A fotó forrása: Magyar Szó. 1984. október 4.

Az általános iskola elvégzése után szakmát tanul. Vasmunkásként, majd villanyszerelőként dolgozik. Bekapcsolódik a szakszervezeti mozgalomba, és Mayer Ottmár, Laták István, Simokovich Rókus, Cvetko Malušev barátsága révén kapcsolatba kerül a Szervezett Munkással és a Híd-mozgalommal. A lapok terjesztésében vállal fontos szerepet. 1938 és 1941 között a niši vasúti műhelybe helyezik. Jugoszlávia összeomlása után visszatér Szabadkára. Bekapcsolódik az illegális munkába, letartóztatják. Több társával együtt 1941. november 14-én őt is halálra ítélik, de percekkel a kivégzés előtt kegyelmet kap. Arra kényszerítik, hogy nézze végig társai kivégzését. Tizenöt évi börtönre ítélik. Előbb a hírhedt Margit körúti fegyházba, majd a váci börtönbe zárják, itt munkaszázadba sorolják, s 1942-ben a Don-kanyarba vezénylik. Az egységből alig húszán maradnak életben. Orosz fogságba esik, melyből 1946-ban szabadul, itt bizalmatlanul fogadják. Ekkor kezdi írni emlékiratait. Könyvének hatalmas sikere volt, de miután a hivatalos kritika a szocialista realizmus nevében szenvedő emberek helyett öntudatos proletárok ábrázolását kéri tőle számon, hátat fordít az irodalomnak. Villamossági javítóműhelyt alapít és vezet. Évek múlva visszapártol az irodalomhoz, de könyvét észre sem veszik. Szerepel a Téglák, barázdák (1947) című antológiában