Skip to main content

Lukács Gyula

prózaíró

Az általános iskola elvégzése után szakmát tanul. Vasmunkásként, majd villanyszerelőként dolgozik. Bekapcsolódik a szakszervezeti mozgalomba, és Mayer Ottmár, Laták István, Simokovich Rókus, Cvetko Malušev barátsága révén kapcsolatba kerül a Szervezett Munkással és a Híd-mozgalommal. A lapok terjesztésében vállal fontos szerepet. 1938 és 1941 között a niši vasúti műhelybe helyezik. Jugoszlávia összeomlása után visszatér Szabadkára. Bekapcsolódik az illegális munkába, letartóztatják. Több társával együtt 1941. november 14-én őt is halálra ítélik, de percekkel a kivégzés előtt kegyelmet kap. Arra kényszerítik, hogy nézze végig társai kivégzését. Tizenöt évi börtönre ítélik. Előbb a hírhedt Margit körúti fegyházba, majd a váci börtönbe zárják, itt munkaszázadba sorolják, s 1942-ben a Don-kanyarba vezénylik. Innen a 192 főnyi egységből alig húszán maradtak életben. Orosz fogságba esik, melyből 1946-ban szabadul, itt bizalmatlanul fogadják. Ekkor kezdi írni emlékiratait. Könyvének hatalmas sikere volt, de miután a hivatalos kritika a szocialista realizmus nevében szenvedő emberek helyett öntudatos proletárok ábrázolását kéri tőle számon, hátat fordít az irodalomnak. Villamossági javítóműhelyt alapít és vezet. Évek múlva visszapártol az irodalomhoz, de könyvét észre sem veszik. Sze[1]repel a Téglák, barázdák (1947) című antológiában

Kiadványok
Mayer Ottmár üzenete. In. 7 Nap. 1969. augusztus 29.
Szerző
Szakirodalom az alkotóról
Lukács Gyula háborús könyvéről. In. Herceg János: Összegyűjtött esszék, tanulmányok. 1. köt. Zavod za udžbenike i nastavna sredstva. Belgrád, 1999.
Szerző
Első nyilvános irodalmi vitánk
Szerző
Forradalmi hagyományaink ápolása (Lukács Gyula: Hol sírjaink domborulnak...)
Szerző
A Sárga Ház mártírjainak krónikása (in memoriam Lukács Gyula 1907–1984)