Skip to main content

Káich Katalin

egyetemi tanár
művelődéstörténész

Az általános iskolát és a gimnáziumot (1961) szülővárosában végzi. Az Újvidéki BTK Magyar Tanszékén előbb általános iskolai, majd középiskolai tanári oklevelet szerez. 1973-ban Budapesten bölcsészdoktori fokozat tulajdonosa lesz kapcsolattörténetből, 1978-ban az irodalomtudományok doktora lesz (Szabad Lyceumok Bácskában és Bánátban 1899–1918). 

Tanulmányai befejezése után Nemesmiliticsen vállalt tanári munkát, később a zombori technikai középiskolába tette át székhelyét. 1968 és 1970 között levéltáros Zomborban, ezt követően két évig magyarországi ösztöndíjas. Visszatérésekor az újvidéki Magyar Nyelv, Irodalom és Hungarológiai Intézetében kutatóasszisztens, 1979-től tudományos munkatárs, 1985-től tudományos főmunkatárs, 1990-től tudományos tanácsos. 1992-től egészen a kétezres évek közepéig az újvidéki Magyar Tanszék egyetemi tanára. 2006 és 2010 között alapító dékánja az Újvidéki Egyetem szabadkai székhelyű Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karának, ezzel egy időben vendégtanár az az Újvidéki Egyetem BTK Magyar Tanszékén. 2008 és 2010 között az SZTE Juhász Gyula Pedagógiai Karán tanít. 2011 októbere óta nyugdíjas. 2012-ben az Újvidéki Egyetem szenátusa professor emeritus címet adott neki.

További publikációk
Ősi küzdelmek ábrázolója (A hetvenöt éves Milan Konjović köszöntése)
(Üzenet. 1973/8., p. 576–579.)
Szellemi örökségünk újraértékelése (Bori Imre: Fejezetek irodalmunk természetrajzából)
(Üzenet. 1973/9., p. 685–686. )
A Hungarológiai Intézet öt éve
(Üzenet. 1974/1., 24–29. )
Egy életmű korszerű aspektusai (Tanulmányok – Petőfi-szám)
(Üzenet. 1974/2., p. 163–167. )
Egy életmű betetőzése (Lőrinc Péter: Bánát magyar nyelvű polgári társadalomtudománya a századforduló idején)
(Üzenet. 1974/3. 289–294. )
Egy sorsközösség vállalása (Életem, emlékeim, találkozásaim; Bertha Bulcsu: Irók műhelyében)
(Üzenet. 1974/7–8., p. 613–615. )
Közös dolgaink szintézise (Lőkös István: Hidak jegyében)
(Üzenet. 1974/10., p. 786–789.)
Beszélgetés „a” színésszel (Feliks Pašić: Razgovori sa Radmilovićem)
(Híd. 1995/9., p. 615–617.)
A zombori Tóth Kálmán Kör. In. HITK. 1970/4., p. 71–78.
Gozsdu Elek és a Szabad Lyceum. In. HITK. 1970/2., p. 13–20.
Az újvidéki Szerb Nemzeti Színház által bemutatott magyar színművek visszhangja a zombori magyar sajtóban 1880–1914-ig. In. HITK. 1971/5–6., p. 75–82.
A Bács-Bodrog megyei Történelmi társulat első évei. HITK. 1973/14., p. 79–83.
A Hungarológiai Intézet öt éve. In. Üzenet. 1974/1., p. 24–29.
A Jehova szerbhorvát fordításának keletkezéséről. In. HITK. 1974/18., p. 109–116.
Írnak-e a jugoszláviai magyar írók drámák? In. Magyar Szó. 1976. május. 7.
Követendő magatartás. In. 7 Nap. 1978. december 29.
Színháztörténeti adattár. Bilten. Dokumenti. Informacije. Sterijino Pozorje. Novi Sad. 1978–1980. In. Üzenet. 1980/7–8., p. 431.
Kapunyitás százhúsz év után. Adalékok az újvidéki Szerb Nemzeti Színház magyar kapcsolatainak történetéhez. In. Magyar Szó. 1981. március 28.
Százéves a zombori színház épülete. In. Magyar Szó. 1982. november 20.
Az ekhós szekértől a kőszínházig. A magyar nyelvű színjátszás újvidéki hagyományai. 1–2. In. Magyar Szó. 1983. október 1. és Magyar Szó. 1983. október 8.
Egy negatív színházhagyomány továbbélése. In. HK. 1984/4., p. 1159–1161.
Joakim Vujić és Pest-Buda. In. Magyar Szó. 1985. február 23.
A színészről mint alkotóművészről, önmagunkról és mindarról, ami a további létezésnek esetleg értelmet adhat. In. Üzenet. 1986/1–2., p. 50–58.
Egy téves színháztörténeti adat nyomában. In. Híd. 1995/3., p. 218–220.
Egy színész jubileumának margójára. In. Magyar Szó.1995. május 11.
Adalékok Kabos Gyula pályakezdéséhez. In. Tanulmányok. 1996/29., p. 31–39.
Elveszettnek hitt értékeink. In. Magyar Szó. 1997. április 12.
Szellemi örökségünk: volt egyszer egy Hungarológiai Intézet. In. Magyar Szó. 1999. december. 18.
Találkozás a szeretetben. In. Magyar Szó. 1999. november 13.
Az úri város nyomában: zombori barangolás. In. Új Kép. 1999. december 8.
A színész mint küldetéses ember: Bambach Róbertre emlékezve. In. Magyar Szó. 1998. augusztus 6.
Somlay Artúr nyomában a Vajdaságban. In. Magyar Szó. 1998. szeptember 19.
“Álmodtam-é csak, vagy most álmodom” In. Magyar Szó. 1999. július 24.
Az ösztön diadala – Ninkó Lina a Vajdaságban. In. Tanulmányok. 1999/32., p. 37–50.
“Az élmény igézetében”: a Harag-jelenség univerzális voltáról. In. Magyar Szó. 1998. október 31.
Nagysikerű találkozó: Kupuszina az emberi lélek oázisa volt. In. Szabad Hét Nap. 1998. április. 8.
Életerőt tükröző bibliográfia. In. Híd. 2000/5., p. 328–330.
A magyar történelem hősei és az irodalom. In. Új Kép. 2001/1–2., p. 1–3.
A tudatváltás mezsgyéjére érkezettek köszöntése. In. Magyar Szó. 2000. június 4.
Finnország és hungarológia. In. Új Kép. 2001/10–11., p. 5–6.
“Az embernek nem környezete van, hanem világa”. In. Magyar Szó. 2000. április 15.
A tulipán “megtérése” In. 7 Nap. 2000. április 5.
Színházi élet Becskereken 1847-ben: Feleky Miklós társulatának vendégszereplése. In. Magyar Szó. 2000. augusztus 5.
Játékszíni zsebkönyv. In. Magyar Szó. 2000. augusztus 12.
A “vidéki színészet pápája”. In. Magyar Szó. 2000. augusztus 19.
Egy színész házaspár a színpadon. In. Magyar Szó. 2000. augusztus. 26.
Ditrói Mór és a Thália Színészszövetkezet. In. Tanulmányok. 2000/33., p. 44–56.
A költői képzelet Annája a Délvidéken. In. Magyar Szó. 2001. május 19.
Színháztörténeti tallózások: adomák és valóság. In. Magyar Szó. 2001. augusztus 4.
Szuper Károly a Délvidéken. In. Tanulmányok. 2001/34., p. 50–62.
Sajtó és művelődés Zomborban a 19. század utolsó harmadában (1–4.) In. Magyar Szó. április 6.
A zombori magyar nyelvű sajtó művelődéstörténeti jelentősége (1872–1920). In. Az Újvidéki Bölcsészettudományi Kar Évkönyve. 2002., p. 217–226.
Az értékek létrehozása nem szavak kérdése: naplótöredék 12. In. Magyar Szó. augusztus 4.
A 16. századi nagyasszonyok: Enyingi Török Bálintné. In. Új Kép. 2002/1–2., p. 9–10.
Emberek és épületek. In. Magyar Szó. 2002. augusztus 17.
Bárány Ágoston mint színikritikus. In. Magyar Szó. 2002. február 23.
Emlény 1859-ből. In. Magyar Szó. 2002. május 11.
Salviniék Nagybecskereken. In. 2002. január 5.
Péter és Pál, az újvidéki színikritikus. In. Magyar Szó. 2002. március. 9.
Szuper Károly a Vajdaságban a szabadságharc után. In. Tanulmányok. 2002/35., p. 84–95.
Periodika na mađarskom jeziku u Somboru, od 1865. do 1918. In. Donmeti. 1976/5.
Društvo slobodnog liceja. Dometi 1979/16.
Pozorišni život Madjara na teritoriji današnje Bačke u doba Joakima Vujića. In. Koraci, 1985.
Odjek predstava Srpskog narodnog pozorišta u somborskim nedeljnicima na madjarskom jeziku krajem 19. veka. In: Srpsko narodno pozorište. 1861–1918.
Mađarska premijera „Pučine“ 1904. Godine, Nušićevo delo &...&, Sterijino pozorje. 1988.
Pozorišna kritika a Novom sadu na madjarsko jeziku na prekretnici stoleća. In. Scena. Novi Sad. 1989.
Putujuće trupe i izgradnja pozorišne zgrade u Somboru 1882. godine. In: Putujuće pozorišne družine u Srba do 1944. godine, Pozorišni muzej Srbije, Beograd, 1993.
Trifkovićevo „Ljubavno pismo“ na repertoaru mađarskih putujućih trupa do 1918. godine, In: Kosta Trifković, Pozorišnu muzej–Matica srpska, Novi Sad 1994.
Operetske predstave na mađarskom jeziku u Beogradu 1908. godine, 125 godina Narodnog pozorišta u Beogradu, SANU, 1997.
Joca Savić u kontekstu komercijalnog repertoara srednjo-evropskog pozorišta, Zbornik Matice srpske za scenske umetnosti i muziku, 1997/27.
Srpske pozorišne predstave u Velikom Bečkereku prema nedeljniku Grossbetschkereker Wochenblatt (1860-1861), Zbornik Matice srpske za scenske umetnosti i muziku, 2002/26-27.
Dramsko stvaralaštvo južnoslovenskih autora na scenama profesionalnih mađarskih pozorišta u Jugoslaviji (1945-1985), Zbornik Matice srpske, za scenske umetnosti i muziku, 2002/26-27.
Nušić na sceni profesionalnih madjarskih pozorišta (1945-1985), Zbornik Matice srpske za scensku umetnost i muziku, 2005/32-33.
Pozorište na tlu Vojvodine u doba buđenja nacionalne svesti, Godišnjak, Filozofski fakultet, 2006.
Sterija na sceni mađarskih profesionalnih pozorišta. In. Jovan Sterija Popović, 1806-1856-2006, SANU. 2006.
Sazrevanje urbane kulture. In. Istorija Sombora, grad kroz vekove. Gradska biblioteka Karlo Bjelicki, 2017.
„Miért büntetne?” A Tragédia Isten képének egy lehetséges kommentálása
(Színháztudományi Szemle, 1997/32. )
A 19. századi szerb színjátszás jelmezeiről. Világszínház. 1999.
Saint-Simon és a Savoyai család – Nemzeti és európai dimenziók, Néprajzi Látóhatár, 2008/4.
(http://publicatio.bibl.u-szeged.hu/10919/6/bennunk%20elo%20multjaink_tartj.pdf)
Széljegyzetek a tanítóképzés történetéhez a Bácskában. In. Neveléstörténet. 2014/3–4.
Káich Katalin: Könyvszéli jegyzet. A szülőföld szeretetének könyve. In. Hét Nap. 2012. július 11.
Szerző
A szellem megtartó ereje. In. Magyar Szó. 1998. január 10.
Szerző
Művelődéstörténeti forrásmű (Dér Zoltán: Három tudós tanár)
(Üzenet. 1976/4.)
Szerző
Színházi kultúránk felnőtté válása
(Új Symposion. 1985/11–12.)
Szerző
A történelemről írni ma
(Híd. 2011/11–12.)
Szerző
Életre kelt történelem. In. 7 Nap. 2012. március 7.
Szerző
Rendhagyó, hiánypótló könyv. Kontra Ferenc: Horvátország magyar irodalma – a kezdetektől napjainkig című kötetről. In. 7 Nap. 2012. február 29.
Szerző
Szubjektív színháztörténet
(Magyar Szó. 1997. január 18.)
Szerző
Bambach Róbert színháza – Pozorište Roberta Bambaha. Vajdasági Színháztörténeti Múzeum, Újvidék, 2007.
Szerző
Elolvasom
Kisebbségi sors és erkölcs
(Hét Nap. 2012. március 14.)

Kisebbségi sors és erkölcs

Nagyon sokszor megfeledkezünk arról, hogy nem velünk kezdődik térségünk történelme. Mindez azért lehetséges, mert nem ismerjük, nemhogy a távoli, de a közeli múltunkat sem. Mint ahogyan családok élik mindennapjaikat a nélkül, hogy valóban ismernék egymást. Elmennek egymás mellett. Ezért történhet meg az a példátlan eset, hogy a szülő, csak amikor már késő, csak akkor veszi észre, hogy gyermekével valami baj van: pl. azt, hogy a drogok fogságába süllyedt.
Hasonló a helyzet az ismeret hiányát tekintve a nemzeti közösségünk közelmúltjában való tájékozottságunkat illetően is, ezért aztán gyakran megesik, hogy a folytonosság helyett a gyökértelennek tartott újrakezdés sziszifuszi munkájával bíbelődik az, aki tenni kíván valamit közössége érdekében. Következésképpen nagyon hasznosnak, célravezetőnek és célszerűnek tartom a Vajdasági Művelődési Intézet kiadói tevékenységének azt a szegmentumát, mely a mára már elhalványult múlt eseményeit hozza vissza számunkra, hogy megismervén azt, folytassuk és ne újrakezdjük az építkezést nemzeti közösségünk épülésére.
Ezúttal a méltánytalanul elfeledett Draskóczy Edéhez kötődő, 2011-ben megjelentetett kiadványról szeretnék szólni, a Bizonyítás egyszerű utakon című könyvről, melyhez a bevezető tanulmányt Mák Ferenc írta, így állítva emléket a százhúsz évvel ezelőtt, Makón született óbecsei úgyvédnerk, közművelődési munkásnak, lapszerkesztőnek és kisebbségi politikusnak, aki a két világháború között egyenrangú harcostársa volt nemcsak Várady Imrének, de Szenteleky Kornélnak, Csuka Zoltánnak, Herceg Jánosnak vagy éppenséggel Szirmai Károlynak i, s akit a vajdasági magyar kultúr- és irodalomtörténet épp hogy csak megemlít.
E kiváló és fáradhatatlan, megalkuvást nem ismerő értelmiséginek ''aki képes /volt/ átlátni az adott történelmi szituáció lényegét”, nos tehát az ő megérdemélt helyét próbálja Mák Ferenc visszaperelni a vajdasági magyar szellemi felemelkedésben vállalt tevékenysége okán. A vonatkozó bizonyítékokat a kötetbe beválogatott írásai szolgáltatják, melyeket minden esetben a hivatástudat és a feltétel nélküli, önérdekmentes elkötelezettség jellemez. Mint az Előszó írója megállapítja ''Draskóczy Ede abban különbözött a pályatársaktól, hogy számára egyetlen pillanatig sem volt kérdéses, hogy az elszakított területek kisebbségi magyarsága számára az egyetlen járható út, az önálló élet megszervezése, a közösségi jövőkép megalkotása”volt.
Ma, amikor nemzeti közösségünk fennmaradása érdekében sokan és sokféleképpen buzgólkodnak és serénykednek, nem árt emlékezetbe idézni azokat, akik egykor hasonló módon igyekeztek alapokat lefektetni arra vonatkozóan, hogy az egységből kiszakított közösség megtalálja az utat önmaga felé annak érdekében, hogy ne kallódjon el ''a népek tengerében”.
Mindenekelőtt a Kisebbség és erkölcsiség című írásra hívnám fel a figyelmet. Úgy vélem, kivétel nélkül mindenkinek, aki ma valóban szolgálni kívánja közösségünk érdekeit, el kellene olvasnia ezt a testamentumszerű szöveget, mely a nemzetfenntartó szerep felelősségteljes munkájára emlékezteti mindazokat, akik bármikor szerepet kívánnának vállalni egy-egy nemzeti közösségben. Az 1940. június 30-án, Zomborban felolvasott társadalombölcseletként is felfogható tanulmány a kisebbségi sorsot mint erkölcsi kategóriát taglalja. Megállapítja, hogy ''a kisebbség erkölcsi fogalom, / erkölcsi parancs a nemzetfenntartó munkára”, s mint erkölcsi elkötelezettség '' ... osztatlan nemzetet és osztatlan erőt” kell hogy képviseljen. A közösségért tenni akarók magas fokú szellemi és érzelmi életének egységét alapkövetelménynek tekinti, mert csak a kettő együtt biztosíthatja a munka eredményességét.
Draskóczy Ede példaértékű magatartását felidézni és megszívlelni, úgy vélem, fontos lépés ma mindazok számára, akik részt vállalnak a közösségmegtartó feladatok véghezvitelében. Az elődök faradozásának ismerete nélkül a folyamatosság viszonylatában nem történhet előrelépés, s ha ezt nem tesszük meg, marad az állandó akadályokkal és bizonytalanságokkal teli újrakezdés fogsága.

Szerző
Elolvasom
A színházteremtés útjai
(Hét Nap. 2012. május 9.)

A színházteremtés útjai

Régi adósságot törlesztett az Életjel Kiadó, amikor az Életjel Könyvek 147. kiadványaként megjelentette Garay Béla terjedelmes munkáját a szabadkai Népkör amatőr színjátszó-társulatának az 1919 és 1971 közötti tevékenységéről.

Mint a Jegyzetből kitetszik, a vajdasági magyar színjátszás nagy öregje a Népkör fennállásának századik évfordulója alkalmából ezzel a terjedelmes művel kívánt tisztelegni a nagy múltú művelődési intézmény előtt, de a könyv közzététele akkor valamilyen okból elmaradt. Véleményünk szerint valamiféle szerkesztői túlbuzgóságról lehetett szó -- ha kellett, ha nem, volt belőlük bőven az idő tájt --, hiszen 1980-ban pl. a jelen sorok írójának is meggyűlt a baja a Fórum Kiadó egyik redaktorával, mert a kiadásra elfogadott kismonográfiájának címéből töröltetni kívánta a Bács-Bodrog vármegye megnevezést, holott egy százéves intézményről volt szó, melyet úgy hívtak, hogy Bács-Bodrog Vármegyei Történelmi Társulat.
Garay Béla színjátszás-történeti munkája forrásértékű alapkönyv. A feldolgozás módszerének korszerűségével nem kívánunk foglalkozni, hiszen egy negyven évvel ezelőtt készült alkotástól van szó, mely a lineáris időrend szerinti, szubjektív történetelmondás menetét követi.

Az utóbbi időben nem véletlenül foglalkozom mind a Könyvszéli jegyzetekben, mind pedig az Útközben kisesszéiben a múlt köztudatba helyezésének szükségességével és jelentőségével. Mert mindazok az eredmények, amelyekről ma szó esik nemzeti közösségünk okán, nem volnának lehetségesek, a célok nem lehetnének megvalósíthatóak, ha a Trianon utáni impériumváltást követően nem lettek volna Csuka Zoltánok, Garay Bélák, Várady Imrék, Draskóczy Edék, Szenteleky Kornélok, Herceg Jánosok. Hadd ne soroljam tovább! Az alapozás nehéz, akadályokkal teli, küzdelmes és felelősségteljes, sokszor kockázatos munkáját ők végezték el mind a közművelődésre, mind pedig a társadalmi életre vonatkozó különféle megnyilvánulási keretek és formák létrehozása tekintetében, egy olyan korszakban, amely az ilyen jellegű munkálkodásokat egyáltalán nem nézte jó szemmel, és hatalmi eszközeivel élve mindent megtett ellehetetlenítésük érdekében.

Az 1940-ben megjelentetett Bokréta című almanach adatai is tartalmazzák azt a nagy erőfeszítést igénylő fáradozást, mely nemzeti közösségünk Trianon utáni fennmaradását meg a kedvezőtlen politikai és társadalmi viszonyok túlélését volt hivatva biztosítani.

Hogy 1945. október 25-én a Magyar Népszínház mint újonnan alakult hivatásos magyar játékszín megkezdhette működését Balázs Béla Boszorkánytánc című darabjával, sokban a Népkörben 1919 húsvétja óta tevékenykedő amatőr színjátszóknak köszönhető, Garay Bélával az élen, hiszen a hivatásos magyar színházi kultúra előtt becsapódtak az ajtók a két világháború között. A több mint százéves hagyományú magyar nyelvű színjátszást kellett átmenteni jobb időkre, és életben tartani. A Népkör amatőrjeiként számon tartott színjátszók ennek a lényegbevágóan fontos, létfontosságú feladatnak tettek eleget, amikor huszonöt éven keresztül, gyakran egzisztenciális félelmeiken is felülemelkedve, őrizték a magyar színjátszás lángját, nehogy ellobbanjon.

A Magyar műkedvelők az őrhelyen címen kiadott színjátszástörténet tényszerű bizonyítéka annak, hogy az előrehaladás, a gyarapodás és a boldogulás, lett légyen az bármely szférában, csak akkor hozhat bíztató eredményeket, ha a múltban kikövezett utakon haladhat tovább, ha a múltban életre hívott folyamatok eredményeire épülhet. Ezért kell megadni a tiszteletet mindazoknak, akik e nemzeti közösség talpon maradását egyéni babérokra való törekvés nélkül, azaz önzetlenül szolgálták.

A hangsúly pedig a szolgálaton van!

Garay Béla és amatőrszínész-társai, a végeredményt tekintve, ilyen emberek voltak. Ezért köszöntöm nagy tisztelettel az Életjel 147. könyvét, s ajánlom figyelmébe minden érdeklődőnek a valós eredmények eme példaértékű tárházát.

Azt csak megjegyzem, hogy sok mai olvasója a könyvnek megelégedéssel és örvendezve fedezheti fel ügyszerető felmenőinek nevét e jeles társaságban.

Szerző
Szakirodalom az alkotóról
Két színházi könyv (Faragó Árpád: Nem sírt ásunk, hanem fundamentumot; Bambach Róbert színháza. Összeállította: Káich Katalin).
Szerző
A múltban tett léptek egymás felé (Káich Katalin: A zombori színművészet története és repertóriuma (1825-1918).
Szerző
Interjúk
Művelődéstörténet közelről. Beszélgetés Káich Katalinnal. In. Magyar Szó. 1978. december 26.
Szerző
Sok jó előadást várok. Beszélgetés Káich Katalinnal, a Tiszai Ünnepi Játékok bíráló bizottságának elnökével. In. Magyar Szó. április 17.
Nagyszámú fiatal kapott lehetőséget. Interjú Káich Katalinnal, a Vajdasági Hivatásos Színházak 38. Találkozója bírálóbizottságának tagjával. In. Magyar Szó. 1988. április 26.
Nyílt tengeren a temeriniek: huszonnégy év után először lép fel magyar csoport a köztársasági színjátszó szemlén. Beszélgetés Káich Katalinnal, a Vajdasági Magyar Amatőr Szövetség szelektorával.
Egy hét a sikeres amatőr színjátszás jegyében. In. Magyar Szó. 1997. április 10.
Az életet a maga teljességében élni: beszélgetés Káich Katalin tanárnővel. In. Új Kép. 2002/1–2., p. 29.
Szerző
Miért szeretjük a zenés darabokat?: Káich Katalinnal a nagybecskereki magyar színjátszás történetét feldolgozó tanulmánykötetéről és a vajdasági magyar színjátszás hagyományairól beszélgettünk. In. Magyar Szó. 2002. november 9.
Szerző
“Nyitás” előtt a Színházmúzeum: Káich Katalinnal, a Vajdasági Színházmúzeum igazgatóbizottsága elnökével beszélgettünk.
Szerző