslángunkról, felsorakozott így Deák Ferenc, Majtényi Mihály, Tóth Ferenc, Herceg János mellé s ez nagy érdem volt egykoron. Az lenne-e ma is, nem tudnám megmondani, mert színházainkban ősidők óta nem hirdettek ősbemutatót. De az egykoron ,,hírös' Újvidéki Színházban bemutatták 1993. február 5-én Faragó Attila A Lappangó című drámáját a magyarországi Merő Béla kiváló rendezésében. Az előadásban felléptek: Magyar Attila (aki akkor még főiskolai hallgató volt), Tényi Edit, Mezei Zoltán, Ábrahám Irén, Rövid Eleonóra, Fejes György és mások. A székvárosi színház fennállása 20. évfordulója alkalmából adatott elő az erőteljes mű. S aztán az előadás meghívást kapott a Sterija Játékokra s A Lappangót a magyarországi színházbarátok is megnézhették (Budapest, Nyíregyháza, Békéscsaba). A Faragó-művel az Újvidéki Színház részt vehetett Kisvárdán a Határon Túli Magyar Színházak V. Fesztiválján.
Gerold László recenziójából: ,,Jóleső érzéssel ír le az ember ilyesmit (Az írás első sora: ,,Ezt a kritikát nem lehet másként kezdeni: az Újvidéki Színház drámaírót avatott) ebben a drámaisága ellenére dráma nélküli időben. Faragó Attila műve - ,,Történet Artúrról, Lauráról és egy Lappangó című festményről', ahogy a közölt szöveg (Híd, 1992. 5.) alcímében áll - ígéretes, mert részleteiben ügyes, ugyanakkor tipikusan fiatal, kezdő szerző munkája. Valahogy kétszeresen is jelképesnek érzem a dráma színpadra került változatának címét: A Lappangó. Nemcsak arra a festményre lehet érteni, amely a főhős, Artúr alkotása, s melyben minden érzése, szorongása benne van, ami vele azonos, s melynek ő azt a szerepet szánja, hogy helyette, aki egy motorbaleset utána mozgásképtelen lett, legyen sikeres az életben, hanem a darab írójára is vonatkozhat a mű címe, ő is lappangva mutatkozik meg, jelen van, de még nem saját igaz, teljes valójában'.
Faragó Attila a világra - talán csak a mi világunkra - kérdezés szenvedélyével alkotta meg művét. Mintha meghallotta, elolvasta volna valahol, amit Thomas Mann üzent a színházi alkotónak. Íme a gondolat: ,,A színháznak az a becsvágya, hogy az illúzió révén önmagát elfeledtesse, minden becsvágy közül a legreménytelenebb. Minél szerényebb, minél több jelzéssel, utalással dolgozik a színház, minél inkább szabadjára engedi a képzeletet, annál több a lehetősége a tiszta művészi hatásra.'
A Lappangó pedig kristálytiszta mű.
Csakhogy Faragó Attila elhagyta a színpadot, az Újvidéki Rádió stúdióját, szüleitől érzékeny búcsút vett, édesanyjától, a szabadkai Népszínház és az Újvidéki Rádió művésznőjétől, édesapjától, a zombori Magyar Színház, a szabadkai Népszínház, az Újvidéki Rádió és a székvárosi teátrum vezető színészétől és direktorától, elhagyta a vérző országot, és Magyarországon telepedett le. Magyarországi tartózkodásának első szakaszában, Szegeden, még foglalkozott írással. A tekintélyes Szeged című folyóiratban rendszeresen publikált. Emlékezetes riportként tartották számon a zánkai menekülttáborról szóló írását. De jelentek meg írásai a magyarországi lapokban is, dolgozott a Magyar Televízió szegedi szerkesztőségében, aztán belépett egy másik világba... s az újvidéki Svetozar Marković Pedagógiai Akadémia egykori tanulója, aki gyakran látogatta osztálytársaival az Újvidéki Színház előadásait s órákat töltött a teátrum művészklubjában, majd fellépett az egyetem kabaré-színtársulatának produkcióiban, rendezett is, Kopeczky László szövegeket adaptált színpadra, elhessegetve magától a talmi fényességet. Igaz, a Középiskolások Művészeti Vetélkedőin is számos díjat kapott, irogatott is fiatal éveiben, színpadi szöveget is publikált, a muzsika is érdekelte, magyarról szerbre fordított szövegeket, mégis... A szómágia nem tartotta meg a pályán, sebes tempóban váltott, már nem álmodozik színházi költészetről, mintha megérezte volna - a játék errefelé, mifelénk már nem örömmel zajlik. De A Lappangóval beíratta nevét a vajdasági magyar szerzők aranyalbumába, sorstársává vált egy nyüglődő társadalomnak, a színház világának...

Interjúk
A Lappangóból tévéjáték készül
Szerző
Elolvasom
A Lappangó klubtulajdonos
Szerző

A Lappangó klubtulajdonos

LABDARÚGÁS

Faragó Attila a drámaírás után a pénzügyi világ felé fordult

Az újvidéki származású Faragó Attilát a sporthoz és a színházhoz közel állók is ismerik. Az előbbiek onnan, hogy ő a Híd Akvizíciós Zrt. vezérigazgatója, amely ebben az évben előbb a Vasas, majd a nyíregyházi Spartacus Labdarúgóklubnak is a tulajdonosa lett. Az utóbbiak pedig még onnan, hogy A nyomorék (Drámák és hangjátékok) című kötetét 2007-ben a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet adta ki – színjátékát az Újvidéki Színházban mutatták be A Lappangó címmel, az előadás a magyarországi Merő Béla rendezésében bekerült a Sterija Játékok műsorába 1993-ban. Ezt az előadást az anyaországi nézők is láthatták (Budapest, Nyíregyháza, Békéscsaba), s a székvárosi színház ezzel a produkcióval vett részt a Határon Túli Magyar Színházak V. Fesztiválján, Kisvárdán.

Amikor 1991-ben elhagyta Újvidéket, s Szegedre, majd 2000-ben Budapestre költözött, a legmerészebb álmában megfordult-e az, hogy egyszer egy százéves klubnak a tulajdonosa lesz?

– Soha! Az tény, hogy a focit mindig is szerettem nézni, de azért nem ennyire, vagy nem ilyen formában.
 

Miért a magyar labdarúgás, miért a Vasas és miért a nyíregyházi Spartacus?

– Alapvetően azért, mert most van olyan történelmi helyzet, amikor végre egy kormány a labdarúgást ténylegesen hajlandó támogatni, ténylegesen hajlandó támogatni a magyar fiatal focistákat, ergo innentől kezdve már üzlet is van, és üzleti lehetőség is van, hiszen Európában a labdarúgás azonkívül, hogy tömegsport és nagyon markáns szórakoztatás, üzlet is.
.

..és kemény üzlet.

– Igen. Ahhoz, hogy a magyar labdarúgás felnőjön az európai futballhoz, kell egyfajta központi akarat is, ez most megvan, nyilván ebből kifolyólag látunk mi is lehetőséget az üzletben. Azért a Vasas, mert az év elején, abban a pillatatban ez volt az egyedüli eladó klub, illetve mivel jelen pillanatban többnyire cégekkel és azoknak az újraszervezésével foglalkozunk, ez kihívás is volt a számunkra.
 

És a Spartacus?

– A másik együttes, ami eladó volt... Fontos azonban megemlíteni, hogy a Spartacus másodosztályban játszó, nagyon erős csapat, egy közel 10 ezres állandó nézőszámmal, és egy nagyon jó stadionnal, mi abban látjuk a következő kiugrási pontot. A cél, hogy a csapat a legjobbak között versenyezzen.
 

Nem volt-e túl kockázatos most, a gazdasági válság után megvenni a Vasast?

– Jelképes összeget fizettünk a klubért, de kötelezettségeket vállaltunk az üzemeltetésre, és pont a megváltozott gazdasági környezet miatt nem látjuk a túl kockázatos voltát a labdarúgásnak.
 

Gondolom, a Vasas idénykezdésével a tulajdonos sem elégedett, hiszen a bajnokságban három vereséggel rajtolt a csapat. Lesz változás?

– Biztos, hogy lesz. Két alapvető gond van, az egyik az, hogy szinte a teljes csapat megváltozott, sokan elmentek, ez koncepció is volt a részünkről, egész egyszerűen azért, mert volt egy elképzelés, s ehhez tartottuk magunkat, s így építettük fel a jelenlegi csapatot. A játékosoknak még nem volt idejük megismerni egymást, másrészről az edzettségi szint még nem megfelelő, hiszen volt olyan játékos is, aki 4-5 hétig nem is edzett.
 

Gondolom, ebbe az elképzelésbe beletartozik a Vasas Akadémia is. Egy olyan forgatókönyv is megtörténhet, mint az MTK-val, hogy jönnek a fiatal akadémisták és a Vasas kiesik az első osztályból?

– Biztosan nem, hiszen a kezdőcsapatot tapasztalt játékosok, hazaiak és légiósok alkotják. Az egy dolog, hogy Simek és Farkas még nem tud játszani egészségügyi okokból, illetve ne felejtsük el Šimićet és Honmát, akik jó játékosok, csak még nincs meg a kellő összhang közöttük.
 

Megvásárolták a Vasast, a Spartacust. Van-e következő?

– Nincs, ezzel mi most jól elvagyunk. Amiről kevesen beszélnek, hogy a Vasasban szerepel hét-nyolc utánpótlás-válogatott játékos: ők alkotják majd a jövő csapatát, csak ezt még ki kell várni.
 

A sportnak, azon belül is a labdarúgásnak köszönhetően az országhatárok könnyebben áthidalhatók. Mivel Ön újvidéki, terveznek-e kapcsolatot kialakítani a szerbiai klubokkal?

– Az utánpótlás szempontjából mindenképpen. A következő lépés az akadémiák, a fiatal tehetségek nevelésének a támogatása, azaz szerződéseket kívánunk kötni Vajdaságban is utánpótlásközpontokkal. Klubokat még nem mondanék, vannak elképzelések, ezeken most dolgozunk.
 

Más téma, más világ. Újvidéken és Szegeden is foglalkozott irodalommal, drámaírással, utána azonban a pénzügyi élet felé fordult.

– Igazából egzisztenciális, megélhetési okokból evez az ember más vizekre.
 

Van-e hasonlóság Artúr, A lappangó című színdarab főhőse és Faragó Attila között?

– Biztosan van, hiszen minden szereplő valahol az írónak egy darabkája... Ez jó kérdés, ilyen gyorsan nem is tudok rá válaszolni, majd elolvasom még egyszer a drámámat...
 

Gerold László recenziójában olvastam, hogy „a darab írójára is vonatkozhat a mű címe, ő is lappangva mutatkozik meg, jelen van, de még nem saját igaz, teljes valójában”.

– Szépen lassan, ahogy Gerold írta is, megmutatkoztam, de hozzátenném, még mindig vannak konkrét terveim.
 

Barácius Zoltánnak a Hét Napban megjelent írásában a következő olvasható: „Ha most sikerülne találkozni régi „harcostársam”, Faragó Árpád gyermekével, Attilával, megkérdezném tőle: érdemes volt-e?” Érdemes volt-e Újvidéket otthagyni Szegedért és Budapestért?

– Én azt gondolom, hogy ez nem igazán otthagyás volt, hanem egy út, ami lehet, hogy majd egyszer vissza is visz, hiszen a mai világra jellemző körforgásban minden elképzelhető. Megismerni más környezetet, más városokat, más világokat mindenképpen megéri, és bejárni egy utat, ez már önmagában egy élménnyel kell, hogy felérjen.
 

Az egzisztenciális részt félretéve, érdemes volt az irodalmat felcserélni a pénzügyi valósággal?

– Nem beszélhetek egyértelmű félretevésről, hanem csak átmenetiről...
 

Színházba jár?

– Természetesen, és még az sem kizárt, hogy egyszer írni fogok, téma az most már rengeteg van.
 

Azt tudom, hogy fiatalon nem került testközelbe a sporttal. Most ez változott-e valamit, van-e valamilyen sportolási lehetőség?

– Egy kis futással és tornázással próbálom „karbantartani” magamat.
 

Hogy lesz egy drámaíróból gazdasági cég vezérigazgatója?

– Mindenhol, mindkét világban jó meséket kell kitalálni...