Skip to main content

Markulik József

képzőművész
költő

A fotó forrása: https://kepiras.com/2013/05/vajdasagi-muveszportrek-tari-istvan-gyujtemenyebol/

Az általános iskolát Csantavéren végzi. 1952-ben fényképészi szakképesítést szerez Szabadkán. Festőtanfolyamra jár. 1953-ban beiratkozik az újvidéki iparművészeti középiskolába, innen iratkozik át a szarajevói Iparművészeti Középiskola festészeti szakára, ahol 1959-ben diplomázik, majd 1957-ben oklevelet szerez az újvidéki Tanárképző Főiskola rajzszakán. 1953-tól fényképész Herceg Noviban és Dubrovnikban. 1959-től 1961-ig és 1963-tól 1991-ig általános iskolai tanár Csantavéren. Életében egyetlen önálló tárlata volt. Munkái több hazai és külföldi csoportos kiállításon szerepeltek. Több vajdasági művésztelep munkájában is részt vett.

Szakirodalom az alkotóról
Markulik József rajzairól
Szerző
Markulik József (1935–1994)
Az művészkedésrül (Markulik József művészetéről)
Szerző
Markulik József. In. Balázs-Arth Valéria: Délvidéki Magyar Képzőművészeti Lexikon. Timp Kiadó, Budapest, 2007.
Elolvasom
„A népnek mézeskalács kell, nem művészet”

„A népnek mézeskalács kell, nem művészet”

Markulik József: Torzóban maradt életmű. Naplójegyzetek, versek. Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, Zenta, 2011

Nem derül ki sok Markulik József képzőművész és pedagógus életéről azokból a naplójegyzeteiből, amelyeket verseivel és néhány képzőművészeti alkotásának reprodukciójával egyetemben a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet jelentetett meg.

Mindössze annyi, hogy évtizedeken keresztül Csantavéren volt képzőművészet-tanár, elkötelezett, de nem kritikátlanul elfogadó híve volt a konceptuális művészetnek, de megélhetési okok miatt sírkövekre is vésett portrékat, mert a megrendelők a portrét tartották legmegfelelőbb díszítőelemnek. Igaz, ezt a kényszervállalkozást is fanyar mosollyal visszaterelte a konceptuális művészet vizére, amikor a temetőt portrégalériaként értelmező meghívót készített, azt a kétféleként értelmezhető gondolatot sugallva általa, hogy a képzőművészet kiköltözött a temetőbe, vagyis a továbbiakban ott valósul meg a művészi alkotás, avagy éppenséggel vége a képzőművészetnek. Lehet, hogy ezt kívánta sugallani, de nem hitt a művészet halálában semmiképpen sem. A naplóíró okfejtésének ismeretében a portré és a temető viszonyának egy harmadik megközelítése vetődik föl valószínűsíthetőn, márpedig az, hogy ha portréfestés nem is a képzőművészet halála, de kétséget kizáróan valami más, nem képzőművészet. „A lefestett ember mindig halott. A lét nyomon követésében lelhető a művészet. Ha megérinted, megállítod, halott” – írta erre vonatkozóan.

Itt térhetünk vissza a konceptuális művészethez. Markulik szerint az alakábrázolásos festészet a régi, túlhaladott iskola mára magvaszakadt koncepciója, meglátása alapján a képzőművészetnek narratív struktúra nélkül kell megérintenie a befogadót, tehát anélkül, hogy bármilyen történet kiolvasható lenne az alkotásból, illetve, hogy azt bármilyen történettel le lehetne írni. Ebben az értelemben a képzőművészetet agyi tevékenységnek tartja, ami lehetővé teszi olyan műalkotások létrejöttét, amelyek tájképből vagy tárgyakból pusztán a művész általi hozzáképzelés révén nyernek esztétikai, vagy ha azt nem, akkor művészeti funkciót. Művészetfelfogását a múlt század húszas éveiben megjelenő „talált tárgy” és a ready made objektumok koncepciójára alapozza, elfogadja az ipari selejt művészi tárggyá minősülésének elvét is, viszont idegenkedik a hírközlési eszközök lehetőségeivel, illetve az általuk gyártott selejt nyomán létrehozható alkotásoktól, azokat ugyanis az idő fölgyorsítását segítő eszközöknek tekinti. De nem utasítja el. sőt, kísérletezik is vele. A fölgyorsult élet képében kivetülő időhiánnyal azonban nincs jó viszonyban Markulik József, hiszen szerinte a művészet cerebrális tevékenység, a műalkotás létrehozásához időre van szükség, a kapkodó élet nem kedvez a művészeteknek. A gép sokkal gyorsabban agyal, mint az ember, de művészet csupán ember által, vagy az emberben képződik meg. Megjegyzendő, hogy amíg az ipari selejtet elismeri művészi tartalmak lehetséges hordozójaként, addig a perfekt ipari terméket nem. Ténylegesen például a hanglemezek esetében nem. Mert játszhat a fölvételen a világ legjobb zenekara, és szólhat a legtökéletesebben a hanghordozó, mindenki számára ugyanaz szól a lemezjátszóról, ami ellentmond a műalkotás lényegének, az egyszeriségnek és megismételhetetlenségnek, ugyanakkor az ipari úton sokszorosított műalkotás olcsó pénzen és számtalan példányban megvásárolható, ami végső soron nem a művészet népszerűsítését vagy demokratizálását szolgálja, hanem lényegének tagadásához vezet. Sőt, nagyobb veszélyt is jelent. Markulik szerint a gép „nem csupán az anyagot bontja atomjaira, hanem magát a társadalmi létet is atomizálni akarja, hasadást idézve elő egyed és társadalom között és magában az emberben is – ez az Én szellemire és fizikaira való kettéhasításával.” A művészet alaptermészeténél fogva nem tömegesíthető, véli Markulik, a művészet eleve saját magának létezik, és azzal, hogy önmagával foglalkozik, rámutat az ember magárautaltságára. A szerző magvas megállapítása, hogy a művészet egyedüli lehetséges definíciója maga a művészet, más meghatározását nem adhatjuk, csupán körülírhatjuk.

A torzóban maradt életmű kötetben kifejtett művészetfilozófia sarkalatos megállapítása, hogy a művészet „személyes, megélt, szükségszerűen öncélú és önreflexív”. És ezzel kétségkívül egyetérthetünk. Egy másik helyen ehhez még hozzáfűzi a szerző, hogy a művészet egyik alapjellegzetessége, hogy konceptuális. Tegyük hozzá, minduntalan változó: „az esztétikai mű úgy kapcsolódhat a mozgó világhoz, ha nyitottá válik, ha lemond esztétika-központúságáról. Magyarán, ha az önmegtagadás útjára lép, miután a nyitottság feltétele a befejezetlenség, a felszakított kompozíció, a teljességgel meg nem valósult vagy lebomló (alig-alig) esztétikai mű.” Más helyen erre vonatkozóan jegyzi naplójába: „az alkotó legyen nyitott és felkészült a véletlen befogadására, és amit tegnap a véletlenből hasznosított a művészet számára, azt ma felejtse el, és ne tekintsen végérvényesnek semmilyen művészetszemléletet sem. Csak így lehet más holnap, mint ami tegnap volt. A mindig mássá alakulás rugalmassága, a nyitottság nem más, mint a megingathatatlanság, a megingathatatlan tagadása, mert éppen a megingás a továbblépés feltétele.”

Annak ellenére, hogy Markulik életéről néhány intim futamtól eltekintve valóban nem sokat tudunk meg a könyvből, gondolkodásmódjáról annál többet, naplóbejegyzései egyenesek, szókimondók, aforisztikusan tömörek, az állításokat érvek támasztják alá bennük. A teoretikus, a gondolkodó és a lényeglátó mutatkozik meg bennünk. Mintha csak füveskönyvet írt volna. Leginkább a kortárs vajdasági alkotók művei kapcsán született gondolatai tükrözik a magvasságot, az őszinte véleménynyilvánítás bátorságát, az érvelés tömörségét, kritikai szemléletének rendíthetetlenségét.

Markulik József töprengései közt olvashatunk az általa megélt korszak (1935–1994) világáról, hazáról, hitről és vallásról, kortársakról, munkáról, a kérdőjellel záruló Versek? című fejezetben pedig költői munkáiból. Legtöbbet azonban művészetről. A dolgok mindkét pólusa felőli vizsgálódásainak szemléletes példája, hogy amíg egy helyen azt írja, hogy „a népnek mézeskalács kell, és nem művészet”, addig máshol leszögezi, hogy a művészet addig él, amíg ember él a Földön. S ebben (is) bizonyára igaza van.

Legfontosabb önálló kiállítások
Helyszín
Település
Ország
Szerbia
Dátum
1968.
Retrospektív tárlat
Település
Ország
Szerbia
Dátum
1995.
Retrospektív tárlat
Helyszín
Település
Ország
Magyarország
Dátum
1995.
Retrospektív tárlat
Település
Ország
Szerbia
Dátum
1995.
Legfontosabb csoportos kiállítások
Település
Ország
Szerbia
Dátum
1969.
Zentai Művésztelep évi kiállítása
Település
Ország
Szerbia
Dátum
1969.
Település
Ország
Szerbia
Dátum
1971.
Zentai Művésztelep évi kiállítása
Település
Ország
Szerbia
Dátum
1971.
Zentai Művésztelep évi kiállítása
Település
Ország
Szerbia
Dátum
1972.
Vajdasági alkotók
Település
Ország
Magyarország
Dátum
1973.
A Topolyai Művésztelep kiállítása
Helyszín
Település
Ország
Szerbia
Dátum
1973.
Az Óbecsei Művésztelep tárlata
Település
Ország
Szerbia
Dátum
1974.
A Topolyai Művésztelep tárlata
Település
Ország
Magyarország
Dátum
1974.
A Topolyai Művésztelep tárlata
Település
Ország
Magyarország
Dátum
1974.
A Topolyai Művésztelep kiállítása
Helyszín
Település
Ország
Szerbia
Dátum
1974.
A Topolyai Művésztelep kiállítása
Helyszín
Település
Ország
Szerbia
Dátum
1976.
Település
Ország
Szerbia
Dátum
1976.
Település
Ország
Szerbia
Dátum
1977.
Település
Ország
Szerbia
Dátum
1980.
Verbo – Voko – Vizuális Jugoszláviában 1950–1980
Település
Ország
Szerbia
Dátum
1982.
A Topolyai Művésztelep kiállítása
Helyszín
Település
Ország
Szerbia
Dátum
1983.
A fotográfia sorsa a vajdasági képzőművészetben
Település
Ország
Szerbia
Dátum
1983.
Település
Ország
Szerbia
Dátum
1984.
Település
Ország
Szerbia
Dátum
1986.
Település
Ország
Szerbia
Dátum
1989.
Település
Ország
Szerbia
Dátum
1992.
Település
Ország
Szerbia
Dátum
1992.
Nemzetközi művészkönyv kiállítás
Település
Ország
Magyarország
Dátum
1994.