Hicsik Dóra
A fotó forrása: https://mke.info.hu/konyvtarvilag/2020/04/hicsik-dora-konyvtarvezeto-helytortenesz-kosztolanyi-kutato/6470/
Az általános iskolát és a gimnáziumot (2000) Szabadkán végezi. 2006-ban az Újvidéki Egyetem BTK Magyar Tanszékén diplomázik. 2007-től a szabadkai Városi Könyvtár munkatársa. 2011-től a Kosztolányi Dezső Napok szervezője. 2012-től 2016-ig a szabadkai Kosztolányi-talány vetélkedő szervezője.2017-ben főkönyvtárossá nevezik ki (Szerb Nemzeti Könyvtár, Belgrád). 2018-tól a Szabadkai Városi Múzeum könyvtárosa.
Séták K. D.-vel térben és időben
Két, Kosztolányi Dezsővel kapcsolatos könyvet olvastam, ezekről szeretnék írni. Mindkettő a költő-író életrajzához nyújt érdekes, érdeklődést kiváltható adatokat, s ilyetén óhatatlanul felvetik az írói életrajz szerepének, sőt fontosságának kérdését, amivel az irodalomtörténet akarva-akaratlanul is kénytelen szembesülni.
Bíró–Balogh Tamás szegedi irodalomtörténész kötetének (Mint aki a sínek közé esett, Quinter Kiadó, Bp. 2014) tanulmányai a költő életrajzának eddig kevésbé vagy szinte nem méltatott részleteivel foglalkoznak, a szabadkai szerzőkvintett (Ágoston Pribilla Valéria, Hicsik Dóra, Korhecz Papp Zsuzsanna, Ninkov. K. Olga és Raffai Judit) pedig Séta Kosztolányival című szép kivitelű albumban a költő gyerekkorának szabadkai helyszíneit mutatja be (Forum, Újvidék – Szabadkai Városi Múzeum, 2014).
Kosztolányi opusának kultusza a (kultúr)politika diktálta nagy elhallgatást követően az irodalom és az olvasók örömére immár néhány évtizede folyamatos. Beindult műveinek kritikai kiadása, életét Petőfihez és Adyhoz hasonlóan szinte napról napra tárja fel a kutatás, kiadták levelezését, publicisztikáját, műveiről számos elemzés készült. Irodalmi közvéleményünkben Kosztolányi ismét jelen van. Érthető, hogy a kutatás olyan mozzanatokkal is foglalkozik, melyeket eddig homály takart. S ezzel együtt a költőről alkotott kép is változik, alakja, életének ellentmondásai is megmutatkoznak. Az iránt is érdeklődés van, amiről Shakespeare kapcsán éppen Kosztolányi ír, nevezetesen, hogy a szelleme mellett, melyet „betűkben őrzünk, csordultig töltötte koponyánkat és szívünket. Elepedünk egy kis közelség után”. Ne csak a művekről halljunk, mert arra is kíváncsiak vagyunk, „mit evett, milyen volt az egészsége, a szerelme, a könyvtára”, s minden más, ami az életét meghatározta. Mert, hogy ismét Kosztolányit idézzük, a „költő igenis a legemberebb ember, gyarló és isteni, mindig a vér szól belőle, mindig az ösztönök, és a valósághoz és az élethez éppen az érzékeivel férkőzik, melyek finomabbak, mint másokéi”. Ennek érdekében vélte fontosnak a „pszichofizikai irodalomtörténet-írás”-t, azt a rendszert, „mely párhuzamba állítja a testi és lelki jelenségeket”. Nagyjából erre vállalkozik e tanulmányok írója, amikor Kosztolányinak, az embernek kivétel nélkül az irodalommal kapcsolatos gesztusait keresi és idézi meg. Néhány apróbb mozzanat mellett, mint egy pornográf regényben megjelent versfordításaiért történt feljelentés, két erdélyi dedikáció története, s természetesen a szegedi epizódok, a kötet kiemelten érdekes témája Kosztolányi közreműködése a kétes hírű Pardon-rovatban, illetve a Vérző Magyarország című irredenta versantológia szerkesztésében.
A Pardon az Új Nemzedék című 1919 végén indult szélsőjobboldali lap szinte naponta megjelenő igencsak szúrós hangvételű rovata volt. Bár a cikkek név nélkül jelentek meg, így nyújtottak védelmet „a szerző számára a megsértettek bosszújával szemben”, elég gyorsan köztudottá vált, hogy a Pardont Kosztolányi hívta életre és (nyilván) a cikkek legtöbbjét is ő írta. Neve egybeforrt nem csak a költőt kompromittáló rovattal, hanem magával a fogalommal. Bíró–Balogh Kosztolányinak az újsággal és a rovattal való kapcsolatát vizsgálja tanítandó példamutató filológiai türelemmel és alapossággal. Míg az Új Nemzedékbeli rovattal, igaz, csak szőrmentén, foglalkozott a Kosztolányi-irodalom, addig az általa szerkesztett, 1920-ban megjelent, „első magyar irrendenta könyv”-ként ismert Vérző Magyarország című antológiáról (előszavát Horthy írta!) szinte tudomást sem vett. Talán, mert „csak egyszeri kisiklásnak, az életmű zárványának tekintették, amelynek megszületésére a történelem viharai (világháború, Trianon, Tanácsköztársaság, fehérterror) kielégítő választ adtak”. S mint ilyent nem tartották az opus és a magánélet fontos részének. Némileg Bíró–Balogh is menti a költőt, amikor a kötet szerkesztői szerzőségével foglalkozva megállapítja, hogy az antológia 1928-as második kiadásához Kosztolányi „csupán a nevét adta”, a(z át)szerkesztést „valójában nem is ő végezte”.
Kétségtelenül kényes kérdésekkel foglalkozik ez a nyilván ellenvéleményeket gerjesztő kötet, amely új adatokkal árnyalja Kosztolányi életrajzát, de semmiképpen sem rombolja az életmű jelentette monumentális szobrot. Egyrészt, mert szerzője alapos elemzéseiben kizárólag a tényeket veszi számba, tartózkodik az opust sértő következtetésektől, csupán az életrajz eddig nem kellőképpen ismert mozzanatait mutatja meg, másrészt pedig tisztelettudóan viszonyul a nagy költőhöz, kerüli a szenzációhajhászást, a bulvár-attitűdöt, egyszerűen csak filológusként végzi – kiválóan – a munkáját.
Az életrajz adalékait kapjuk a Séta Kosztolányival című kötetben is. Azokat a helyszíneket mutatja be, melyek Kosztolányit Szabadkához kötötték. Képek, a színhelyek leíró bemutatása, Kosztolányitól és másoktól vett idézetekkel azt a költő számára fontos kort idézik meg, melyről Kosztolányi írta: „Ha egyszer életrajzot írnék magamról, csak a gyerek életrajzát írnám meg”. Az életrajz tárgy, emberi keretét nyújtja ez a nagyon ízléses, hozzáértést tanúsító kiadvány, amely egyszerre Kosztolányi- és Szabadka-kalauznak is tekinthető.
Az itt bemutatott két kötet nem dönti el a költői életrajz kérdésének szerepét az életmű viszonylatában, de mindenképpen olyan könyvek, amelyek mindazok számára, akik a művek mellett (nem helyett!) Kosztolányi Dezső életének részletei iránt is érdeklődnek, tanulságos és jó olvasmány lehet.
Gerold László
Könyv a tanárokról
Alma Mater - A szabadkai főgimnázium tanárai címmel jelent meg Hicsik Dóra könyve az Életjel-miniatűrök sorozat 53. kiadványaként. Azokról a tanárokról szól, akik 1861 és 1918 között a szabadkai főgimnáziumban tanítottak.
Hicsik Dóra szabadkai magyar nyelv és irodalom szakos tanárnak, a szabadkai Városi Könyvtár munkatársának ez az első könyve. Már tíz évvel ezelőtt eltökélte a megírását, és hozzálátott az adatok begyűjtéséhez, s most érkezett el az ideje annak, hogy az olvasó is kézbe vehesse a kiadványt.
- Ez inkább egy lexikonszerű kiadvány, amely az 1861 és 1918 között eltelt 60 év alatt a főgimnáziumban dolgozó tanárok rövid életrajzát tartalmazza címszavakban. A tíz évvel ezelőtti ötletem nyomán született meg, s tulajdonképpen az adatok egy része is abból az időből származik. Ezeket bővítettem ki, és így jött létre a 150 oldalas kötet. Kosztolányi- és Csáth-műveket olvasgatva gyakran találkoztam ismeretlen nevekkel, viselőiknek a lábjegyzetben csak a születési dátumuk volt feltüntetve. Némi utánajárással, levéltári és könyvtári keresgéléssel, korabeli újságcikkek lapozgatásával azonban sikerült rálelnem ezekre a szereplőkre. Kiderült, hogy többségük valós személy volt, s nemcsak a regényekben szerepeltek a főgimnázium tanáraiként, hanem a valóságban is. Az adatok összegyűjtésére és kiadvány formájában való közzétételére a néhai Dér Zoltán biztatott, és most jött el az ideje a könyv megjelentetésének.
Hicsik Dóra kézikönyvét lapozgatva az olvasó betekintést nyerhet a szabadkai főgimnázium történetébe, a tanárok, igazgatók névsorába, rövid életrajzába. A második rész a tanároknak az évkönyvekben, újságok hasábjain megjelentetett írásait tartalmazza.
- Az volt a célom a könyvvel, hogy segédanyagot nyújtsak mindazoknak, akik Kosztolányi- és Csáth-műveket olvasgatnak - mondja a szerző -, hiszen a kiadványom rávilágít a regényben szereplő tanárok személyére, hogy mikor melyik tantárgyat tanították, kik voltak közülük azok, akik utat mutattak a diákoknak, valamint az oktató és nevelő munka mellett tudományos munkával is foglalkoztak. Abban az időben elég gyakoriak voltak például a diáköngyilkosságok, de olvashattunk már arról is, hogy tanár vetett véget az életének - és ez az öngyilkosság valami módon kapcsolatban állt az oktatási intézménnyel, a tanárok és a diákok iránti korabeli társadalmi elvárásokkal is. Ezek mind megtörtént esetek, a korabeli sajtóban szintén nyomon lehet követni őket. A könyvben szereplők mindannyian hozzátartoznak Szabadka történetéhez
Érdekes dolgokat tudhat meg tehát a szóban forgó tanárokról az, aki elolvassa Hicsik Dóra könyvét.
- Örömmel tölt el, hogy bárhol is kutattam az adatok után - legyen az a Történelmi Levéltár vagy a Városi Könyvtár -, mindenütt szívesen segítettek nekem - mondja a fiatal szerző. - Senki sem csodálkozott azon, hogy miért kutat egy 16 éves diáklány egykori tanárok személyes adatai után, hanem készségesen segítettek, útbaigazítottak, hogy hol folytassam a keresgélést. Örülök a könyvnek, és még az is megtörténhet, hogy belátható időn belül egy újabbal jelentkezem - zárta a beszélgetést Hicsik Dóra.
Kosztolányi ősei nyomában
A bácskai Kosztolányiak történetét írta meg Hicsik Dóra
Most jelent meg Hicsik Dórának, a Szabadkai Városi Könyvtár könyvtárosának A bácskai Kosztolányiak című kötete, az Életjel kiadó gondozásában. A kiadványt csütörtökön mutatják be Szabadkán, a Danilo Kiš Városi Könyvesházban. A könyvről, annak témájáról és létrejöttéről a szerzőt kérdeztük.
Minek az apropóján készült el a könyv?
– Magyarországon most van folyamatban Kosztolányi Dezső műveinek a kritikai kiadása, tehát újra olvassák, kiadják a műveit jegyzetestül. Igazából ehhez kötődik A bácskai Kosztolányiak című kötet, ahol a család bácskai ágával foglalkozom, mivel ez az a rész, amit Budapestről nem tudnak nyomon követni, és nem tudnak kinyomozni sem, mert ez mégis a mi területünk itt Szabadkán.
A könyv a Kosztolányi családról szól. A családfának melyik ága, melyik eseményei vannak a középpontban?
– Régóta szeretem és kutatom Kosztolányit. Beszédes Valéria, az Életjel kiadó vezetője két és fél éve emlegeti, hogy meg kellene írnunk Kosztolányi apjának a történetét, mivel ez egy nagyon érdekes történet. Ebből fejlődött ki az az elképzelés, hogy nem csak Kosztolányi apjáról szóljon a mű, hanem a bácskai Kosztolányiakról, tehát arról, hogy az első ismert, Kosztolányihoz köthető Kosztolányi-ős hogyan került Nemeskosztolányiból a vidékre, hogyan került Topolyára és Adára plébánosnak, hogy követték őt az unokatestvérek, hogyan alapítottak családot, és hogyan ágazott szét ez a család Vajdaság területén. A kötetem azt követi nyomon, hogy a Kosztolányihoz köthető Kosztolányi család, ez a szerteágazó, nagy család, hogyan került Bácskába, és itt milyen sorsuk, életük volt, mi az, ami Szabadkára hozta őket.
A kötetben Kosztolányi Dezsővel is foglalkozol?
– A kötetben a költőről nincs szó, Dezsővel nem foglalkozom, ez nem az én ügyem, hiszen nem vagyok irodalomtörténész. Ez egy helyismereti kutatás eredménye. A mű két részből áll. Az egyik egy általános családi összefoglaló arról, hogyan kerültek Bácskába, hol éltek, mit csináltak, mettől meddig éltek. Több adatot kijavítottam, amit a Kosztolányi-kutatók rosszul tudtak, utánanéztem az anyakönyveknek, dátumoknak. A második részben pedig Kosztolányi Árpád a főszereplő, az ő életútját mutatom be. Ez az ő története, amiből kialakult ez a kötet, mivel annak idején Kosztolányi Árpád történetét kellett volna csak megírni, de a sok érdekes adatnak köszönhetően a családról – kibővült ez az ötlet. Sokat segített a kutatásban Kosztolányi Zoltán, egy budapesti kutató, aki a Kosztolányi-családfa jó ismerője. Érdekes, hogy bár ő sem tudja bizonyítani, hogy a mi Kosztolányink rokona a nemeskosztolányi Kosztolányi családnak, mert a kapcsolat bizonyos, de nem találjuk a rendes bizonyítékot rá. Minden Kosztolányi Nemeskosztolányiból jött, és Dezső úgy tudta, hogy az ő dédapja, Kosztolányi János érkezett Topolyára, és onnan ágazik az ő családja. Ehhez képest az derült ki, hogy Kosztolányi Lajos volt az első, aki letelepedett Topolyán, az ő unokatestvére Kosztolányi János, ezt is Zoltán kutatásából tudjuk. Hiányzik az az anyakönyvi kivonat, amivel János eredetét bizonyíthatnánk, bár bizonyos a kapcsolat.
Nehéz feladat volt a kötet összeállítása? Mennyi időt igényelt a munka?
– A kötet megírása, összeállítása talán egy évet vett igénybe, hiszen sok adat és kapcsolat már megvolt korábban. Igazából ez egy régi kutatás eredménye, hiszen régóta érdekel a Kosztolányi család, és így könnyű volt megírni, utánanézni, mert tudtam, hogy mit hol keressek. Ha az ember örömmel csinálja, akkor nem veszi észre, hogy ez mennyi idő és energia, valamint hogy mennyi idő és energia van már belefektetve a munkába.
A mostani Szabadkában meglátni Kosztolányi Szabadkáját
Hicsik Dóra legújabb könyvében Kosztolányi családja kerül közelebb az olvasóhoz.
Szabadka Kosztolányi Dezsőjéről és művei keletkezéséről sokat tudunk. Számtalan kötet a segítségünkre van, ha mélyebben szeretnénk elmerülni az író életében, ám a legmegbízhatóbb forrást talán a szabadkai kutatók munkája nyújtja. Hicsik Dóra legújabb könyvében Kosztolányi családja kerül közelebb az olvasóhoz.
— Kosztolányi életművének a kiadása most folyik Magyarországon, és ebbe illeszkedik bele ez a kötet is. Olyan adatokhoz tudtam hozzájutni, amelyekhez a magyarországi kutatók a hely- vagy a nyelvismeret hiánya miatt nem. Kosztolányi Dezső családfájára vonatkozó adatokról van szó. A könyv megírására Dévavári Beszédes Valéria kért föl. Az eredeti terv az volt, hogy Kosztolányi édesapjáról írok, viszont annyi érdekes információ derült ki a családról, mely az 1800-as évek elején érkezett Topolyára, hogy úgy gondoltuk, ezeket is beletesszük a könyvbe. Így lett A bácskai Kosztolányiak a címe, és az egész család élettörténete belekerült Kosztolányi megszületéséig, tehát 1885-ig. A kötet két részből áll, az elsőben arról van szó, hogy Nemeskosztolányból hogyan érkezett a családnak ez az ága először Miskére, aztán Topolyára, onnan Csantavérre és Szabadkára, a második részben pedig az édesapa, Kosztolányi Árpád a főszereplő. Kosztolányi Dezső regényeiből, novelláiból és verseiből mindenki ismeri a szerző édesapját. A művek történelmi hátteréhez kerestem ki újságcikkeket, jegyzőkönyveket, tehát olyan feljegyzéseket, amelyek bizonyítják, hogy mindaz, amit az író az édesapjához kapcsolódóan leír például az Aranysárkányban, az valódi, megtörtént esemény.
A kötet megírása körülbelül másfél évig tartott. A szerző azt is elmondta, hogy húszéves Kosztolányi-rajongás áll a kutatómunka mögött, hiszen középiskolás kora óta figyelemmel kísérte a szerző munkásságával kapcsolatos levéltári adatokat, könyvtári dokumentumokat, így nem volt nehéz összegeznie a már megszerzett tudást.
— Mindenki nagyon segítőkész volt az alatt az idő alatt, amíg írtam a könyvet. Ha megakadtam, egy kicsit elcsüggedtem, de ilyenkor Dévavári Beszédes Valéria átküldött valakit a könyvtárba, és azt üzente, hogy üdvözöl Kosztolányi Árpád, én pedig ettől új erőre kaptam. A Kosztolányi család nagyon szerteágazó, mindenki Nemeskosztolányból érkezett valahova, sokan vannak Magyarországon is. Néhány évente megszervezik a Kosztolányi-világtalálkozót, melyen az egybegyűltek bemutatják, mit kutattak fel a családfában. Nagyon sok segítséget kaptam Kosztolányi Zoltántól is: így sikerült feltérképezni, hogy a mi Kosztolányi Dezsőnk családja hogyan kapcsolódik a nemeskosztolányi Kosztolányi családhoz. A magyarországi kutatók a Budapesthez kötődő szálakat vizsgálják, és nem ellenőrzik a Szabadkán kikutatott információkat. Volt olyan dátum, amelyet sikerült kijavítanom, merthogy mindenki rosszul tudta, illetve a nagyanyai családfát is végig tudtam vezetni 1750-ig.
Hicsik Dóra elmondta, hogy a fiatalok a 2011 óta megrendezendő Kosztolányi-talány vetélkedőn is tudják hasznosítani a kiadványt. A vetélkedőnek és a könyvnek is az a célja, hogy a művekben olvasott történeteket könnyebben el tudjuk képzelni, a mostani Szabadkában lássuk meg Kosztolányi Szabadkáját.
A könyvbemutatón az Életjel Kiadó igazgatója, Dévavári Beszédes Valéria köszöntötte az egybegyűlteket, a kötetet pedig Káich Katalin, az irodalomtudományok doktora méltatta. Góli Kornélia felolvasásai tették színesebbé az estet, a jelenlevők az Aranysárkányból és Kosztolányi verseiből hallhattak ízelítőt. A könyv a Bethlen Gábor Alap, Szabadka város önkormányzata és a Szekeres László Alapítvány támogatásával született meg.
