A Szabadkai Filmharmónia története 1908-tól napjainkig

Pekár Tibornak, kiváló hegedűművészünknek a könyvéről -- előlegezett bizalommal
A szabadkai Filmharmónia koncertmestere, kiváló hegedűművészünk, zenepedagógusunk, Pekár Tibor tavalyelőtt jelentette meg az Életjel gondozásában Szabadka zenei élete (1900--1914) című roppant érdekes könyvét, ,,Adalékok a város zenei múltjának történetéhez' alcímmel. A szerző 226 oldalon számol be a város gazdag zenei eseményeiről, a ,,boldog békeidők'-ről, arról, mi történt, ,,milyen hangokat ütöttek meg' Thália színpadán 1900-tól 1918-ig, szól karmesterekről és muzsikusokról, művészeinkről, a Szabad Lyceumról, az oktatásról a zeneiskolában, külön fejezetet szán a dalárdáknak és a katonazenekaroknak és természetesen a filharmonikusoknak s egyéb zenével kapcsolatos dolgoknak. Pekár Tibor alapos műgonddal látott munkához, habár a korabeli újságok, amelyek a szabadkai Városi Könyvtár tulajdonában vannak, nem számoltak be minden alkalommal részletesen a zenei rendezvényekről. De a könyv elkészült.
E sorok írója most Pekár Tibor újabb könyvét ajánlja elolvasásra. A kötet a szabadkai Filharmónia történetét dolgozza fel 1908-tól egészen napjainkig. Ezt is mondhatjuk akár: a csírahajtástól az elsorvadásig.
-- A muzsika nem úgy szellemíti át az életet, ahogyan más művészetek teszik -- mondja Pekár Tibor. -- A zene az életet a maga valóságában adja elő. A zene a valóság egyik ősalakja, őslényeg, goethei értelembe vett ,,Urwort', ősszó: ha muzsika hat ránk, nem egyszerűen szemlélők, befogadók vagy akár átélők vagyunk, hanem a zenében a saját életünket éljük. Így voltak ezzel azok, akik már 1900 tájékán azt hangoztatták, hogy a zene nemzeti kincs s a város kincse is egyben. Ismeretes, hogy Lányi Ernő szorgalmazta a szabadkai városi zenekar mind számbeli, mind művészi felerősödését, mert a húsz-egynéhány emberből álló együttes éppen hogy csak eleget tudott tenni a templom és a színház adta követelményeknek. Lányi Ernő a halhatatlan klasszikusokkal, azoknak műveivel is meg akarta ismertetni a hallgatóságot, neves szólistákat hívott meg vendégszereplésre, s alig néhány hónap leforgása alatt összehozott egy szimfonikus zenekart. Ez a zenekar országos hírnévre tett szert. Ami az alapítás évét illeti, mi, szabadkaiak, olyan zenekarokat is megelőztünk, mint a belgrádi vagy a New York-i Filharmónia. Az első hangversenyt 1908. február 12-én tartották meg a Városi Színházban. Ezen Beethoven, Händel, Schumann, Erkel, Lányi és mások szerzeményei hangzottak fel.
Szabadka világhírű művészeket látott vendégül.
-- Nálunk vendégszerepelt Valborg Svardström, svéd művésznő, aki a budapesti Operában is fellépett. Németországból érkezett hozzánk Pécsi Károly. Geyer Stefi Hubay egyik legtehetségesebb növendéke volt. Tiszteletét tette a városban Bartók Béla is. Itt járt a csellisták fejedelme, Pablo Casals, valamint Hubay Jenő.
A Filmharmónia múltjáról szóló fejezet végére ezt írtad: ,,Régi szép idő, hová lettél?'
-- Megengedtem magamnak egy csöppnyi nosztalgikus hangulatot. De azért rövid kényszerszünet után -- amikor a háború és a zenekar aranykora elmúlott -- a zenészek lassan felocsúdtak az átélt traumákból. Igaz, a hangversenyek csak esetlegesek voltak. A pulpitusra Krámer Imre hegedűművész állt fel. Ő mozgatott egy ideig mindent. A zenekar műsorán Csajkovszkij és Beethoven művei is szerepeltek. Az újabb háború után, 1945-ben azonnal megalakult és újjászerveződött a Szabadkai Filharmónia. Az egyébként jó muzsikusokból álló együttest sokan vezették: Skraka Dezső, Szegedi Sándor, Milan Asiæ, Huszár Elvira, Murényi Mátyás próbálta menteni, ami még menthető volt. Számos rangos művésznek intett be a karmester: Jovan Kolundžijának, Stefan Milenkoviænak, régebben emlékezetesek voltak Milkó Kóra hangversenyei, Kinka Rita és Molcer Mátyás is aktív volt. Milan Horvat, Savo Hubad, Oskar Danon, Živojin Zdravkoviæ és mások vezényelték a zenekart egy vagy több hangverseny erejéig. Figyelt ránk az ország. Ennek a korszaknak egy újabb esztelen háború vetett véget, tudjuk. Nehéz volt újra megállnia a sártengerben, megfogyatkoztunk. Most vagyunk, és nem is vagyunk. Évente egyszer-kétszer lapozhatunk be a kottákba, Berislav Skenderoviæ a karmester. Én, aki -- ahogyan mondani szokás -- mindig, már kilencéves koromtól nyakig benne voltam/vagyok a muzsikában, nem fáradtam el. Ha nem hangversenyezhetünk rendszeresen, a könyvtárakat, a levéltárakat bújom, mert még rengeteg anyag vár feldolgozásra. Lesz talán újabb aranykor is, mert a remény nem halhat meg. A múltunk olyan erkölcsi tőke, amit nem volna szabad elherdálni. Még akkor sem, ha szívszorító melankóliában élünk...

Szabadka zenei élete a két világháború között

Ezzel a címmel jelent meg október 19-én Pekár Tibor nyolcadik könyve az Életjel kiadó gondozásában. A szerzővel ennek kapcsán beszélgettünk.

Pekár Tibor több mint ötven éve kíséri figyelemmel a szabadkai komolyzenei eseményeket. Elsősorban a zeneiskola, a történelmi levéltár és a városi könyvtár archívumát kutatja, továbbá az interneten és más fórumokon követi a város komolyzenei életét. Személyes archívuma is igen tekintélyes.

* Számos kiadványban foglalkozott már Szabadka zenei múltjával és a zeneiskola történelmével. Most miért éppen ezt a periódust dolgozta fel?

— A XIX. század közepével kezdtem. Egy másik kötetem az 1900 és 1918 közötti korszakkal foglalkozik. Ez pedig az 1918-tól a második világháború kezdetéig tartóval, habár a kicsit későbbi évekhez is hozzányúlok. Most már sikerült mintegy száz évet feldolgoznom Szabadka múltjából. Ez volt az eredeti elképzelés, és most bezárult egy kör. Ami pedig a zeneiskola történetét illeti, tíz évvel ezelőtt írtam egy könyvet, mely szerbül jelent meg, a címe A Szabadkai Zeneiskola 140 éve. Mivel egy év múlva a százötvenedik tanév kezdődik, elárulom, hogy intenzíven gyűjtöm az újabb anyagokat. Próbálom a régi kiadványt kiegészíteni. Ezúttal természetesen magyarul írom meg a könyvet. Aztán hogy mi lesz a sorsa, sikerül-e lefordítani szerbre, nem tudom. Mindenesetre ez a következő lépés, ez az, ami most éjjel-nappal foglalkoztat.

* Közismert, hogy publikációiban gyakran érinti a zeneiskola-színház-filharmónia háromszöget, továbbá az egyházzenei vonatkozású témákat. Legújabb kötetében miről van szó?

— Az alapelv azonos, lényegében ugyanúgy dolgozom, mint a korábbi könyveimben. Az egyetlen különbség talán az, hogy itt többet foglalkozom a történelemmel. Tudjuk, hogy a két világháború közötti korszak elég viharos volt. Szükségét éreztem, hogy a történelmi hátteret is bemutassam. Az első oldalakat akár át is ugorhatja az olvasó, de azt hiszem, érdemes elolvasni, mi minden történt 1918-ban. Ez egy nagyon kritikus év volt, akkor fejeződött be egy korábbi és kezdődött el egy újabb korszak. Egyszeriben máshová került a határ, és ez sok szabadkait, de a zenei életet is érzékenyen érintette, nagy törés állt be. Több év eltelt, mire minden rendeződött. A Szabadkai Filharmónia is ekkor szűnt meg működni, és csak 1931-ben tudott talpra állni. A színházzal is az történt — igaz, korábban sem volt a városban állandó színtársulat —, hogy ebben a korszakban magyar szó nem hangozhatott el az épületben. Ettől függetlenül eléggé élénk színházi és, mondhatni, zenei élet zajlott. A kisteremben — mivel a nagyterem 1915-ben leégett — szép koncerteket tartottak, és a városban vendégeskedő szín-, illetve operatársulatok nagyon jó előadásokat, zenei előadásokat is tartottak. Operetteket, operákat játszottak.

* Abban az időszakban kik vendégszerepeltek Szabadkán?

— Elsősorban a belgrádi opera, de mivel különféle színtársulatok alakultak az akkori Szerb—Horvát—Szlovén Királyságban, jöttek Eszékről, Újvidékről, sőt még Boszniából is. Nagyon sok kórus vendégszerepelt, egészen távoli helyekről, Ljubljanából, Splitből, Macedóniából is érkeztek. Viszont itt, a városban is alakultak kórusok. Korábban létezett a Szabadkai Dalegyesület, melynek történetét az egyik könyvemben fel is dolgoztam. A horvátok létrehozták a saját Neven dalárdájukat, és a szerb pravoszláv kórus is fel lett élesztve, mely jelentős műveket adott elő. A magyaroké volt a Cecília énekkar, mely egyházi irányítás alatt állt. Ami pedig a zeneiskolát illeti, az is folyamatosan működött. Hullámhegyek és -völgyek természetesen voltak, mert Szabadkát is érintette a húszas-harmincas évek világgazdasági válsága. Majdnem be is zárták a zeneiskolát, olyan súlyos volt a helyzet, a gyerekek nem nagyon iratkoztak be, hiszen a szülők nem győzték fizetni a tandíjat. Mindenesetre nagyon izgalmas volt ez a korszak: vendégművészek is jártak a városban, például Arthur Rubinstein, a híres zongoraművész is ekkortájt fordult meg Szabadkán.

* Kik működtek közre a legújabb könyvének megjelentetésében?

— Kanyó Ervin volt az, aki ebbe a díszes köntösbe öltöztette a könyvet. A szöveget Kulhanek Edina gondozta, a recenzensek dr. Huszár Elvira és dr. Dévavári Zoltán voltak, a főszerkesztő pedig Dévavári Beszédes Valéria. A 272 oldalas kötet a Danilo Kiš Könyvesboltban kapható.