Skip to main content
A szerző profilképe

Ifj. Virág Gábor

Aaron Blumm
író
szerkesztő

Az általános iskolát Kishegyesen, a gimnáziumot (1992) Topolyán végzi. 2002-ben az Újvidéki Egyetem BTK Magyar Tanszékén szerez diplomát. 2003-tól 2006-ig általános iskolai tanár Nagyfényen. 2006 és 2013 között a helyi közösség titkára Kishegyesen, közben 2007-től 2008-ig a BTK Magyar Tanszékének munkatársa. 2013-tól A Forum Könyvkiadó Intézet igazgató-főszerkesztője 1994 és 1996 között az Új-vidéki Műhely szerkesztője. 1996/007–1999/026–27: a Symposion főszerkesztője. 2001 és 2011 között a Dombos Fest szervezője. Ötletgazdája és szervezője továbbá a Dombosi történetek – remix elnevezésű irodalmi fesztiválnak.

További publikációk
Hamlett halott (Dráma)
(Híd. 2007/3.)
Hamlett halott (rend. Puskás Zoltán). Újvidéki színház, 2007.
Vallomás egy könyvről. In. Magyar Szó. 1996. október 5.
Oda-vissza Budapest. In. VMMI. 2009.
Szakirodalom az alkotóról
Az őszinteség és a pózszerűség harca
Szerző
Aaron Blumm története. In. Symposion. 1997/5–6.
Szerző
A reggeli kávé eredeti célja. In. Az Irodalom Visszavág. 1998/1.
Szerző
„Elkülömbözött próza”. In. Fekete J. József: Próbafüzet III. Könyv az irodalomról. Forum Könyvkiadó Intézet, Újvidék, 2001.
A név kulturális horizontja
Elolvasom
A belgák állásáról
Szerző

A belgák állásáról

DrMáriás, Balázs Attila, Tolnai Ottó és Aaron Blumm könyvéről

És mi, belgák, hova álljunk? – kérdezi népszámláskor a flamandok és vallonok szétválogatását figyelő Kohn a régi viccben: Nagyjából ez volt a nem túl gondosan kidolgozott prekoncepcióm: most, hogy a múlt héten végleg megszűnt Jugoszlávia, szellemi örökségét a legtovább a vajdasági magyarok fogják cipelni. 

Pontosítok, ettől kezdve majd jobban látható, ami nincs, és talán soha nem is volt máshol, mint a képzeletben – kirajzolódik egy valaha volt, „másik Jugoszlávia” szellem-alakja. Ez a mégiscsak legjobb kísértet.
Előítéletemet egy vissza-visszatérő érzés magyarázza, nevezzük talán inkább olvasói tapasztalatnak, hogy „azokban ott a délvidéken”, tekintet nélkül a minőségre, mintha volna valami közös. A meg-nem-felelés vágya? A fantázia zabolátlansága? Az indokolhatatlan életszeretet? A modernitás mint magától értődő tradíció? Hogy csak négyet kérdezzek. Ezt a közös elkülönböződést korábban a tenger-metaforával írtuk le, elérzékenyülten szajkózva, hogy a tenger közelsége tenné a jugoszláviai magyar irodalmat ilyen fontosan mássá, a tengerszag, az érződik, a tenger felől érkező szélrohamok kócolják olyan érdekesre a szövegeket.
Ezt a tenger-ügyet – itt most se tér, se idő nincs kifejteni – úgy nagyjából Lovas Ildikó Kilátás az Adriára című könyvének megjelenése óta – végleg el lehet és kell felejteni. A jugó nosztalgiát nyugodtan ki lehet baszni a hóra.

DrMáriás: Egy halott naplója

A jugoszláv tudós és összművész a széles magyar tömegek képzeletében szerintem elsősorban festőként és zenészként, másodsorban az ÉS publicistájaként él, talán kevesebben tudják, hogy ez már a hetedik prózakötete. DrMáriás szerintem gyagyaista prózát ír, de minimum neoinfantilista. Direkt idióta, bosszantó párbeszédeket fogalmaz, mániákus-depressziós dramaturgiát működtet, kopogós mondatokban narrál, stíluseszménye pedig, ezt fogadjuk el Balázs Attilától, az expresszív minimalizmus. A mennyország a doktor úr szerint maga a pokol, és mindkettő nagyjából azonos egy gigantikus plázával, pluszba néhány sivár lakótelep, hogy a fogyasztók is meghúzhassák magukat és egymást valahol. A történet elbeszélőjét szeretett családjából rabolja el a végzet, asztrálteste a földi siralomvölgyet egy másik, nem kevésbé szomorú helyre cseréli, ahol rejtélyes okokból mindenkinek, aki meghalt, azt kell szolgálnia, amit addig – a fogyasztás eszméjét és gyakorlatát. Attól tartok, ez 1 eszmei mondanivaló. Elbeszélőnk jelentős előrehaladásokat tesz a csúcsmenedzseri pozíció irányába, bár kimondottan balfasz, és nincs is semmi kedve az egészhez. Több ízben kefél egy zöldségesstanddal, akit ősanyának néz, később piti alakokkal ismerkedik, név szerint istennel és a sátánnal. A cselekmény hetvenkét egész kilenctized százalékát azok a lehangoló esetek adják, melyek során a főhős szörnyű és fölösleges hülyeségeket ad el egyre nagyobb számban, szörnyű és fölösleges hülyéknek. A poént nem lövöm le. Néha, a legváratlanabb pillanatokban Dr Máriás vicces mondatokat ír, amiken nevetni lehet, aztán ezt hosszabb időre abbahagyja. Vannak erős képek, de azok meg – szerintem – jobban járnának, ha lerajzolná őket. A rokonszenves gátlástalansága, az viszont jugoszláv. Az, mit föntebb a fantázia zabolázhatatlanságnak neveztem. Remek novella lehetett volna. (noran)

Balázs Attila: Világsarok non-stop

A szerző, akitől fentebb már idéztem, gyógyíthatatlan magányos sétáló. Jön-megy, megfigyel, aztán megírja, ha van kedve, van hová és van kinek. Alkalmi szövegeket kötetbe rendezni istenkísértés. Egy tonna lepke összepréselve. Mit mondjak, nem biztos, hogy föl fognak repülni. Ami a maga kontextusában nagyvonalúan vázlatszerű, egy nagyobb szerkezetben lapossá, vagy legalább is felületessé válhat. Az alkalom friss sürgetésének elmúltán hevenyészetté avulhat a bon mot, szellemes fordulatokból a több kevesebbnek látszhat stb. Nem sorolnám a veszélyeket, ha nem tudná súlytalanítani őket  az összbenyomás – az alkalmak és témák sokféleségén túl elsősorban egy portré rajzolódik ki, spontán önarckép, egy emberé, akit szöveggyártó kisiparosként a fáradhatatlan kíváncsiság és a tárgy iránti alázat jellemez. Aki amolyan dimbes-dombos szövegeket ír, elintézi, hogy itt-ott megálljak, újraolvassak egy-egy bekezdést, ízlelgessek egy fordulatot. Különös nyelvet használ, ellenáll a gyorsolvasásnak, érzéki és szabad, és van benne minden, mint egy jobbféle csorbában. Hús, jó szándék, megfelelő fűszerek. Az főz ilyet, aki – echte jugoszlávként – indokolhatatlanul szereti az életet. A kötet végén pedig egy remek interjú, Virág Zoltán készítette 2004-ben, a szegedi Móra Kollégiumban, bevezető kurzus a Balázs-glosszáriumba. (zEtna)

Tolnai Ottó: Ómama egy rotterdami gengeszterfilmben

Tolnaitól azt kapjuk, amihez hozzászoktunk, abban, hogy meg is érdemeljük, már nem vagyok biztos. Ugyanaz a hang szól, ha valaki egyszer fél percet hallgatta, tudja, milyen, a többieknek: izgatott, halk, kissé mindig remeg, mintha egy katasztrófa túlélője nyilatkozna végtelenül visszafogottan. De most nem erről, hanem az érzékelés intenzitásáról szeretnék beszélni. Ahogy Erdély vagy Beuys dolgozott sztaniolpapírral, zsírral, kátránnyal vagy filccel, úgy változtat át mindent a Tolnai-költészet, a világ lebecsült, „semmis” elemei felragyognak, van még egy hasonlatom, ahogy a tenger csiszol fantasztikus kavicsokat az ipari hulladékból, sörösüvegcserépből, úgy formálja át, amihez csak hozzáér. És, ha kiveszed a közegéből, nem érted, hogyan, hiszen csak mattra mart csempedarab, amit a tenyeredben tartasz.  Már megint a tenger! Legyek szárazabb: vajon nevezhető-e a túlfokozott érzékelés zsenialitása közös jugó vagyonnak, amiből Tolnai igazságtalanul túlméretezett adagot kapott? (zEtna)

Aaron Blumm: Csáth kocsit hajt

Ez, persze, a másik: a modernitás tradíciója, Csáth kocsit hajt, ott zörög az összes jugoszláv szövegben, akkor is hallod, ha befogod a füled. Aaron Blumm egyébként Virág Gábor álnéven él, Kishegyesen, ha igaz, bár a falu mostanában a Ruzsával van elfoglalva. Blumm titkos ügynök, néha összeszereli a rádiót, és lead pár jelzést, egyébként látszólag szunnyadozik, mint a szakadás. Az ún. karcsú kis kötet amúgy nem karcsú, inkább karcos, kissé hányaveti, mintha olyan írta volna, aki úgy tesz, mintha nem igazán érdekelné az irodalom, mintha nem érne rá arra, hogy fogalmazzon, meg hát, eleve vércikinek is tartja, ha valaki fogalmaz. Nyers szövegek, radikálisak, Kishegyes veszélyes zóna, odamész, és eszedbe juthat bármi, a pápa csalánnal dádázott ülepétől a nőig, akit virtuálisan arra kényszerítettek, hogy megegye saját szeméremszőrzetét. Blummot olvasva elég nehéz unatkozni. Van ezekben a jugókban valami fantasztikus nonchalance, ahogy az életüket teszik ún. művészetük tárgyává, majdnem a trágya szót alkalmaztam. Valaki szóljon már a Pöndölben* Virágnak, ez a Blumm megérdemel egy kis szabad időt. Hogy többet dolgozhasson. (Fórum)

 

* The Best Kocsma In The World

                                                                                                                                                                                                            Németh Gábor

„Elveszett nemzedék”
Szerző
Aaron Blumm vadul hajt
Szerző
Ofélia Japánban
Szerző
A csalá(r)dtörténetek poétikája
Szerző
Biciklizéseim Aaron Blummal
Szerző
Elolvasom
Olvasataink Török Zoliról

Olvasataink Török Zoliról

Aaron Blumm: Az ember próbálja a saját történetét megérteni

Virág Gáborral (Aaron Blumm) régi barátságban vagyunk, de most azért jöttünk össze, hogy borozgatás mellett a Biciklizéseink Török Zolival címen megjelent könyvéről beszélgessünk. Kishegyesen találkoztunk.

Aaron Blumm könyve az idei könyvhétre jelent meg a József Attila Kör, a Prae.hu és a Symposion közös kiadásában. Amikor a szöveg keletkezésének körülményeiről kérdezzük, Virág többször is megemlíti a meg nem tervezettséget, a nyelv zsenialitását, az alkotás közben őt is meglepő fordulatokat. Mint mondja, az irodalomtudományi tanulmányai ellenére nem az „olvasott elméletek hozadékai” alapján dolgozott. De gyorsan hozzáteszi, hogy nem is a „referencialitásba kapaszkodók megtévesztésére szánt trükkökről” van csak szó.

„Nem csak azért vannak az elbizonytalanító tényezők, hogy megtévesszem a helyi erőket, ki a Zoli, ki a Klára stb. De megtervezett elmélet sem volt a szövegek előtt, vagy ha igen, akkor inkább öntudatlanul. Ösztönösen íródott, és többnyire utólag vettem észre, mik is jöttek elő. Ezek a nyelv hozadékai; a bolondság, az önazonosság és a metaleptikusság problémája is.”

A metalepszis jelensége elsősorban a szereplők vagy/és az elbeszélők viselkedésében, tudatában mutatkozik meg. Határátlépés történik. Zoli és Klára hangja gyakran egybecsúszik, nem választható szét. „Amikor felébredtem, és megkérdezték, hogy hívnak, állítólag azt mondtam: Szoltán, Török Szoltán.”

„A nyelv, a szöveg zsenialitása, hogy felbukkannak olyan mondatok, félmondatok, amelyekből aztán különbözőképpen olvashatók ki különböző történetek. A rövid történetek egyfajta adatbázisként működnek, amikből különböző értelmezések építhetők fel. Sokszor nem eldönthető, hogy például halottak a szereplők, vagy sem, bolondok, vagy nem. Az én értelmezésem szerint például az utolsó részben csak Zoli van életben, a nő halott. Ki is mondja, »azt hiszem, meghaltam«.”

Vagy – amennyiben a halál lokatív jele a sír – a következő rész is értelmezhető úgy, hogy valamelyikük (talán éppen az, aki megszólal) már régen halott: „a temető végében megtaláltam a sírt, amit kerestem, név nem volt rajta, lekopott a hosszú évek alatt…”

BOLOND-E?

Azzal folytatjuk, hogy úgy is olvasható a történet, hogy Klárának „valami problémája” van. Az ún. metaleptikus viselkedéséből is lehetne erre következtetni.

„Már a legelején elhangzik, hogy baj van a rövid távú memóriájával. A történet szempontjából ez azért lényeges, mert nélküle folyamatosan elbizonytalanodik, létezik-e egyáltalán ez az egész szerelem, vagy csak ő találja ki. Csomószor eszméletét veszti, aztán elfelejti, mi történt előtte. Végig ott a bizonytalanság, álom vagy nem álom ez az egész: azt álmodja, hogy álmodik, és álmában felébred.”

Ha az emlékezésfolyamatnak jelentősen több köze van az elbeszéléshez, mint „az archív közléshez” – mivel „az emlékek kognitív elaborálását elbeszéléssémák szervezik” –, akkor mondhatjuk azt is, hogy Klárának nincsenek meg ezek az elbeszéléssémái, így az „értelem világa” felől közelítve a „nem-értelem beszéde” az övé.

De Virág azzal folytatja, hogy természetesen nem ért egyet azzal, „hogy a nő beszéde »bolondbeszéd« lenne, mert nem egy bolond nőről van szó. Klára csak a társadalom számára »nem normális«, mert valami olyasmit keres, ami szerintük, a »normális emberek« számára nem létezik. Ha beteg, akkor a szerelem betege.”

Megnézzük a szándékos grammatikai (el)változtatásokat is: azokat a grammatikai hibáknak tűnő elkülönböződéseket, amelyek Klára beszédében megjelenve szintén alátámaszthatják a „problémájáról” kialakított véleményeket. Amikor elveszik a biciklije, felad egy hirdetést, „ha véletlen láttam a biciklim, hívjon”. Virág azt mondja, ezzel is arra akart rájátszani, hogy csak Klárának létezik a biciklizés meg a Zoli. Valamint a referenciák valószínűsége helyett inkább a textualitást próbálta hangsúlyozni: a szereplőket és/vagy az elbeszélőket is a szövegek hozzák létre.

EGYSZERRE MINDENÜTT

A következő magyarázatunk szerint lehetne kulcsmondata, vagy legalábbis az egyik kulcsmondata a szövegeknek Klára „ mindent tudni akarok, most, rögtön” kijelentése. Az előzőélet-olvasat feltételez egyfajta kronologikusságot. Viszont az idézett kijelentés által olvashatjuk úgy is a biciklizéseket, hogy egyszerre van minden, egyszerre vannak mindenütt: Brazíliában, a tengeren, a kis faluban, ez erdőben, ő a Zoli, a Klára, az élet, a halál.

„Olyan elképzelések is léteznek, amelyek szerint nem igaz, hogy vannak múltbéli, és lesznek jövőbéli történések, életek, mert minden egyszerre történik, nincs idő” – mondja Virág.

KERESEM ÉN IS

„De én is keresem a magyarázatokat, próbálom megérteni a szöveget. Vannak határozott elképzeléseim a már említetteken kívül például arról is, melyik rész hol játszódik, mikor szólal meg a női, és mikor a férfi elbeszélő. Bár eleinte magam sem tudtam, hogy »egy nő beszél belőlem«. Akkor kezdtem el gyanakodni, amikor már megvolt a kilencedik bejegyzés, mert az elejében nem voltak meghatározó jelei a nemiségnek.”

Majd arról is szó esik, hogy nem is létezik egyáltalán stabil önazonossággal rendelkező identitás: normális, nem normális, nő vagy férfi; de az sem, hogy műfajilag regény vagy nem-regény-e a szöveg.

 

„Amikor megjelent a könyv, kiderült, a terjedelem szempontjából nem igazán nevezhető regénynek, másrészt ezek a rövid történetek igenis létrehoznak valamiféle olyan bonyolultságot, ami alapján az egész regényszerűvé válik. Harmadrészt meg ez számomra teljesen lényegtelen. Ezért is szoktam azt mondani műfaji meghatározásként, hogy képeskönyv. De kérdezték már azt is, foglalkoztat-e a próza és a líra közötti átmenet, amire tömören csak annyit tudtam válaszolni, hogy nem. Aztán egyik kritikusom döbbentett rá, hogy talán inkább líra, mint próza ezeknek a szövegeknek a műfaja. De fontos-e ez, meg kell-e húzni a határt, meghúzható-e ez a határ, létezik-e egyáltalán stabil önazonossággal rendelkező identitás? Az ember próbálja a saját történetét megérteni. Próbál egy történetbe beleférni, belekényszeríteni magát, vagy belekényszerítik mások. Aztán újra és újra rádöbben, folyamatosan újra kell értelmeznie a saját történetét (is).”

ÉGI SZERELEM A FÖLDÖN

Virág arról beszél tovább, hogy szerinte mennyire avatkozik a társadalom az ember magánéletébe, így akár egy szerelem kimenetelébe is. A Doktor úrról és Klára Uráról mint hatalmi jelképekről tesz említést.

„Van itt még egy dolog, a Basara-idézet az égi és földi szerelemről. Hiába szerelmes Klára a Zoliba, nem tudja elérni a valódi életében, mert ott az Ura, aki bezárja a pincébe, ott a Doktor úr, aki orvossággal tömi, hogy ne emlékezzen (vagy azért, hogy emlékezzen?). De a Zoli szolgái is akadályozzák őket. Úgyhogy egyedül csak az égi szerelem elérhető a számukra.”

Égi szerelem esetén azonban teljesen mindegy, Török Zoli létezik vagy sem, mert az égi szerelem nem teljesedhet itt be.

„Mindegy az is, hogy Klárának hívják, Ágnesnek vagy Bogárkának. Török Zoli nevével más a helyzet, mert ő nem egyszerűen csak Török Zoltán, hanem a nevéből adódóan a török szultán is, persze csak jelképesen, de az övé lehet a világ összes kincse, lehet teljhatalma, ezer nő közül válogathat, de mindez mit sem ér, ha nem lehet azzal, akit igazán szeret.”

A beteljesedhetetlen földi szerelem cáfolataként pedig elmesél egy történetet: „Carvernek van egy novellája, Kezdők a címe. A szereplői történeteket mesélnek a szerelemről, de nem tudnak kiegyezni egymással, milyen is az igazi. Aztán mindenféle átmenet nélkül az egyik hős mesél két idős emberről, akik autószerencsétlenséget szenvednek, és kórházba kerülnek. Kiderül, időtlen idők óta házasok, és még mindig szerelmesek. Egy kis tanyán éltek, nem volt semmi kapcsolatuk a külvilággal. Esténként feltették a lemezeiket, és táncoltak csak boldogan. Semmi bajuk nem volt addig, amíg csak ketten voltak. Amikor aztán először kiléptek a többiek közé, a társadalomba, rögtön megtörtént a baj.”

KÉT ÖREG A NOVELLÁBÓL

Umberto Eco írja, hogy Dante számára Beatrice kalauz az üdvösség, az Istenhez való emelkedés, vagyis egy magasabb szellemiség felé vezető úton. Egyedül Beatrice vezetheti el Dantét Isten legfőbb színelátására. Klára környezete viszont nem látja ezt Zoliban.

„Hiányzik belőlük még a megértés szándéka is. A dantei »kalauzt a magasabb szellemiség felé« kurvára leszarja a társadalom, de leszarja Klára férje is, miközben őt csalja, sőt a szeme láttára csalja meg, ő észre sem veszi: mert amikor együtt vannak Zolival, megszűnik számukra a külvilág, nem érdeklik őket az erkölcsi normák, a társadalmi kapcsolatok. Olyankor ők a két öreg a Carver-novellából.”

MAGYAR–TÖRÖK REGÉNY

Némileg eltérünk a szerelemtől, a könyv fordítási nehézségeiről beszélünk tovább.

Virág az angol fordítás hiányosságait sorolja, azt mondja, angolul nem működik rendesen a szöveg.

„Látom, hogy a játékok a nyelvvel, a nyelvi többlet, vagyis a magyar nyelv jellegzetességei nem működnek. Viccesen azt tudom mondani, hogy ez egy magyar–Török regény. Viszont most az olasz fordításon gondolkodunk, van egy nyolcvanéves olasz nénike, aki szintén olvasta. Apám barátja a férje, a könyvbemutató napján találkoztunk, így lehetetlen volt megkerülni az egész témát. Miután elolvasta, írt egy nagyon szép levelet, hogyan találta meg ő a férje személyében a saját Török Zoliját. Innen jutott eszembe az olaszra fordítás lehetősége.”

TÜKRÖK, SZÉDÜLET

Klára Zoli szemében látja magát, a saját szemében pedig Zolit; majd valamelyikük megpillantja, de nem ismeri fel önmagát a kés pengéjében. A szövegben van egy vers is, ami olvasható az egész szöveg kicsinyítő tükreként, önértelmező alakzatként is. Több helyen megjelenik a szövegben a tükör, az öntükröződés, a tükör a tükörben, így felmerül bennünk a kérdés: Ha két tükröt egymás felé fordítunk, hogyan állapítható meg a végtelen, gyors oda-vissza játék, mikor ki beszél, férfi vagy nő-e az illető? Amikor a beszélő fekszik a földön, és azon gondolkodik, hogyan nézhet ki felülről, nem kapunk rá választ, és ő sem. Nem derül ki semmi, még az sem, mi alapján lehetne nőként vagy férfiként azonosítani az elbeszélőt.

Zoli és Klára beszéde szinte alig/nem különböztethető meg egymástól, nehéz megállapítani, pontosan kit is hallunk. Az elbeszélő maga sem tudja, nőként vagy férfiként akar-e megszólalni, sőt azt sem, fiú-e vagy lány.

„Az angol fordítást ez a konkrétság rontja el, hogy megadjuk, he vagy she az az ő.”

KI ÁLMODIK KIT

Virággal megállapítjuk, hogy mindig ugyanarról ír: a bizonytalanságról, hogy nem lehet a végső választ megadni, nem lehet kijutni innen.

„A legelső szöveg, amit annak idején írtam, Garaczi hatásra született, »megállt a vonat, kinyíltak az ajtók«, és a szövegben szerkezetileg és tartalmilag is ugyanaz volt odakint, mint bent. És itt is ugyanaz van, nem lehet kimenni, nem tudni, hol a kezdete, hol a vége, mert nincs kezdete és vége. Nem tudni, ki álmodik kit, ki tükröz kit. »Nem kezdődik semmi sem el, mert nincs vége sem.«”

Az Aaron Blumm-szövegekben megjelenő különböző vonatok, levelek, álmok, emlékezeti csapongások hordozhatják a külső szféra, az átlépés, a kimozdulás lehetőségét is, de aztán „kinyílik az ajtó, és mindig ugyanaz van odakint is”, kiderül, hogy az, akit álmodnak, ugyanúgy álmodja azt, aki őt álmodja, és így tovább.

„A térbeli/időbeli végtelenség mint tökéletesen abszurd történetbeli alaphelyzet az egyetemes emberi léthelyzet képrendszere. Ennek lényege a tökéletes bezártság, bármiféle kilépés lehetetlensége” – írja Thomka Beáta.

BIZONYOSSÁG

Végezetül Virág elmondja, a szövegben rengeteg olyan elem van, amit nem tudatosan írt le, hanem a „szöveg, vagy bárminek is nevezze” írta önmagát. A szöveg folyamatosan elbizonytalanítja az olvasóját is, az újra és újra felépített értelmezési lehetőség újra és újra dekonstruálódik.

„De a nőnek is csak a hit marad. A Doktor úr kéri a bizonyítékokat Zoli létezésére, de Klára nem tud mondani egyet sem. Aztán mégis megjelenik Zoli, belenéz Klára szemébe, és az rögtön tudja, neki nem kellenek bizonyítékok. Lehet, hogy a világ számára bizonyítani kell, hogy van bizonyosság, de Klára és Török Zoli számára nem.”

Elolvasom

Nem zavar a Török

Aaron Blumm (ifj. Virág Gábor): Biciklizéseink Török Zolival. Sinkovits EdE rajzaival. JAK – Prae.hu, Budapest; Symposion, Szabadka, 2011

Török Zoltánt egyre többen jelölik meg ismerősükként a Facebookon, s annak ellenére, hogy (az oldal tanulságai szerint) se iskolai végzettsége, se munkahelye, mégis jó nevű irodalmi körökben forog, írók, kritikusok, sőt a József Attila Kör is baráti társaságába tartozik. Egyébként Török Zoli 1972. november 18-án született, kedveli a Fishdom játékot, és követi a Babilon Nyulai Kerékpáros Egyház tevékenységét. Török Zoltán egy kicsit olyan, mint Tyler Durden a Fight Clubból.

Török Zoltán 2009 januárjában született (dolgozattémaként), 12 blogbejegyzésben él, Rácz Krisztinának köszönhetően angolul is olvasható, állandó olvasóinak száma 331. Bevallása szerint imád biciklizni. A Biciklizéseink Török Zolival blogot különben Aaron Blumm jegyzi (hivatásos kerékpározó). Egy interjúból kiderül az is, hogy „sokkal több ő [Török Zoli] egy egyszerű névnél, sokkal többértelműbb szereplő, akinek nagyon sok irodalmi rokona, elődje, intertextusa is van” (Magyar Szó, Megcsalatás biciklivel, Berényi Emőke tollából).
Török Zoli egy regényes novellahős, a Biciklizéseink Török Zolival prózai szösszenetek rejtőző főszereplője. A könyv első fejezete a következőképpen vall róla: „Sokszor és sokan kérdezték már tőlem, ki az a Török Zoli. Legtöbben azt kérdezték, mi közöm van nekem hozzá, én vagyok-e ő, vagy ő én, vagy hogy is van ez. Ilyenkor nem igazán tudtam válaszolni, olykor azt mondtam, nem, olykor azt, igen, de legtöbbször csak mosolyogtam.”
Aaron Blumm rendkívül tág teret ad a főszereplő és az elbeszélő kilétének, mibenlétének értelmezéséhez. Ki az a Boglárka, ki, kit és kivel csal meg, milyen nemű az elbeszélő, s egyáltalán: a történetek során ugyanaz a személy (Klára) marad meg elbeszélőnek, egy a nőkhöz is vonzódó, de Török Zoltánért epekedő személy? Az olvasó ez esetben is legalább annyira összezavarodik, mint (kicsit visszalépve) a mű műfajának meghatározásakor. Az olykor csak pár szavas történetek lazán kapcsolódnak egymáshoz, novellafüzérre gyanakodhatnánk, de (amennyiben az elbeszélő kilétét állandónak tekintjük), lélektani regényről is beszélhetünk. Aaron Blumm könyvét más művek viszonyrendszerében tudjuk a legpontosabban elhelyezni. Első olvasásra kiderül, hogy Török Zoli sem idegenkedett Gion rózsamézétől (Török Ádám!), felcseperedve pedig Esti Kornél utastársa is volt bizonyosan – ha nem is biciklin, hanem villamoson. Az öt fejezet alá rendeződő Biciklizéseink bennem Krasznahorkai László Állatvanbentjét is felidézték. A novellafüzér nemcsak témájában és nyelvezetében rokon Aaron Blumm munkájával, de mindkét könyvben meghatározó szerepet kap az illusztráció. Arról nem is beszélve, hogy Max Neumann színvilága megdöbbentően hasonlít a Biciklizéseinket illusztráló Sinkovits EdE rajzaira. Egyik esetben sem kiegészítő szerepe van az illusztrációnak, hanem további értelmezéseket kínálnak, egyenrangúak a szöveggel. A (nőnek feltételezett) elbeszélő személye miatt adja magát a Kármán József Fanni hagyományaival való összehasonlítás. Világtól elzárt, magányos lélek, sóvárgó levelezés a szerelmeshez, női elbeszélői stílus, ezek a legfontosabb közös pontok a regények (?) közt. „Nem találom őtet sehol... Reggel, midőn egész éjjel vele voltam, vele múlattam, és szinte az erőtlenedésig vele tépelődtem, szememet felnyitom, és őtet sehol sem találom” – panaszkodik Fanni, s „Reggel nagyon rossz volt felébrednem. Szomorú voltam, mert nem találtalak mellettem. Hiányoztál. Nagyon. Pedig tudom, velem vagy minden pillanatban. Ébren is veled álmodok” – vágyódik Török Zoli után az elbeszélő. Beteljesedő szerelem, a férj sorozatos megcsalása, egy megbomlott tudatú nő ködös víziói? Aaron Blumm szabad teret ad az értelmezéshez. Az olykor lírai hangnemű írások magát a biciklizés fogalmát is elbizonyítják. Az egyik szövegben még csak a dombokon fel és le való száguldozás eszköze a „drótszamár”, később az élet metaforája a kerékpározás, de értelmezhető az olvasás vagy az írás máskor a szeretkezés szinonimájaként is. Nádas Péter-i részletgazdagságban amúgy sem szenvedünk hiányt, a szexuális elfojtódás, a vágyakozás szinte túlcsordul a lapokon. „Megfordultam, megfogtalak, önzően a mellem kezdtem el simogatni a hímtagoddal. Néhányszor végighúztam a kezem rajta teljes hosszában. Majd rád guggoltam, egyenesen a meredező test fölé. Lassan beleengedtem magam a merev farkadba, ami tövig belém merült, és lassú, ritmikus mozgásba kezdtem feletted. Megmarkoltad a fenekem, és vezényelted a mozdulataim. Hátradőltem, és engedtem, hogy minél jobban belehatolj a forró, lüktető és izgalomtól sikamlós hüvelyembe. Nagyon értetted a dolgod. Miközben mélyen a szemembe néztél, hosszasan és lassan kezdted bennem húzogatni az engem is teljesen kitöltő farkad. Nagyon jó volt érezni a bennem járó kemény hímvesszőt.”
A Biciklizéseinkről való elmélkedésekkor nem mehetünk el szó nélkül a logikai és nyelvi zavarok mellett, melyek az elmeháborodott nő elképzelést erősítik. „Úgy döntöttem, hirdetést adok fel, hátha tud valaki segíteni rajtam. Kérem, ha láttam a biciklim, hívjon!”, vagy Dzsokinak, a bolond költőnek a zavarba ejtő verse: „Úgy szeretném, / hogy szeressél, / ahogy szeretnéd, / hogy szeresselek, / hogy szeressél.” Ha ifjabb Virág Gábornak a könyvéről egy mondatban kellene beszélnem, bizonyára Dzsoki (kényes logikai egyensúlyos álló) versét idézem. Ahogyan maga Aaron Blumm is szívesen nyúl az idézés, szövegátvétel (Isten bocsá’: plagizálás) eszközéhez. A Prae.hu művészeti portálnak adott interjújában Jókai Mór Aranyemberéből kölcsönzött részletekről beszél, de a Biciklizéseinkben utal saját műveire is (Csáth kocsit hajt – Zoli kocsit hajt), s a kerékpározás filozófiájával kapcsolatosan Svetislav Basarát idézi: „Egy templomban is voltunk, ahol egy néger pap azt prédikálta, hogy aki kerékpárra száll, az valójában keresztre feszül. A felülről alátekintő Szentlélek előtt világos, hogy a biciklizők azért vesznek lendületet, mert hozzá igyekeznek, az égi szerelembe: a föld színén bámészkodó hülyék szemében a kerékpárosok egyszerűen csórók, akiknek nem telik autóra, fajankók, akik arcuk verítékével, szívfájdalmuk önerejéből röpítik önmagukat. Zoli szerint jó az Isten, majd megsegít bennünket.” A részlet a blogos előélet hozománya (legalábbis Berényi Emőke interjúja szerint), hiszen Basara mondatát az egyik olvasó juttatta Aaron Blumm emlékezetébe. Érdekes megvizsgálni, hogy egy eleve a blogoszférában születő szöveg miként viselkedik könyv alakban. Talán amiatt, hogy Blumm a blogban nem él a hivatkozások lehetőségével, a szöveg papíron megjelenve is teljes, nem kelt a történet hiányérzetet bennünk. Szerencsére Sinkovits EdE rajzaival együtt a humort is sikerült átcsempészni a virtuális világból. S noha a könyv négyszögletű, s nem (a kerékpározás képzetét tovább erősítendő) kerékforma, tehát elkerekezni vele csak átvitt értelemben lehet, a rejtői monológot idéző – „Zoli épp a fülem rágja. Ízlik neki. Miért épp a fülem?” – részletek, vagy az Esterházy Péter-es nyelvi játékok – „Ne siess, Zoli, mondtam ma Zolinak, nem zavar a Török” –kellemesen elszórakoztatnak bennünket. Csak aztán fel nem ülni Török Zolinak!

Aaron Blumm a rövidtörténetben
Szerző
Elolvasom
Ideiglenesen örökké
Szerző

IDEIGLENESEN, ÖRÖKKÉ

Aaron Blumm: Biciklizéseink Török Zolival

2012.02.09.

A könyvsorozat 169. darabjaként Aaron Blumm (alias Virág Gábor) kötete komoly eséllyel pályázhatna a „legszebb JAK-füzet” címéért. De nemcsak emiatt fontos. MILIÁN ORSOLYA RECENZIÓJA.

A nyolcvanas évek elején (egész pontosan 1982-ben) narancssárgán, puhafedelesként indult sorozattól szokatlanul, a Biciklizéseink Török Zolival keményborítót kapott, amely szemet gyönyörködtető, a könyv bal oldalain futó Sinkovics EdE-rajzokat – is – leplez. A szépirodalmi könyvkiadás mai mizériájában nagy öröm ilyen szép kiállítású könyvet a kézbe venni, persze a megvalósuláshoz csapatmunkára, a József Attila Kör, a Symposion és a prae.hu kiadói összefogására, Virág Gábor és Sinkovics EdE, továbbá a szerkesztőként közreműködő Orcsik Roland együttműködésére volt szükség. 

Sinkovics illusztrációi hol hűen követik a szöveget, egy-egy nyelvi mozzanat vizuális mását nyújtva, hol függetlenednek tőle a teremtett világra adott szabad asszociációkat alkotva, hol pedig több, a szövegből kiragadott motívum képi megfelelőiből gyúrnak össze valami újat, valami mást. Bízom benne, hogy lesz majd kritikus, aki a képek és a szavak közti játékokat alaposan szemügyre veszi, itt mindössze annyit jegyzek meg, hogy a képek mindegyik említett esetben dúsítják a rövid bejegyzésekként sorjázó szövegdarabkák megértési lehetőségeit, nem ritkán ugyancsak átrajzolva az egyes szövegrészekkel kapcsolatos értelmezői elképzeléseket.

A képek ilyen áldásos ténykedése teljes mértékben megfelel annak a – nevezzük úgy – billentgető technikának, amelyet a beszélő én határainak fellazításával, a cseppfolyós identitásokkal és a narratív szerepjátszással Blumm előző, Csáth kocsit hajt című kötetében is alkalmazott, s amely itt is jócskán érvényesül, az elbeszélt történet több párhuzamos „valóságát” teremtve meg. (Könnyed utalásként alighanem éppen elődjére, egyben Bada Dada Apa kocsit hajt című legendás zeneszámára játszik rá a jelen kötet „Zoli kocsit hajt” szövegdarab-címe.)

Szövegdarab vagy töredék: Blumm ezúttal is ragaszkodik a rövidtörténetek szerkezeti szellősségéhez, ám a Csáth kocsit hajthoz képest, úgy tűnik, mind terjedelmi, mind nyelvhasználati szempontból még tovább csupaszította a „pillanat formáját” (Thomka Beáta). A rövidtörténet műfajára jellemző redukció és (jelentés)sűrítés talán legszemléletesebb példája a „tizennegyedik biciklizés” című „fejezetecske”. Ez a minimális információközlésre szorítkozó párbeszéd („Fogsz? / Foglak.”, 131.o.) végletesen tömör szeretkezés-leírásnak, szerelmi vallomásnak vagy éppenséggel a másik fizikai jelenlétéről, létezéséről való megbizonyosodásnak is olvasható, attól függően, hogy segédigeként vagy igeként értjük a mondatokat (s persze, attól függően, hogyan egészítettük ki a történetmondás kihagyásait).  

A Biciklizéseink Török Zolival öt nagyobb fejezetnyi, itt-ott szerelmeslevelekkel tűzdelt, de meghatározóan naplóformát imitáló prózadarabból áll össze; a feljegyzésszerű elbeszélésmód kialakítása a szövegek egy részének eredeti médiumához, a bloghoz is köthető (vö.: http://biciklizeseimtorokzolival.blogspot.com/). A rövidtörténeteknek tartható „fejezetecskék” füzéréből és az elbizonytalanító elbeszélői-nyelvi eljárások eredményeként megszülető történetvariánsokból a kisregény műfajának szélsőségesen szabad, a posztmodern kisprózai törekvésekkel határozottan számot vető változata születik meg.

Biciklizéseink Török Zolival egyik tétje alighanem épp az eldönthetetlenség állapotának állandó fenntartásával, fenntarthatóságával való merész kísérletezés. Hiszen a két, női és férfi elbeszélői perspektívával, a tér és az idő kereteinek csaknem minden egyes fejezetben bekövetkező átalakításával, a tulajdonnevek és referenciák csereberélésével (Klára, a női elbeszélő olykor Ágnesnek, egyszer pedig „Török Szoltánnak” nevezi magát; az elbeszélt világon belül reálisnak látszó tényekről-tárgyakról rendszerint kiderül, hogy létük látszólagos és ideiglenes, lásd például a bogáncsot, ami „valójában” kismadár) a szerelmi történet újabb és újabb lehetséges változatait szabadítja el. 

Míg az első fejezet alapján úgy hisszük, szokványos szerelmi háromszögről olvasunk, amelyben a férjezett nő megtalálja az ún. Igazit és úgymond, „elbiciklizget” vele, a fejezet záró részében színre lépő orvos nézőpontjával szembesülve minden addigi esemény egy beteg képzelgésének kezd látszani. Az elbeszélő szavahihetőségével kapcsolatos – visszafelé is érvényesülő - kételyt a továbbiakban a téves valóságérzékelésre (vagy téveszmére) tett utalások, a képzelet, a vágy és a valóság közti határ elmosására törekvések erősítik meg, hogy aztán a beszédesen önreflexív című, „A harmadik lehetőség” fejezetében (ahol színre lép Török Zoli mint narrátor) a motivikusan már megelőlegezett „klinikára” (109.o.) jussunk. 

Az olvasó előtt itt újra több út nyílik: újragondolhatja és -indíthatja a kórházi találkozás kezdőpontjától a szerelem történetét, de dönthet úgy is, hogy nem ad hitelt a férfi-narrátor szavainak, s a korábbi történetvariáns keretei között, annak újabb epizódjaiként helyezi el az e fejezetben olvasottakat. A negyedik fejezetben ismét átalakul a történet, megváltoznak tér-idő keretei is. Blumm ezúttal a látszólag véletlen, elszólás-jellegű motívumokat – jelesül Török „Szoltán” (123.o.) szultánságát, illetve Klára hepciáskodó megjegyzését: „csak egy vagyok a háremedben a sok közül, ne tagadd” (85.o.) – bontja tovább.  Látványosan szöveg-, nem pedig világszerű nyomok által kerülünk tehát „A negyedik lépés” fejezetének háremébe, ahonnan szintúgy megszöknek hőseink, hogy „Az ötödik csöpp” zárlatában egymáséi legyenek örökre, „vég(r)e” (187.o.). S hogy ez a „vég” – amelyet a következő lapon végtelenít, vagyis törlésjel alá helyez a szöveg („És soha nem lesz…”, 189.o.) - falusi nyugalomban, vagy valamely, mindennemű referenciális vonatkozást nélkülöző helyszínen következik-e el, végképp eldönthetetlen marad.

S az itt említettek még csak nem is fedik le a történet(ek) összerakásának összes lehetőségét. 

A kikristályosodó, de rövidesen széthulló, mássá alakuló történetverziókkal példázott képlékenység a kötet egyéb narratív és nyelvi síkjain is érvényre jut. Az épülés-bomlás-újraépülés, illetve az „ez is lehet, az is lehet” stratégiái határozzák meg a történetmondást, az elbeszélői önazonosságot és megbízhatóságot, a váratlanul érkező, az elbeszélt világból természetesen újra kibillentő külső valóságvonatkozást (a „véletlen biciklizés” fejezetecskéje, 97.o.), s végül, de nem utolsósorban a „biciklizés” metaforáját. Ezzel a komplexitással pedig a könyv eléri azt, amire csak a jó irodalom képes: újra- és újraolvastatja magát.

 

A szerző a TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KONV-2010-0005 projekt posztdoktori ösztöndíjasa.

Metabiciklizéseink
Homályba burkolt tiszta szövegek és képek. In. Bányai János: Író(k), könyv(ek), prózá(k). Könyv és kritika V. A–K. Forum Könyvkiadó Intézet, Újvidék, 2014.
Szerző
Interjúk
Elolvasom
A kiadványok a minőség iránt nyitott embereket célozzák meg – Évértékelő interjú Virág Gáborral, a Forum Könyvkiadó igazgatójával
Szerző

A kiadványok a minőség iránt nyitott embereket célozzák meg

Évértékelő interjú Virág Gáborral, a Forum Könyvkiadó igazgatójával

Reneszánszát éli a vajdasági magyar nyelvű könyvkiadás, aminek egyik legfontosabb, hosszú ideje működő könyvműhelye az újvidéki Forum Könyvkiadó Intézet. A kiadó 1957-től 2016-ig 2513 könyvvel gazdagította az összmagyarság könyvtárát, az idei évben ezt újabb 33 címszóval, 8 másodkiadással, 5 e-könyvvel, vagyis összesen 46 új kiadvánnyal bővítette.

A jubileumi év lezárultával mit látsz még teljesítendő feladatnak és mit értékelsz kiemelkedő eredménynek?

– Az év elején is elmondtuk azt, emlékezni akarunk az elmúlt hat évtized eredményeire, a könyvekre, a munkatársakra: írókra, képzőművészekre, szerkesztőkre, lektorokra, korrektorokra, jogászokra, közgazdászokra, titkárnőkre, vagyis mindenkire, aki valamilyen módon kötődött a kiadóhoz. Jó érzés volt szembesülni a gazdagsággal és az értékekkel, azonban semmiféleképpen nem lehetünk elégedettek magunkkal: mindamellett, hogy az idén igyekeztünk minden alkalmat kihasználni arra, hogy visszatekintsünk, még nagyon sok aspektusból lehetne beszélni a mögöttünk álló hatvan évről. Csak részben tudtuk érinteni mindazt, ami itt, a Forum műhelyében született, de talán ezek a kis szeletkék, amiket sikerült felmutatni, valamiképp egységes képet mutatnak arról, mi minden történt a kiadó háza táján.Az évértékelőben elmondtam, lezártuk a jubileumi évet, de ez nem jelenti azt, hogy a következő éveinket nem fogjuk – nem a nosztalgiázásra, hanem – a tiszteletteljes emlékezésre fordítani. A jövő évi Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál jó alkalmat teremt arra, hogy a műfordításokra és a kultúrák közti közvetítő szerepre is kitérjünk. Napok vagy hetek kérdése, és megjelenik Csáky Sörös Piroska szerkesztésében a Forum-bibliográfia, amely a 2006-tól a 2016-ig terjedő időszakban kiadott könyveinket veszi számba, de nagyon örülök a Ninkov Kovačev Olgától eredő kezdeményezésnek is, hogy részletesebben foglalkozzunk azokkal a képzőművészekkel, akik az elmúlt évtizedekben kötődtek a kiadóhoz. Ez azért is fontos, mert ismét elkezdődött egy konstruktív együttműködés a képzőművészekkel, a könyvtervezőkkel, a grafikusokkal.

Mintha érzékelhetően nőne azoknak a vajdasági szerzőknek a száma, akiknek a neve megszilárdulni látszik a magyar könyvszakmában. Mennyire tudjátok követni a könyvek, a szerzők kritikai fogadtatását, s a gyakorlatban tudjátok-e kamatoztatni az építő kritikákat?

– Odafigyelünk arra, hogy a könyveinket minél több helyre eljuttassuk, hogy minél több kritika és vélemény születhessen róluk. Elég sok recenziós példányt küldünk szét Vajdaság- és Magyarország-szerte, és annak is elég nagy jelentőséget tulajdonítunk, hogy az idei évben közel száz könyvbemutatót tartottunk. A könyvek eladásán és olvasottságán látszik, mennyire szükséges az, hogy fizikai kapcsolatot is létesítsünk az olvasókkal, és – könyvesboltok hiányában – mi magunk juttassuk el hozzájuk a kiadványokat. Ha valamelyik folyóiratban, napilapban, internetes portálon megjelenik egy-egy kritika, azt archiváljuk, ugyanakkor a Facebook-oldalunkon állandó fórumot próbálunk fenntartani, hogy ott követhető legyen minden könyv recepciója.

Mekkora energiabefektetésre van szükség ahhoz, hogy Novi Pazartól Budapestig, Belgrádtól Leányfaluig, Kupuszinától Kolozsvárig mutassátok be az év szinte 365 napjában a kiadót, a könyveiteket, a szerzőket?

– Rengeteg szervezőmunka van e mögött, és nagyon hálás vagyok a kollégáimnak, hogy a szerkesztői és egyéb munkájuk mellett átlátják annak a fontosságát, hogy ők maguk is megjelenjenek egy-egy eseményen: egy olyan csapattal dolgozhatok, amely sokszor önállóan is kezdeményez bemutatókat, rendezvényeket, eseményeket. Mindez rengeteg logisztikával jár, szerencsére olyan partnerekkel kerülünk kapcsolatba, gondolok itt a könyvtárakra, a művelődési egyesületekre, az intézményekre, amelyek legtöbbször befogadóak és nyitottak ezekre a könyvbemutatókra. Nagyon fontos továbbá az, hogy a támogatóink – a Magyar Nemzeti Tanács, a tartományi kormány, a belgrádi kulturális minisztérium, a Nemzeti Kulturális Alap, a Bethlen Gábor Alap, Újvidék városa – is átlátják ennek fontosságát, ez pedig lehetőséget teremt számunkra, hogy azokra a településekre is eljussunk, ahol nincsenek könyvesboltok, ilyenből pedig sajnos elég sok van Vajdaságban. Ami újabb pozitív fejlemény, és ez friss hír, hogy jövőre a Filozófia gyerekeknek sorozatot is több helyre el tudjuk majd vinni, köszönhetően annak, hogy van egy nyertes NKA-pályázatunk.

Nyilván hálátlan feladat, de meg lehet nevezni azokat a kiadványokat, amelyek a legnagyobb olvasói érdeklődére tartanak számot jelenleg, avagy amelyek a sikerkönyveitek?

– Külön kell választani azokat a könyveket, amelyek megjelenését szakmai sikerként éljük meg, és azokat, amelyek jól szerepelnek az eladási listákon is. Az eladás szempontjából meg kell említeni Tékiss Tamás Samu sejti című regényét, amelynek már elindult az újranyomtatása, Terék Anna Halott nők című verseskötetét, amely több díjat is kapott, illetve sok listán jól szerepelt, ez szintén újrakiadás előtt áll. Látva azt, hogy milyen érdeklődés van iránta, újra megjelentettük a Duna utcát is, de megemlíthetném Bíró Tímea vagy Kocsis Árpád könyveinek sikerét is – mindketten elsőkötetes szerzők és meglepően jól fogadta őket nemcsak a vajdasági, hanem a magyarországi olvasóközönség is. Nagyon fontosak az összegző kötetek is, mint például Böndör Pál egybegyűjtött verseinek, Dudás Károly publicisztikai írásainak közreadása, és az is, hogy olyan életművekre sikerült újra felhívni a figyelmet, mint például Koncz Istváné, de ugyanakkor fontos eredménynek tartom a Vickó Árpád fordításában megjelent szerb nyelvű novellaantológiát is.

Mennyire nyitott az e-könyvekre a hazai olvasóközönség és milyen technikai lehetőségek vannak a hazai elektronikai cikkek piacán ahhoz, hogy ezek eladhatóak legyenek?

– Az elektronikuskönyv-olvasás nálunk még nagyon gyerekcipőben jár: meglepődve tapasztaltam a múltkor, s talán ez azóta már változott, hogy Szerbiában nem találtam egyetlen olyan céget sem, amely hivatalosan árul e-könyv-olvasót. Ezen a piacon hatalmas robbanás várható, ezért a könyveinket párhuzamosan a nyomdai megjelenéssel e-könyv formátumban is megjelentetjük, remélhetőleg Szerbiába is el fognak jutni azok az eszközök, amelyek megkönnyítik ezeknek a könyveknek az olvasását, tárolását, beszerzését. Az olvasási szokások átalakulása és forradalma előtt állunk, mondom ezt annak ellenére, hogy továbbra is nagyon fontosnak tartom azt, hogy bizonyos könyvek nyomtatott formában is megjelenjenek, és annak ellenére, hogy milyen jóslatok voltak a könyv halálát illetően. Ebből a szempontból egyáltalán nem vagyok pesszimista: látva az olvasói igényeket, szerintem még nagyon sokáig lesz könyvnyomtatás.

Egy évvel ezelőtt azt nyilatkoztad a Forum több kiadást megélt gyermekkönyvei kapcsán, hogy értelmetlen az olvasás válságáról beszélni. Mészáros Sándor, a budapesti Kalligram igazgatója egy hasonló interjúban nemrég úgy fogalmazott a magyarországi helyzetről, hogy „hanyatlik az olvasáskultúra, és ebben nagy része van annak, hogy nem neveljük fel a minőségi irodalom olvasóit, de annak is, hogy a könyvek egyáltalán hozzáférhetők-e”. A hozzáférhetőség talán az egyik legérzékenyebb pontja a hazai kisebbségek kulturális javainak, így a magyar nyelvű könyvek terjesztésének is: mindennek tükrében valódi sikerként lehet-e elkönyvelni a másod- és harmadkiadások megjelenését?

– Mi mindenféleképpen sikerként éljük meg ezeket, persze tisztában kell lenni azzal, hogy az arányok a hetvenes, nyolcvanas évekhez képest drasztikusan romlottak, de ugyanakkor azon, hogy nehezen hozzáférhetők a könyveink, mi sajnos pillanatnyilag nem tudunk változtatni, mivel nekünk csak könyvkiadási jogosultságunk van, könyvesbolthálózatot nem tarthatunk fenn. Esetleg el kellene gondolkodni azon, hogy a kulturális stratégiába hogyan lehetne ezt beépíteni, és hogyan lehetne ösztönözni különböző vállalkozásokat, hogy ebben lehetőséget lássanak. Egyrészt azért is járjuk rendszeresen a terepet, hogy a könyveinket hozzáférhetővé tegyük a legeldugottabb településeken is. Nincs olyan háztartás, ahol ne lenne számítógép, mobiltelefon, amelyeken keresztül a legnaprakészebben lehet tájékozódni, többek között a Forum Könyvkiadó legújabb kiadványairól is. Tényleg van egyfajta hanyatlás az olvasási kultúrában, ez vitathatatlan, nagy konkurenciák jelentek meg: a tévé, amely közben talán elavulttá is vált, és a mindenféle elektronikus kütyü is rengeteg más jellegű tartalmat tesz elérhetővé, olvashatóvá. Mi mindig is tisztában voltunk azzal, hogy a szépirodalom, illetve a Forum kiadványai bizonyos réteget céloznak meg, méghozzá olyan réteget, amely nyitott a minőség iránt.

Hogyan kommentálnád azt a tényt vagy kialakult helyzetet, hogy a Híd Irodalmi Díjat az utóbbi három évben két alkalommal nem vették át?

Személy szerint nagyon elszomorít az előállt helyzet. Úgy gondolom, ami történik, senkinek sem jó, és ha már annak sem tudunk közösen örülni, ha valaki a kiemelkedő teljesítményéért jutalmat kap, komoly gondok lehetnek a fejekben. Bosszant a díjak átvétele körüli mismásolás is: a díjazottat retorzió éri, ha átveszi a díjat, aztán az év végi beszámolókban mégis büszkén hivatkoznak rá. A díjak szabályzata a Vajdasági magyar kulturális stratégiának is része volt, tekintettel arra, hogy ennek rendelkezései a 2018-as évig szólnak, a jövő évben érdemes lesz újragondolni a szabályzat bizonyos kitételeit.

Elolvasom
Virág Gábor: A hatvanéves Forum Kiadó arculatváltással is ünnepel

Virág Gábor: A hatvanéves Forum Kiadó arculatváltással is ünnepel

Az idén hatvanéves Forum Kiadó egy jelentős kortárs szerb író, Svetislav Basara regényét hozza a Könyvfesztiválra. – Virág Gábort, a Forum Kiadó igazgatóját a Könyvfesztiválra és a Könyvhétre megjelenő újdonságokról, a múltról, a határon túli kiadó magyarországi érvényesüléséről kérdeztük.

A Könyvfesztiválon hagyományosan a külföldi irodalom, a Könyvhéten pedig a magyar áll a középpontban. A kiadó idén is alkalmazkodik ehhez a hagyományhoz?

Az idei Könyvfesztiválra egy jelentős kortárs szerb író, Svetislav Basara regényét hozzuk: A merénylet angyala megjelenésének azért is különösen örülünk, mert az új logónk is ezzel a könyvvel debütál, s egy apró fricskája is van ennek az indulásnak. Az idén hatvanéves Forum arculatváltással is ünnepli a jubileumot, s a regény pont arról (is) szól, amiről az idei évünk: szembenézni a múlttal, feltérképezni mindazt a gazdagságot, amit a kiadó az elmúlt hat évtizedben létrehozott. A születésnapi ünnepségen szellemi kalandra hívtuk az olvasóinkat, a célunk az, hogy közösen élvezzük mindazon kincseket, amiket az archívumunk rejt, de közben aktív párbeszédet is folytatni akarunk a jelenünkkel; értelmezési lehetőségeket szeretnénk adni a korhoz, amelyben élünk. Basara regényének elbeszélője a halott Ferenc Ferdinánd, aki bernhardi iróniával diktálja emlékiratait túlvilági írnokának, vesézi ki a múltat, jelent, jövőt, miközben minden közép-európai nép, így a magyarok és a szerbek elé is görbe tükröt tart. Reméljük, minél több magyarországi olvasó lesz hajlandó belenézni Basara tükrébe.

Vannak-e tematikák-trendek a kiadó koncepciójában, amelyek alapján a megjelenéseket időzítik és válogatják?

A megjelenési időpontokkal próbálunk odafigyelni a könyves rendezvényekre, de mivel kevés alkalmunk van a magyarországi megmutatkozásra, azokról a könyvekről sem feledkezünk meg, amelyek már korábban megjelentek. Boško Krstić művelődéstörténeti regénye a Quasimodo, a magyar szerzők közül pedig Bozsik Péter Jelenetek a Kór Házából című e-mail-regénye lesz újdonság, Lovas Ildikó Rózsaketrec című prózászövedéke pedig a tavalyi év végén jelent meg, a Könyvfesztiválon lesz a magyarországi ősbemutatója.

Hogy tudják fenntartani az érdeklődést Magyarországon határon túli kiadóként?

Néhány éve próbálunk társkiadókat találni azokhoz a könyvekhez, amelyket ismertebbé szeretnénk tenni Magyarországon is. Itt elsősorban olyan írókat igyekszünk bemutatni, akiknek valamilyen ismertsége már van Vajdaságban, és olyan értékeket közvetítenek, amelyek miatt fontosnak tartjuk, hogy a magyarországi recepciójuk is elinduljon, felerősödjön. Bencsik Orsolya Több élet és Sirbik Attila St. Euphemia című kisregényeit a Magvetővel, Orcsik Roland Fantomkommandóját a Kalligrammal együtt jelentettük meg. Ezek az együttműködések folytatódni fognak az idén is, Kocsis Árpád regényét és Terék Anna verseit a Könyvhétre szeretnénk megjelentetni, s remélem, még sokáig lesznek olyan kiemelkedő szerzői a magyar irodalomnak Vajdaságban, akik izgalmas ízekkel gazdagítják az anyaországi diskurzusokat.

Kiemelne egy-egy különleges megjelenést, érdekességet, amire mindenképp érdemes figyelniük az olvasóknak?

Tavaly indult Újraolvasó sorozatunk: olyan szövegekre szeretnénk felhívni a figyelmet, amelyek könyv formájában vagy még meg sem jelentek, vagy már nehezen hozzáférhetőek. Ilyen Herceg János Szikkadó földeken és Munk Arthúr Bácskai lakodalom című regénye, amelyeknek elsősorban irodalom- és művelődéstörténeti szempontból fontos a megjelentetése. Ebben a sorozatban szintén a könyvhétre szeretnénk hozni egy ínyencséget: Schwalb Miklós Fiú a konyhában című regényét.

De mindenféleképpen megemlítenék egy másik sorozatot is: a magyarországi Pliage Alapítvánnyal közösen a filozófia népszerűsítését tűztük ki magunk elé célnak, ebben nagy filozófusok gondolatait osztjuk meg gyerekekkel. A sorozat első része Descartes és a Gonosz Szellem már kapható nálunk és Magyarországon is, s érdekes látni, milyen érdeklődéssel és érettséggel forgatják ezeket a szövegeket a gyerekek.

A 2017-es Könyvfesztivál közösen mutatja be a visegrádi négyek, Csehország, Lengyelország, Szlovákia kortárs irodalmát és kultúráját. Vannak-e ebből a régióból szerzőik és milyen könyveket jelentetnek meg tőlük a Könyvfesztiválra?

Közintézményi helyzetünkből adódóan elsősorban a szerb/délszláv illetve a magyar kultúra közvetítését tartjuk feladatunknak, így inkább már a jövő évi szerbiai díszvendégségre fókuszálunk, amikor is mind a kortárs, mind a klasszikus szerb irodalmat szeretnénk minél átfogóbban bemutatni, ugyanakkor a Forum mai és egykori kiadványaira is szeretnénk felhívni a figyelmet, annál is inkább, mert itt jelentek meg a kétnyelvű Ady-, József Attila-, Radnóti Miklós- és Weöres Sándor-kötetek, magyarra pedig mi közvetítettük Miloš Crnjanski, Mladen Leskovac, Todor Manojlović, Branislav Nušić, Oskar Davičo, Ivo Andrić, Miroslav Krleža, Danilo Kiš, Radomir Konstantinović, Meša Selimović, Aleksandar Tišma szövegeit. A kortársak közül pedig Mirko Kovač, David Albahari, Jelena Lengold, Sloban Tišma, Milovan Danojlić, Laura Barna, Vladimir Kopicl, Siniša Tucić, Dejan Vukičević, Vladislava Vojnović, Igor Marojević, Igor Marojević könyveit szeretnénk jövőre magunkkal hozni.

Milyen könyvek jogait sikerült megszereznie a közelmúltban a kiadónak?

Böndör Pál egybegyűjtött verseinek, Jung Károly néprajzi tanulmánykötetének, Csorba Béla publicisztikáinak, Várady Tibor dokumentumprózáinak, Losoncz Alpár filózófiai írásainak megjelenése a Könyvhétre várható, de izgatottan várjuk Tékiss Tamás Samu sejti című (ifjúsági) regényét, Bíró Tímea első verseskötetét, Igor Kolarov gyermekverseit is. Mindegyik izgalmas olvasmány a maga nemében, kíváncsiak vagyunk, hogyan fogadják őket az olvasók.

 

                                                                                                                                                                                                          Mészáros Gábor

Elolvasom
#olvassonotthon kampány – Rémhírek helyett olvassunk szépirodalmat! – interjú Virág Gáborral

#olvassonotthon kampány

 

Rémhírek helyett olvassunk szépirodalmat! – interjú Virág Gáborral

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése a honlapján közölte, hogy elnapolják a 27. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált. Felfüggesztik az eredetileg április 23-ától 26-áig tervezett rendezvény előkészületeit is, a következő napokban részletes tájékoztatást küldenek minden kiállítónak a könyvfesztivál új időpontjáról.

 

Elmaradnak a tervezett magyarországi és más nagy könyves rendezvények, könyvbemutatók. Ennek ellenére tudják-e népszerűsíteni a könyveiket? – kérdeztük Virág Gábort, a Forum Könyvkiadó Intézet igazgatóját.

– Lassan két hete, hogy elkezdődtek a lemondások, először a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált állították le, majd jött sorban a többi rendezvény is, véleményem szerint az idei Ünnepi Könyvhét megrendezése is kérdésessé vált. Utolsó könyvbemutatónkat a rendkívüli helyzet előtt Szabadkán tartottuk a Városi Múzeumban, ahol a Nemes Fekete Edit munkásságáról készült monográfiát mutattuk be, már érezhetően feszült légkörben. Pénteken, március 20-án pedig Kishegyesen lett volna ugyanennek a könyvnek a bemutatója, amit szintén lemondani kényszerültünk. Ez azért különösen szomorú, mert pont a művésznő szülőfalujában szerettünk volna kedveskedni neki a 75. születésnapjára a megjelent monográfia bemutatásával, és egy alkalmi kiállítás megnyitásával. Ez, sajnos, most elmarad, pedig több helyről is vártunk vendégeket. Az elmaradást azzal szeretnénk pótolni, hogy a bemutató napján részleteket mutatunk a kiadványból, előfordulhat, hogy hozzáférhetővé tesszük elektronikusan az egész könyvet, hogy mindenki kedvére szemezgethessen belőle. Hasonló akciókra szintén lehet számítani tőlünk a jövőben, amennyiben továbbra is megmarad a jelenlegi állapot. Elképzelhetőnek tartok élő videózásokat a szerzőkkel a már meghirdetett bemutatók alkalmából, kicsit átböngésszük az archívumunkat is, onnan is szeretnénk elérhetővé tenni tartalmakat.

Több közösségi oldalon is elindítottuk az #olvassonotthon kampányunkat, amivel ösztönözni szeretnénk az embereket, főleg az idősebbeket, hogy a kinti értelmetlen és felelőtlen mászkálás helyett maradjanak otthon, és a rengeteg időt töltsék el hasznosan, a rémhírek helyett például olvassanak szépirodalmat. Több könyvünket is ingyenesen letölthetővé tettük, ezek tartalmukban valamiféleképpen reagálnak a mostani helyzetre, különösen ajánlom mindenkinek Ivo Andrić aforizmagyűjteményét, a Jelek az út mentént, amelyben számos hasznos „tanácsot” is olvashatunk a mostani helyzetre. Böndör Pál Vásárlási lázgörbe című kötete pedig talán a felvásárlási láznak is görbe tükröt tud mutatni valahol, Silling István Nyugat-bácskai Szűzanya-emlékek című kötete talán nyújt egy kis megnyugvást is a mostani nehéz időkben. Ezek PDF-ben tölthetők le, de néhány e-könyvünket is ingyenessé tettük, amelyek szintén „hasznos” olvasmányok lehetnek a következő hetekben.

 

A „váratlan helyzetben” a jó könyv mennyire „gyógyíthatja meg”, lelkileg mennyire emelheti fel az embert?

– Tapasztalataim szerint rendkívüli időkben az olvasás dimenziója is gazdagodik egyfajta rendkívüliséggel, a szavak visszanyerik tényleges súlyukat, most azok a mondatok is hangsúlyosakká válnak, amelyek fölött „normális” időkben egyébként átsiklunk. Ha figyelembe vesszük, hogy az emberiség már többször is átélt hasonlóan vészterhes időket, amikor szintén születtek irodalmi művek, érdemes visszalapozni, hogyan is reagáltak akkor a helyzetekre, a bezártságra, a félelemre, az aggódásra az akkori művészek. Az Andrić-könyv például ezekkel a mondatokkal kezdődik: „Ha ezek a kicsiny, zavaros jelek nem is mentenek meg bennünket a bolyongástól és a megpróbáltatásoktól, könnyíthetnek rajtuk, és legalább annyiban segíthetnek, hogy meggyőznek bennünket arról: bármi történjék velünk, nem vagyunk egyedül, nem vagyunk sem az elsők, sem az utolsók.”

 

Hogyan lehet az elkövetkező időben megvásárolni a Forum- könyveket?

– Tudom, hogy nem szabad ilyet mondani, de a mostani helyzet abból a szempontból jött jól a Forumnak, hogy pont most vagyunk egy teljes digitális átállás előtt, ezért a távmunka szinte nem hogy nehezíti, hanem talán még kényelmesebbé, „otthonosabbá” teszi a feltételeket. A kiadóban egyébként is felújítási munkálatokat terveztünk, ha a lehetőségek adottak lesznek, el is indul az átalakítás, így még praktikus is, hogy nem járunk be mindennap dolgozni. Persze ügyelet van a kiadóban, 9 és 12 óra között elérhetőek vagyunk 021/457-216-os telefonszámon, vagy írjanak nekünk az office@forumliber.rs e-mailre. A hamarosan megújuló honlapunknak pont az volt az elsődleges célja, hogy a könyveink megvásárolhatók legyenek online is a világ bármely pontjáról, ha működni fog a postai szolgáltatás, fizikailag is eljuthatnak a könyvek bárhova, de valószínűnek tartom, hogy nagyobb kereslet lesz az e-könyveink iránt. Ezek közül többet is ingyenesen megosztunk a következő hetekben.

 

Milyen kiadványok várhatók az idén?

– A helyzettől függően várhatóan módosul a kiadói terv, valószínűleg módosulnak a támogatások, ezzel a határidők is. Néhány héttel ezelőtt beszéltem egyébként arról, hogy nem biztos, hogy minden könyvnek papíralapon is meg kell jelennie, ezzel a nyomdaköltséget is megspórolnánk, az elektronikus változatot pedig könnyebben tudnánk népszerűsíteni, terjeszteni. Mivel azt sem lehet tudni, mi várható estére, ezért most nem mondanék konkrét szerzőket és címeket, de amint „nyomdakész” állapotba kerül egy-egy kiadványunk, biztosan megtaláljuk a módját, hogy értesítsük olvasóinkat. Azt is elképzelhetőnek tartom, hogy szerkesztő kollégáimat majd arra biztatom, a megjelenések előtt is osszanak meg verseket, mondatokat a készülő kiadványokból, s ezzel a közös szerkesztés kalandját is megoszthatjuk az otthon ülni kényszerülő olvasóinkkal – mondta Virág Gábor.