A férfi a háttérben avagy: „vörösen izzó vágyak”

Móra Regina: SZÍNEK (Sziveri János Művészeti Színpad – Muzsla, 2010)

Bizonyára Jézuska hozta, karácsonytájt került rejtélyes módon a szerkesztőségi asztalomra a karcsú kötet, köszönöm! Bár a borító kissé taszított első látásra, és ez azóta sem sokat változott, a belbecsen mindez nem tud rontani. A belső, fekete-fehér illusztrációk, akárcsak a színes fedőlap, Rippl-Rónai József munkái. A belsők tetszetősek – bár akár elhagyhatóak lennének, hiszen nélkülük is egy komplett galériával találjuk magunkat szemközt –, a fedéllel viszont az a bajom, hogy leginkább valami népies falvédőre emlékeztet… No de van ez a kategória, hogy csúnya, de finom – ráadásul itt a cukorkának csak a csomagolását érheti némi elmarasztalás. Bontsuk inkább fel a csomagot, és kóstoljuk meg a bonbont!

Nem tudom, vajon a versek-e a legjobb meghatározás Móra Regina nemrég megjelent kötetének szövegeire, mindenesetre igazán egyedi hangon szólalnak meg. Jobb híján éppenséggel maradhatnánk ennél a kategóriánál, hiszen a Sziveri János Művészeti Színpad 2010-es verspályázatának lett a nyertese a szerző. Viszont elég, ha a kötet címét elolvassuk, máris ott a kézenfekvő megoldás a műfaj meghatározására – már amennyiben ragaszkodunk hozzá, hiszen a lényeg ugye soha nem ebben mutatkozik meg –, egyből sejthetjük, mire számíthatunk a továbbiakban: Színek… A fekete-fehér illusztrációkat színekben – hol szelíden, hol vadul – burjánzó, versekké tördelt szövegek foglalják keretbe.

„az arany karcsat a szemet vonzza / vonzza az ujjakra / a vágyak csillapításának / rejtekébe / a vastag combok gyönyörre biztatnak / élveteg / vágyakozó / vörös / buja” Már a kötet első ciklusa (Történetek) is festményszerű költeményekből áll össze, ahol még a gyanútlan olvasó – hát még a reménybeli „kritikus”! – attól tart, festőiségükben nem lesz könnyű megragadni eme szövegeket, de aztán a másik két ciklus (Áthelyeződések, Emberek) folyamán – melyekben ténylegesen egy-egy képzőművészeti alkotás nyomán fogantak a költemények – hamar rádöbben a lényegre: nincs itt szükség semmiféle „megragadásra”, csak bámulni kell, mint egy tárlaton, és szépen lassan eljut hozzánk az alkotások éteri lényege. Ennyiben lírai Móra stílusa. Epika meg annyiban, hogy rendszerint az adott festmény egészen prózai leírásával kezd, ezen a ponton még ő is puszta megfigyelő. (A képek egyébként nem szerepelnek a kötetben, ami jól is van így nagyon, hiszen imigyen indulnak be az olvasó belső színei – kaleidoszkopikusan, majd mint egy filmben, majd mint egy álomban, majd mintegy rádöbbenve egy újabb valóságra, párhuzamos univerzumra szinte. S éppen ezért lett volna talán szerencsésebb teljesen mellőzni a belső illusztrációkat.)

No de a legpompásabb rész csak ezután következik, amikor a szemlélő/szerző kilép passzív megfigyelői mivoltából, és a kép valamely (leginkább fő)szereplőjének bőrébe bújva önmagát belelátja a képbe. Ez már egészen drámai hatással bír. Amennyiben pedig a képzőművészet felől akarjuk megközelíteni azt, ami ekkor történik, akkor azt kell mondanunk, a kép kiterjeszti dimenzióit, és mintegy szoborrá, szoborcsoporttá terebélyesedik. De még inkább színdarabbá! Hiszen feléled, mozogni és beszélni kezd. Miközben csábosan villantja meg feléd buja idomait. Ugyan ki nem válna roppant izgatottá, amennyiben (mondjuk) egy Goya festette akt hirtelen megelevenedne? Melyik háttérben szemlélődő férfitársamnak nem indulna meg a fantáziája – belső palettája –, még ha csupán a „mindent a szemnek, semmit a kéznek” elv valósulna is meg? Még csak akkor igazán, ugye hogy? „a víz fodrozódik / hullámzik / körbeölel / mellig / játszik velem / élvezetes / mint egy ölelés / várom / a szem várja / a térdet simogató kéz / a mosolygó mell / a háttérben a szekéren ülő férfi” Nos, nem nagyon csodálkoznék, ha ennek hatására „a háttérben a szekéren ülő férfi” Zeuszként hattyúvá változva rohamozná meg a kacéran csillogó vízfelszínt. És ez a férfi persze nem más, mint maga az olvasó/kukkoló…

Természetesen távolról sem állítanám, hogy Móra Regina csupán az „erősebbik” nemet szólítaná meg. Buja, mégis éteri erotikája – és számos más témája – uniszex. Minden szép iránt vonzódó lelket biztatok a Színek már-már gasztronómiai élményében való megmártózásra.

ROBOT

rakodómunkások

sorban

előre

viszik a terhüket

hárman vannak

görnyedten

teherrel

a zsák

benne az élet

halál