A népművészet tiszta forrása

A vajdasági magyarság népművelőinek körében az 1990-es évek elején generációváltás történt. Többféle változtatásra mutatkozott igény a műfaj keretében, mind a vezetésben, mind a színvonal tekintetében. A hangadók főként népzenészek, néptáncosok (művelődési egyesületekben működő csoportok és azok vezetői) és más érdekeltek voltak. A majd egyéves előkészítő munka után 1995. szeptember 2-án Topolyán megalakult egy új civil szervezet, a Vajdasági Magyar Folklórközpont, amely a népművészettel foglalkozók érdekvédelmi, értékmentő és szakmai szervezete kívánt lenni, olyan információs és szervezőközpont, amely a folklór szűkebb és tágabb értelemben vett területén tevékenykedő egyéneket és szervezeteket segíti országhatárokon innen és túl.
Célok, irányelvek
- Központi irányítású, mindenki számára nyitott szervezetünk létrejöttével hathatós szakmai támogatáshoz juthat vidékünk - hallottuk Nagy Istvántól, a Vajdasági Magyar Folklórközpont elnökétől. - Ennek fontossága az anyaországi szakmai fórumokon többször is megfogalmazódott. Az érdekelteknek így van kihez fordulniuk problémáikkal, s folyamatos képzésekkel igyekszünk biztosítani a műfajon belüli munka szakmai színvonalának emelését. Nem kevésbé fontos, hogy általunk a műkedvelők munkájának bemutatása és biztos szakmai értékelése most már megtörténhet mind idehaza, mind az országhatárokon túl is. Központunk folyamatossá teszi az információcserét, megismerhetjük a hazai és a határon túli eseményeket, szervezeteket, az információs adatbázisunk pedig mindenki számára betekintést ad a munkánkba. Jelenleg több mint másfélszáz tagunk van, de több csoport és egyesület is a belépett sorainkba a kb. 5000 aktív vajdasági műkedvelőből. Tevékenységünket egész Vajdaságra sikerült kiterjesztenünk. A szabadkai önkormányzatnak köszönhetően irodahelyiséghez jutottunk a város szívében, egyébként csak alapítványi és egyéni támogatásokban részesülünk. Szabadkán, a Dózsa György u. 17. alatti lakóépület már néhány hónapja a Folklórközpont tulajdona, így itt tudjuk elvégezni feladataink nagy részét.
A kezdet
- A kilencvenes évek közepe táján vert gyökeret az a fajta gondolkodásmód az itt maradt népművész kollégák körében, mely szerint szükséges lenne egy újfajta szerveződésre itt a Vajdaságban, amely a népművészet egészét próbálná szolgálni - mondja az elnök. - Abban az időben, a 90-es évek első felében Magyarországra is csak nehezen tudtunk átjutni, és a szakmai kapcsolataink is elég gyérek voltak, ezért gondolkodtunk egy háttérintézmény létrehozásán. Egyéves előkészület után, 1995. szeptember 2-án Bácstopolyán megtartottuk az alakuló közgyűlésünket, s létrejött a Vajdasági Magyar Folklórközpont. Ez volt az az időszak, amikor kezdtek szaporodni a művelődési egyesületek és egyéb, a művelődéssel kapcsolatos civil formációk. A Folklórközpont egyike ezeknek.
Amiért mégis mások vagyunk
- Fennállásunk tíz éve alatt bizonyosságot nyert, hogy az egyesületi formát nem tarthatjuk meg. Ez azt jelenti, hogy nincsenek tánccsoportjaink, kézimunkázóink stb. Mi - mint érdekvédelmi civil szervezet - valójában a népművészet logisztikai hátterét biztosítjuk. Információval, tudással, menedzseléssel igyekszünk kiszolgálni a Vajdaságban élő magyarságnak azt a részét, amely a magyar népművészettel foglalkozik. Természetesen díjmentesen. Másrészt a munkánkkal szeretnénk elérni azt, hogy a vajdasági népművészet bekapcsolódhasson a magyarországi népművészeti vérkeringésbe, amely immár felöleli a Kárpát-medence magyarságát. Természetesen mi is igyekszünk minél több magyarországi kollégát megnyerni annak a célnak, hogy itt a népművészeti mozgalom szakmai színvonalát megemeljük, a tárgyalkotó népművészek számára mindezt a különböző képzéseken keresztül próbáljuk biztosítani. Az itteni érdekelteket el tudjuk vinni magyarországi szakmai rendezvényekre is, szervezett formában. Legutóbb például ott voltunk a Mesterségek ünnepén, a budai várban, a Népművészeti Egyesületek Szövetségének kezdeményezésére. E szövetségnek 2000 óta vagyunk tagjai, így mi is jelen lehettünk ezen a hatalmas rendezvényen, vagy fizikailag, vagy a munkáink által, amelyek ott bemutatásra kerültek.
Minőség és színvonal
- A magyarországi jelentős rendezvényeken való fellépéseknek, az ott bemutatott dolgoknak viszont bizonyos színvonalat kell képviselniük. Ennek fontosságát felismerve szervezetünk egyik fő feladataként határozta meg a népművészettel foglalkozók szakmai támogatását. Sajnos, a vajdasági rendezvényekről valamikor hiányzott az a fajta érdemi értékelés, amelynek köszönhetően a népművelők szakmai szempontból tovább tudtak volna lépni. Magyarországon viszont már hosszú ideje alkalmazásban van egy ilyen minősítési rendszer. Központunk áthozta ide. Olyan formában, hogy az elismert szakemberek mint zsűritagok részt vesznek az itteni rendezvényeken, és minősítik a látottakat, hallottakat. Tehát ezt a minősítési rendszert a magyarországi társszervezők segítségével meghonosítottuk, és ez az újítás a vajdasági magyar néptáncmozgalomban nem csupán egy óriási húzóerőt képvisel, hanem páratlan eredményeket is hozott. A bemutatóra minden második esztendőben kerül sor Újvidéken. És hogy mennyire fontos a vajdasági magyar népművelőknek ez az értékelés, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy két évvel ezelőtt már tíz felett volt a részvevő együttesek száma. Ezen a kétnapos rendezvényen csak a minőségről szól majd az egész bemutatószínpad, melyet a magyarországi öttagú szakmai zsűri értékel.
Gyökeres változtatásra volt szükség
Raj Rozália, a Vajdasági Folklórközpont titkára - vagy így is mondhatnánk: mindenese - szívvel-lélekkel végzi teendőit a szervezet berkeiben. A felsőfokú népi játék és kismesterségképző hímző szakán végzett, majd népviselet-készítő oktatói képesítést szerzett Magyarországon. Oklevéllel tért haza, de itthon nem tudta hol kamatoztatni a tudását. Szerette volna átadni mindazt, amit a tanulmányai során elsajátított, így a Vajdasági Magyar Folklórközpont keretében felvállalta a vajdasági népművészek oktatását, informálását. Számára a népművészet, a paraszti kultúra egyegységes egészként történő tanulmányozása és művelése a legfontosabb kritérium, amelyhez a népművészettel foglalkozóknak maradéktalanul tartaniuk kell magukat.
- A legnagyobb hiányosság abban mutatkozott meg, hogy a vidékünkön élő és tevékenykedő, önmagukat népművészeknek valló egyének a letűnt paraszti kultúrát nem egységes egészként, hanem részleteiben tanulmányozták. Ez meglátszott a munkáikon is. Úgy éreztem, hogy gyökeres változtatásra van szükség annak érdekében, hogy a vajdasági magyar népművészet eredeti mivoltában élhessen tovább.
Hagyomány és hitelesség
Raj Rozália kezdeményezésére tehát a központ keretében kezdetét vette azoknak a különböző tanfolyamoknak a sora, amelyek révén a népművészettel foglalkozók - magyarországi előadók felügyeletével - hallhattak az egyes technikák, anyagok alkalmazásának lehetőségeiről, a motívumok elhelyezkedéséről stb.
- 140 órás képzéseket irányoztunk elő a hímzők, a szövők és a fazekasmesterek részére. Ezek meg is hozták az eredményeket, és ma már büszkén mondhatjuk el, hogy a tanfolyamainkon részt vevők mindegyike elsajátította azt az ismeretanyagot, amely a valamikori paraszti kultúrát hiteles formában élteti tovább. Számunkra a legfontosabb a hagyományosság és hitelesség volt, hogy a népművészettel foglalkozók megtanuljanak egy adott tájban, időben és stílusban gondolkodni, hiszen csak ily módon tudnak érdemben alkotni.
Csak a tiszta forráshoz érdemes nyúlni
A Vajdasági Magyar Folklórközpont megalakulása előtt Nagy István és Raj Rozália hét éven keresztül folyamatosan megszervezte a gyermekek népművészeti táborát Doroszlón. Ezekre Vajdaság egész területéről érkeztek gyermekek, és a táborban folyó munka iránt évről évre egyre nőtt az érdeklődés.
- A doroszlói táborok munkájában a helybeliek közül többen is részt vettek. Például a néhai Polák Margit, a falu legidősebb polgára, kiváló hímző asszony, akinek a nevét egy színvonalas, kétévente megrendezésre kerülő hímzési pályázat viseli. å volt az, aki megértette velünk, hogy mindenben - a népművészetben pedig kiváltképpen - csakis a tiszta forráshoz érdemes nyúlni.
Elismerések - határon innen és túl
A Vajdasági Magyar Folklórközpont tanfolyamain részt vevők munkái számos elismeréssel öregbítik a szervezet hírnevét, s emelik a vajdasági magyarság kultúráját. A hímzők például a 2005-ben, Magyarországon megrendezett Országos Népművészeti Kiállításon a legrangosabb elismerést, a Gránátalma Díjat érdemelték ki. De hasonlóképpen jól szerepeltek a 25. Kis Jankó Bori Hímzőpályázaton és -kiállításon is.
- Különböző programokat dolgozunk ki az állandó tanfolyamaink és pályázataink mellett. Ilyen például a Vajdasági magyar tájházak múltja, jelene és jövője címet viselő szaktanácskozás, amelyet immár kilencedik alkalommal sikerült megrendeznünk. Emellett természetesen szakmai kirándulásokat is szervezünk határon innen és túl, de részt veszünk más kiállításokon, pályázatokon is. A tárgyalkotóink mellett ma már nemcsak hogy ismertek, hanem elismertek is a néptáncosaink, a népdalkörünk, a népzenészeink is. 1997 óta a Vajdasági Magyar Folklórközpont megbízásával kerül sor minden esztendőben a Vajdasági Táncháztalálkozóra, amely mind népszerűbb, látogatottabb és évről évre színvonalasabb.
Írott informálás
A Vajdasági Magyar Folklórközpont fontos feladatának tekinti a tagság és az érdeklődők informálását a népművészetet érintő kérdésekben. Útjára indult a Hírlevél, amelynek szerkesztését Nagy István vállalta magára. A kiadvány ma már a vajdasági műkedvelőkön és szervezeteken túl a Kárpát-medence mintegy 120 címére jut el időről időre. Ebben nagy segítséget nyújt a világháló, az Internet, amely lehetővé teszi a gyors és pontos információcserét. A Vajdasági Magyar Folklórközpontnak saját internetes oldala van, amelyen bárki hozzájuthat a központ tevékenységével kapcsolatos ismeretanyaghoz.
Tervek, elképzelések
- A jövőben szeretnénk egy új programot kidolgozni tanfolyamaink bővítésére, még magasabb színvonalra emelésére. Ez a rendezvényeinkre is vonatkozik, hiszen mindig mindenen lehet javítani, tudásunkon csiszolni. Nagy örömmel és büszkeséggel tölt el, hogy a tanfolyamainkon részt vevők szinte mindannyian elsajátították a népművészet műveléséhez szükséges alapokat, sőt önállóan alkotnak, oly módon, ahogyan azt maga a népművészet megköveteli. Továbbra is szervezünk hazai és külföldi kirándulásokat, tanulmányutakat. A közeljövő tervei között szerepel továbbá az általános iskolákkal, pontosabban a pedagógusokkal való kapcsolatteremtés avégett, hogy a kisgyermekeket megismertessük a hagyományainkkal, a népművészettel mind elméletben, mind gyakorlatban. Reméljük, hogy ez az együttműködés hamarosan létrejön, és hogy a jövő korosztálya is érdeklődést tanúsít majd értékeink megőrzése, népi hagyományaink ápolása iránt - zárta a beszélgetést Raj Rozália, a Vajdasági Magyar Folklórközpont titkára.

„A hagyományok átadása a feje tetejére állt”

A Vajdasági Magyar Folklórközpontban a tavasz a képzések és a kiállítások ideje lesz

A tizenhét éves Folklórközpont megalakulása óta ér el nemzetközi megmérettetéseken kiváló eredményeket, emellett szakmai tanulmányutakat, népművészeti táborokat és terepi gyűjtést szervez. Berkeiben hímző-, szövő- és fazekasképzések zajlanak, de a vert csipke készítésének is figyelmet szentelnek. Tájházi tevékenységgel foglalkoznak, valamint népművészeti hírlevelet küldenek szét azoknak, akikkel jó kapcsolat ápolnak.

Raj Rozáliával, a VMF koordinátorával szabadkai székházukban beszélgettem szervezetükről és népi értékeinkről.

Mi indította el a folklórközpont működését?

– Mielőtt Nagy István, a VMF szakmai tanácsosának kezdeményezésére és átgondolt tervei alapján létrejött volna a központ, mi már a nyolcvanas évektől Vajdaság egész területén terepi néprajzi gyűjtést végeztünk. István részese volt még annak a világnak, amikor Temerinben folyamatosan szerveztek táncházat, amiből mára már semmi sem maradt. Ebből adódóan úgy gondoltuk, hogy érdemes összegyűjteni és leírni az adatokat, mivel ilyen jellegű, átfogó néprajzi gyűjtés sohasem történt vidékünkön hivatásos szakemberek részéről. Tudtuk, hogy ehhez megfelelő képesítést kell szereznünk. Az addigi tapasztalatainkat rendszerezett formába kellett öntenünk, amely megfelel az igényeknek. A folklórközpont tehát többéves előkészület után jött létre, az ének, a zene, a tánc területén tevékenykedők kérésére. Szükség mutatkozott egy olyan szervezetre, ahol a magasabb szakmai szint elérése érdekében zajlik tevékenység. Folklórközpontunk tehát nem a művelődési egyesületek programját vette át, hanem egy teljesen új irányt mutatott meg. A folyamatos képzésszervezés lett az elsődleges cél, és ennek mára komoly eredményei vannak a vidékünkön. Közvetlenül a szervezet megalakulása után folklórközpontunk – topolyai helyszínnel ugyan, mert ott voltak adottak a feltételek – C kategóriás néptáncoktatói tanfolyamot indított. Ez akkoriban is pénzfüggő volt, és mivel itthon nem lett háttérintézménye, rövid életű volt. Mégsem könyvelhető el kudarcnak, mert a tanfolyam akkori hallgatói ma élvonalban levő táncegyüttesek vezetői. Később még egy kezdeményezésünk volt: itthoni érdeklődőket készítettünk fel a Magyar Táncművészeti Főiskola néptánc szakán való felvételizéshez. Ennek köszönhetően mára csaknem tízen szereztek diplomát; mások már a kitaposott utat követik, és ez is volt a célunk. Az idő múlásával viszont azt tapasztaltuk, hogy sokan hasonló képzéseket szerveznek, ezért mi félreálltunk. Úgy gondoltuk, hogy kevés az itt élő magyarság ahhoz, hogy több szervezet is ugyanazt a feladatot vállalja fel. A szervezetünk működésének mindig is az volt a lényege, hogy azon igyekezzünk lendíteni, ami a háttérbe került. A néptánc tehát sínen volt, de függetlenül attól, hogy hány tanfolyam jött azóta létre, az ötlet a folklórközpontból indult.

Melyik lett a következő újabb nagy feladat?

– Újabb fontos teendőbe vágtunk, amelynek még évek múltán is a kezdetén vagyunk: ez pedig a kézművesképzés, avagy a kismesterségek továbbéltetése. Az ének-zene-táncnak elválaszthatatlan része a népviselet, amelynek alapja a hímzés. Mi 1996-tól folyamatosan foglalkozunk a hímzőkkel, innentől viszont beindult – az akkor még ritkaságszámba menő – iskolarendszeren kívüli, kultúrán belüli – felnőttképzés. Ez a kétszer száznegyven órás tanfolyam nem a minták cseréjével, szabadprogramos összejövetellel és a kreativitás mindenáron történő favorizálásával történik, hanem kemény munka folyik. Furcsamód, ahogyan ellenállásba ütközött a folklórközpont megalakulása azok részéről, akiktől a legnagyobb segítséget vártuk, ugyanúgy ez a fajta képzésrendszer is, amit viszont mi eredményhozónak látunk. Ezek az eredmények kézzelfoghatók, és gazdagítják az itt élő magyar közösséget. Amivel mi foglalkozunk, az továbbra is „fehér folt”, hiszen a magyar nyelv oktatása – hála Istennek! – az óvodától az egyetemig folyik, a népzene tanítása ugyancsak (habár szerintem nem kielégítő szinten), és a néptánctanulás is elérhető a fiatalok számára.

Mást jelent manapság a hagyományápolás, mint régebben?

– Amikor még otthon, Doroszlón éltem, a lakodalom nem arról szólt, hogy meghívjuk a fiatalokat, és érezzék jól magukat. Ott volt a családból a legidősebb is, mert ekkor ismerték meg egymást a két család tagjai. Az idősek nem álltak félre – mint manapság –, ha táncról vagy énekről volt szó. Ellenkezőleg: ők vitték a hangot. Emlékszem, amikor kicsi voltam, én is az idősek ölében ültem, és tanultam a népi értékeinkről. Az sem volt ritka, hogy a déd- vagy nagyszülők megfogták a kisgyerek kezét, és együtt táncoltak. Abban a világban a gyerek sose mesélt a felnőttnek, ez fordítva történt. A mai mesemondó gyerekekből nem nagyon nevelődnek ki mesemondó felnőttek, mivel a hagyományok átadása a feje tetejére állt. A mesélés megmaradt a gyerekeknek, piros pontot kapnak érte az iskolában, de ez a népi értékek és a hagyományápolás szempontjából jelentéktelen. Szervezetként épp emiatt soha nem jutott eszünkbe például mesemondó versenyeket rendezni. Ha már itt tartunk, egyes kifejezéseket – például hagyományápolás, hagyományunk továbbéltetése és népművészet – elbagatellizálva halljuk és látjuk vissza Istvánnal. Szinte szlogenként használják egyesek a műsorok beharangozásánál, nem törődve a tartalommal és a színvonallal. A VMF felvállalta a tárgyalkotó népművészet továbbéltetését. Istvánnal Doroszlón 1993. és 1999. között minden téli szünetben hímző- és hagyományápoló tábort szerveztünk általános iskolások részére, ahova egész Vajdaság területéről érkeztek diákok. A hímzőtanfolyamunk felnőtteknek 1996-ban indult, és az alapképzés résztvevőinek igényére indítottunk második évet.

Mit foglalnak magukba a képzések?

– Az alapképzés is elméleti és gyakorlati részből áll, és az összes tanfolyamunk a néprajztudományra épül. Minden képzésünkön hivatásos néprajzi előadók és történészek voltak jelen, mivel a társtudományokat is segítségül hívtuk. Ezek közül legtöbb óraszámmal történelmet, művészettörténetet, a néprajzon belül pedig táji tagolódást, hagyományismeretet és életmódot tartottunk. A gyakorlati rész az alapképzés negyven százalékát teszi ki, de ebben is van elméleti oktatás: a szakmai- és az anyagismeret. A szövőiskolánkat 2003-ban indítottuk, 2005-ben pedig a fazekast. Nem a magyarországi programokat másoljuk le, de az ott szerzett tudásunk alapján olyan programot állítunk fel, amelyet a vajdasági magyarokhoz igazítottunk, de odaát is lehet vele érvényesülni. A képzetlenség egyébként ezen a területen is problémákat okoz. Sokkal nagyobb ugyanis azoknak a tábora, akik – a népművészet és a hagyományápolás mögé bújva – képzetlenül is vállalnak irányítást, és népi értéket nem mutató tárgyakat gyártanak. A népi kézművesség területén a hímzők tábora a legnépesebb, talán mert ehhez nem igazán kell eszköz, és épp ezért az ő esetükben mutatkozik leginkább szükség képzésre. Érdekes, hogy Magyarországon gyakran egy néprajzi egyetemet végzett személyből népi kézműves is válik, de ilyesmire nálunk az elmúlt húsz év alatt nem volt példa. Úgy látszik, hogy itthon a néprajzosok részéről nem fogalmazódott meg ilyen igény, tárgyi kultúrával senki sem foglalkozik.

Mi lendítene népművészetünk helyzetén?

– A politikum odafigyelése lényeges lehet. Folyamatosan azt reméljük mi is, hogy a vajdasági magyar politikum jelentőséget ad a mi törekvéseinknek is, és a kézzelfogható eredményeinket számon tartja, 2006-ban ugyanis mindenféle támogatást megvontak tőlünk. Márpedig a politikai akarat ebben a kérdésben is az itt élő magyarság nagy hasznára válna. A kézművesek folyamatos képzése nemcsak a tudás megszerzését jelenti, általa erősödik az identitástudatuk, a termékeik gyártása által pedig a népi értékek továbbéltetését szorgalmazzák. Fontos az is, hogy tárgyaikat értékesíteni tudják, mert ezzel már az itt- és megmaradásunk témája érintődik. A folklórközpont tanítványai közül ugyanis sokan mára vállalkozók. Partnert keresünk ahhoz is, hogy megfelelő módszerekkel foglalkozzunk az iskolásokkal. Ne az legyen, ami most van, hogy mire ötödikes lesz a gyerek, már nem kér a népművészetből, és a táborokban már nem kézművesként szeretne jelen lenni, hanem csak a táborok szórakoztató része érdekli. Mindenképpen törekednünk kell arra, hogy a gyerekek már óvodás koruktól megfelelő módon ismerkedjenek meg a népművészettel. Nagyon örülünk, hogy megkeresett bennünket az Óvóképző Főiskola, és két alkalommal is eljöttek hozzánk a hallgatók. Hamarosan egyébként ismét beindítjuk az alapfokú képzést végzett és záróvizsgát tett szövők, hímzők, fazekasok számára a második évet, amely már szakkörvezetői képzést ad. Erre várjuk a jelentkezőket. Továbbra is tehát az utánpótlás-kineveléssel és azoknak a területeknek a felölelésével foglalkozunk, amelyben nagy hiányosság mutatkozik.

A népi kultúra szolgálatában

Fennállásának huszadik évfordulóját ünnepli az idén a Vajdasági Magyar Folklórközpont. A jeles eseményről gazdag programmal emlékeztek meg Szabadka több helyszínén. Nagy Istvánnal, a VMF alapítójával, tanácsadójával és Raj Rozália koordinátorral az elmúlt két évtized alázatos munkájáról beszélgettünk.

Nagy István megálmodta és megvalósította azt a népművészeti központi intézményt, amelynek — magyarországi minta alapján — elsősorban a tiszta népművészet megőrzése, továbbadása, valamint a népművelők közötti kapcsolattartás a feladata.

— Abban az időben éltük meg a balkáni háború által okozott nagy népvándorlást — mondja Nagy István, aki sok évig volt elnöke is a Vajdasági Magyar Folklórközpontnak, most tanácsadóként szolgálja a népi kultúrát —, és azt tapasztalva, hogy egyre kevesebben vagyunk, mindinkább átéreztük, hogy megmaradásunkért, népművészetünk megőrzéséért tennünk kell valamit. Ekkor született meg az ötlet, hogy egy intézmény keretében egyesítsük erőinket a népi kultúránk megóvása és továbbörökítése érdekében. Az alakuló ülésre Topolyán került sor 1995. szeptember 2-án.

* Nehéz volt a kezdet?

— Mint minden kezdet, ez is nehéz volt, és most, húsz év távlatából már tisztán látom, hogy akkor is voltak úgynevezett gáncsoskodások, egyéb gondok, melyek sajnos mindmáig folyamatosak és nagyon elkeserítőek. Mindennek ellenére mégiscsak létjogosultságot nyert a szerveződésünk, mert nem adtuk fel, tovább dolgoztunk, haladtunk a kitűzött célunk felé. Számos új dolgot valósítottunk meg, a többi közt a néptáncképzést, melynek eredményeképpen ma már a mi képzéseinken részt vevők a legjobb néptáncoktatók egész Vajdaságban. Hasonlóképpen elsőként jelentettünk meg kiadványokat, melyekkel a népművészetet igyekeztünk népszerűsíteni. Ezek olyan népzenei hanganyagok — és korhű dokumentumok —, amelyek a keresztmetszetét adják például a Gyöngyösbokréta vagy más jeles népzenei eseménynek. Mi indítottuk be például a néptánccsoportok minősítését szintén magyarországi példa alapján. A néptáncképzéseinkre eleinte a topolyai Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központban került sor, majd Zentán, Újvidéken — a minősítés pedig mindannyiszor egy öttagú zsűri értékelése alapján történt. Nem volt könnyű feladat például arról meggyőzni a csoportokat, hogy hazai (doroszlói, bácskertesi stb.) táncanyaggal lépjenek a zsűri elé.

* Táncházakat is létrehoztak, de ezek iránt ma már alig van érdeklődés. Miért?

— Elsősorban azért, mert a néptáncosok nem „hozzák le” az emberek közé a táncot, nem a saját szórakoztatásukra művelik, csupán egy-egy fellépés erejéig. Az oktatók sajnos a színpadra dolgoznak, hiszen sem idő, sem pénz, sem energia nincs rá, hogy ezeket a produkciókat a nép közé vigyék. Azt kell mondanom, hogy a táncházaink az utóbbi tíz-tizenöt évben már nem életképesek. Valamikor előre meghatározott időpontokban, mondjuk, havonta kétszer-háromszor tartottak táncházakat, az emberek pontosan tudták ezt, és ehhez igazították a szabadidejüket. Egy olyan rögzült szokás volt ez, amilyennek ma is lennie kellene. A VMF egyik kiemelt rendezvénye, a táncháztalálkozó és kirakodóvásár is elveszítette már az emberek érdeklődését, nincs benne az az energia, amely havi szinten fenn tudná tartani. A vásárunk a tárgyalkotó népművészetet hozza el az emberekhez, és ebben óriási szerepe van Raj Rozáliának, aki Budapesten járt továbbképzésre, hogy azután az ott tanultakat átadja a hímzőknek, szövőknek, fazekasoknak, nemezelőknek.

— Aki megtalálta magát ezen a területen, ma már nem csupán népművelő, hanem piacképes alkotó is — mondja Raj Rozália. — Az a gond az itteni népművelőkkel, hogy nem tudják, hogyan tegyék pénzzé az értéküket. Van, aki a munkájában kevésbé törekszik az eredeti, tiszta népművészeti elemek kidolgozására, inkább „elhajlik” a bóvli felé, csak hogy pénzt tudjon keresni. A hímzőkkel szép eredményeket értünk el, és igazán büszkék vagyunk arra, amit a kézművesség terén eddig fel tudtunk mutatni. Mi itt tudást igyekszünk átadni, de ehhez bizonyos alapra van szükség. Elsősorban a hozzáállás, a gondolkodásmód változtatásával haladhatunk mindig tovább és tovább.

* Ezek szerint veszélyben van az igazi, tiszta népművészet?

— Sajnos igen, mert kevesen adják tovább mindazt, amit itt, nálunk megtanultak. Pedig nekünk az a célunk, hogy az itt tanult és záróvizsgát tett oktatók otthon, a saját környezetükben továbbadják a népművelés tudományát, hogy az minél szélesebb körben terjedhessen. Erre sajnos kevesen hajlandóak. Egy olyan legális fórumot kellene létrehozni — köztársasági és tartományi támogatással —, amely lehetővé tenné, hogy a tárgyalkotó népművészet kifizetődő iparág legyen. Emellett sokkal nagyobb hangsúlyt kellene helyezni a faluturizmusra, a tájházak létrehozására, melyekben megmutathatnánk és árusíthatnánk is a népi értékeinket. A VMF a tájházak létrehozásának terén is jeleskedett, de ez a közösség sajnos ezt a lehetőséget sem hajlandó kiaknázni. 

* Hogyan hat az önök által végzett áldozatos munkára, hogy sokan, egyre többen mennek el innen?

— Sajnos minket is érint, hiszen napról napra azt tapasztaljuk, hogy kevesebben vagyunk. Mi, mármint a VMF mindig is mostohagyermeke volt az vajdasági közösségnek és a politikumnak, de mi soha nem adtuk fel, fáradhatatlanul dolgoztunk — és a jövőben is ezt kívánjuk tenni! — a népi értékeink megőrzésén, továbbörökítésén. Ez egy csodálatos küldetés, szerencsére sokan érdeklődnek, sokan vesznek részt a tanfolyamainkon és az egyéb rendezvényeinken, így a VMF létjogosultsága meg lesz alapozva még húsz esztendő elmúltával is. Ez az, ami erőt ad a további munkához. Ám be kell látni: a tömeggel az a baj, hogy leginkább a színház és az irodalom, azaz a magas kultúra érdekli. A köztudatban ezek mindig is fölötte álltak a népi kultúrának, ezt tanítják az iskolákban... Pedig a népinek is ugyanilyen figyelmet kellene szentelni, hiszen nemcsak nyelvében él a nemzet, hanem a kultúrájában is, abban, amelyet őseink ránk hagytak örökségül.

Raj Rozália arra is kitért, hogy az anyagi támogatásokról döntést hozó szervek, testületek nem kérik ki a VMF véleményét, pedig hosszú távú programterveik vannak arra vonatkozóan, hogyan népszerűsíthetnénk a népművészetet itt, Vajdaságban.

— A szakma véleményére sajnos senki sem kíváncsi, most elsősorban a magyar döntéshozó szervekre gondolok. Ezzel szemben a VMF jelen van a magyar kultúrával a szerbiai intézményekben, rendezvényeken, ahol nem kevés megbecsülést kap. A magyar közösség egy kissé elutasító hozzáállása fájó, de nem szabhat gátat a felvállalt küldetésünknek. Talán ha jobban összetartanánk, sikerülne hosszú távú programterveket megvalósítani, eredményre vezető utat mutatni. Fontos a folytonosság, a színvonal állandó növelése. Mi mindenfajta párbeszédre nyitottak vagyunk, és bízunk benne, hogy a további munkánk is eredményes lesz, azaz továbbra is éltethetjük a népművészetet, teljes varázsában.

A Vajdasági Magyar Folklórközpont, melynek soros elnöke Pál Edit, ingyenes katalógust és DVD-t ajándékoz minden érdeklődőnek, és a szabadkai székházában (Dózsa György u. 17.) minden kedden továbbra is nyitott napot tart.