
Jung Károly
A fotó forrása: https://forumliber.rs/news/28/2021-07-01/elhunyt-jung-karoly-neprajzkutato-kolto-mufordito-egyetemi-tanar
Az általános iskolát Gomboson, a műszaki szakközépiskolát (1963) Szabadkán végzi. 1970-ben az Újvidéki Egyetem BTK Magyar Tanszékén magyartanári oklevelet szerez. 1977-ben Újvidéken az irodalomtudomány magisztere lesz (Születés, házasság, halál. Az emberélet fordulóinak népszokásai Gomboson). 1984-ben Újvidéken az irodalomtudományból doktorál (Hiedelemmondák és hiedelmek). 1964-től 1965-ig raktáros Zomborban. 1970 és 1975 között a Jó Pajtás lektora, munkatársa. 1975-től 2012-ig a Magyar Tanszék, valamint a Magyar Nyelv, Irodalom és Hungarológiai Kutatások Intézetének munkatársa. 1981-ig lektor, 1981-től 1991-ig folklorista szakmunkatárs, szaktanácsadó, tudományos munkatárs. 1991-től egyetemi rendkívüli, 1996-tól egyetemi rendes tanár. Vendégtanár az ELTE BTK Folklór Tanszékén. 2000 és 2003 között a Szegedi Tudományegyetem BTK Néprajzi Tanszékén délszláv folklorisztikát oktat.
A 70 éves Jung Károly köszöntése
…segít neki, azzal, hogy dolgozik, hogy ég a szobájában a lámpa, és akkor most az, hogy ez a világ távoli pontján, sőt pontjain épülő mű valahogy kapcsolódik az ő munkájához, ez is segít…
(Esterházy Péter)
Egyetemista koromban „találkoztam” Vele először, mégpedig abból az alkalomból, hogy a budapesti egyetemen Voigt tanár úr behozta őt egyik órájára. Jung Károly a gombosi kötetéről beszélt (amiről én már korábban megjelentettem egy lelkendező ismertetést a Hétben,1 de személyesen nem volt bátorságom ekkor előhozakodni vele), meg arról, hogy a néprajzi források közt milyen fontos szerepe lehet a paraszti írásbeliségnek, illetve általában a levéltári forrásoknak, régi kisnyomtatványoknak. Amin elcsodálkoztam, az egyrészt egyik csoporttársnőm bátorsága volt, aki meg mert szólalni (mert Voigt tanár úrtól is tartottunk ám rendesen, de ahogy megjelent az ajtóban a majd két méter magas, szigorú arcú Jung tanár úr…), szóval csoporttársnőm előadta, hogy kislány korában mennyire szerette Jung Károly gyerekverseit. Vajon ír-e még hasonlókat? Csodálkozásom másik oka persze az információ volt, hogy Jung Károly gyerekverseket ír(t). Azt már csak később tudtam meg (naná, hogy Voigt tanár úrtól), hogy nemcsak írt, hanem fordított is gyerekverseket, a többi között egy Radovan Karadžić nevű szerb széplélektől is (aki akkor még mellesleg pszichiáter volt és költő), s akit mi később egészen más oldaláról ismertünk meg. (Lám, a gyermekirodalomtól hova mindenhová, és milyen szerteágazó utak vezetnek! Van, akiből híres folklorista, van, akiből hírhedt…)
Aztán később már tényleg találkoztunk, sőt, volt idő, hogy egyre gyakrabban: elsősorban különféle tudományos konferenciákon, főleg magyarországi rendezvényeken. De jelen volt a Csehszlovákiai Magyar Néprajzi Társaság által 1992-ben szervezett Interetnikus kapcsolatok a Kárpát-medence északi részén című nemzetközi konferencián is Komáromban. Ezeknek a személyes találkozásoknak a lenyomata egy-egy dedikált kötet, persze – ha bírtam szusszal – oda-vissza. Egy alkalommal megjegyezte, hogy mennyiségileg már csak velem áll versenyben.
Nos, jelentem, azóta is vezet, s térjünk is rá: mikkel?
Nyilván nem sikerülhet az összes általa írt (tehát nem szerkesztett, hanem „csak” írt!) önálló folklorisztikai témájú kötetet áttekintenem (hogy népköltészeti összeállításairól, versesköteteiről már ne is beszéljek!), miközben a feladatra mégis amolyan kihívásként tekintek, s rövid köszöntőm végén csak megkísérlek egy, általam teljesnek gondolt listát adni. A főbb kutatási irányokat, eredményeket viszont (talán) nem lehetetlenség számba venni.
Jung Károly nem az igazán hosszú műfajok mestere, noha folklorisztikai pályafutása elején két monográfiával is megajándékozta a szakmát. Az első, a fentebb már említett, Az emberélet fordulói, amelyben szülőfaluja, a Duna menti Gombos (Bogojevo) szokásanyagát mutatja be mintaszerű alapossággal. Ugyaninnen meríti másik, vaskos monográfiájának (Hiedelemmondák és hiedelmek) nyersanyagát is, amit példaadó módon rendszerez, jegyzetel, fölvillantva már itt is későbbi erősségét (a Magyarország határain túli magyar kutatók viszonylatában: páratlanságát!), a komparatív, konkrétan a magyar–délszláv összehasonlító módszer alkalmazását. És voltaképpen ez a hozzáállás, ez a módszer jellemzi további köteteit.
Ezek – ismereteim szerint – kivétel nélkül gyűjteményes kötetek. Vannak köztük olyanok, amelyek ismeretterjesztő célzattal megjelentetett cikkek, heti jegyzetek kötetté gyúrt sorozatát tartalmazzák (Az emlékezet útjain; Régiek kalendáriuma), mások különféle helyeken (szaklapokban, konferenciakötetekben stb.) szétszórtan megjelent tanulmányainak részben tematikus összeállításai (itt konkrét könyvcímeket nem mondok, hátul a mellékletben megtalálhatóak). És még mielőtt bárki is azt gondolná, hogy ezt a második kategóriát bármilyen szempontból az előző fölébe szeretném helyezni, gyorsan ki kell, hogy ábrándítsam. Jung Károly ismeretterjesztő célzattal írott munkái (voltaképpen ilyen a Táltosok, ördögök, garabonciások is) egytől-egyig a legigényesebb szakmai hitelességgel íródtak, s nem mellesleg sokszor komoly tudományos problémákat vetnek fel. Az emlékezet útjain remek kisesszéit például nem győzöm eleget olvasni, hiszen mindig találok köztük továbbvivőt, inspirálót (különben most, hogy e köszöntő megírására készültem, természetesen előszedtem a nálam fellelhető „Jung-összest”, hogy emlékezetfrissítésül beleolvasgassak. Aztán rendre úgy jártam, hogy a felcsapott könyvbe szépen belefeledkeztem – aminek persze más elígérkezéseim látták a kárát).
Amennyiben tematikailag szeretnénk körbecövekelni Jung Károly érdeklődési körét, akkor nagyjából a népköltészet (azon belül is markánsabban a monda és ballada), valamint a hitvilág, népi vallásosság és a szokásvilág egyes jelenségei mentén haladva tehetnénk ezt meg. Nincs éles határ természetesen, hiszen foglalkoztatja a népi írásbeliség is, vagy éppenséggel az írott és a szóbeli kultúra kölcsönhatásai. És mindezt, ahogy arra már fentebb is utalást tettem, történeti mélységben és térbeli összefüggésrendszerében vizsgálja. Magyarán: a magyar és délszláv folklórkapcsolatok kontextusában (lényegében bármelyik kötetéről elmondható ez, de kifejezetten erről szólnak „ikerkönyvei”, a Magyar folklórtémák – délszláv kitekintéssel, illetve a Ikerkönyvek 2. Délszláv folklórtémák – magyar kitekintéssel). Az is megfigyelhető, hogy az ismeretterjesztő célzattal, általában valamiféle heti jegyzetként papírra vetett témái, problémafelvetései később komolyan adatolt tanulmány formájában is visszaköszönnek.2 Jó látni, hogy az összes ilyen fölvetése még nem testesült meg tanulmány formájában, tehát izgatottan várhatjuk a folytatás(oka)t!
Kedves Karcsi! Kerek(nek is mondható) születésnapod alkalmából engedd meg, hogy jó egészséget, gyümölcsözően alkotó, békés évtizedeket kívánjak Neked és (eléggé el nem ítélhetően önző módon) magunknak, hiszen nekünk van szükségünk azokra a megtermékenyítő kérdésfölvetésekre, arra a szemléletmódra, amit kizárólag Te képviselsz ebben a parányi Kárpát-medencében!
Baráti öleléssel, innen Északról, oda Délre
Jung Károly 70 éves
2014. június 26-án szakmabeliek, barátai és tisztelői, volt tanítványai köszöntötték Kishegyesen Jung Károly folkloristát hetvenedik születésnapja alkalmából.
Az ünnepelt a Duna menti Gomboson született kisiparos családban, apja szobafestő, anyja varrónő volt. Ahogyan a vele készült interjúban fogalmazott: egy romlatlan nyelvű és néphagyományú magyar környezet vette körül, majd egy lassan változó, modernizálódó világba nőtt bele. Pályája nem egyenes ívű, hiszen a gombosi általános iskola, majd a középiskola befejezése után az újvidéki egyetem Élelmiszeripari-technológiai Karának hallgatója lett, s csak két esztendő eltelte után felvételizett a szintén újvidéki Magyar Tanszékre.
A néprajz irányába Bori Imre terelte, s a magiszteri fokozat szerzése közben hallgatta Voigt Vilmos, Vargyas Lajos, Dömötör Tekla, Katona Imre előadásait. A későbbiekben maga is tanára lett az újvidéki tanszéknek, onnan vonult nyugdíjba.
Az ünnepség a vendéglátó Kishegyes önkormányzatának konferenciatermében zajlott. A szervezők – a Kiss Lajos Néprajzi Társaság, a Híd folyóirat – egy majd egész napos programot állítottak össze, amelynek keretében a rangos vajdasági folyóiratnak az ünnepelt számára készült tisztelgő lapszámát is kézbe vehette Jung tanár úr.
A KLNT nevében Szőke Anna, a Híd és az Újvidéki Magyar Tanszék részéről pedig Faragó Kornélia szólt Jung Károly munkásságáról, utóbbi elsősorban költészetére fókuszálva.
Ezt követően Szőke Anna beszélgetése „elevenedett” meg az ünnepelt és az ünneplő közönség előtt. A Kultúrtörténetek Jung Károly tiszteletére című riportban a jubiláló beszélt a családi háttérről, az indíttatásról, kapcsolatáról a néprajzzal, illetve utalásszerűen szólt néprajzi munkásságáról és a következő generációk feladatairól is. Paládi-Kovács Attila személyes hangvételű köszöntőjében felidézte első találkozásukat, közös bánsági gyűjtőútjukat 1987-ből. Raffai Judit előadása bevezetőjében szólt arról a kapcsolatról, mely közte és tanára között az újvidéki egyetemi évek alatt formálódott, alakult. Mint említette, szakdolgozati témáját is Jung fogadta el, aminek folyománya, hogy a későbbiekben a néprajz felé fordult és diplomás magyartanárként iratkozott a pesti tanszékre. Előadása a Vajdasági női mesemondók címmel hangzott el. Klamár Zoltán egy régi, 1977-es emléket idézett fel az ünnepelttel kapcsolatban, ami első találkozásuk körülményeivel kapcsolatos. A pesti tanszékre ekkor konzultációkra feljáró Jung kutatására Voigt Vilmos hívta fel a hallgatók figyelmét és kapacitálta őket, hogy behatóbban is ismerkedjenek meg az anyaggal és magával a kutatóval is. „Majd jön egy kis ember…” – mondta Voigt. S jött egy magas „kis” ember, akinek meg kellett hajtania magát, hogy beférjen Voigt tanár úr szobája ajtaján! Köszöntő előadásában Klamár a gombosi szokásmonográfiának a vőféllyel foglalkozó fejezeteit vetette össze a ’70-es és a 2000-es magyarkanizsai anyaggal. A szerepkör statikus és változó elemei közötti hasonlóságot és különbözőséget keresve. Szőke Anna előadásában, aminek a „Be vagyok havazva” címet adta, Kishegyes egykor volt közmondásait és a falu mindennapjainak szólásait tekintette át. A magyar anyag mellett igyekezett a faluban élő más ajkúak ismertebb szólásanyagát is bemutatni. Kónya Sándor előadásában Jung Károly problémafelvetésének nyomvonalán haladva Egy búcsús Mária-ének változatai címmel a Bánságból csókai és a Bácskából doroszlói példát mutatott be. Fehér Viktor újvidéki magyar szakos egyetemi hallgató szülőfalujának egykor volt lakodalmait mutatta be Egyházaskéri lakodalmi szokások címmel.
A köszöntés zárásaként maga az ünnepelt is megszólalt. Jung Károly további kutatásokról, elvégzendő feladatokról beszélt, jelezve, hogy elérkezvén a hetvenedik évhez, most látja igazán, mennyi mindennel adósa még annak a közösségnek, amelyből vétetett.
Ekkor került átadásra a Híd folyóirat 88. évfolyamának 6. száma, melyet teljes egészében Jung Károlynak szentelt a szerkesztőség. Ha felütjük a tartalomjegyzéket, akkor láthatjuk, hogy az első tanulmányt az ünnepelt jegyzi, Bűrvár a Fekete-tenger torkában. Oszmán-török, (boszniai) szerb, macedón és magyar Karthágó-típusú birtokalapítási és -szerzési mondák nyomában címmel. A szerző egy európai monda kalandos útját mutatja be a rá jellemző imponáló tájékozottsággal. A Balkán felől érkező, egyébként ókori eredetű birtokszerzési, -alapítási mondát 17–18. századi magyar naplóírók hozták magukkal a kor Magyarországára. Jung körbejárja a délszláv térségben fellelhető darabjainak kutatástörténetét is. Ezt követően Kultúrtörténetek Jung Károly tiszteletére (Jung Károllyal Szőke Anna beszélgetett) egy rövid, életrajzi elemekkel teli riportot olvashatunk, amelyből apró, ám fontos dolgokat tudhat meg az érdeklődő Jungról. Paládi-Kovács Attila Néprajzi gyűjtőúton Jung Károllyal 1987 őszén című írásából Jungot, a házigazdát és a kutatást segítő, szolgáló barátot ismerhetjük meg. Voigt Vilmos igen terjedelmes tanulmányt adott közre Mit is kutat Jung Károly? címmel. Voigt, bár jelzi, hogy tanulmánya inkább impressziók sokasága Jung folklorista tevékenységéről, mégis tele van apró, finom részletekkel, melyekből kiderül, hogy a szerző meglehetősen jól ismeri a kutató mellett a társadalmi környezetet is, amelyben Jung Károly kutatói tevékenységét kifejti. Pomogáts Béla cikkében, az avantgárd folklorizmusnak a magyar költészetben való megjelenéséről és azon belül a vajdasági magyar alkotók – köztük Jung Károly – költészetében is kimutatható voltáról írt tanulmányt. Raffai Judit a vajdasági magyar népmesekutatás eredményeinek egy szeletére, a női mesemondókra fókuszált. A teljes meseanyag vizsgálata során a nemek arányát, valamint az elmondott mesék tipológiailag meghatározható számát adta közre. Egyebek között azt is vizsgálta, hogy a női mesemondók milyen repertoárral rendelkeztek és abból lehet-e következtetni a nemek közti különbségekből adódó kedveltségi jellemzőkre. Klamár Zoltán a vőfély mint rítuskoordinátor szerepkörének a lakodalomra gyakorolt hatását vizsgálta és hasonlította össze térben és időben. Az összehasonlítás alapját Jung Károly gombosi szokásmonográfiája adta. Szőke Anna cikkében Kishegyes proverbiumaiból szemezgetve igyekezett a helyi színeket erősíteni. Így az általánosan ismert közmondások, illetve a helyi szólások, szóláshasonlatok közszájon forgó értelmezéseit is beemelte ízelítőül közreadott dolgozatába. Kónya Sándor több évtizede gyűjti a magyar vallásos népénekeket a Vajdaságban. Ennek a gyűjtő- és feldolgozó tevékenységnek egy kis szeletét adta közre mostani írásában. Két Mária-ének szövegét és dallamát elemezte imponáló magabiztossággal. Fehér Viktor egyetemi hallgatóként szülőfaluja házassági szokásait gyűjti, és ennek a munkának egy részeredményét leíró adatközlésként adja közre. Adatközlőinek többsége a két világháború között született, emlékanyagukkal kapcsolatban mégsem ad meg a szerző idősíkot. Így nem tudhatjuk, hogy a leírás-bemutatás általános 20. századi, vagy annak mely évtizedeire vonatkozik. L. Juhász Ilona az első világháborúnak a húsvéti ünnepkörre gyakorolt hatását vizsgálta. A helyi lapok tudósításaiban felmerülő híreket elemezve olvashatunk a tojásfestés tilalmáról és annak kijátszásáról, a húsvéti ételek némelyikének eltűnéséről, a szagos víz drágulásáról és mindezek társadalmi fogadtatásáról, illetve hírlapírói tálalásáról. A szerző egy újabb lehetséges forráscsoportra, a helyi lapok tudósításaira hívja fel a kutatás figyelmét. Paládi-Kovács Attila a dél-bánsági telepítéseket vette számba és tekintette át az 1880–1914 közötti időszakban. A késői telepítések oka, hogy Pancsova és Fehértemplom környékének katonai igazgatása csak 1871-ben szűnt meg, akkor állították vissza a polgári kormányzást és illesztették be a területet a vármegyei rendszerbe. A terület magyarságának új impérium alá kerüléséről is szól a tanulmányíró. Liszka József a monosandalos képzetkör néhány példáját járta körbe, elsősorban Vajda László nyomán. Az antik mitológia Iaszón történetéből kiindulva cseh, szlovák, német, román és magyar példákat sorol az egy lábbelijűség kapcsán. Mint írja, az egy cipő viselése a természeti népeknél éppúgy, mint az európai néprajzi adatokban bekövetkező rossz előjele, okozója lehet. A jungi oknyomozó elemzés nem titkolt célja a kutatási területre csábítani az ünnepeltet!
Klamár Zoltán