Skip to main content
Mezei Erzsébet

Mezei Erzsébet

képzőművész

Ebben a környezetben nőtt fel, majd az óbecsei Todor Dukin Gimnázium tanulója lett. Az újvidéki Tanárképző Főiskola képzőművészeti szakán szerzett oklevelet 1971-ben. Azóta Zentán él alkot és a képzőművészet valamint az iparművészet területén szervezőmunkát is végez,

Alkalmi kiállításokat, művészeti műhelyeket, kurzusokat vezet itthon és külföldön.

Zentán, 1983-ban megalapítja és azóta vezeti a Zentai Képzőművészeti Alkotóműhelyt. Ezen belül 2010-ben megalapítja a Nemzetközi Művészeti Műhelyt és folyamatosan működteti,

 

1993 -2006-ig az esztergomi Piktor képzőművészeti tábor és művésztelep művészeti vezetője volt.

1995  Erdélyben az  Erdélyi Diáktalálkozó, 1997-ben, 2000-ben valamint 2002-ben a   Minimum-pARTy összművészeti alkotótábor kézműves műhelyének irányítója.

 1999- től 2013.a Zentai Művésztelep grafikai műhelyének a művészeti vezetője volt.

Grafikával és festészettel  fokozottabban 1989-től foglalkozik. Leggyakoribb kifejezőeszköze, montázsgrafika  a hidegtű és a monotpia. A grafika mellett rendszeresen foglalkozik festészettel és  iparművészettel is.(kerámia, nemezművészet)

.Illusztrációkat is készít, valamint CD –borítókon is láthatók alkotásai.

Első bemutatkozó grafikai kiállítása 1991-ben Újvidéken volt.  Azóta számos önálló és csoportos kiállításon szerepelt alkotásaival itthon és külföldön. Jelentősebb önálló kiállítások: Zentán,Városi Múzeum és Képtár, Szabadkán, Népkör, Palicson Vigadó, Óbecsén,- Galérija Krug, Topolyán Art Gallery, Temerinben Lukijan Musicki Galéria,Újvidéken Újvidéki Színház,  Budapesten-Forrás Galéria, Esztergomban Balassa Bálint Múzeum, Hódmezővásárhelyen Tornyai Múzeum

 

Díjak, elismerések:

1991-benKecskeméten a Katona József grafikai pályázaton három pályamunkája a Lakitelek Alapítvány különdíját nyerte el,

 

1996-ban TAKT díjat kapott.

1999-ben FÓRUM  képzőművészeti-díjat kapott.

2009-ben megkapta Zenta város Pro Urbe díját a képzőművészet területén kifejtett munkája elismeréseként.

2015-ben Nagyapáti Kukac Péter képzőművészeti díjat kapott.