Ép testben ép lélek

A közelmúltban jelent meg Papp László bácskossuthfalvi helytörténész ötödik — az első sporttal foglalkozó — könyve. Az Ép testben ép lélek című alkotás Bácskossuthfalva sporttörténetét dolgozza fel 1871-től 2015-ig. A szerzővel a nagy sikerű könyvbemutató után beszélgettem el.

* Korábban írt már könyvet a többi közt a méhészetről, a hagyományos gyermekjátékokról. Honnan jött az ötlet, hogy az ötödik könyv a sportról szóljon?

— 1990-től foglalkozom helytörténettel, szeretem a helytörténeti dolgokat, eseményeket. Falum régmúltját szeretném megmenteni az utókor számára, így jött az ötlet, hogy a méhészet, vadászat, hagyományos gyermekjátékok után a sportot válasszam. Településünk sportélete gazdag múltra tekint vissza, melyet 1871-től szinte napjainkig feldolgoztam — kezdi a beszélgetést Papp László helytörténész, a Monográfia Helytörténeti Egyesület és a Vajdasági Magyar Helytörténeti Társaság tagja.

* Miért Ép testben ép lélek a könyv címe?

— 1930-ban avatták fel falunkban az első labdarúgópályát, melyet vert fallal kerítettek körül. A nézők 450 személyes, fedett lelátóról követhették a mérkőzéseket. A pálya mellett fúrt kút és egy vályú várta a játékosokat. Abban az időben ugyanis nem meleg vízben zuhanyoztak a sportolók, városi vízvezeték még nem is létezett, hanem a vályúban mosdottak mind a hazai, mind a vendégjátékosok. A sportpálya bejárata felett félkörben a következő jelmondat szerepelt: Ép testben ép lélek! Úgy gondoltam, ha már egykori sportvezetőink mottója ez a latin közmondás volt, akkor én is ezt a címet adom a könyvemnek.

* A könyvben mennyi sportág szerepel?

— Összesen 45 sportágat dolgoztam fel 1871-től napjainkig. Számos olyan sportágra leltem, amelyről nem tudtam, hogy valaha űzték a faluban. Kiderült, hogy Moravicán már 1871-ben tartottak agarászversenyt. Ez a meglepetés erejével hatott, mivel arról hallottam már, hogy Topolyán, Zomborban, Szabadkán rendeztek ilyen versenyeket, de hogy a mi kis közösségükben is, arról nem. Tudni kell, hogy a Zomborban székelt Bácskai Agarász Egylet elnökségének jegyzője egy moravicai személy, Kovacsics Károly volt, nála lehetett benevezni a megmérettetésre. A meghívókon megtaláltuk a pontos leírást, hogyan közelíthető meg Moravica. A Fiume—Budapest vasútvonalon Bajmoknál szálltak le a részvevők, onnan pedig lovas kocsival hozták őket Moravicára. Évente tíz agarászversenyt szerveztek a faluban, a viadal után bankettet és hajnalig tartó táncmulatságot tartottak a versenyzők és a látogatók tiszteletére.

* Mikor alakult meg az első sportegyesület a településen?

— 1919-ben, de már 1912-ben az Ómoravicai Torna- és Atlétikai Klub labdarúgó-mérkőzést játszott az akkor már bejegyzett bajmoki együttessel. A klubot előbb szerették volna bejegyezni, de erre 1919-ben került sor. Csaknem két év múlva azért szűnt meg, mert az alapszabályzat magyar nyelven volt megírva, és nem volt olyan szerbül tudó ember a faluban, aki új alapszabályzatot írt volna vagy a meglévőt lefordította volna. Később az akkori iskolaigazgató ezt megtette, így 1921 második felében újra bejegyezték az egyesületet. A klub Ómoravicai Torna- és Atlétikai Klubként született meg, de az idők során számos elnevezése volt, például Moravicai Atlétikai Klub, Stara Moravica Atlétikai Klub, Jugović Atlétikai Klub, Krivaja Sportegyesület, míg eljutottak a mai, Sloboda elnevezéshez.

* Rengeteg adat, eredmény, fotó van a könyvben.

— Az adatgyűjtés hosszadalmas volt, tíz évvel ezelőtt kezdtem hozzá. Először helyben láttam neki, de rá kellett jönnöm, hogy az állandó költözködés miatt több helyi klubnak elvesztek az adatai, dokumentumai. Így jártam a többi közt a kosárlabda- és a labdarúgóklubbal is. A helyi, egykori sportolókkal kapcsolatba léptem, összesen 133 személlyel beszélgettem. Volt, aki két mondattal vagy egy fotóval tudott segíteni, volt, aki csak útbaigazított. Elővettük a Magyar Szót, és elsőként a hétfői szám sportoldalait néztük át. Rájöttünk, hogy az egykori Sportvilágban az I., a II., a vajdasági és a bácskai liga eredményeit találjuk, a szabadkai és a topolyai liga a keddi vagy a szerdai számban szerepel. Végül az összes, több mint 25 000 Magyar Szót átnéztük, de mellette a Hét Nap, a Subotičke novine, a Sportski žurnal számait is mind átnyálaztuk. Nagy segítségemre volt a könyv recenzense, a Spartak-díjas sporttörténész, a zentai Táborosi László, valamint meg kell említenem Gulyás Lászlót, a Monográfia Helytörténeti Egyesület elnökét és Besnyi Károly helytörténész kollégámat, akik segítettek a levéltárak felkutatásában, az újságok lapozásában.

* A könyvben szereplő számtalan sportsiker közül ki lehetne emelni valamit?

— A kiemelés hálátlan dolog. Számomra nemcsak az országos és a tartományi bajnokságon elért eredmények fontosak, hanem azt is nagy eredménynek tartom, ha valaki egy községi versenyen végez az első három hely egyikén. Mégis az 1948-ban megalakult kerékpár-egyesületről szólnék néhány szót. Élt a faluban egy lelkes szakember, aki a kerékpározás elkötelezett rajongója volt. Ő alapította meg az egyesületet, maga köré gyűjtve a fiatalokat. A tagok száma hamarosan 50-60 főre duzzadt, pionír-, ifjúsági, felnőtt- és női korosztályos csapatot is létrehoztak. Senki ne gondoljon versenykerékpárra. Hagyományos, kontrafékes bicikliket vásároltak, a sárvédőket, csomagtartókat, lámpákat pedig leszerelték róluk. Ilyen kerékpárokkal rendezték meg az ’50-es években a községi, a tartományi, a köztársasági és az országos versenyeket. A moravicai Nagy Bíró Lajos 18 évesen már országos bajnoki címet szerzett, ezt később még kétszer megismételte, a nők közül pedig a tartományi bajnokságon Molnár Lídia az első, Végel Mária pedig a második helyen végzett. A kerékpársport ismerői kezdetben nem tudták, hol van Moravica, honnan jönnek ezek a kiváló versenyzők, később azonban már megtanulták.

* Humoros történetekben is bővelkedik a könyv.

— Igen, ezekből kettőt emelnék ki. A ’70-es évek elején a Sloboda a Pobeda csapatával játszott Gunarason. Akkor még a focipályák nem voltak bekerítve, a krétával kijelölt vonal mellé lehetett állni. Csapatunk titkára, Kozma Sanyi bácsi a moravicai kapus mögé állt, és onnan nézte a mérkőzést. Egy pobedai támadásnál kapusunk kifutott a tizenhatosig, az ellenfél csatára azonban átemelte rajta a labdát, mely a kapunk felé gurult. Sanyi bácsi látta, hogy ebből gól lesz, ezért beszaladt, és kirúgta a labdát a kapu elől. Mindenki megdöbbent, a játékvezetőre nézett, hogy most mi lesz. A sípmester — teljesen jogosan — bedobást ítélt a Pobeda javára onnan, ahol a labda elhagyta a játékteret. A nézők és a játékosok is reklamáltak, de a bíró nem változtatta meg az egyébként helyes döntését. Erre a hazai szurkolók csoportba verődve megindultak Sanyi bácsi felé, aki fiatalabb korában focizott, gyors is volt, ezért sikerült elfutnia a szurkolók elől. Egész estig a kukoricásban bujkált. Ezután visszamentek érte a moravicai szurkolók, és hazahozták. A másik történet a galambászokhoz kapcsolódik. A ’70-es években a népvédelmet magasabb szintre szerették volna helyezni. Fel akartak készülni arra az eshetőségre, ha két település között megszűnne a kommunikáció. A hadseregnél kitalálták, hogy próbálják ki a postagalambokat, hátha velük megoldható az adatok, üzenetek továbbítása. Felkérték a moravicai galambászokat, hogy néhány madarat vigyenek be Topolyára, a népvédelmi osztályra, ahol a galambok lábára a gyűrű mellé néhány kódolt üzenetet is csatoltak. Kíváncsiak voltak, hogy a galambok milyen gyorsan repülnek vissza a faluba. Ez hadititoknak számított, csak a helyi közösség akkori titkára tudott róla. Elengedték a galambokat, majd értesítették erről a titkárt. Ő úgy gondolta, Topolya autóval 15-20 perc, a galamb biztos nem repül haza ennyi idő alatt, így várt egy kicsit, majd felült a kerékpárjára, és szép lassan elkarikázott a galambászhoz. Ott suttogva mondta, hiszen hadititokról volt szó, hogy a galambok már elindultak. Galambászunk viszont magabiztosan kijelentette, hogy ő erről már tud. A titkár csodálkozott, honnan tudhat erről a galambász, hiszen ez hadititok. A galambász erre azt mondta, hogy a galambok már itthon vannak. Kiderült, hogy mindössze 8 percre volt szükségük ahhoz, hogy hazaérjenek, így sokkal előbb elérték céljukat, mint ahogy a titkár kerékpárral a galambászhoz ért volna.

* Tervez-e újabb sportkönyvet kiadni a közeljövőben?

— Eleinte azt hittem, lezártam a sporttal kapcsolatos munkámat, mivel minden témát feldolgoztam. Tavaly augusztusban befejeztem a könyvet, decemberben viszont a Sloboda Tekeklub játékosai országos bajnoki címet nyertek. Beszédes Denisz első helyet szerzett egyéniben és kombinációban, Lak Ádám pedig ezüstöt egyéniben. Fájó pont, hogy ők már nem kerülhettek bele a könyvbe. Így továbbra is gyűjtöm az anyagokat abban bízva, hogy egyszer megjelentethetjük a könyv bővített kiadását, melybe az újabb adatok is bekerülhetnek — fejezte be a beszélgetést Papp László, majd hozzátette, hogy a sport az egészségeses szervezet alapja, és bízik benne, hogy a könyv elolvasása után mindenki erőt merít ahhoz, hogy sportoljon valamit.

Fehérre meszelt élet

Bemutatták Papp László helytörténész, az egykor volt pacséri tanyavilágnak emléket állító könyvét

Nagy érdeklődés övezte Papp László: Fehérre meszelt élet, pacséri szállások a XIX., és XX. században című magyar és szerb nyelven megjelent kiadványának, a pacséri Regionális Oktatási Központban megtartott bemutatóját. A hétvégi rendezvény a Medgyesi-Daku Alapítvány közreműködésével, a falu helyi közössége, illetve Topolya község támogatásával zajlott, a Moša Pijade Általános Iskola diákjainak fellépésével. A rendezvényen Komáromi Gizella, a Pacsér Művelődési Egyesület elnökasszonya köszöntője után dr. Pénovátz Antal, néprajzkutató, a kiadvány lektora és recenzense szólt a könyvről.

– Az adatközlők nagy része a gyermekkorát töltötte tanyán, ma már a 60-as 70-es éveit tapossa, a szerző tehát szinte az utolsó pillanatban gyűjtötte össze az ismeretanyagot. Így a könyvnek köszönve nem megy teljes mértékben veszendőbe az a korszak, mielőtt teljesen törlődne az emberi emlékezetből. Így a múltja iránt érdeklődő újabb nemzedéknek valamiféle kapaszkodót nyújthat.  A kiadvány szól a néhai tanyasiak munkafeladatairól, életritmusáról. Valamikor a szállásokon élők tevékenysége alapozta meg a gazdaságot, ha ők nem élték volna meg hivatásként az életüket, nem teljesítették volna a feladataikat, akkor megállt volna az élet körforgása. Mert a mindennapihoz szükség volt gabonára, és más nyersanyagra. - mondta egyebek mellett dr. Pénovátz Antal.

A könyvet magyar nyelvről szerbre Sakalija Piroska ültette át, akitől a könyvbemutatón megjelent közönség megtudhatta, ugyan felemelő munkafolyamaton van túl, de nem volt egyszerű dolga egy-egy használati tárgy, kifejezés szerb megfelelőjének a megtalálása. A pontos fogalmazás érdekében több, a bunyevác hagyományokról, a Duna menti németekről íródott néprajzi tanulmányt vett alapul, igyekezett idősebb egyénekkel egyeztetni.

– A mai ember felfogása szerint a szállásokon fizikai munkával terhelt, nehéz élet folyt, viszont azt már elfelejtjük, hogy ebben az életformában még meg volt mindenkinek a helye, a feladata. A szállásiak tudták azt, hogy melyik nap mit kell-, és mikor csinálni. Valószínűleg ez is volt az oka, hogy az akkori emberek lelkileg-, szellemileg jelentősen tisztább életet éltek, összhangban a természettel, és a Jóistennel, embertársaikkal, még a házakat is az égtájakat tiszteletben tartva építették. A fizikai munkát beleszámolva valóban nehezebb életforma volt, de ugyanakkor az emberek békésebben, becsületesebben, boldogabban léteztek, lelkileg kiegyensúlyozottabban, amire a könyv címe, a Fehérre meszelt élet is utal. - hangsúlyozta egyebek mellett Sakalija Piroska, aki kitért arra is, hogy Papp László a szemtanúk személyes beszámolói alapján készített szöveges összefoglalót a családi közösségekről, régi fényképeket is felhasznált, illetve a levéltárban végzett kutatást, vagyis egy rendkívül szerteágazó munka eredményeként született a könyv.

Papp László bácskossuhtfalvi munkaszervező, mérnök, ékszerész, vadász, és nem utolsó sorban helytörténész, 1990 óta tagja a Monográfia Helytörténeti Egyesületnek, alapító tagja a Vajdasági Magyar Helytörténeti Társaságnak, a bácskossuthfalvi Iparos Egyesület elnöke. A Fehérre meszelt élet című, az egykori pacséri szállásokat feldolgozó kiadvány a 11. nyomtatásban megjelent könyve.

– A kutatást 2017-ben kezdtem el Szombathy Zoltán, korábbi tanácselnök felkérésére. Az emberekkel, a valamikori tanyasiakkal, azok leszármazottaival beszélgetve hamarosan kiderült számomra, hogy a téma mennyire érdekes, és emberközeli, milyen sok érzelmet, szép emléket hordoz magában. Akárkihez bekopogtam beszélgetni, mindenhol szeretettel vártak, és örömmel meséltek családjuk egykori életének helyszínéről. Elejével az volt az érzésem, hogy az adatközlőim emlékeit kiszínezte az idő és a nosztalgia. Miután azonban kutatásokat folytattam a témával kapcsolatban a Szabadkai Történelmi Levéltárban, az ott található részletes leltáradatok alátámasztották az elmondottakat, az egykor önellátó-, társadalmilag-, gazdaságilag független életközösségek virágzásáról, és hanyatlásáról. - hangsúlyozta a szerző, aki köszönetet mondott a lektor-recenzens, dr. Pénovátz Antal szigorú-, a tudományos szempontokat is figyelembe vevő hozzáállásának, mert ezzel is emelte a kiadvány színvonalát. 

– A tanyavilág fénykora 1945-ig számítható, amit-, és akit a háború nem vitt el, abban kárt tett a Szocialista Jugoszlávia „ellenségeit kereső”, tagosításokkal-, beszolgáltatásokkal- és konfiszkációkkal teli következő néhány éve. A kutatásom során összesen 318 pacséri szállásról sikerült adatokat gyűjteni, 73 tanyáról tudtam 49 pacséri szerb és magyar ajkú adatközlőtől közelebbi információkhoz jutni. A könyv mellékleteként a falu határáról egy a komaszáció előttről származó 5 darabra felosztott térképet is mellékelek, ezen 144 szállás helyszínét sikerült pontosan beazonosítani. - hallhattuk. A Fehérre meszelt élet című könyvben szereplő régi képek-, és a Nagy Róbert helytörténeti gyűjteményét megörökítő fotók nyomdai előkészítését Besnyi Károly készítette, a borító ifj. Papp László munkája Živanović Helena festményének felhasználásával.

A helytörténet szerelmese

A közelmúltban megtartott topolyai városnapi ünnepségen Papp László bácskossuthfalvi helytörténész írói tevékenységéért, helytörténeti és közösségi értékmegőrző munkájáért Pro Urbe díjban részesült. 1952-ben született Bácskossuthfalván. Munkaszervező mérnök, ékszerész, vadász, helytörténész. 1990 óta tagja a Monográfia Helytörténeti Egyesületnek, 2017-től elnöke, alapító tagja a Vajdasági Magyar Helytörténeti Társaságnak, valamint a helyi Iparos Egyesület elnöke, a Fácán Vadászegyesület titkára, az Id. Kovács Gyula Általános Iskola Iskolaszékének elnöke volt, 2012-től Bácskossuthfalva Helyi Közössége Tanácsának tagja.

* A Települési Értéktár alapító tagja és aktív résztvevője, helytörténeti gyűjtése felbecsülhetetlen. Munkássága, a társadalomban vállalt tevékeny szerepe számunkra igazi kincs, ezért megbecsülésünk jeleként javasoljuk őt a díjra — olvasható a felterjesztési ajánlásban. Hogyan érintette az elismerés?

— Meglepődtem, és nagyon jó érzés, hogy elismerik a munkám. Sosem készítettem számadást arról, mennyire vagyok aktív. A díjat az alkotói munkámért kaptam, de valószínűleg a faluban végzett szerteágazó tevékenységemnek is nagy szerepe volt ebben. A felkéréseket soha nem utasítottam vissza, a feladatot sosem én kerestem, mindig az talált meg engem. A díj átvétele után is folytatom a munkát, ezzel még nem zárom le alkotói tevékenységemet. Másnap már egy új nap kezdődött, újabb munkával, kihívásokkal.

* Legújabb kötete, A Fehérre meszelt élet — Pacséri szállások a XIX. és a XX. században című könyv a közelmúltban hagyta el a nyomdát. A magyar—szerb kiadvány egy mára már eltűnt időszaknak állít emléket.

— Pacsér korábbi tanácselnökének, Szombathy Zoltánnak a felkérésére — akinek édesapja sokat mesélt a szállásokról — kezdtem el a témában kutatni. Több, egykor tanyán élt embert és azok leszármazottait kerestem fel, akik szívesen meséltek azokról az időkről. Elmondásaikat lejegyeztem, és rengeteg érdekességre bukkantam. Sok információt szereztem a szállások kialakulásáról, hogy milyen épületekben éltek ezek az emberek, mit termeltek, ki építette a szállást, miből készült, milyen jószágokat tartottak. Megtudtam, hogy a szállás építése a kút fúrásával kezdődik, hiszen az élethez és a szállás felépítéséhez is víz kell. Összesen 318 pacséri szállásról sikerült adatokat gyűjtenem, 73-ról közelebbi információkhoz is jutottam. A könyvben szó van az I. és a II. világháborúról, a második világégést követő államosításról, a kollektivizálásról. A könyv mellé a falu határáról egy, az újratagosítás, azaz kommasszáció előttről származó, öt darabra felosztott térképet is mellékeltem, melyen 144 szállás helyszínét sikerült beazonosítani. A legtöbb szállástulajdonosnak Pacséron is volt egy háza, az idősek beköltöztek a faluba, míg a fiatalok a tanyán dolgoztak tovább. A település körül ma már csak három szállás létezik, ebből kettő úgynevezett hobbiszállás, állandó jelleggel csak egyben élnek. Az idős emberek elbeszélése mellett a Szabadkai Levéltárban is végeztem kutatásokat. Összegeztem a levéltári adatokat az emberek elbeszéléseivel, és megszületett a kétnyelvű kiadvány. Ez az egyetlen könyvem Pacsérról, a többi Bácskossuthfalváról szól.

Papp László eddig megjelent munkái: Örökségünk része (2005, társszerző), Csoncsikó (2008, társszerző), Szenvedélyünk a vadászat (2009), Méhek szorgalmával (2012), Ép testben ép lélek (2015), Az utókornak (2016, társszerző), A hetedik (2017), Közös múltunk és sorsunk (2018, társszerző), Tündérlak (2019, társszerző), A labdarúgó-egyesület 100 éve képekben (2019, társszerző), Akiknek megcsípte haját a dér (2019), Fehérre meszelt élet — Pacséri szállások a XIX. és a XX. században.

* Eddig hány könyve jelent meg?

— Tizenegy, ötnek társszerzője vagyok, hat pedig önálló kötet. A méhészet történetéről szóló könyvem Bácskossuthfalva, Pacsér, Felsőroglatica, Krivaja és Cserepes méhészeit öleli fel. A sportról írt kötetem a legterjedelmesebb, hiszen a 400 oldal több mint 40 sportágat ölel fel, 270 fotóval illusztrálva. Az adatgyűjtés során 27 000 újságot néztem át. A moravici gyerekjátékokat tartalmazó könyvben a mondókákkal együtt több mint 500 gyerekjáték szerepel, közöttük a babacsörgő libagégéből és a krumplipuska. A többi közt feldolgoztam az I. világháború bácskossuthfalvi vonatkozásait és a Kossuth-szobor történetét is.

* Hogyan lett önből helytörténész?

— Rendszeresen vásároltam a Bácsországot. Egyszer Szabó József, a Magyar Szó egykori lektora eljött a topolyai aranyművesüzletembe, és azt mondta: Topolyán tizenketten veszik a Bácsországot, ebből tizenegyet ismerek, és állítólag ön az, akit még nem. Megkért, hogy ne csak képeslapokat gyűjtsek, hanem írjak is, ő a szövegeimből könyvet készít. Már tagja voltam a Monográfia Helytörténeti Egyesületnek, és úgy döntöttem, az írással is megpróbálkozom. Könyveimre úgy tekintek, mintha a saját gyerekeim volnának. Amikor elkezdem a munkát, akkor se nem látok, se nem hallok, éjjel-nappal az jár az eszemben. A helytörténeti munkára rengeteg időt fordítok, de nem esik nehezemre, mert nagyon szeretem. A könyvekért külön juttatást, szerzői jogdíjat nem kapunk.

* Hogyan kell elképzelni a munkafolyamatot, amíg az adathalmazból könyv születik?

— Több dobozban tárolom az adatokat, innen választom ki, mi kerüljön be a könyvbe. Viszonylag nehezen fogalmazok, mindig az időrendi sorrendet követem, a szövegeimet többször átolvasom, gyakran két-három alkalommal átírom. Próbálom olvasóbaráttá tenni, egy-egy érdekes sztorit beleszőni, de azért tudni kell, hogy a monográfia nem szórakoztató olvasmány, sokkal inkább adathalmaz. A ’60-as években nem voltak bekerítve a sportpályák. Az egyik focimeccsen az ellenfél kicselezte a kapust, a labda a hálóba tartott, amikor az egyik hazai néző belépett a játéktérre, és kirúgta a pettyest a mezőnybe. Több hasonló történet is található a sportról szóló kiadványomban. Igyekszem, hogy minél több fotó kerüljön bele a könyvekbe, ma már nem elég kizárólag a szöveg.

* A ballagó diákoknak már húsz éve helytörténeti könyvet ajándékoznak. Miért tartják ezt fontosnak?

— Аrra törekszünk, hogy minél több kötet a faluban maradjon. Nem baj, ha a végzős ilyen fiatalon még nem olvassa el, de ott lesz a szobájában, évek múlva bármikor előveheti, és ez egy emlék is számára. Ahogy idősödnek a fiatalok, egyre nagyobb érdeklődést mutatnak a helytörténet iránt. Többen a diplomamunkájukhoz használták fel a könyveimet, ami szintén jó érzéssel tölt el.

* Min dolgozik jelenleg, mikor várható egy újabb helytörténeti könyv?

— Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc bácskossuthfalvi vonatkozásairól szóló könyvvel kapcsolatban az adatgyűjtésnél tartok. A Vajdasági Magyar Helytörténeti Egyesület évkönyveiben már írtam erről, de a teljes kép még nem állt össze. A bácskossuthfalvi Önkéntes Tűzoltó Egyesület történetét írom, nagyon jól állok vele, talán még az idén nyomdába kerül. Besnyi Károllyal egy képeslapgyűjtemény kiadásán dolgozunk, melynek a Fénnyel írott történelem címet adtuk.

BÁCSKOSSUTFALVA

Amikor még busz készült Bácskossuthfalván

A Fénnyel írt történelem című fotóalbum visszaidéz egy mára már elfeledett világot

Régi képeket és új fotókat tartalmaz a bácskossuthfalvi Monográfia Helytörténeti Egyesület kiadásában megjelent Morovici fotóalbumok második kiadványa, melynek címe Fénnyel írt történelem – Képek a 20. századból. Az igényes kortörténeti dokumentum Besnyi Károly és Papp László helytörténészek szerkesztésében került ki a nyomdából. A kiadványban fotók idézik vissza Bácskossuthfalva hajdani arcát, amire a ma élők már alig, vagy egyáltalán nem is emlékezhetnek. A szerzők nagyon régóta gyűjtik szülőfalujuk régi felvételeit, és a régi fényképek mellett feltüntették az adott utcák, házak, terek jelenlegi állapotát is, mintegy 280 felvételen. A könyv tipográfiai előkészületeit is elvégző Besnyi Károly elmondta, hogy a fotóalbum Bácskossuthfalva fejlődésének jelentős állomásait örökíti meg.

– A képek zöme képeslap, ami tökéletes kordokumentum, a falu központja fejlődésének időbeli metszete. Emellett a képeslap megrendelője, az adott vállalkozás, intézmény székháza is általában szerepel a képen, egy fakereskedés, egy könyvkereskedés, a polgári kaszinó, a református vagy a katolikus egyház épülete. A könyvbe 120 fölötti képeslapot szerkesztettünk be. Nagyon reméljük azt, hogy a jövőben még kerülnek elő régi képeslapok, hiszen tudjuk, hogy készültek olyan sorozatok, amelyeknek nincsen meg minden darabjuk – ismertette Besnyi, aki elárulta azt is, hogy műemlékvédők a múlt század 70-es éveiben felmérték és több-kevesebb sikerrel védelem alá is helyeztették a település jellegzetes régi épületeit. A szerző ebben az időben újságíróként lefényképezte ezeket a házakat. Ez pedig hatalmas szerencse, hiszen ezek a lakóépületek zömében már teljes átalakításon estek át, többük pedig mára eltűnt.

– Külön cím alatt mutatjuk be a jelentősebb objektumok építését, a lendületesen fejlődő vállalatokon, gyárakon, a régi benzinkúton, a gabonatárolón végzett munkálatokat. A könyvben megtalálhatják azt a 80-as évek elején született falurendezési tervet, aminek egyetlen pontját sem hajtották végre, de ha megvalósult volna, akkor áruházával, szabadtéri színpadával ma teljesen másként nézne ki Bácskossuthfalva központja. Ezzel az is volt a célunk, hogy olvasóink elé tárjuk azt az időszakot, amikor településünk hatalmas lendülettel fejlődött, hiszen a helyben megtermelt anyagi javak itt is maradtak. Sajnos a 90-es évek háborús időszaka, meg ami utána következett, minden elképzelést, tervet, álmot áthúzott.

Papp László elárulta, hogy meglátogatta a környező községek gyűjtőit, régi fotókat, képeslapokat keresve Bácskossuthfalváról, persze helyben is kutatott.

– Rengeteg újdonságnak, unikumnak ható képeslapot tartalmaz a fotóalbum. Látjuk, hogy ma még élvezhető többnek a tartalma, de sajnos rohamosan romlik az állaguk. Ezért is kezdett bele szerzőtársam a régi felvételek szakszerű digitalizációjába, ezzel együtt megmentésébe – mondta el Papp, majd hangsúlyozta, hogy a képek szavak nélkül is mesélnek, ezért igyekeztek minél kevesebb szöveget mellékelni hozzájuk.

– A könyv a rég megszűnt falubeli vasúti közlekedésnek is emléket állít egy vonatjegy és a vasútállomásról, Pacsér felől közlekedő gőzösről készült fotó erejéig. Emellett a régi buszokról villantott képeket is összegyűjtöttük, egyebek mellett azt a falunkban 1936-ban gyártott, 22 üléses, favázas autóbuszról készült fotót is közreadjuk, amiről ma már igen kevesen tudhatnak. Szemléltetjük azt is, hogyan nézett ki a falu központjában a kocsiút az aszfaltozás előtt – mesélte Besnyi Károly, és hozzátette azt is, hogy Képeslapok, Épületek, Építkezés, Közlekedés, Mezőgazdaság, Kereskedelem és Ünnepeink alcímek alá csoportosították a fotókat.

– Kuriózumnak számít az a képsorozat, ami a betelepítésünk 200. évfordulójának is emléket állító május 1-jei ünnepséget örökíti meg, azt a kivételesen emelkedett hangulatot. Ilyen horderejű, ennyi embert megmozgató rendezvény szerintem azóta sem volt, szó szerint a falu apraja-nagyja ott volt a labdarúgópályán – tette hozzá Papp László.

A Fénnyel írt történelem – Képek a 20. századból című könyv recenzensei Nagy Tibor, Pastyik László és Kucor Tamara, a kiadvány megjelenését, a kutatómunkát a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Magyar Nemzeti Tanács, Topolya község és a bácskossuthfalvi helyi közösség támogatta. A szerzők remélik, hogy a járványhelyzethez alkalmazkodva a nyáron be tudják mutatni a kiadványt nagyobb közönség előtt is.

Szent Flórián szolgálatában

Megjelent a Moravicai Önkéntes Tűzoltó-egyesület történetét feldolgozó könyv

Habár Bácskossuthfalva 1786-os alapításával egyidős lehet a faluban zajló szervezett tűzoltás, hivatalos formában csupán 1876-tól jegyzik a működését. A 145. évforduló alkalmából könyv jelent meg Papp László helytörténész szerkesztésében, a bácskossuthfalvi Monográfia Helytörténeti Egyesület kiadásában.

– Falunk betelepítését követően a lakóházakat és a melléképületeket náddal, szalmával, gyakran kóróval fedték le, vagyis igencsak tűzveszélyes födémet alkalmaztak. A tüzekre nagyobb esélyt adtak a nyitott kéményekkel épült régi házak is, aminek ha kigyulladt a teteje, kis szellő kellett csak, hogy átterjedjen a szomszédos épületekre is. Emiatt is szinte biztos, hogy már a kezdetek óta működött szervezett tűzoltó-tömörülés a néhai Ómorovicán. Erről tesz bizonyságot az a faluban zajló tűzoltásról szóló, a 19. század első feléből származó első írásos bizonyíték is, ami leírja, hogy milyen készenlétben várták a „vészhelyzetet”. Vagyis hat felszerszámozott ló, illetve négy állat pihentetve várta a bevetést. A riasztásnak kétféle módja volt, az egyik, hogy a templomban félreverték a harangokat, illetve kürtökkel is jelezték a lángokat. Vagyis a kürtösök voltak azok, akik előbb megszólaltak, majd felszaladtak a templomba félreverni a haragokat. Ez utóbbiak már kifejtették a tűzoltó-egyesület hivatalos megalakulása előtt is a tevékenységüket – hallhattuk Papp Lászlótól, aki elmondta azt is, hogy a tűzesetekkel kapcsolatos első statisztikai kimutatások a 20. század elejéről származnak, és éppen az építkezési technológia, a padláson tárolt gabona, az udvarban felhalmozott szénakazlak miatt jelentősen több esetben kellett kivonulniuk a lánglovagoknak, mint manapság.

– A legemlékezetesebb, legnagyobb tüzek az üzemekben történtek, így az egyik ilyen esetet a 30-as években jegyezték fel a Novotni malomban. A mai Trgopromet helyén vendéglő állt, és a 22 óra körüli szokatlan világosságot adó lángokat a kocsmában tartózkodók vették észre. Az esetre nagyon gyorsan reagáltak a tűzoltók, akiknek ekkor még a községháza udvarában volt a laktanyájuk, a mai rendőrállomás helyén. Egy istállóban tartották a lovakat a községháza lovaival együtt – mesélte a helytörténész, aki elárulta azt is, hogy a falubeliek becses kincsként őrzik a régi, fából készült tűzoltó kocsikat, amelyek közül van, ami legalább 170 éves.

– A régi feljegyzések tanúsága szerint 1936-ban egy igen népes tűzoltóversenyt és zászlószentelést tartottak. Különleges zászló volt ez, amit kézzel hímzett és varrt ki selyemszálakkal az akkor 28 éves Saffer Vera. Az az érdekessége, hogy szerepel az akkori állam címere is a zászlón, illetve egy alapítási dátum. Mi viszont a 145 évvel ezelőtti, hivatalosan is bejegyzett dátumtól jegyezzük a szervezett tűzoltó-egyesület kezdetét, hiszen ebből az évből maradt fenn alapszabályzata is a testületnek – ismertette Papp László.

A kötet tipográfiai előkészületeit elvégző helytörténész, Besnyi Károly hozzátette, hogy valaha a tűzoltóság működésének szerves része volt a tűzoltózenekar is. Egyidőben nem volt saját zenekaruk a bácskossuthfalvi lánglovagoknak, szerződtették a muzsikusokat, de aztán alapítottak a saját tagjaik közül egyet. Természetesen ezek a zenészek nemcsak a tűzoltó-egyesület keretében muzsikáltak, hanem más zenekarokban, bálokban, felvonulások alkalmával is zenéltek.

– Rövid idő alatt varázsoltak parázs hangulatot, általában 7-8 tagot számlált a rezesbanda, dobossal kiegészülve. Volt olyan alkalom is, ahol 42-en is összegyűltek – mesélte Besnyi Károly.

Papp László a lánglovagok létszámáról is mondott néhány szót.

– Valahogy a lakosság is tisztelettel viseltetett, viseltetik a tűzoltók iránt, ezért kiemelt és elismert feladatkörnek számít ma is. Vannak „tűzoltó-dinasztiák” falunkban, ahol elődről utódra száll a testületi munkálkodás, így többek között a Gracza, a Gaál, a Mészáros, a Bézi, a Nagy család is elmondhatja magáról ezt. A falubeli tűzoltók rendkívül sikeresek a számukra szervezett versenyeken, 1913-ban már feljegyeztek egy ezüst babérkoszorú helyezést, az utóbbi években pedig, miután 2003-ban megnyerték az országos bajnokságot, részt vehettek a kapfenbergi világkupán. Mint ahogy az ifjúsági csapat 2009-ben is ért el hasonló eredményt. Bácskossuthfalván szervezik az országosan egyedülálló Kapocs Kupa elnevezésű megmérettetésüket – tette hozzá a könyv szerkesztője, aki elárulta azt is, hogy reményeik szerint idén sikerül majd bemutatni az érdeklődőknek a múlt évben megjelent könyvet.