Magyar László

A neves művelődéstörténész és levéltáros 1937. június 3-án született és a kanadai Torontóban hunyt el 1998. június 10-én - Szabadkán érettségizett, Belgrádban némettanári képesítést szerzett - A szabadkai Történelmi Levéltárban 1975-től váratlan halálának évéig dolgozott - Mindenkit el tudott igazítani nemcsak a szabadkai, hanem Vajdaság szinte valamennyi levéltárában - Segítőkész ember volt: nem egy tanulmány, doktori értekezés születhetett hathatós közreműködésével - Ő talált rá az első vajdasági magyar nyelvű lap egyetlen példányára - Magyar László a nagy előd, Iványi István méltó utóda.
Azt mondják, hogy az ember az ,,itt és most', a ,,csakis itt és csakis most', a ,,sehol másutt és soha máskor' szűk és nyirkos börtönének köszönheti tragikus, ám ugyanakkor - szerencsére - mindenen túlmutató, mindenen felülemelkedő, méltóságteljes attitűdjét az örökkévalósággal szemben. Vannak, voltak emberek, akik nemcsak ,,itt és most' alkotnak, alkottak, ám hiába adja egész létünknek mintegy játékos, pajkos modelljét, nemességét, halandó ő is. De ne állítsuk azt, hogy csakis a mának él/t. Magyar László a múltban (is) kutatott, talán már kisiskolás korában is szülőfalujában, Hajdújáráson, aztán a gimnáziumi éveiben Szabadkán, Kosztolányi Dezső szomorkás hangulatú városában. 1969-ben szerez Belgrádban némettanári képesítését, de 1964-től már szülőfalujában és Bácsszőlősön tanárkodik, 1975 és 1998 között pedig levéltárosként végez hasznos kutatásokat a szabadkai Történelmi Levéltárban...
Hogy egy emberből, akit a környezete már indulásakor eredeti tehetségűnek emleget, mikor lesz lehetőségeinek teljes skáláját megcsillogtató ,,valaki', vagy hogy melyik az a munkája, amelyik ígéretesnek minősül, és melyik az, amelyik meghozza a beteljesedést, bizony nehéz megállapítani. Én Magyar Lászlóról annyit jegyezhetek fel, hogy már 1975-től hozzátartozott a városhoz, szinte összenőtt a régi Városházával, annak szürke folyosóival, odúival, akárcsak Garay Béla a színházzal, és a sétabotjával - melyet 1985-től, amikor a lompos ordas Ljubiša Ristiæ becsörtetett hozzánk, gyakran a magasba emelt -; hozzátartozott a mi Lászlónk is Szabadkához, akárcsak Dévavári Zoltán, az örök szerkesztő, aki hóna alatt mindig az elmaradhatatlan aktatáskájával, gyöngyöző homlokkal rohangált az utcán; ugyanúgy tartozott hozzá Magyar László ehhez a ,,porfészek"-hez, mint a teátrumhoz Stein István, aki gyakran végigköhécselte ugyan az előadást, és meg is dorgálta a színészeket, ha silányan teljesítettek. Magyar Lászlóról mindenki tudta: terhet cipel a vállán, a múlt terhét, örökségét, amit át akar menteni a következő századokba, mert talán élnek itt majd magyarok a jövőben is, mától mindörökké...
,,Tiszta lélek, tiszta szándék, akár siker, akár nem' - írja Széchenyi István 1834-ben egyik levelében. Talán a magyarság mottójául is szolgálhat ez a mondat abban a munkában, amelyet Magyar László végzett, és amit mi is végzünk időnként tiszta lélekkel és tiszta szándékkal. Folytatjuk Széchenyivel: ,,Sikert, állandó nagy sikert lelkesedés még nem szül: ehhez józan számítás és ebből eredő előleges megfontolása és egybepontosítása az erőnek is szükséges'. Magyar László feladatot vállalt, s feladatokat teljesített, mindezt azért, hogy örökségünk az utánunk jövőknek is öröksége legyen, lehessen, hogy gyarapíthassuk értékeinket, ne feledkezzünk meg arról, hogy a múltba sok hasznosat teremtettünk...
Ha valaki idehaza, a Vajdaságban, de talán odaát, az anyaországban is levéltárost említett, csakis Magyar Lászlóra gondolhatott. A ,,szakmá"-ba nem is olyan fiatalon, 38 évesen lopta be magát, de a városi okmánytárban gyorsan barátságot kötött az archivisztikával. Szorgos munkával hamarosan ügyiratjegyzékeket, mutatókat, raktári jegyzékeket állított fel. Bekukkantott nemcsak a szabadkai levéltárak poros fiókjaiba, hanem a vajdasági archívumokban is ,,rendet teremtett', még a közép-európaiakban is - nem egy alkalommal. Szolgálatkész ember volt, mindenkinek készségesen segített, nem csoda hát, hogy több tanulmány, cikk, sőt doktori értekezés születhetett meg az ő önzetlen, de alig látható közreműködésével.
Ún. ,,tárgyi bizonyítékok'-nak jutott a nyomára. Így Szabadka város legrégibb pecsétjét, csaknem 300 névváltozatát, találta meg, térképgyűjteményét a Bácsország közölte. A Bácsország-könyvek első négy kötete közül hármat látott el kézjegyével. Magyar László találta meg az első vajdasági magyar lap egyetlen példányát (Honunk Állapota, Szabadka, 1948). Közreadta Papp Dániel életrajzi adatai közül a hiányzókat. Több kiadványt publikált: Három kincsestár, tan., 1985; Aczél Henrik Szabadkán, levéltári dokumentumok, 1992; Életek, iratok - iratok, életek, tan., 1994; Milkó Izidor és könyvtára, tan., 1997. Munkáit többen méltatták: Varga István, Kalapis Zoltán, Szeli István, Németh Ferenc és mások. Szeli István szerint Magyar László szellemi környezetrajzot nyújtott át nekünk - felsőfokon. Közleményeink gyűjteménye halála után jelent meg (Iratvallató. Egy levéltáros írásaiból, 1999).
Magyar László a nagy előd, Iványi István méltó utóda. De túl is tett a mesteren: Iványi a maga korában 9 Szabadkára vonatkozó középkori okmányra hivatkozott, Magyar László 70-re! Ő maga azt mondogatta mindig a hozzá ellátogató újságíróknak, hogy csak türelmes emberből lehet jó levéltáros. Matijeviæ Zolna, aki 1980-ban lett Magyar László munkatársa a Szabadkai Levéltárban, ezt írja róla egy könyv utószavában: ,,A levéltári anyagot olyan becsben tartotta, hogy legszívesebben egyedül kezelte volna azt, mert ebben a dologban senkiben sem volt teljes bizalma (...) Időközben bejárta fél Európát kerékpárjával, levelezett tudósokkal, művészekkel az egész világon. A komoly zene, festészet és az irodalom terén is széleskörű ismeretekkel rendelkezett. Ezért benne mindenki kellemes beszélgetőtársra talált...'
Farkas Zsuzsa Mindent a városért című kiváló kötetében ezt olvashatjuk: ,,...Magyar Lászlónak köszönhetjük, hogy Szabadkának ilyen patinás városközpontja van. Megtalálta a korabeli tervrajzokat, amelyek alapján restaurálni lehetett a régi épületeket. Hetvenötben vette be magát e falak közé, és azóta változatlan alázattal, szerénységgel és türelemmel kutatja helyi gyökereinket. Külön nagy érdeme, hogy önismeretünk elmélyítésének szándékával folyamatosan publikál...'